Szent öregek mondásai
Sziszoész (1.)
Egy testvér, akivel egy másik testvér igazságtalanul
bánt, eljött Sziszoész abbához, és így szólt hozzá: „Egy testvér igazságtalanul bánt velem, én pedig meg akarom bosszulni.” Erre az öreg kérte: „Ne, gyermekem, a bosszút hagyd meg inkább az Istennek!” Ő azonban azt válaszolta: „Addig nem nyugszom, amíg meg nem bosszulom.”
Erre azt mondta az öreg: „Imádkozzunk, testvér!” Felkelt, és így szólt: „Ó Isten, nincs többé szükségünk rá, hogy gondoskodj rólunk, mert magunk állunk boszszút magunkért!” Amikor pedig a testvér ezt meghallotta, az öreg lábához borult, és azt mondta: „Nem akarok többé testvéremmel pereskedni. Bocsáss meg nekem, abba!”
A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010