Kedves Lelkiatya! Nagyon nehezen megy az angol, sokat szenvedek vele, igazság szerint talán maga a nyelv nem áll hozzám közel, valahogy nem érdekel, gátlásaim vannak vele kapcsolatban. Ugyanakkor szégyellem, hogy nem tudok, kellene a tanulmányokhoz is stb. Arra gondoltam, hogy angol Szentírással kezdenék el tanulni, memorizálni pl a Jn Prológust, meghallgatni utána online, szavakat kijegyzetelni, kicsit ilyen lectio divinasan. Viszont felmerült bennem, hogy ez vajon nem tiszteletlenség-e a szent szöveggel szemben, hogy úgymond "eszköznek" tekintem, illetve Szent Ágoston mondatának tükrében: ?Isten Igéje nem kisebb értékű, mint Krisztus Teste. Aki hanyagul olvassa az Igét, éppúgy vétkes, mintha földre ejtené Krisztus Testét.? Mit gondol, tanulhatnék így?
A nyelvtanuláshoz nagyon jól használhatja a bibliai szövegeket. Ez nem hogy nem rossz, de nagyon is üdvös megoldás. Viszont ez ne helyettesítse a napi szentírásolvasását. Az más. Az imádság. Tehát angol tanuláshoz használhatja a Bibliát, de Biblia olvasást ne használja nyelvgyakorláshoz.
edves Lelkiatya! Régebben írtam Önnek, hogy szeretném látni Jézust és most valami másról szeretnék írni, de a levelem végén összekötöm a két témát. Még nem találkoztam olyan kereszténnyel, akinek ilyen problémája lett volna mint az amiről írni fogok és látszólag nevetségesen egyszerű a megoldás, de szívesen fogadnám a tanácsát, mert nekem kifejezetten nehéz. Keresztény voltam mindig, az utóbbi években, még öt éve sincs, erősödött meg a hitem miután Jézus átsegített egy nagyon szomorú gyászidőszakon és azóta is gyakran mentett ki a bajból. Egyre jobban megismertem Jézust, segített felhagyni számos bűnnel és meggyógyította a lelki sebeimet is, amire senki más nem lett volna képes....
Azért is írtam le ezt a nagyon hosszú levelet, mert azt gondoltam, hogy ha összességében ismeri meg a helyzetemet, akkor jobban tud nekem tanácsot adni. Sejtésem szerint a Jézus iránti szeretetem, az emberekhez viszonyulásom, a késztetés a többre és akár a Jézus meglátása iránti kívánság összekapcsolódik, mintha mindegyik a szentté válás útjára vinne engem, de persze tévedhetek is. Ezért akartam mindent leírni. Bocsánatot kérek emiatt. Teljes mértékben megértem ha csak a levelem töredékét tudja közölni, de ha adna nekem tanácsot és értékelné amit leírtam, hálás lennék érte.
Arra biztatom, ne féljen semmitől. Ez is a szeretetének a jele, hogy teljes ráhagyatokozással tekint a saját életére. Valójában ez a szeretetének a próbája. Lehet, úgy érzi, végtelenül és forrón szereti Jézust, a szíve lángol, ha csak őrá gondol. Ez nagy kincs, nagy ajándék - ezt írtam korábban is. Ám valójában itt mutatkozik meg, hogy ez igazi szeretet vagy csak valami szívtájéki érzelem. A szeretet nem fél az áldozatoktól, nem méricskél az események, a következmények között. Bizalommal ráhagyatkozik arra, akit szeret. Javaslom, hogy Jézus iránti szeretetét sok zsoltárolvasással táplálja. Ne elégedjék meg a szeretet érzésével, ami eltölti Önt, hanem sok imádsággal, a szertartásokon való részvétellel, Biblia-olvasással, zsoltárok imádkozásával mélyítse el ezt a szeretetet. Ez segíteni fog Önnek abban, hogy egész életére elköteleződjék az imádott Jézus mellett, és senki és semmi soha ne tántoríthassa el Önt ebben az odaadó, önfeláldozó, elkötelezett szeretetben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kérem adjon egy kis útmutatót ezzel az Evangéliumi résszel kapcsolatban! Ennek megvalósítása sokunk lelki sebeit gyogyitaná.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.
Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.
Fil 4,8-9
Bevallom, kicsit meglep, hogy ennek a szentírási szakasznak az értelmezésében kér segítséget. Hiszen épp olyan szövegről van szó, amely teljesen világos és egyértelmű, szinte teljesen szó szerint vehetjük a buzdítást, amit megfogalmaz. Elsősorban a gondolatok irányításáról beszél. A kezünkben tarthatjuk, hogy mire gondolunk, legalábbis az, hogy mire irányuljanak a gondolataink. Sok gondolat cikázik bennünk az akaratunktól függetlenül, de az rajtunk múlik, hogy mire irányul a figyelmünk, hogy merre fordítjuk tekintetünket, mire akarunk figyelni. Ezek után a keresztény magatartás legkézenfekvőbb elemeit sorolja fel: igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, dicséretre méltó, erényes és magasztos. Vannak dolgok, amelyek ezzel ellentétesek, azokat a gondolatokat kerüljük, ezekre pedig figyeljünk, ezekre gondoljunk, gondolatban ezeket keressük, törekedjünk megtalálni és megélni. A záró mondat lehet esetleg kicsit zavarba ejtő, mert azt írja Szent Pál, hogy azt váltsák tettekre a Filippiben élő keresztények, amit az ő példáján keresztül láthattak. Kétségtelen, hogy Szent Pál igenöntudatos keresztény volt. Ez a részéről nem kérkedés, nem hivalkodás, hanem igazi tanúságtétel. Ezekért a dolgokért ő maga is megküzdött, illetve Isten kegyelméből ezeket megtapasztalhatta a saját életében, s ezt tárja mintegy buzdításul a hívek elé is. A legszebb pedig a lezárás, hogy mindezek gyümölcse az lehet, hogy megtapasztalják Isten békéjét, tapasztalatuk lesz arról, hogy Isten béke. (Gedeon története juthat eszünkbe, aki ugyan nagy harci feladatot kapott, háborúra kellett toboroznia a népet a midianiták ellen, mégis az Istennel, Isten angyalával való találkozás legmélyebb élménye az volt, hogy Isten béke: Bir 6,11-24)
Tisztelt Lelkiatya! A Szentmise alatt még szólalt a telefonom gyorsan ki nyomtam és láttam hogy a gyerek kereset nem hagyott nyugodni a dolog és kimentem a telefonál a kezembe a templom elé vissza hívni a gyereket Kérdésem én ezzel meg bántottam Krisztust??? Vajon a Szent írási rész nem erre az esetre vonatkozik hogy aki az eke szarvára ráteszi a kezét az ne nézzen vissza mert ha vissza néz nem méltó hozzám Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Kedves Ildkikó! Érdekes ez a gondolati kapcsolás. Szerintem joggal jelzi a lelkiismerete, hogy van kapcsolat a két helyzet között. Mégsem kell eltúlozni a tettének súlyát. Én azt mondom, legközelebbi gyónásakor mondja el, hogy ez történt, és bánja, s igyekszik legközelebb nem így cselekedni. De ennyivel már helyére is van téve a dolog. Mindenkit arra buzdítok, magamat is, hogy a szertartásokon teljes figyelemmel jelen kell lennünk. Annyira az Úrra, az imádságra figyelni, hogy még észre se vegyük a telefonhívást. Ez a cél. Ezt nem könnyű megvalósítani, de érdemes erre törekedni. (Ennek egyik viszonylag könnyű módja, hogy a szertartás idejére kikapcsoljuk a telefont, vagy repülő üzemmódba tesszük.) Ha mégsem sikerült ezt megtartani, a bocsánatkérés után érdemes újra megfogalmazni ezt a törekvést.
Kedves Lelkiatya!
Nehéz szituációba kerültünk, ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
Mindig úgy képzeltük, sőt, a mai napig úgy gondoljuk, mennyire fontos, hogy a családok együtt járjanak templomba, szentmisére.
Sajnos a kisgyerekeink (4 éves a legnagyobb) minősíthetetlenül viselkednek, szaladgálnak, kiabálnak, bárhogy próbáljuk csitítani őket. Igyekszünk segíteni nekik, hogy odafigyeljenek, halkan elmondjuk, mi történik, stb., de mindhiába.
Egy ideje úgy ?rezzük, ez már rányomja bélyegét nekünk, szülőknek is a lelkiéletére, egyáltalán nem tudunk odafigyelni, a miseidő nagyrészét a templom körül töltjük a gyerekeinket kergetve/ fegyelmezve.
Lehetséges, hogy egy ideig helyénvalóbb lenne felváltva járnunk misére? Aggódunk, hogy "elpogányosodnának" a gyerekeink, ha elmaradna a közös misére járás. Vagy amíg ennyire nehéz a helyzet, elegendő lehet csak az otthoni imádság velük?
Látjuk, hogy más családokban olyan szelídek a gyermekek, szépen csendben ülnek... a mieink egyáltalán nem ilyenek, pedig sokan megerősítettek már, milyen jól, következetesen neveljük őket.
Életrevaló gyermekek! Hála Istennek! A fegyelmezés, persze, náluk is fontos. Ám az nyilván nem a templomajtóban kezdődik. De tény, hogy egyáltalán nem egyformák a gyermekek. Ezer tényező befolyásolja, hogy milyen helyzetben hogyan viselkednek. Én nem a gyermekeket, hanem Önöket, szülőket bíztatom a türelemre, békességre, nyugalomra. Elhiszem, hogy nem könnyű megtalálni a helyes megoldást, de érdemes keresni. Az én tanácsom mindenképpen az, hogy ne hagyják otthon, ne hagyják kint a gyermekeket. A görögkatolikusoknál, ahol már lehetséges a kisgyermekek áldoztatása, érdekes módon fegyelmező erővel bír, ha készülnek áldozni. Persze, ez nem lehet a zsarolás eszköze, mégis már kisgyermekkortól meg lehet tanítani, hogy fegyelmezetlenség esetén kérjen bocsánatot, és csak akkor mehet áldozni. Ez a római katolikus testvéreknél arra váltható, hogy csak akkor mehetnek ki a "kis keresztért", ha előtte is odafigyeltek. Tudom, hogy nem könnyű, de azzal vígasztalom Önöket, hogy ez csak egy ideig tart, s nem olyan hosszú ideig. Legrosszabb esetben egy-két év. De ha majd lesz több testvér, akkor a nagyobbak, 5-6 évesen már jó hatással lehetnek a kisebbekre. Szóval, türelem! Ne adják föl, és ne hagyják otthon a gyermekeket!
Kedves Lelkiatya!
Miért van az az életben, hogy az egyik ember leteszi a drogot,alkoholt,a másik nem ( tudja) és belehal akár szövődményeibe?
Mi a kettő között a különbség??
Istennek náluk mi szerepe van benne ?Kegyelem, vagy mi ,nem értem .....
Köszönöm szépen!!
Nem könnyű fölismerni, hogy mi az Isten ajándéka és mi a mi erőfeszítésünk eredménye. Érdemes minden jót Istennek, minden rosszat önmagunknak tulajdonítani. Így ha tévedünk is a dolgok megítélésében, bizonyosan nem rossz irányba. Ne az eredményt nézze, hanem a célt és a hozzá vezető utat! Sosem szabad az embereket, az életutakat összehasonlítani. Ez mindig téves eredményre vezet. A szenvedélybetegség indítóoka is nagyon különféle lehet. Mint a kialakulásának folyamata is. Nem csak kettő helyzet van itt, amelyek közti különbséget szeretnénk megtudni, hanem annyi helyzet, ahány életút. Imádság és küzdelem. Küzdelem és imádság. Ezek a legfőbb eszközök. Aztán, hogy Isten kit, mikor, milyen módon segít át a megoldás mesgyéjén, ez titok marad.
Kedves Lelkiatya! Talán nem kellene bizonytalannak lennem és fel sem kellene tennem ezt a kérdést, de szeretnék bizonyosságot. Írtam már Önnek egy másik levelemben, hogy Istennek hála sokkal ritkábban vagyok kísértve mint régen. Írtam már a módszereimről is, melyekkel küzdök a kísértéseim ellen. Hogy sokat segítenek olyankor a Jézus-filmek jelenetei, különösképp azok melyek Jézus kísértéseiről és szenvedéséről szólnak, illetve hogy a töviskorona, amit vásároltam, milyen nagy segítség nekem ebben a küzdelemben és emlékeztet arra amit Jézus tett értem. Ma is a segítségemre volt, ha ránéztem és megérintettem, kicsit megnyugodtam a kísértés közepette, azért írom ezt, mert a mai napon átélt kísértésem vett rá a levélírásra. Máskor volt olyan, hogy három napig tartott egy kísértés és a harmadik nap este bűnbe estem, máskor félig-meddig sikerült leküzdeni, más alkalmakkor pedig teljesen leküzdöttem a kísértésem és nem estem bűnbe. ...
Nem szeretnék magamról túl sokat gondolni, de bízom benne, hogy sikerülni fog és még jobb leszek mint amilyen most vagyok. Az iránta érzett szeretetem motivál is erre, mert szeretnék az általam szeretett személyhez hasonló lenni. Kimutatni neki, hogy szeretem. Hasonlóbb lenni hozzá. Hajlandó vagyok küzdeni érte. A múltamhoz képest sokkal jobb vagyok de remélem lehetek még ennél is jobb. Mondtam Jézusnak, hogy csak az iránta érzett szeretetemből jön az erőm, ha nem szeretném ennyire, nem tudnék így küzdeni és talán nem is akarnék. A kérdésem voltaképpen az lenne, hogy Ön szerint számít-e Jézus bármit is az én küzdelmem? Amin ma keresztülmentem? Ahogy igyekeztem? Úgy örülnék ha számítana neki mert szeretem nagyon.
Mint látja, hosszú leveléből elég sokat kihagytam. Az egyik zavaró mondat az volt benne - itt már nem olvasható - hogy Jézus biztosan jobbat érdemelne. Ez nyilván így van, mi sohasem tudunk hozzá méltók lenni. De ez a gondolat félrevezető is lehet. Nem az számít, hogy Jézus mit érdemelne, ez roppant emberi gondolat, hanem, hogy én mit tudok adni neki. A küzdelmek, amelyeket leírt, nagyon értékesek. Mondhatjuk - megintcsak emberi nyelven szólva - ezeket Jézus nagyra értékeli. De nem önmaga miatt, hanem, mert ez Önnek igen hasznos, sokat alakít a személyiségén. Azt javaslom, ne törődjön annyit ezekkel a dolgokkal. Azzal igen, hogy Ön Jézust szereti, és szeretne mindent a tetszésére tenni. De amit ezen gondolatokban az ördögnek tulajdonít, azt írja nyugodtan a saját számlájára, vagy lehet az emberi természet velejárójának is tekinteni. Nem kell behozni az ördögöt a gondolkodásunkba. Minél kevésbé gondoljunk vele! Ismétlem, a küzdelem jó, ne adja föl sohasem. De azzal ne mentegesse önmagát, hogy valamelyest sikerült legyőzni a bűnre késztetést. Ha elesett, elesett. Bánja, gyónja meg! A kísértés idején gondoljon egészen másra, kezdjen el valami egyéb, intenzív munkát végezni! Csak Jézusra gondolni nem elég. Mert lám, Ön is leírja azt a fura tapasztalatot, hogy az ember Jézusra gondolva is tud vétkezni. Ez pedig azért veszedelmes, mert akár ez is rögzülhet, és hiába a Jézusra gondolás, megmarad a bűn. Adjon hálát, hogy már sokat tudott fejlődni ezen a téren! De az egész kérdéskörnek ne tulajdonítson olyan nagy jelentőséget. Igyekezzék a Krisztushoz tartozását minál inkább más módokon is megélni, kiélni, megvalósítani!
Kedves Lelkiatya!
Kezdődik hamarosan az iskola óvoda.
Ilyenkor sűrűn betegek a gyerekeink elkapják egymástól.
Az Isteni gondviselésen kívül,imán kívül megtehetem esetleg azt,hogy vitamint adok nekik,vannak anyukák akik azt mondták van egy bizonyos fajta amit adva ritkábban betegek.
Megtehetem,hogy próbálom elkerülni a betegségeket csökkenteni,vagy ez baj ,bűn,mert nem akarom,hogy betegek legyenek nagyon, úgymond hordozni a betegség keresztjét?Vagy megtehetek minden tőlem telhetőt az elkerülésre?
Köszönöm szépen!
Vitamint adni bizonyosan nem lehet bűn. De ezen a téren sem szabad túlzásba esni. Itt is a helyes mérték, a középút az irányadó. Természetesen helyes, ha törekszik arra, hogy a gyermeke ne legyen beteg. De azt se feledjük, hogy olykor ezek a betegségeknek immunerősítő hatásuk is van. Nem olyan nagy baj az, ha olykor láz gyötri a kicsi testet, megküzd ezzel vagy azzal a bajjal. A természethöz közelebb élőknél a gyermekek gyakran jóval egészségesebbek. Épp azért, mert nincsenek megóva mindenféle fertőzéstől, hanem azok átmennek rajtuk, hozzászoknak, a testi fölépítésük is megtanulja a betegségek leküzdését. Egyszóval, vigyázzon gyermekére, de ne essen túlzásba ezen a téren!
Kedves Lelkiatya!
Nem tudom mennyire tud ebben tanácsot adni esetleg csak lelkileg,de ha van itt férj aki hasonlóval küzd és megosztaná majd mi segített nagyon megköszönném.Isten áldja érte!!
Miként lehet egy feleségnek jól tolerálni,ha a férje nem képes sokáig kitartani az együttlétek alatt,és ezért kb 2-3 perc maga az aktus ,nekem nem mindig sikerül ez alatt testi gyönyört átélnem.
Meg el is veszi a szépségét,ez nem lóverseny,siess mert mindjárt vége.
Meg ugye azért lenne,hogy egymásnak örömet okozzunk, nem pedig csak az egyik félnek jó.
Beszélgettünk már róla,azt mondta nem érti miért van ez így nála,annyira érzékeny lent, van mikor már 2-3 hete nem volt semmi és úgy érek hozzá mégrosszabb a helyzet akkor volt változás,ha alkoholt ivott késleltette nála,dehát így csak nem jó hosszútávon. Mert kezdte megszokni ,hogy iszik .
Orvoshoz nem megy,mondtam neki pedig ezt neki kell megtanulnia kezelni férfiként ,azt mondta már hova tanulja 46 évesen, ha eddig se ment szinte sose.Tudom fiatalként is sokat maszturbált, pornó mesélte szerintem ott rögzült az orgazmus gyorsaság ez legalábbis olvastam létezik ilyen is.
Én szeretem és nem szeretném elhagyni,de úgy gondolom ez sem megoldás így élni ,ő meg inkább beletörődő,ez van ilyen vagyok.
Orvoshoz szexuálpszihológushoz nem megy el ,fizetni pláne nem szeretne ilyenre hozzáteszem ahogy olvastam,nem is olcsó ,tehát míg én képes lennék megoldásra ,ő nem,nem azért mert nem szeret,inkább szégyelli.
Gyermekeink vannak tudom és tapasztalom a sok munka,fárasztó de ezt a részt is ápolni kellene.
Más párok hetente többször vannak együtt ahogy hallom,én örülhetek ha havi 2-3 szor.
Tudom nagyon régen nézett pornót is ,de az már régebben volt,elhiszem,hogy már nem.Erröl egy mélyebb beszélgetésünkkor beszéltünk,mert a célunk egy boldog házasságban élni,javítani ,dolgozni rajta.
Azt is elmondtam neki az mennyire fájt lelkileg, a pornó nézés,mert más nőt nézett,nem engem szeretett közben,azt mondta egyetért valamilyen szinten mert azért az más igen és ut?na mindig lelkiismeret fordulása volt.
Azt mondta neki nagyon fontos a szexualitás, de azt látom feleségként nem bír ezzel az erővel ,gyorsan felizgul, nem bírja kontrollálni magát. 21 éve vagyunk együtt .
És furcsa,ha ennyire fontos miért nem közeledik többet,vagy fél megint hamarabb vége tudom ez is szempont lehet akár.
Már arra is gondoltam ez lehet lelki valami?
Mondtam neki ne izguljon mi van ha teljesítménykényszer okozza.
A test pszihé nagyon összefügg.
Hogy lehetne ezen dolgozni ?
Régebben volt,hogy olyan rosszul esett,hogy kb 2 perc és ennyi vége,hogy rendesen duzzogtam,ennyi volt ,és nem akartam megoldja máshogy,az milyen már,hozzáteszem sose ajánlotta fel.Tudom volt,hogy rosszul is reagáltam le de mikor már ez a sokadik volt,nem tudtam jól kezelni sajnos, de olyan is volt,hogy türelmes voltam, és mondtam nem baj.
Mit tudnánk tenni??
Köszönöm szépen
21
éve
A szexuális zavaroknak kettős gyökerük lehet: egyéni és párkapcsolati. Valóban kell az egyéneknek önmagukon is dolgozniuk, hogy minél boldogítóbb lehessen az együttlét. Igenis a házasoknak is meg kell küzdeniük a tisztaságot (zavaróak a tisztátalan gondolatok, alattomos a pornográfia mérge, roppant ártalmas az egyéni önkielégítés), fontos a testi fegyelem, a késleltetés (fegyelem nélkül az élet semmilyen területén nincs boldogság), s fontos a másikra figyelés empátiája, érzékenysége (meghalás önmagunknak). Ám éppúgy lehet a zavar oka párkapcsolati is: az évek alatt nem műveltek ki egy olyan jó kommunikációs légkört, ahol a beszéd a maga tisztító hatását ki tudná fejteni ezen az intim területen is. Talán nem alakították ki az erósz tág kultúráját, hogy ne csak az aktus számítson, hanem a napi gyöngédség, ölelés, érintés, a napi csók. Talán lehet a zavar oka a teljesítménykényszer, a másokhoz való hasonlítgatás, az elvárások. Akár erkölcsi elvárások is. Nem egyszer írtam már, hogy a házasságon belül minden megengedett, ami nem önzés, hanem amit a másik örömének keresése hajt. Ha az egyikük hamarabb csúcsra jut, a boldog együttlétet még lehet folytatni számtalan módon. Ez nem erkölcstelen, ettől nem kell félni.
Tanács az lehet, hogy dolgozzanak ezeken a területeken egyénileg és közösen is. Különösen fontos a tágabb testi gyöngédség, a szélesebb erósz, ami nemcsak az aktusra figyel és azt sürgeti, hanem tud örülni a ?csak úgy? ölelésnek, érintésnek, csóknak. A boldogító szexualitás már csak következmény, mint ahogy a zavar is. Elsősorban nem a szexualitáson kell dolgozni, hanem annak a légkörén, kultúráján, erkölcsén, testi-lelki fegyelmén, a közös életünk spiritualitásán.
S még valami: akik lassan az életközéphez érnek, tudatosítaniuk kell magukban, hogy az életük délutánján nem élhetnek ugyanúgy, mint életük délelőttjén. Azaz egy új életprogram kezdődik: elkezd kopni a testiségünk. Már nem látunk úgy, nem olyan a memóriánk, nem bírnak annyit a lábaink. S nem megy úgy a szexualitás sem. Ez egy gyászmunka, veszteség, búcsú ? vannak, akik éppen a szexualitásban veszik ezt először észre. Ám nem töltheti el a belső világunkat csak ez a kopás (az emiatti bosszankodás és orvosi leletek), hanem egyben megnyílunk egy sokkal mélyebb lelki világ felé. Csökkennek a testi vágyaink, ám meg tudunk nyílni a spirituális egység felé. Magunk mögött hagyjuk, ami por (a szexualitásból is), s visszük magunkkal, ami örökké marad.
Kedves Lelkiatya!
Gluténérzékenységgel kapcsolatban
bár már régebben írták, kérdezték,de remélem olvassa majd a kérdést feltett illető is.
Ott azt írta,hogy két szín alatt áldozás zavarta,gúnyolták, és,hogy miért lett beteg,azt a tanácsot kapta próbálja meg megnézni,mi lehet ez mögött az Úr akarata,terve ,jó értelemben az életére tekintve...
Ezzel kapcsolatban szeretnék elmesélni valamit.
Kislányunk gluténérzékeny
2,5 évesen derült ki.Már 5 éves.
Elősször nehéz volt megtanulni másként főzni,ugye járt testi fájdalommal is neki eleinte .
Amire én édesanyaként rájöttem, hogy bár igen ez a betegség nem jó dolog,de egyre talán mégis jó fejlődni a szeretetben.
Másként gondozni őt ,sütni főzni ügyesen,hogy neki örömet szerezzünk.
Gondoskodni róla más formában, az apukája nagyon ügyesen elkészíti a kenyerét ,sütijét ,van mikor jobban mint én.
És annyira szép látni,az arcát mikor örül,de jó ez az enyém....
A gondoskodás,törődés különlegesebb formája is lehet ez...
Más vagy ezért más formában is szeretlek,különlegességként...
Köszönjük szépen, hogy ezt megosztotta velünk. Megerősítésül szolgálhat másoknak is.
Kedves Lelkiatya!
Léteznek már régóta vírusok,betegségek.
Azt olvastam ötvenes években sok gyermek meghalt gyermekbénulás betegségben.
Legutóbb a Covid volt jelen itt az emberiségnek.
Sok mindent hallani ,hogy ezt generálták,kivolt találva .
Anno én beoltattam magam, 2 oltásom van ,de mi van ha a másik oldal az igazság?
Hogy csak félelemkeltés volt és aki oltakozott azt se tudja pontosan mi lesz majd vele....
Ez tényleg ilyen fura valami lenne mint valami ilyesztő filmben?
Isten tudta lesz ilyen vírus.
Azért van vírus mert Isten teremtette azt is nem?
És van egy működése,persze az ember próbáljon vigyázni magára.
De látjuk az életben ősszel pl több a felsőléguti megbetegedés is idő miatt is ok-okozat.
Nem akarok félni a vírusoktól,de jó lenne jól látnom miként tekintsek jól rá,és az általa okozott betegségre is.
Köszönöm szépen!!
Hogy a vírust gyártották, vagy valóban valami állati eredetű betegség, ez ma már teljesen mindegy. Hogy betegség volt, ezt a józan gondolkodású orvosok (csaknem) mindegyike megerősíti, s mint ilyen orvosságot, gyógyítást igényel. Én úgy láttam, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vélemények voltak azok, amelyek bizonyították, hogy a fölkínált, fölfedezett gyógyszerek hatékony segítséget nyújtottak a betegségben. Még ha voltak kísérő tünetek is. De ez más gyógykészítmények esetében is előfordulhat. Ezért is javasolják, hogy használat előtt vagy tünetek esetén "...kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"
Hogy miért engedi meg mindezeket az Úristen, ezen már sokat töprengtünk. Lássuk be, nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy Isten nem akarja a rosszat, csak megengedi. De minden rosszból ki tud hozni jó, valamiképpen bele tudja szőni az ő akaratát. Ez a lényeg. Ám, hogy ez megtörténik-e, rajtunk múlik, a mi hitünkön, Istenhöz való ragaszkodásunkon. Ha a nehézségek eltántorítanak, netán eltávolítanak Istentől, akkor ez a kapcsolódás gyönge volt, erőtlen, ha pedig megerősítenek, még jobban Istenhöz kötnek, akkor a hitünk kiállta a próbát.
Kedves Lelkiatya!
Kisfiúnk 15 hónapos és hamarosan keresztelője lesz!Római katolikus!
Elfelejtettem a plébánián megkérdezni,hogy " ekkora korban " 15 hónaposan is teljesen fehérben kell lennie a gyermeknek?Kisbabákat abban szokás tudom.
Vagy lehet a kisfiúnk világos színű,vagy kék ,fekete nadrágban fehér kisinggel? Szépen, csinosan felöltözve
Jelent problémát, bajt ha nem teljesen fehér minden?Ha igen természetesen megoldom !!
Köszönöm szépen!!
Nem jelent nehézséget egyáltalán. Ha ünneplő ruhában jön a kislegény a keresztelőre, az már nagyon szép dolog. Valójában a keresztségben való részesülés után kellene fölvennie a fehér ruhácskát. Ha ez megszervezhető, az még jobb. Ugyanis ez a kis átöltözés jól mutatja, érzékelhetővé teszi a keresztelendőnek is meg a vele együtt imádkozóknak is, hogy a keresztségben teljesen új, tiszta életet kaptunk. Ezt, persze, érdemes megbeszélni előtt a keresztelő atyával is. De ha nincs is ilyen játék a ruhával, attól még ugyanúgy meg lehet keresztelni a gyermeket.
Kedves Lelkiatya! Nemrégiben volt kérdés a tetoválásról. Nagyon sok olyat látok, hogy fiatal keresztények valamilyen keresztény dolgot tetováltatnak magukra: bibliai szakaszt, a "Jézus" nevet, egy keresztet és hasonlókat. Jó dolog ez vagy sem? Gondolkodtam már rajta egyszer én is, de nem vagyok a tetoválások híve alapvetően. Bevallom, először picit irigyeltem azokat, akiknek van ilyenje, mert az biztos nagyon jó, hogy magán hordja valaki Jézus nevét vagy a szimbólumokat (kereszt, hal) amik rá vonatkoznak. Ennek ellenére mégsem fogok tetoválásra vállalkozni, mert nem vagyok az a típus. Az ékszereimben, kiegészítőimben már inkább vannak keresztény elemek, nyaklánc rajta kereszttel és tervezem, hogy veszek más ilyet is. Szeretném is a véleményét kérdezni és gondoltam, már mindegy ha itt teszem meg és nem külön kérdést írok, némileg talán kapcsolódik is egyik téma a másikhoz. Láttam egy gyűrűt és egy karkötőt, valamelyiket szívesen megvenném, de nem tudom szabad-e ilyet vagy melyiket érdemes. A karkötő szilikonból van és fekete színű fehér felirattal és mintával szóval mindenféle ruhához illik, nem ázik meg, ilyen szempontból jó. Egyik oldalán minta van, tövisminta, a másik oldalán egy mondat: "Jesus Christ, Son of God, have mercy on me, a sinner!" Ez jó emlékeztető az imádságra, a bűneimre, a bűnbánat fontosságára és Jézus szenvedésére. Így néz ki: https://www.amazon.com/Black-Silicone-Thorns-Bracelet-Prayer/dp/B00VVJHTLM
Az általam kinézett gyűrűn Jézus neve szerepel. Ilyen:https://www.keresztenyekszer.com/product-page/jesus-ac%C3%A9l-gy%C5%B1r%C5%B1-ez%C3%BCst-sz%C3%ADnben-fix-m%C3%A9ret%C5%B1
Azért szeretnék ilyesmit venni, mert így még többet gondolnék rá, jobban ott lenne a gondolataimban minden pillanatban. Egy kísértés közepén biztosan sokat segítene. Emlékeztetne arra, aki az életét adta értem és akit ha tényleg szeretek és tisztelek, akkor kibírom a kísértést. Nem csak kísértéskor hasznos hanem máskor is. Emlékeztetne, hogy mindig jó keresztényként kellene viselkednem, mindennek amit mondok és teszek, ennek megfelelőnek kell lennie és szerintem segítene a lelkemet is lecsillapítani amikor nehéz helyzetbe kerülök. A gyűrű azért is jó mert mindenféle ruhához hordható és a kezem mindig a szemem előtt van, látom ami az ujjamon van de egy nyakláncot csak a tükörben látok. A kéz amúgy is az a testrészünk, amivel cselekszünk. Lehet vele jót tenni, alamizsnát adni szegényeknek, imádkozni, de rosszat is, megütni valakit, lopni, önkielégíteni, mindenféle bűnöket. Már így is sok bűntől megtisztultam, de ha Jézus neve lenne a kezemen, olyan lenne mintha "megszentelődne" ezáltal és ez motiválna a jóra. Szabad ilyen ékszereket hordani?
"Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít" - írja Szent Pál (1Kor 10,23). Vagy egy másik szövegkörnyezetben: "Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává" (1Kor 6,12). Szóval, nem csak az a kérdés, hogy valami bűn-e vagy sem, hanem, hogy használ-e vagy sem.
A testfirkáról már többször kifejtettem markáns véleményemet. A hordozható ékszerek, egyebek viszont kicsit más megítélés alá esnek, hiszen ezek fölvehetők, letehetők. És tetszik az az az érvelés is, amit Ön ír, hogy eszébe juttatja, kihöz is tartozik. Valójában a csuklón viselt csotkinak is hasonló szerepe van. Azzal a különbséggel, hogy az még imára is késztethet, ha az ember kézbe is veszi. A cél a fontos. Persze, sajnos könnyen be is tudjuk csapni magunkat, mert szép érveket gyárthatunk, de lehet, hogy mindeközben a divatot követjük. Tetoválást senkinek sem javaslok. Szép vagy emlékeztető ékszer hordásában is a mértékletességet tartom követendőnek.
Kedves Lelkiatya!
Azt mondja Krisztus:
De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.
Jn 4, 14
Melyik ez a víz? A mostani Egyház mikor juttatja ezt híveinek Krisztus hatalmának közvetítőjeként?
Ha ad belőle, miért lehet, hogy nem leljük azt a vízforrást magunkban?
Köszönve: Adél
Hasonló megfogalmazást találunk a 7. fejezetben is: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak szívéből, az Írás szerint, élővíz forrásai fakadnak." Ez azért fontos, mert ott a szöveg értelmezéssel folytatódik: "Ezt a Lélekről mondta, amelyben később a benne hívők részesültek." (Jn 7,39) A Lélek az, aki bennünk él, aki a hívő ember szívében olyan ki nem apadó forrás, mely felülhalad minden emberi képességet. A Lelket hivatalosan a bérmáláskor kapjuk. Ez a Lélek tesz minket képessé és alkalmassá arra, hogy Isten egyéb ajándékaival, a szentségekkel és minden más látható és nem látható erőforrással hatékonyan élni tudjunk.
Kedves Lelkiatya!
Egyre jobban zavar,hogy a férjem sok mindent halogat itthon!
Férfi munka,amit én nem tudok megcsinálni.
Áprilisban vettem házszámtáblát,azóta sincs felrakva,ha mondom még ő az ideges,majd,most nem érek rá,őt ez nem érdekli majd meglesz,mikor milyen választ kapok éppen...
Próbálok türelmesen várni,de olykor teljesen kiakadok,nem igaz ,hogy ez akkora munka megcsinálni....
Van más is,ami hónapok óta nincs meg ,kész.
Nagyon halogató tipus!!
Köszönök bármilyen jó tanácsot.
Ezek azok az apróságok, amelyeket, ha nem jól kezelünk, akár a válásig is elvezethetnek. Úgyhogy nagyon fontos odafigyelni arra, hogyan bánunk velük. Van Önben egy elképzelés, hogy a férjének milyennek kellene lennie. Vizsgálja meg, bírálja fölül ezt az elvárását, hogy mennyire valós, mennyire reális. Mert ha nem reális, tehát, ha a férje egész egyszerűen nem képes ezekre a dolgokra, akkor olyan elvárásokat támaszt, amelyek soha nem fognak teljesülni, az Ön elképzelései soha nem valósulnak meg, teljes kudarcban és elégedetlenségben telik az életük. Erre mondják, hogy akkor már jobb elválni. Holott, csak nem mérték föl helyesen a lehetőségeket. Lehet, azt mondja, néhány szög beverése igazán nem nagy dolog. Ez így van. Mégis úgy tűnik, van valami akadály. Ön azt mondja: "halogató típus". Ez már egy megállapítás. Szereti-e a férjét, aki halogató típus? Vagy így már nem szereti? Csak akkor szereti, ha elvégzi a férfi munkákat? Bízom benne, hogy nem, hiszen nem egy karbantartóhoz ment feleségül. Mondom, mérje föl, hogy mi lehetséges és mi nem. Vannak férfiak, akik képtelenek egy szöget (jól) beverni a falba. De ettől még férfiak, lehetnek jó férjek, jó édesapák. Ha a felesége elfogadja a férjének ezt a gyöngéjét, akkor nagyon boldog házasságot élhetnek meg így is. Kicsit másként, mint előre elgondolták, dehát, sokat változik az élet. Például nagyon fontos, hogy a házastársunkban ne a szüleinket akarjuk látni, ne hozzájuk akarjuk hasonlítani: amilyen ügyes volt apám, olyan legyen a férjem, amilyen jól főzött anyám, olyan legyen a feleségem, stb. A házastársunkat föl kell fedeznünk, nem pedig az elvárásainkhoz igazítanunk. Akkor remélhetem, hogy engem is nem a tulajdonságaimért fog szeretni, hanem önmagamért. Hiszen ez az alapvető vágyunk. Konkrét tanácsom még, hogy azt mérje föl, Önnek miben kell változnia, hogy a férje kedvében járjon. Kezdje önmagán a házasságuk építését, ne az elvárásaival. Lehet, úgy érzi, már így is olyan sokat engedett? Nos, ezeket őszintén meg kell beszélni. Nem szemrehányással, nem követelőzéssel, hanem nagy megértéssel, nagy egymásra figyeléssel.
