Kedves Lelkiatya!
Öthetes terhes vagyok. Kérném szépen, imádkozzon értem, hogy egészséges gyermeket szüljek.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Imádkozom Önökért. S minthogy ez a kérés itt megjelent, minden bizonnyal mások is lesznek, akik csatlakoznak ehhöz az imához.
Kedves Lelkiatya!
Amikor olyan betegséget kap el az ember ami nagyon kellemetlen, akár fájdalmas gondolok itt hányás ,hasmenéses betegségre , tüszősmandula gyulladásra azt mégis hogy kell,lehet jól kezelni?
Istennek tetszően,mert most lehet én látok torzul,de én ilyenkor azért kérem ,legyek jobban ,vigyen át ezen gyorsan ,de mivan ha azt várja el Isten ,hogy fogadjam el csendben ,tűrve....mintha vele együtt szenvednék!?
Köszönöm,hogy segít !!
Hogy vegye el az Úr a szenvedést, ez nem csak érthető és természetes kérés, de ebben még Jézust is követjük, aki ugyanezt tette. Nem kis kellemetlenség elkerülését kérte, hanem a keserves kínhalál terhétől szeretett volna megszabadulni. Hozzátéve, hacsak lehetséges. Illetve, hogy "de ne az én akaratom legyen, hanem a tied!" Tehát ebben is követnünk kell őt. Kérni, amit szeretnénk megkapni, hozzátéve: de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. Ez a kulcsa minden kérő imának. Önnek is ezt tanácsolom. Persze, hogy kérheti, hogy múljék el a fájdalom, de tegye hozzá, legyen meg a te akaratod.
Kedves Lelkiatya!
Sokat imádkoztam,kértem az Urat segítsen jól kezelni a fiunk kamaszos kitöréseit,beszólásait.
Ma egy érdekes dolog történt.
Mivel még kissé beteg ,köhög az orvos inkább még nem engedte iskolába.
Nem is engedtük el még edzésre sem direkt.Ha nincs suli,pihenjen ne terhelje most magát sporttal.
Kért had menjen legalább ki a barátaival kicsit a játszótérre,ott szoktak beszélgetni.Egész nap bezárva,legalább levegőn lesz.Nem akar egész nap bent lenni pihenni,tévézni .
Elősször nem engedtem,mondtam inkább feküdjön .Ne csavarogjon kicsit se ,az a biztos.( Egyébként nem olyan beteg már,csak a köhögése múlik lassabban)
Olyan dühös lett,azt mondta addig fog beszélni, idegesíteni,amíg elnem engedem,én kedvesen mondtam ,jó mond csak nem leszek ideges.
Akkor úgy mondja,hogy elsírom magam.
Mondtam szintén nyugodtan kedvesen ,jó próbálkozhat tessék nem fogok sírni ,mert az van amit mondok ha tetszik,ha nem.
Ezzel azt akarom mondani, tényleg mindent mondott már ami csak eszébe jutott.( sajnos)
Mivel látta,hogy a makacs,durva stílus nem vezet sehova ,bement csendben a szobájába.
Pár perc múlva kijött kedvesen anya kérlek engedj ki csak egy kicsit segítek elpakolok itthon, a kicsitől úgy sem úgy haladsz,fel is porszívózok mindenhol!Meglepődtem mert ilyet azért nem szokása mondani Egyébként a szobájában elpakol máskor is)
Sikerült úgy tűnik megoldanunk ezt a konfliktust.
Legalább is remélem, hogy jól látom át!!Korábban mikor makacsul hajtotta mit akar rendszerint egy nagy veszekedés lett a vége,mármint mindig annyira felidegesített,hogy volt mikor már dühösen mondtam na jó el előlem,mert akkor tényleg azt éreztem jobb ha inkább elengedem menjen mert csak felhúz, de olvastam múltkor a parttalan értelmetlen vitáktól térj ki ( Biblia)
Ez jutott eszembe mikor mondta és mondta ma is ,hogy nem akarok belekezdeni ,hiszen akkor összevitatkozunk,inkább menekülök tőle , a veszekedéstől,és megpróbálom most máshogy mint eddig türelemmel kezelni.
Ezt alkalmazhatom máskor is?
Ön szerint jól jártam el,vagy miben tudna még tanácsot adni ?
Nagyon nehezen fogadja el,ha nem az van amit szeretne....meg inkább úgy is mondanám bepróbálkozik,tudom érzem Korábban szerintem nem jól reagáltam le ha felidegesített és elmehetett, mert végül is elérte rossz eszközzel,de én ezt már nem szeretném.
Nem mentegetőzni szeretnék,de úgy érzem nagyon nehéz a kamasz gyerekkor,nevelés,keressük a férjemmel a jó utat,remélem Isten segít mindenkor.
Köszönöm szépen!
Én úgy gondolom, hogy nagyon helyesen járt el ebben az esetben. A türelem, az elfogadás meghozza a gyümölcsét. Még ha a gyermek számító módon viselkedett is, de egészen más lett ez a helyzet, mint a veszekedések okozta eredmény. Az önuralom, a türelem, a szelídség mindig közelebb áll a krisztusi magatartáshoz.
Tisztelt Lelkiatya! Azt hallottam hogy Ortodox papnál csak halálveszélybe lehet gyónni igaz ez,??? Illetve a Görög.katolikus és az Ortodox majdnem ugyan az??? Várom megtisztelő válaszát Ildikó.
Kedves Ildikó!
Igen, így van, ha elérhető katolikus pap, akkor tőle kell a szentséget fölvenni. De számunkra, katolikusok számára is érvényes minden szentség, ami az ortodox egyházban ugyanúgy megvan. Szentségtani szempontból tehát élhetünk vele, egyháztani szempontból ez nem tanácsos, csak megengedett.
Tisztelt Lalkiatya!
Mit tehetnék, hogy a férjem jobb legyen hozzám?
Állandóan magányos vagyok, sokkal több együtt töltött időre vágynék.
Ő csak a munkájának és a hobbijának él. Nagyon sokat nincs itthon és szerinte ez így rendben van.
Most egyébként gyermeket várok, de nem változott sajnos. Sokszor lenne rá szükségem lelkileg főleg, de a fizikai segítség is jól jönne, főleg most.
A férjem eléggé szereti magát és a saját érdekei az elsők. Különösebb áldozatot nem képes hozni. Nagyon fontos szerepet játszik életében a pénz. Magának gyűjt igazából. Semmi közöset nem veszünk.
Barátaival rendkívül jól érzi magát, iszik, dohányzik. Meg is csalt már egyszer.
Hozzám jönni vagy értem valamit tenni, nagy teher számára. Itthon rossz kedvű, nem csinál semmit.
Mondtam már neki szépen, hogy szerintem ez nem helyes viselkedés és nem ilyen férjet képzelek el magam mellé.
Azt mondja, nem képes többre, így is szenved. Közölte, hogy elhamarkodtuk a házasságot, örüljek, hogy még a férjem, de a válás nagy megváltás lenne a számára.
Lelkiatya, nagyon szomorú vagyok. Én szeretem ezt az embert. Sokat imádkoztam már a férjemért, de évek óta nincs változás.
Mit tehetnék még?
Hűha! Ez így nagyon nehéz. Hiszen nem Önnek, hanem a férjének kellene tanácsot adnom. Leírásából az olvasható ki, hogy félő, valóban elhamarkodták a házasságkötést. Bár azt is érzem, hogy ez Önre talán mégsem vonatkozik. Ön őszintén, tiszta szívből, odaadó lelkülettel ment hozzá feleségül. Hogy a férjében milyen lelkület volt, ezt nem tudni. Az sem kizárt, hogy önző ember lévén most, a házasság okozta kötelékeket nem képes elviselni. Két út van. Az egyik, hogy komolyan átbeszélik a házasságukat, és megvizsgálják, vajon érvényesen lett-e megkötve. A férje hogyan tekintett akkor Önre és a házasság intézményére. Valamelyest föltételezhető, hogy valóban nem gondolta komolyan, s ezért az nem is vált érvényes házassági kötelékké. Persze, még ekkor is súlyos kérdés, hogy a szétválást válasszák-e, hiszen már érkezik a közös gyermekük. De ha fény derül arra, hogy ez a házasság nem is érvényes, akkor ez egy adalék lehet ebbe az irányba.
A másik út a hagyományosabb. Mindent meg lehet szokni, mindent el lehet viselni. Sajnos, a múltban is voltak házasságok, amelyek nem sikerültek, mégis sok boldogságot tudtak teremni, főként a gyermekek felé. Ez csak akkor valósulhat meg, ha legalább az egyikük hittel, alázattal, Istenbe vetett bizalommal elfogadja a nehéz helyzetet, és ebből a tökéletlen élethelyzetből hozza ki a legtöbbet. Ezt is választhatja. Erre is kaphat áldást az Úrtól. Sőt, nehezebb út lévén még több áldást is kaphat.
Kedves Lelkiatya!
Mennyire nézik furcsán az emberek, ha valaki felnőttként kezd el ministrálni. (Római Katolikusként) Gyerekkoromban ez egyáltalán nem volt jelen sőt... Felnőttként lett egy elég intenzívebb kapcsolatom Istennel, és úgy érzem egyre inkább, hogy kicsit közelebb hív az oltár felé. Azt tudom, hogy nem hívott papnak és nem is merengek már azon, hogy mi lett volna ha... sőt, múltkor mikor olvastam az ószövetséget annyira megfogtak azok a részek, hogy a fogság után a papok mutatták be az áldozatot, a leviták meg ilyen egyéb alsóbbrendű feladatokat láttak el a templomba (előkészületek, áldozati állatok előkészítése... stb.) és elgondolkodtam, hogy milyen érdekes, hogy már akkor régen is külön rendszere volt az áldozatbemutató pap és az ilyen segítők között. Szerintem ez szép és jó dolog. Tudom, nem kellene azon töprengeni ki mit gondol, de mégis azért ez nem egy megszokott dolog főleg úgy, hogy az atyák ilyen segítő oltárszolgálat nélkül is be tudják mutatni a Szentmisét... a régi rítusú misénél szinte nélkülözhetetlen volt egy-egy ministráns. Az ilyen oktató írások, könyvek is gyermekeknek szólnak inkább, hogy hogyan kell viselkedni az oltár körül....
Nagyon dicséretes dolog! Csak bátorítani tudom. Valóban ne féljen a rosszalló tekintetektől, azok ne tántorítsák el! Az volna szép, ha minél több templomban szolgálnának meglett férfiak. Van is erre példa egyébként, mint a római, mind a görögkatolikusoknál. Sokat jelent mindenkinek, ha nem csak a pap áll az oltárnál, hanem vannak körülötte szolgálattevők. Az lehet furcsa esetleg, ha vannak kis ministránsok, és beáll közéjük egy férfiember. Érdemes legalább még egy társat maga mellé lelkesíteni. De egyedül is állhat ott, semmi ne zavarja ebben!
Kedves Lelkiatya!Pakolás közben megtaláltam a férjem nagypapájának a halotti anyakönyvi kivonatát.
Abban volt egy olyan megjegyzés szentségek nélkül halt meg
Ez mit jelent az üdvössége szempontjából?
Köszönöm szépen!
Nem tudjuk pontosan. Ha most véletlenül bukkant rá, akkor azt javaslom, ezt tekintse jelnek, jelzésnek, hogy imádkozzanak érte, végeztessenek érte Szent Liturgiát / szentmisét.
Mindig arra kell törekednünk, hogy az eltávozó testvérünk részesüljön a szentségekben. Azt nem tudjuk, ezek nélkül mi történik. De azt nagyon jól tudjuk, hogy ezek nagy segítséget jelentenek neki az utolsó útján. Illetve utólag is lehet és kell is értük imádkozni. Ezért alakult ki a 40 napos meg az éves Szent Liturgia / szentmise, hogy haláluk után is imádkozzanak az elhunytakért a családtagok.
Kedves Lelkiatya!
A két nagyobbik gyermekünk fiúk beleléptek a kamaszkorba ,kiskamaszkorba.( 15 és 10 évesek)
De valami borzasztó, ahogy beszélnek itthon is ,vagy a barátaik mellett.
Ma a kisebbet hallottam káromkodni,természetesen rászóltam,de nem jutok vele sokra.Mert már többször megkértem ne beszéljen ilyen csúnyán,akkor jön a rendben,ok.
De legközelebb mégis előfordul.
Rendesen égő már mert más is hallhatja szomszédok is,és nem az van,hogy nem érdekel hogy beszélnek,nem szólok nekik,hanem próbáljuk nevelni a férjemmel de mégis ilyenek.
Ön mit tanácsolna?
Nagyon szépen köszönöm!!
Első tanácsom a következő. A nevelésünkből teljesen ki kell kapcsolni annak szempontját, hogy "mit szólnak mások". Ez nagyon gyakran félrevezethet, meg is nyomoríthatja a fiatal fejlődését. De nyilván a legjobb szándék vezeti abban is, hogy szeretné, ha a gyermekei tisztességesen beszéljenek. (Csak arra utalok, hogy ez ne mások miatt legyen így.) Néhányszor már volt szó ezen oldalakon, hogy nem akkor kell beszélni a kamasz gyermekünk fejével, amikor éppen helyzet van. Ilyenkor falra hányt borsó minden szó. Ezekre más alkalmakat kell keresni. Nyugodt, jó hangulatú élethelyzeteket, s akkor kell elővenni ezeket a komoly témákat. Akkor sokkal hatékonyabb, a gyermek is komolyabban veszi. Azt kifejezetten jónéven veszi, ha felnőttnek tekintjük, úgy kezeljük, úgy beszélünk vele, mint felnőtt emberrel. Akkor elő lehet hozni az érveket. Jézus mondja: a szív bőségéből szól a száj. Ha az ajkat mocskos szavak hagyják el, akkor ez figyelmeztető jelzés a szív állapotára vonatkozóan. Ez az érv is hátha segít.
Kedves Lelkiatya!Ha valaki jó időbeosztással él,az az adott napon sokra halad.
Míg aki csak úgy van,elvan .
De én nagyon gyenge vagyok e téren,miként lehetnék ebben jobb,hogy jól használjam az időmet ami aznap is adatott?
Köszönök bármilyen tanácsot !!
Érdemes tervet készíteni. A tudatosan élő embertől ez egyáltalán nem idegen. Érdemes le is írni. Miket kell elvégezni. Ezeket lehet csoportosítani: melyek a fontosak vagy kevésbé fontosak, sürgősek vagy kevésbé sürgősek. Amikor látja az ember maga előtt a tennivalókat, akkor könnyebben kezeli őket. Ekkor is érdemes a nehezebbel kezdeni, amihez kevésbé fűlik a foga. Ha azon túlvan, máris könnyebb a többi. Sokan panaszkodnak arra, hogy azért nem tudják elvégezni a fontosakat, mert mindig a sürgőseket kell. Ezt nem szabad hagyni. Tudatosan kell kezelni a feladatokat: 1. fontos, 2. sürgős, 3. kevésbé fontos, 4. kevésbé sürgős. Fontos belátni azt is, hogy mára már a társadalom nagy hányada gyakorlatilag telefon-függővé vált. Állandóan lógunk a szeren, észre sem vesszük, milyen sok időt töltünk a képernyők előtt. Sokszor is ez oka a tesze-toszaságunknak. A rendszeres gyónás is segít, hogy ezeket a törekvéseket az ember jobban kézben tartsa. Jó segítség lehet még annak tudatosítása, hogy nem magunkért vagyunk, hanem másokért. Kiket tudok szolgálni a családban, munkahelyen, környezetemben? Ennek fölismerése is jó irányba vezet, hogy ne a magam kedvtelését keressem, hanem mások szolgálatát.
Kedves Lelkiatya!Sokat töprengek mostanában az alábbiakon.
Mindenki életében az történik ami.
Ha éppen fáj a hasam,fáj,ha éppen dolgozom,dolgozom.
Sokszor az ember vággya,örülne,ha mást élne át,más történne aznap vele!
De hiszen ez értelmetlenség is ,hiábavalóság is,akár a fájdalom nem elfogadása,beletörődése,nem türelemmel tűrése, másnak az akarása ,hogy ne ez nem lehet igaz,hogy ez történik,hiszen úgy is az van ami az adott pillanatban van.
Miért nehéz az embernek átadnia magát a pillanatnyi helyzetnek,és tudatosítani ha tetszik ha nem ez van?
Ismerek olyat ,aki a nehézségekkor itallal menekül,jön egy gond,és jön a kis nyugtató ital!
Ön szerint ez miért van így az emberben?
És ezen ,hogy lehet jól dolgozni?
Köszönöm!!
Jelentős fölfedezés, hogy azt, ami van, el kell fogadni. Egy édesapa mindig ezt mondta a gyermekeinek: "Fiaim, ez van, ezt kell szeretni!" Egy életre szóló bölcsességet kaptak arra, hogy az adott helyzetet nem csak elfogadni kell, hanem befogadni is, magunkhoz ölelni, megtalálni benne azt, ami szerethető. Ezt a hozzáállást megtanulni, elsajátítani nem könnyű, kemény lelki munka. De megéri, mert olyan elfogadóvá teszi az embert, aki mindig tud örülni, minden helyzetben megtalálja lelke békéjét. Hogy ide eljutni miért nehéz? A rosszra hajló természetünk az oka. Az áteredő bűn miatt természetünk hajlik a rosszra. Teremtettségünknél fogva él bennünk a vágy a jóra is, de azt megtalálni, azt elérni a bűn miatt egyáltalán nem könnyű. A keresztségben isteni segítséget kapunk ehhöz a küzdelemhöz. Minél inkább élünk ezekkel az eszközökkel (egyéni és közös imádságok, Eucharisztia, szentgyónás, stb.), annál inkább van remény a sikerre. Persze, az elfogadásért folytatott egyéni küzdelem akkor is megmarad, azt nem lehet megspórolni.
Kedves Lelkiatya!
Az idővel ,idő múlásával vannak érdekes megtapasztalásaim!
40 éves feleség, anyuka vagyok.
Fiatalabb korban is telt persze az idő,de valahogy az utóbbi 15 év olyan gyorsan eltelt .
Ha megnézem az életemnek az utóbbi 2 évét ,hihetetlen gyorsan eltelt.
Itthon vagyok a kisfiammal vannak teendők persze,de mintha minden másabb lenne,máskor évekkel ezelőtt egy napom alatt olyan sok mindenre haladtam már három óra hossza alatt is Itthon a háztartásban , de nem értem miért ,de már ez nincs meg,az idő rohan, én meg csak azt látom itt az este ,és alig jutottam valamire.
Mintha belassulna az ember ( én)
Nem értem mi ez nálam....
Ön szerint miért történik ez így velem?Köszönöm szépen atya!
Egy hat éves gyermek életében három év az életének a fele, egy harminc éves embernek az élete egy tizede, egy hatvan éves embernél a megélt élet tapasztalatainak egy huszada. Korosodva másként viszonyulunk az időhöz. Ez ősi tapasztalat. Amiről ír, annak még az is oka lehet, hogy bizony, már negyvenévesen sem úgy mozog az ember, mint húszévesen. Nincs ezzel semmi baj, ezen igazán nem érdemes keseregni. Annak kell örülni, ami van, azért kell hálát adni, amit sikerült elvégezni. Ráadásul az is lehet, hogy bölcsességben előre jutva egyre több feladatot lát az életben. Azokhoz viszonyítva is úgy érezheti, hogy a szerinte elvégzendő feladatok arányban szintén alul teljesít. Nem akarom a renyheséget hitelesíteni, de az efölötti kesergésnek sincs semmi helye. A bölcsesség jele az is, hogy elfogadom azt, ami van, beleértve a magam gyöngeségeit is.
Kedves Lelkiatya!
A "fehérgalléros bűnözés" (bliccelés, torrentezés, adóelkerülés, szakmunkások számla nélküli foglalkoztatása, stb.) bocsánatos vagy halálos bűnnek számít?
Ezekről sokáig azt gondoltam, hogy szimplán lopásként kezelendők, s feloldozást csak akkor kaphat az ember, ha az okozott anyagi kárt helyreállítja.
Ehelyett mégis jópár pap elégtételül néhány Miatyánkot és Üdvözlégyet ad, nem pedig azt, hogy anyagi módon próbáljon egyenlíteni.
Miért viszonyul az Egyház ehhez a problémához máshogy, mintha például valaki betörne Mari nénihez és ellopna tőle egy millió forintot?
Válaszát előre is köszönöm!
Úgy látom, az a tapasztalata, hogy néhány pap elégtételül néhány Miatyánkot és Üdvözlégyet ad. Ebből semmiképp sem szabad arra következtetni, hogy az Egyház hogyan viszonyul egyik vagy másik bűnhöz. Ha az Egyház tanítását akarjuk megtudni, akkor annak kell utánanézni, nem pedig néhány személyes tapasztalat alapján formálni saját ismeretet. (Lehet, hogy ha az említett gyóntató papokat megkérdezi erről a kérdésről, akkor morális teológia helyes válaszát adnák.) Az Egyház morális értelmezése teljesen világos abban, hogy mi a bűn, mi a súlyos bűn. Úgy látom, az Ön igazságérzete is ugyanazt sugallja, hogy a nagyobb kárt okozó bűn nyilván súlyosabb, mint a kisebb. Nem mintha egy védtelen asszonytól erőszakkal elvenni pénzt kicsi bűnnek számítana, de valószínű, arra gondol a zárójelben felsorolt bűnök kapcsán, hogy vannak, akik sok milliót csalnak. Nemigen lehet ezeket a cselekedeteket összehasonlítani. Anélkül, hogy védeném az un. fehérgalléros gazemberségeket, meg kell említenem, hogy az ilyen jellegű bűnöknél a lelkiismeret kevésbé hevesen jelez, mint például védtelen emberek fizikai bántalmazása esetén. Ha egy kislányt, megvernek az utcán, arra felhördül az egész társadalom, de ha valaki adócsalást követ el, arról alig tud valaki, szinte észre sem venni. Nem könnyű tehát megítéleni ezen bűnök súlyát, elkövetőinek felelősségét. Összehasonlítani őket pedig végképp értelmetlen.
A másik fontos dolog, amit kérdése kapcsán mondani szeretnék, hogy a bűnbánat szentsége alapvetően Isten irgalmának közvetítése. Ez önmagában ingyenes. Nem csak akkor kap valaki feloldozást, ha bizonyos cselekedeteket elvégezte- (A feloldozás ténye nem függ az elégtétel elvégzésétől). A bűnök helyrehozása azért szükséges, mert ezzel fejezi ki a bűnös, hogy bánata igazi, valóságos, szeretné helyretenni azt, amit elkövetett. Nagyon helyénvaló és kívánatos is, hogy a pap hívja föl a bűnbánó figyelmét az okozott kár megtérítésére. De ismétlem, ez nem nem feltétele a feloldozásnak.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Szerveznek-e vajon buszokat Budapestről, Miskolcról Pannonhalmára hogy a konstantinápolyi pátriárka látogatásának áldásában sokan személyesen is részesülhessenek?
Lívia
Kedves Lívia!
Nem tudok róla, hogy lenne ilyen szervezés, de nem is tartom valószínűnek. Ha valaki szeretne részt venni, annak személyesen be kell jelentkeznie, és a létszám, nyilvánvalóan korlátozott. Ha valaki szeretne, de nem tud eljutni vagy bejutni, kérem, imádsággal kísérje az eseményt. Illetve minden bizonnyal lesznek részletes beszámolók is. De az imádság fontosabb, mint a tájékozódás.
Kedves Lelkiatya!
Olvasgatva ezt találtam a lustaság , és szorgalmas munka kapcsán!
Isten az embert munkára teremtette,neki nem tetsző a lusta ember cselekedete.
Vannak is olyan kijelentések a Bibliában, hogy aki nem akar dolgozni,ne is egyék!
Menj a hangyához,te rest,vagy meddig fekszel még,utólér a szegénység.Pál apostol mi is tevékenyek voltunk,ne legyünk ingyen kenyéren élők,senki terhére ne legyünk,elnézést ha nem pontosan írom!!
Ezeket forgatva ,elmélkedve elképzelhető, hogy sok szegény ember anyagilag azért tart ott ahol,mert lusta,munka kerülő ( volt) ?
Nyilván most nem mindenkire értem,de Ön szerint van benne valami?
Mert a szorgalmas embert azt Isten megáldja.
A lusta embert nem tudja .... így írták!!
Azt írta korábban egy válaszában ,hogy ne támogassam többé azt a roma házaspárt,aki mindig kér,és nem értik meg,hogy nem adok ,nem úgy tudok 4 gyerek ,hitelek mellett,meg nem is érzem már kötelességemnek sem ,de ezt nem mondtam nekik,csak, hogy elsődleges kötelességünk a mi családunk eltartása,gondoskodása, mindenre nekünk se futja!!Nekünk is van kiadásunk ,hitelek,házon is van valami csinálni való mindig akad.Férjem szorgalmasan dolgozik,haladunk is az otthon szépítgetésével!Én még gyeden vagyok itthon a legkisebbel.
Férjem nem örült,hogy pénzt adtam nekik,de megbeszéltük szépen!!
Megmondom őszintén elgondolkodtattak a fent leírtak,mert nekik semmilyük nincs,nem tudnak felmutatni semmit saját házuk sincs,egy embernek a vidéki házában laknak ,azért cserébe,hogy udvart házat belül rendben tartják,bár olyan nagyon sok minden rendben tartani való nincs ,nincs kert rész.Sepregetni való van inkább kint !!
Jövedelmük nincs,egészet nem is értem,mikor mesélte régebben semmijük nincs,egy forintjuk sem,már akkor furállottam hogy lehet ez,mert ha valaki dolgozik rendesen az boldogul azért,valamire csak jut,de ugye megsajnáltam őket.Mondta 3 gyerekük is szegény,már az is fura ,mert ismerek ebből kettőt van amelyik egyáltalán nem úgy néz ki mint a mélyszegények!!Mert egyik gyermekének a kislánya kisfiamnak volt csoporttársa oviban.
Van egy 15 éves fiúnk is ő a legidősebb ,ő rendesen dühös lett ,ha már megszólították korábban az úton,hogy anyukád ha tud küldjön már élelmet.
Nem mondott nekik semmit ,csak magában morgott,mert szerinte kihasználnak minket,mondta anya nem látod? Te meg azt hiszed szegények ,betegek ,ami lehet így van ,de kihasználnak anya vedd már észre.
Az a baj anya látják jószívű vagy.Másokkal is beszélget.Ki tudja mennyitől kér,csak nem kap.
Emlékszem mondtam nem ,szerintem nem,meg segíteni kell a szegényeken,de egyre jobban azt látom már,a kisfiam lát jól,és én torzul mert Isten igen akarja segítsek máson,de nem biztos,hogy azon kell aki úgy tűnik nem vitte semmire az életben ,nem tud felmutatni semmit....
Mert mivan ha ez egy jelzés,mert lustaságnak gyümölcse a szegénység.... és azért él úgy ahogy....
Már eldöntöttem nem adok semmit ,amit Ön is mondott lehet próbálkoznak még,de nem baj....
Ha bepróbálkoznak arra is gondoltam, mondom szépen nem tudok adni,és elsősorban a gyermekeivel beszéljen,majd mondja de nagyon szegények,hitelek, és mondanám nekünk is vannak hitelek, tudják is,de nem a férjem feladata ,hogy mégtöbbet dolgozzon ,hogy önöknek is adni tudjunk,hanem az ön gyermekei kötelessége segíteni a szülein,ha kell más munkával ,bárhogy?
Mondhatok ilyet ,ez igazság jól gondolom ??
Köszönöm Atyám, hogy segít jól látni,értelmezni élethelyzeteket,dolgokat.
Amit a lustaságról ír, abban bizony, sok igazság van. Tapasztalaton alapuló bölcsesség: "Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa". De mondhatunk még több ilyen bölcsességet is: "Ki mint vet, úgy arat". Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezeket az igazságokat önmagunkra értelmezzük, ne másokra. Abban nagy szeretetlenség van, ha mások sorsában akarunk turkálni, igazságot tenni, vagy éppen annak láttán vádaskodni. Ez nem a mi dolgunk. Hiszen sok egyéb tényező is befolyásolja a sorsunk alakulását. Akinek a szülei magas iskolai végzettséggel rendelkeznek, azok könnyebben tudják a gyermekeiket tanulásra ösztönözni, mint az iskolázatlanok. Ettől még ez utóbbiak lehetnek sokkal becsületesebbek, szorgalmasabbak, de az életkörülményeik jóval kedvezőtlenebbek. Szóval, nem látunk bele mások életébe, múltjába, örökölt személyiségébe, döntéseinek indítékaiba. Ne is akarjunk, s ne is gondoljuk, hogy belelátunk. A magunk tetteiért és sorsáért vagyunk felelősek.
Továbbra is abban erősítem, hogy ennek a családnak ne adjon többet semmit. És ami még fontos, hogy nem is tartozik nekik magyarázattal. Ne akarja megindokolni, hogy miért nem ad. Nem rájuk tartozik. Ha magyarázkodni akar, igazolni akarja önmagát, ez rejtetten annak kifejezése, hogy belül úgy érzi, adni kellene, de magyarázat kell, hogy miért mégsem. Ne akarjon érvelni, mert minden bizonnyal találnak ellenérvet. Imádkozzék értük, és ha tud, segítsen másoknak, vagy adjon az egyháznak vagy valamely segélyszervezetnek annyit, amennyit éppen tud. Ott nincs követelés, nincs követelőzés. Ott az ember saját döntése alapján tud adni annyit, amennyit megfontoltan meg tud határozni. Persze, fontos, hogy ezt is beszélje meg a férjével. De a nagy fiával és érdemes erről, mindezek tanulságairól beszélni.
Kedves Lelkiatya!
Isten azt mondja az embernek ne legyen irígy.Jobb megelégedni azzal amid van,mint mindig másra vágyni!!
Tehát tudom mit kellene tennem ,de nem teljesen tudom alkalmazni. Mert tegnap voltam egyik rokonoméknál és láttam milyen szépen rendbe tették már a házukat kívülről ( is)
Ott minden olyan gyönyörű, bár egy nehéz keresztet hordoznak nem lehet saját gyermekük !!
Nálunk a jó Isten adott négyet,és nagyon hálás vagyok érte.
Mi is haladgatunk a házzal a magunk módján,de nyilván nehezebben mint ők.Meg persze tudom mindenki otthona más,de miért szomorít el ,hogy a miénk meg nem olyan, olyasmi,álomszép tökéletes?
Nem értem magam,mi bajom.
Ők meg lehet gyerekre vágynának legjobban a csodaszép nagy ház helyett,nekem van gyerek én meg csodaszép háznak is hogy örülnék....Milyen furcsa az ember...
Köszönöm a jó tanácsokat,hogy legyek elégedetten boldogabb,mert nagyon vágyom rá,boldognak lenni azzal ami van,de én nekem miért nem sikerül úgy?
Köszönöm szépen!
Az irigység azért bűn, mert rejtve megvan benne a neheztelés Istenre, önmagunkra. Főként, ha rosszat kívánunk a másiknak, s így az irigység megvakít az erkölcsös élettel szemben, és más bűnök forrása is lesz. Gyanítom, hogy az Ön esetében nem irigységről van szó, hanem valamiféle fájdalomról ? és ez jogos, őszinte. Valamiképpen fáj, hogy mindent nem lehet megélni: nem lehet egyszerre nagycsalád, nagyon sok munka, nagy karrier, ráérős baráti és közösségi élet, önkéntes szolgálat, sok pénz, igényes hobby, elmélyült kulturális élet, sok sport, no, meg spirituális gazdagság is. Örömhír az, hogy tágra van teremtve a szívünk, sok-sok jó dologra kész ? de fáj, hogy teremtett lényekként korlátoltak vagyunk, mindent nem lehet. Amikor az életünkben nagy döntéseket hozunk, akkor arról is döntünk, miben leszünk gazdagabbak, és hol viselünk el elszegényedést. ?Ahol a kincsed, ott a szíved? ? de ez fordítva is igaz: ?ahol a szíved van (ami neked fontos), ott lesz kincsed, abban leszel gazdag.? Tehát egyrészt a magam életpályája kincseiben kell tényleg örvendeznem.
A nem választott utak visszajárnak és kísértenek. Mi lett volna, ha másként döntök?. Ezek olykor fájdalmasan képesek belénk hasítani, amikor azt látjuk, hogy másvalaki azon a pályán hogyan teljesedett be. Ezt a visszajáró, kísértő érzést gyógyítja a vasárnapi Liturgia. Minden vasárnap az én utam kincseit, gyümölcseit teszem az oltárra a kenyérrel és borral együtt, azért adok hálát (eucharisztia), és azért kérek erőt, bölcsességet a következő hétre. Ugyanakkor gyógyulnak a nem választott utak is: a Liturgiára a sebeinket is hozzuk. Minden Liturgián felidéződik Krrisztus nagy sebe (át kell szúrni a kenyeret), és személyes vigasztalást ad az őszintén sebéhez érintett sebeinkre. Minden vasárnap felszítjuk az elszántságot a mi életpályánkra (kezünk az eke szarván), kizárjuk a kísértő alternatívákat (nem nézünk hátra és oldalra), és vigasztalást nyerünk a beteljesületlenségeinkre.