Euplosz vt.
◀︎ 
 augusztus 11. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >

Szent Euplosz vértanú

Euplusz a szicíliai Katána városában volt az egyház diakónusa, magával hordta az evangéliumot, és félelem nélkül hirdette az evangéliumot a pogányok között. A hit erejével még a bálványtemplomokat is le tudta rombolni. A kereszténység ellenségei elfogták őt az egyik házban, ahol éppen az evangéliumot olvasta másoknak. Abban mindig a reményben vitték Calvisianus helytartó elé, hogy a kínzások megingatják a diakónus állhatatosságát. Börtönbe vitték, ott éheztették és szomjúsággal gyötörték. Hét napig a börtönben imádkozott, ahol Isten forrást fakasztott neki, hogy szomját olthassa. Másodjára is az ítélőszék elé állították, ahol ismét kereszténynek vallotta magát, őt pedig végül halálra ítélték. Fára függesztették, vaskampókkal szaggatták testét, de ő mindezek között Istenhez fordulva imádkozott és tűrt. A lefejezés előtt időt kért az imádságra. A vesztőhelyen elővette az evangéliumot és Jézus csodáiról olvasott belőle. Lefejezés által nyerte el a vértanúságot 304-ben, augusztus 11-én.