Pályázatok Beruházások

Szent öregek mondásai

Piór (3.) Egyszer gyűlést tartottak Szkétiszben egy bukott testvér ügyében. Az atyák beszéltek, Piór abba pedig hallgatott. Később felkelt, kiment, fogott egy zsákot, megtöltötte homokkal, a vállára vette, majd egy kis homokot szórt egy kosárba, azt pedig maga előtt vitte. Amikor az atyák megkérdezték, mi is ez, azt mondta: „Ez a rengeteg homokkal teli zsák a bűneim, melyek számtalanok. Magam mögött hagytam őket, hogy ne küszködjek velük és sírjak miattuk. Íme pedig testvéremnek ezek a kis bűnei előttem vannak, s róluk fecsegek, amikor megítélem őt. Nem szabad így tenni, hanem inkább az én bűneimet kellene magam előtt vinnem, azokról gondolkodnom, és kérnem az Istent, hogy bocsásson meg nekem.” Ezt hallva, az atyák azt mondták: „Valóban ez az üdvösség útja!” A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010