Szent öregek mondásai
Egyszerű Pál
A boldog Egyszerű Pál abba, a szent Antal tanítványa mesélte el az atyáknak, hogy amikor egyszer egy monostorban időzött, hogy meglátogassa a testvéreket, és épülésükre legyen, a szokásos kölcsönös beszélgetés után bementek az Isten szent templomába, hogy elvégezzék a szokásos istentiszteletet. A boldog Pál pedig – mondta – figyelte azokat, akik bementek a templomba, vajon milyen lélekkel lépnek be az istentiszteletre. Azt a kegyelmet is megadta neki ugyanis az Úr, hogy lássa, mindenkinek milyen a lelke, mint ahogy mi látjuk egymás arcát. Mindenki fénylő tekintettel és ragyogó arccal lépett be, s mindegyikük angyala örült nekik. Látott azonban valakit – mondta –, akinek egész teste fekete és sötét volt, mindkét oldalról gonosz szellemek ráncigálták, s az orrán átfűzött kötőfékkel magukhoz húzták, szent angyala pedig távolról követte bánkódva és szemlesütve. Pál könnyezve és mellét verve ült le a templom elé, mert nagyon siratta azt, akit így látott. Akik pedig látták szokatlan viselkedését, hirtelen megváltozását, vagyis hogy könnyekre fakadt és gyászba borult, megkérdezték tőle, s kérték, mondja meg, miért sír, mert azt vélték, talán mindnyájuk ellen kifogása van, s ezért tesz így. Kérlelték, hogy jöjjön be velük az istentiszteletre. Ő azonban megrázta fejét, aztán leült kint, és nagyon siránkozott a felett a testvér felett, akit ilyen helyzetben látott.
Nemsokára véget ért az istentisztelet, s amikor mindnyájan kijöttek, Pál újra szemügyre vette egyenként őket, mert tudni akarta, milyen állapotban jönnek ki. S meglátta, hogy az a férfi, akinek kevéssel azelőtt még egész teste fekete és sötét volt, ragyogó arccal, fehér testtel jön ki a templomból, a démonok valahonnan messziről követik csak, a szent angyal pedig derűsen és jókedvvel kíséri, és nagyon örül neki. Erre Pál örömmel felpattant, kiáltozva áldotta az Istent, és így szólt: „Ó, milyen kimondhatatlan az Isten emberszeretete és jósága!” Felszaladt egy magas lépcsőn, és nagy hangon kiáltotta: „Gyertek és lássátok az Isten műveit, mily félelmetesek és csodálatra méltóak! (Zsolt 45,9). Gyertek és lássátok azt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson (1Tim 2,4)! Gyertek, imádjuk és boruljunk le előtte (Zsolt 94,6), és mondjuk: Egyedül Te tudod eltörölni a bűnöket!” Erre mind gyorsan összefutottak, mert hallani akarták, mit mond. Amikor mindenki összegyűlt, Pál elmondta, mit látott, mielőtt bementek volna a templomba, és újra mit azután, és megkérte azt a férfit, mondja el az okát, miért ajándékozta meg az Isten hirtelen ekkora átalakulással. A Pál által megkérdezett ember mindenki színe előtt kertelés nélkül beszámolt viselt dolgairól, mégpedig ezekkel a szavakkal: „Bűnös ember vagyok – mondta –, és hosszú idő óta mostanáig paráznaságban éltem. Amikor pedig most bementem az Isten szent templomába, meghallottam, hogy a szent Izajás prófétát olvassák fel, pontosabban, hogy az Isten szól általa: Mosdjatok meg, tisztuljatok meg: Vessétek el gonoszságaitokat szívetekből szemem előtt! Tanuljatok meg jót tenni! Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó. Ha akarjátok és hallgattok rám, majd a föld legjavából esztek (Iz 1,16–19). Nekem pedig – mondta –, a paráznának, a próféta szavára megrendült a lelkem, s értelmemben felsóhajtva így szóltam az Istenhez: »Te, Isten, aki azért jöttél a világba, hogy üdvözítsd a bűnösöket (1Tim 1,15), amit prófétád által megígértél, azt rajtam is teljesítsd be, a bűnösön és méltatlanon! Íme, ugyanis mostantól fogva szavamat adom Neked, erősen elhatározom és szívemből megvallom, hogy többé semmi rosszat sem cselekszem, hanem ellentmondok minden törvénytelenségnek, s mostantól fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok majd Neked (1Tim 3,9)! Ma, ó Uralkodó, s ettől az órától fogva fogadj el engem, aki bűnbánattal borulok eléd, s a továbbiak folyamán tartózkodni fogok minden bűntől!« E fogadalmakkal jöttem ki a templomból – mondta –, s lelkemben elhatároztam, hogy többé semmilyen rosszat nem követek el az Istennel szemben.” Ezt hallva mindnyájan egyhangúan kiáltottak az Istenhez: „Mennyire felmagasztaltattak a te műveid, Uram! Mindent bölcsességben cselekedtél! (Zsolt 103,24).”
Mivel tehát tudjuk, ó keresztények, az isteni Írásokból és a szent kinyilatkoztatásokból, hogy milyen jó az Isten azokhoz, akik őszintén menedéket keresnek nála, s akik a bűnbánat által helyrehozzák korábbi vétkeiket, és hogy megadja újra a megígért javakat, mert nem áll bosszút a korábbi bűnök miatt, nehogy elveszítsük az üdvösségünkbe vetett reményünket! Amint ugyanis Izajás próféta által megígérte, hogy megmossa a bűnökkel beszennyezetteket, s olyan fehérré teszi őket, mint a gyapjú és a hó, és a mennyei Jeruzsálem javaira méltatja, úgy a szent Ezekiel próféta által újra esküvel hitelesíti nekünk, hogy nem pusztít el, hiszen így szól: „Élek én, mondja az Úr, nem akarom a bűnös halálát, hogy megtérjen és éljen” (Ez 18,32; 33,11).
A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010
