Nagy Szent Antal remete

Felső-Egyiptom Komé nevű falujában született 251-ben. Húszéves korában Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavait meghallva szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között, és a pusztába vonult, hogy ott a legteljesebb magányban és önmegtagadásban Istennek éljen. Húsz évet élhetett (290-310) így egyedül a belső sivatagban (Kolszin). Egy idő után sötét gondolatok, kísértések és kétségek gyötörték. Más remeték azt tanácsolták, hogy bátran haladjon tovább a megkezdett lelki úton, s még magányosabb helyre költözzön. Így is tett, itt azonban a korábbi kísértésekhez borzalmas víziók járultak teljes lelki sötétséggel. Állhatatossággal tudta ezt leküzdeni, s amikor végül megjelent neki Krisztus, megkérdezte: Hol voltál, miért nem jelentél meg kezdettől, hogy megszüntesd szenvedéseimet? Ezt a választ hallotta: Antal, itt voltam veled és segítettelek harcodban. Ezután tanítványok telepedtek köréje, akik az ő útmutatását keresve akarták folytatni remete életüket. Nyolc évtized alatt mindössze kétszer tért vissza a világba. Először 311-ben Alexandriába ment, hogy ott a keresztényüldözés során a vértanúkat a mindhalálig tartó hűségre buzdítsa. Másodszor pedig az ariánus hitviták idején tért oda vissza, hogy megcáfolja a reá hivatkozó ariánusokat. 313-tól időről időre kiköltözött a külső sivatagba (a Nílus menti Piszpirbe), hogy ott tanítványai is elérhessék. Életrajzírója (Szent Athanáz) szerint nem volt művelt ember, de lelkiatyja lett az akkori keresztény világ legtanultabb embereinek is, sőt máig is a szerzetesek atyjának tekinthető. 356-ban 105 évesen halt meg.