Az ortodox egyház is vallja és tanítja, hogy az Istenszülő mindig szeplőtelen és bűntelen volt. Minthogy azonban azon a zsinaton, amelyen a katolikusok kimondták ezt a hittételt, ők nem voltak jelen, ezért azt nem tartják egyetemesnek, és az ott megfogalmazott igazságokat nem tartják dogmának. Bár, szerintük nem is lett volna szükség ezt dogmaként kimondani. De nem azért, mert alapvetően más Istenszülő-kép élne Keleten, mint Nyugaton, hanem inkább azért, mert az áteredő bűn fogalmát nem vallják. Az ortodox teológia szerint Máriának nem is lett volna mitől mentesnek lennie, mivel a többi emberben sem maga a bűnösség ered át, hanem annak következménye. Sokan azt vallják, hogy megromlott az emberi természet, de a megszülető gyermek nem a bűn felelősségét hordozza, hanem annak következményeit. Valóban jelentős szemléletbeli különbségről van tehát szó.

Amikor majd kérik a keresztelést, akkor a pap fel fogja ajánlani, hogy rendezzék a házasságukat. Nagyon sok múlik azon, hogy akkor mit mondanak. Legalább az egyik félnek, természetesen ebben az esetben az Ön testvérének, ragaszkodnia kell a katolikus egyház tanításához. Ennek egyértelmű jele a házasságkötés szándéka. Ha ezt nem akarja teljes szívből, akkor miért is akarná a gyermekének a keresztelését. Ha a kereszteletlen házastárs netán elzárkózna a házasságkötéstől, ettől még a gyermeket meg lehet keresztelni, de a katolikus szülőnek nyilatkoznia kell, hogy mindent megtesz a gyermek további katolikus neveléséért.
Azonban abban lehet bízni, hogy amikor az illető atyával beszélnek, akkor el fogja tudni érni, hogy a férj beleegyezzen az egyházi házasságba, akár abba is, hogy ő maga is megkeresztelkedjen. Már mostantól imádkozzanak ezért.

Kedves Katalin!
Teljesen jogos, és ma is érvényes az igazsága annak, amit a szülei tanítottak. Szép rendje ez az ismerkedésnek, legalábbis a mi kultúránkban, hogy nem a leány kelleti magát, hanem a fiúnak kell meghódítania őt. Erőt, bátorságot kell merítenie az első lépéshez.
Ugyanakkor lehetséges olyan helyzet, főként már érettem korban, amikor a nő is tehet diszkrét lépést a kapcsolat elindítására, vagy legalábbis annak körülményeinek megkönnyítésére. Erre igen sok női furfang létezik. A szépirodalom is számtalan példát szolgáltat.
Sorai olvastán mégsem arra biztatom, hogy keresse ezt a férfit. Egyrészt, mert nem tudom, milyen korúak, de főként, mert érzem a szavaiból, hogy van Önben kellő Istenre hagyatkozás. Ezért inkább nyugodtan várjon és imádkozzon. Ne azért, hogy ő mindenáron, minél hamarabb toppanjon be újra az életébe, hanem azért, hogy mindez kitisztuljon. Akár az Ön lelkében, szívében, akár ennek a férfinek az érzelmeiben, szándékában. Kérje a tisztánlátás kegyelmét. Egyelőre ennyi elég. Később aztán fognak alakulni a dolgok, akár a lelkükben, akár az életükben.

A keresztség által a megszületett ember az Isten Országának gyermekévé, az egyháznak, Krisztus élő testének tagjává válik. Amikor a szülők viszik keresztelni a gyermeket, akkor mintegy helyette vállalják, hogy keresztény életet fog élni, arra nevelik, hogy tudatosan is az Egyház élő tagjává váljon. Ebben óriási szerepe van a nevelésnek, a szülők példájának. Ha a szülők nem tartják fontosnak az esküvőt, melyet katolikus egyházunk világosan előír, akkor semmi remény arra, hogy a keresztény nevelést fontosnak tartsák. Ezért teszi fel a keresztelési előkészületben a pap azt a kérdést, hogy a szülők össze vannak-e házasodva. Ha nincsenek, akkor felajánlja azt a lehetőséget, hogy Isten színe előtt rendezzék a házasságukat. Ha erre nem hajlandók, akkor a pap nem vállalhatja a keresztelést. Ha azonban a szülők készek lennének összeházasodni, de külső okok miatt nem lehetséges rendezni a házasságot, akkor ez nem jelent akadályt a gyermek megkeresztelésében. Ilyen esetben megkeresztelhető a gyermek.

Nem kellene, hogy elterelje a figyelmét ez a részlet. Sok minden más is van, ami elterelhetné, de mivel szerves részének tartja, ezért éppen az ellenkezőjét eredményezi, segít a hit egyes titkainak a mélyebb megértésében. Ilyen a szent melegséggel vegyített Eukharisztia is. A kehelybe öntött forró víz a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja, mintegy érzékelhetővé teszi a Szentség élő erejét. A vörös bor színe, az ajkunkat érintő meleg vér megrendítően hat a szentáldozásban. Nagyon ősi szokás felelevenítése ez, amely éppen nem elterelni hivatott a figyelmet, hanem még inkább ráirányítani a csodára.
Amikor először találkozik az ember e jelenséggel, akkor valóban furcsállhatja, ám, ha megbarátkozik vele, akkor még jobban segíti a titok lélekérintő feltárulását.

Ne feledjük, még Jézus kortársai közül is voltak, akik szavai hallatán azt mondták: Kemény beszéd ez, ki hallgatja? (Jn 6,60)
Jézus radikális, mindent átfogó, teljesen odaadó követést vár tőlünk. A Lk 9,57-64 szakasz is három olyan esetet ír le, amikor Jézus hasonló keménységgel adja értésünkre, hogy nem fél szívvel való követést kér.
A fent jelzett szakasz meghökkentő záró szavai az előzőkből értelmezhetők. Nem önmagában a családon belüli ellenségeskedést hozta Jézus, hanem azt a tüzet, amely még az emberi kapcsolatokat is felülmúlja. Beszélt arról is, hogy azt kéri, jobban szeressük Őt, mint saját szüleinket, gyermekeinket (Mt 10,37).
Természetesen sohasem szabad csak a környezetből kiragadva értelmezni az Írás szavait. Hiszen, ugyanez a Jézus, aki itt a hit lángolásából fakadó ellentétekről beszél, éppen Ő tanítja a szülők tiszteletét, a felebaráti szeretetet, sőt, az ellenség szeretetét. Tehát szeretet mindenek felett, de legelső helyen az Isten szeretete kell, hogy álljon. Ez, bizony, még felülmúlja a családi békét is.
Ugyanakkor ügyelni kell arra, nehogy a látszólagos istenszeretet, a vallásos buzgóság csak köntöse legyen a családon belüli szeretetlenségnek. Az efféle hazugság igen hamar leleplezi önmagát.

Valóban, sokszor megszégyenítenek bennünket a szektások, akik sokszor elszántabban és odaadóbb lélekkel követik a maguk vallásának előírásait, mint mi, keresztények. Isten mindenkit a lelkiismerete szerint ítél meg. Ő tudja legjobban a felmentő körülményeket is. Azt szoktuk mondani, hogy aki beleszületik egy tévtanításba, szüleitől, tanáraitól veszi át, annak ebben a tévedésben szinte semmi felelőssége nincsen, hiszen ő követi azt az utat, amit megismert. A tévtanítás kezdeményezőinek van sokkal nagyobb felelősségük.
Ha ilyen embereket látunk, akkor ne megítéljük őket, s különösen is tartózkodjunk attól, hogy lenézzük őket, hanem serkentsen minket arra, hogy a magunk hitét, Krisztushoz tartozását még nagyobb odaadással, tanúságtevő erővel akarjuk megélni.

Javaslom, olvassa el Szent István intelmeit a fiához. Abban rátalálhat Szent István igazi, belső gondolataira. Nagyon nehéz megítélnünk ezer év távlatából, hogy mi lett volna a helyes magatartás akkor. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy milyen volt akkor az emberek gondolkodása, a népek szokásai. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a mai kor gondolkodásából, ebben élünk, s ebben kell keresztényként viselkednünk. Nem vetíthetjük vissza a mostani gondolkodást az ezer évvel ezelőtt élt őseinkre. Szent István sokban meghaladta korát a keresztény gondolkodásában - ezért lett szent -, és az ő uralkodása nyomán változott meg egy egész nemzet gondolkodása és magatartása.
Egy példa: az Ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért törvény elég kegyetlennek tűnik, holott akkor nagyon emberséges volt, mivel ennél sokkal féktelenebb volt a bosszú.
Így Szent Istvánt is a saját korához kell mérnünk. Akkor tudjuk észrevenni igazi nagyságát.

Kedves Fiatal Barátom!
Elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, de ez még nem ok arra, hogy ne tudnának lemondani a testi együttlétről. Már most figyelmeztetem, hogy ha majd megházasodik, remélhetően nagyon fogják szeretni egymást, mégis sokszor lesz olyan időszak, hosszabb vagy rövidebb, amikor nem lehetnek egymáséi. Vagy egyikük betegsége, lelkiállapota miatt, vagy mert közel van a szülés - előtte, utána - és még sok más ok is lehet. Meg kell tanulni lemondani, mégpedig egymásért, szeretetből. Amikor azt mondja, nem tudjuk - esetleg nem is akarjuk - magunkat megtartóztatni, ez bizony a testnek a vágya és követelése. A szerelem ennél nagyobb, tud várni, tud uralkodni a testi ösztönökön.
Nagyon kérem, semmiképpen se költözzenek össze, mert ezzel mintegy állandósítaná a testi kapcsolatukat. Most még esetleg elmehet gyónni és áldozni is, ha a szentgyónásban megfogadja, hogy törekszik a megtartóztatásra. Ha összeköltöznek, akkor esélye sincs annak, hogy tudjanak testi tisztaságban maradni, de nem is állíthatja, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüli, mert egy fedél alatt lakik a bűnnel. Ez aztán hosszú időre nagyon eltávolítaná Önt az Úristentől. S ahelyett, hogy a kedvesét segítené Feléje, Ön is egyre távolodik tőle.
Erősnek tűnik talán, hogy azt mondom: egy fedél alatt él a bűnnel? A két szerelmes között a testi kapcsolat gyönyörű, ezt a Teremtő találta ki nekünk, a mi örömünkre. De amikor még nincsen rajta az Isten áldása, akkor idő előtt ellopjuk azt az ajándékot, amit Ő szeretne adni nekünk. Ennek az is súlyos következménye, hogy ha most, a házassági kötelék nélkül élik meg a testi kapcsolatot, akkor később, ha már megvan a házassági kötelék, akkor sem fog az sokat jelenteni, s 5-10 év múlva meglát egy másik gyönyörű nőt, akkor nem lesz erő, ami visszatartsa a házasságtöréstől.
Szóval, higgye el, kedves Barátom, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Most sokkal inkább a lélek közeledése legyen a kapcsolatuk tartalma, akkor majd a testi egyesülés is Isten akarata szerint lesz, minden káros következmény nélkül.

Nagy Szent Antalról jegyezték fel, hogy egyik alkalommal kegyetlenül megkínozták a gonosz szellemek. Lelkileg iszonyatos kísértésekkel gyötörték. Hosszú idő után aztán egyszer csak, mintha megnyílt volna a barlang teteje, óriási világosság áradt be. A kísértők elmenekültek. A szent elcsigázva tekintett fel, és azt mondta: Hol voltál eddig, Uram, miért nem jöttél a segítségemre? Erre így szólt az Úr: Gyönyörködtem, Antal, a küzdelmedben.
A kicsit meglepő történet azt árulja el, hogy vannak olyan helyzetek, akár időszakok, amikor úgy érezzük, magunkra hagy az Úr. Pedig nyilvánvalóan nem hagy el, de néha engedi hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Ez mindenképpen jót tesz nekünk, még ha szeretnénk is elmenekülni, csak éppen nem tudunk.
Azt mondom Önnek, egyáltalán ne vegye a lelkére, hogy ilyen gondolatai vannak. Egészen addig, amíg küzd ellenük, addig nincs semmi baj.
Egy másik szentről meg azt jegyezték fel, hogy nem azért imádkozott, hogy múljék el a kísértés, hanem azért, hogy kapjon elég erőt az elviselésére.
Amíg nem veszi el Öntől ezt a nehéz küzdelmet, addig Ön is így imádkozzon: Adj hozzá erőt, Uram! Nem fog emiatt elveszni semmiképpen sem. Inkább erősödik a hite, az Istenhez ragaszkodása. Furcsa talán, de azt javaslom, inkább adjon hálát ezekért a gondolatokért, a velük való küzdelemért, és az erőért, amit eddig kapott hozzá.

Kedves DrKJ!
Minthogy nem lelki természetű kérdést tett fel, ezért a megjegyzését továbbítottam a szerkesztőknek.

Mindenképpen a legfőbb ok az évezredes hagyomány. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy ha már 2000 évig így volt, akkor legyen eztán is így. A hagyomány nagyon mélyen átjárja az emberi gondolkodást, a társadalmi viselkedésmódot, a kultúrának nagyon sok területét. A Keleti Egyházban élő családos papság gyakorlatának többi oka pedig ebből származtatható. A magyarázatok inkább csak utána következnek, amelyek érthetővé teszik az adott gyakorlatot.
Ezzel talán válaszoltam a második kérdésére is. Ugyanis a Nyugati Egyházban is több, mint ezer évre visszamenő hagyomány a cölibátus. Ha változtatni akarnánk rajta, akkor az nagyon sok mindent megváltoztatna, amely egyáltalán nem biztos, hogy azt a jó eredményt hozná, mint amit egyesek bizton várnak tőle. Főként ez lehet az akadálya, szerintem, hogy senki nem meri vállalni (pápák, püspökök), hogy ezt a beláthatatlan következményekkel járó óriási változást elindítsa. A személyes véleményem az, hogy nagy értéke van a cölibátusnak is, és pusztán azért, mert ma a világ hihetetlen erővel kikezdte ezt a csodálatos értéket, sőt az embereket is, akiket erre hív az Isten, emiatt a világi támadás miatt még nem kellene elhagyni ezt a kincset. Sőt, épp ellenkezőleg, erősíteni kell az egyházunk értékeit, még ha a világ nem is érti, nem is értékeli.

Gondolatban kevésbé súlyos bűnöket tudunk elkövetni, mint szóban vagy cselekedetben. A fejünkben zajló gondolatokról más nem tud rajtunk kívül, csak a Jóisten. De ezek is lehetnek nagyon mérgezők. Viszont, amíg küzdök ellenük, addig csak kísértésnek tekinthetők. Érdemes mégis meggyónni, hogy a szentgyónás kegyelme által tisztuljon az elménk és erőt kapjunk a további küzdelemhez.
A bűn súlya mindig a szívünk állapotától függ. Lehet szavakkal is nagyon súlyos bűnt elkövetni, és cselekedettel is lehet súlyosat vagy jelentéktelent.

Kedves Leányom!
Nagyon helyes, hogy azt keresi, milyen munkákat végezhet az egyházban. Nagyon sokféle lehetőség van erre. Szép dolog, ha a fiatalok besegítenek a templom takarításába, annak virágozásába. Sokat jelent még - az Egyház hivatásához tartozik - ha segít meglátogatni idős, rászoruló embereket. Esetleg nem is csak egyedül, hanem néhány barátjával együtt. Persze, nem sokan, mert akkor megijednek Önöktől. El sem hiszi, milyen nagy örömet okoz azzal, ha csupán elmegy és beszélget egy-egy idős emberrel. Vagy akár olyan fiatallal, gyermekkel, aki betegsége miatt az otthonához van kötve. Ezen kívül még más lehetséges munkák is vannak, amelyeket a tisztelendő úrtól kell megkérdezni. Az egyházi szolgálattételhez tartozik például az is, ha imacsoportban vesz részt, vagy esetleg azt szervezi, mozgatja.
A szerelem érzésében én nem keresném az Isten üzenetét. Ez egy érthető, természetes jelenség, amit helyesen kell kezelni. Arra használhatja fel, hogy azt mondja imádságban a Jóistennek: én Téged akarlak a világon a legjobban szeretni, Uram.

Kedves Rita!
Lélektanilag mindenképpen nagy szerepet játszik az, ha korábban volt állandó nemi kapcsolata, most pedig nincsen. Hiszen mindenképpen nagyon erős nyomot hagyott a lelkében, az érzelmeiben, a gondolataiban. Akkor is, ha jónak érezte azt az időszakot, akkor is, ha gyötrelmes volt.
Ehhez a lélektanilag fertőzöttnek tekinthető állapothoz szegődik a kísértő, amely minden lehetséges alkalmat és helyzetet próbál kihasználni arra, hogy eltávolítson minket Istentől. Igen, nagyon erős kísértésnek van kitéve, és ennek oka bizonyos mértékben a saját hibájában, a saját korábbi bűnében keresendő.
De nem ez a lényeg. Nem hátrafelé kell tekinteni, hanem előre. Ezt csak azért mondtam el, hogy jobban megértse saját helyzetét.
Vigasztalásul mondom még, hogy ezek az jelenségek időszakosak szoktak lenni. Most úgy érzi, hogy nem bír vele, állandóan zaklatja, de lesz majd olyan időszak is, amikor ez a nagyon erős kísértés alábbhagy.
Éppen ezért ne tulajdonítson nagy jelentőséget neki. Jön és megy. Tanácsom még, hogy ne azonosítsa magát ezekkel a fertőzött gondolatokkal. Harcol ellenük, nem akarja, hogy ott legyenek, tehát ezek nem is Önhöz tartoznak. Persze, zavaró, mint egy szemtelen légy, amit nem könnyű sem elhajtani, sem lecsapni. De balga az az ember, aki képes felidegesíteni magát egy szemtelen légy miatt.
Imádkozzon, vigye az Úr elé ezt a gondját! De ne csak azt kérje, hogy múljon már el ez a gyötrelem. A Úristen megengedi, hogy küzdjön vele. E küzdelme által tisztul, erősödik a lelki harcban. Gyakran gyónjon - mondjuk, havonta - és rendszeresen áldozzon, minden vasárnap, vagy akár hétköznap is, ha megteheti. Egyedül nem fog tudni úrrá lenni ezen a támadáson, az Úr viszont meg tudja szabadítani. Mindenesetre tudnia kell, hogy nem haragszik Magára emiatt, hanem ott áll, és segít a küzdelmében.