T lelkiatya,Nálunk a parókus atya azt ez nem csak áldozópapi tehát ellentétes az alábbival.Kinek van igaza?
A masik kérdésem h miert nincs varosainkban olyan misszio mint amilyen Budapesten volt az esztergom bp főegyházmegyében 2007 ben .Megszólítani az embereket az utcán evangelizálással fiatalokat ének közösségbe hívni.szerintem Jézus is utcán tereken is hirdette az Isten országát.Persze a megtért émber a szentségi Jézust a templomban taalálja meg aztán.És egy utolsó kérdés miért keresztelnek -bérmálnak sok gyermeket felnőttet a templomainkban és nem járnak sem előkészítésre sem utána templomba.A katekumenatus szerintem fontos periodus lenne sokaknap alapos hitismeretresajnoos a sulis hittanok nem sokakat vezetnek a megtérés felé/ es a bevezetése a hivek közösségébe.Ezekből lennének az uj megtérők és rendszeres közösségi tagjaink.Példaként Dr Tomka Feri atya bp lakotelepi dszungelét hozom fel ahol egy jol működő szeretetközösség alakult és egyház közösségé formálódott.Miért nem követendő a görögkatlikus egyházunkban ez a termékeny példa?
köszönettel Janó
Kedves Janó!
Az első kérdését, sajnos, nem értem. Ha fontos, kérem, írja le újra, hogy tudjak rá válaszolni.
Nekünk is megtetszett a városmisszió gondolata. Ennek jegyében szerveztük meg a Görkapocs fesztivált először Nyíregyházán, egy évvel később pedig Debrecenben. Úgy tudom, az idén is lesz valamelyik városban. Kicsit más eszközökkel, de nekünk is az a célunk, hogy az Egyházunktól távolabb levő embereket is megszólítsuk, mégpedig azzal, amik vagyunk, azt mutassuk fel, amink van. Ha ezt vonzónak találják az emberek, akkor késztetést éreznek arra, hogy közelebb jöjjenek egyházunkhoz, életünkön keresztül jobban megismerjék az Urat. Ez talán nem annyira célirányos, de szerintem nem rossz út, hiszen a vonzerő is ezen az úton tud hiteles lenni. Ha kiállnánk gitárral igét hirdetni, de utána a templomunkba belépve valami egészen mást találnának az emberek, akkor becsapva éreznék magukat, s nem is alaptalanul. Görögkatolikus egyházunknak kicsit más eszközei vannak, amelyeket nekünk, híveknek kell jól ismernünk és élnünk, s így az életünk, a megélt hitünk lesz vonzerő mások számára.
Tisztelt Lelkiatya!
A helyzetem a következő:
Misére csak tömegközlekedési eszközzel tudok eljutni (nincs autóm, és mise a lakóhelyemhez közeli kisvárosban van), így időben ahhoz kell alkalmazkodnom.
Mise kezdete előtt 20-30 perccel oda tudok érni, de ahhoz, hogy elérjem a vonatomat, a mise vége előtt 10 perccel el kell indulnom. Vagy 10 perc miatt várhatok 2 órát a következő vonatig.
Az mennyire probléma, ha ilyen helyzetben nem (mindig) maradok ott a legvégéig? Természetesen olyan helyen ülnék, ahonnan távozva senkit nem zavarok meg (pl. nem a második sorban ülnék legbelül... :) )
Felnőtt keresztség felvétele előtt vagyok éppen.
Válaszát köszönöm szépen.
Á.
Kedves Á.!
Javaslom, törekedjen minél több időt tölteni az Úrral, akivel most ismerkedik. (Ez az ismerkedés egyébként egész életén át fog tartani, ami nagyszerű kalandnak ígérkezik.) Azt nagyon jól teszi, ha néha rááldozza az időt, és a szentmise után még hosszabban ott marad. De az is jó megoldás, ha hamarabb elmegy, ha mennie kell. Ha majd a keresztség felvétele után már részesülhet a szentáldozás kegyelmében, akkor, valószínű, még jobban fog törekedni arra, hogy maradhasson egészen a végéig.
T.Lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy mit lehet azzal a személlyel tenni, aki nem akarja semmilyen módon megérteni, hogy a családja életét nem lehet tovább tönkretennie, mivel átjáróházat csinált a családja életében, és a barátnője között. Mit tudunk tenni, szerintem ez már egy ördögi kör, ugy gondolom nem is akar, és talán már a sátáni erő fogvatartása miatt nem is tud szabadulni ettől a mélységen mély helyzetből. Hosszu évek óta tart ez az állapot a családunk életében. Hogyan tudunk ettől a kétlaki életétől megszabadulni, és mi lenne, ami alapján megértené, hogy ez már tovább nem tarthatő. Az elválás Ön szerint lényeges változást hozhatna, vagy mit tud tanácsolni a helyzetünk helyrehozatalára. Ugy érzem, már tovább nem tudjuk ezt az állapotot főleg lelkileg, fizikailag tovább engedni. Kérem, megnyugtató válaszát!
Köszönettel:
Márta
Legyen határozott. A férjének nincs joga betenni a lábát a családi életükbe, amíg újra nem férj és apaként viselkedik. Ezzel a határozott elzárkózással késztetheti arra, hogy ráébredjen, hol az ő igazi helye. Nyilván Ön mellett, a gyermekei körében, de csak, ha visszatérni akar a saját helyére és szerepébe, nem pedig csupán élvezni akarja annak lehetőségeit. Ne akarjon elválni, bármilyen nehéznek tűnik is. Annyi minden történik az életünkben. Ami most elképzelhetetlennek tűnik, az egy különös fordulat után egyszer csak itt van. Tartson ki hűségesen, de ez nem azt jelenti, hogy a férjének minden kívánságát teljesíti. Azzal segíti őt, ha tud határozott és következetes lenni ebben az elzárkózásban. Természetesen imádkozzon is minden nap a férjéért. De még azért a nőszemélyért is, aki elcsábította. Áldja meg őt is az Úr, legyen meg az ő életben is az Isten akarata.
Kedves Lelkiatya!
Ha valaki egy nem keresztény vallást akar felvenni, mi a módja annak, hogy a Katolikus Egyházból kilépjen? Van erre valami kötött jogi formula? Vagy csak nyilatkozni kell?
A keresztséggel Isten gyermekévé válunk. Ez eltörölhetetlen. Ezért is nem lehet senkit újrakeresztelni. Meg lehet tenni, hogy valaki elfordul az Egyházi élettől, más vallási gyakorlatokat követ, de kiszakadni Krisztus testéből nem lehet. Nem is javaslom, hogy olyan nyilatkozatot tegyen, amellyel megtagadná eddigi hitét, egyházát. Ha most úgy érzi, másutt jobban megtalálja Isten közelségét, senki sem akadályozhatja meg ebben a lépésében. A visszatérésnek viszont van formulája: egy őszinte szentgyónás.
Kedves Lelkiatya!
A templomban egy néni azt mondta,hogy visz haza szenteltvizet, mert ő akarja megszentelni a házát. Ez hogy van? Mi is megszentelhetjük, vagy csak a pap? Köszönöm: Marika
Lehet otthonainkba vinni a szenteltvízből, ez üdvös dolog. De a házszentelés szertartását csak áldozópap végezheti. Különösen kerülendő az, hogy ha valaki személyes okok miatt nem kívánja, hogy a pap elvégezze nála a szertartást, és ezt elkerülendő próbálja maga megoldani a dolgot. Örüljünk annak, hogy az Isten embere meglátogat minket otthonunkban, hiszen ez is egy kicsit az epifánia - az Úr megjelenése a személyes életünkben.
Kedves Lelkiatya!
Tegnap hallottam az atya a templomban, hogy a Vízkereszt kötelező ünnep, de most a napján tartják, nem vasárnap. Hétköznap nem tudok elmenni a templomba a munkahelyem miatt. Ez bűnnek számít, nem áldozhatok, csak, ha meggyónom?
Előre is köszönöm!
Ha nem a saját hibájából, hanem józan mérlegelés alapján objektív akadályok miatt nem tudott elmenni a templomba, akkor az, természetesen, nem bűn. Nem kell meggyónnia sem. E józan mérlegelés egyébként az egyes embereknél különböző is lehet. Törekedni kell az áldozatok vállalására is, de a körülmények és az egyéni adottságok alapján ezek az áldozathozatalok is különbözőek. Emellett érdemes törekedni még arra is, hogy ha templomba nem is tud eljutni az ünnep napján, azért lélekben ne hagyja ki az életéből az ünnep kegyelmi lehetőségeit: egyéni imádságával szentelje meg azt a napot.
Kedves Lelkiatya
Egy valaki kéri az agyát,hogy válaszoljon most kérdésére mert úgy érzi,hogy itt és most szükség lenne segítségre- természetesen személyesen- de mondja az atya most sajnos nincs időm,majd - és mond valami választ.
Tudom,hogy Ő is ember és van gondja,baja.
Köszönöm a választ.
Boldog új Esztendőt.
Talán arra kérdez rá, hogy ilyenkor mit tegyen? Egyrészt valóban helyes magatartás, ha Ön is megértő az illető atyával szemben. Számolni kell az ő elfoglaltságával is. Másrészt kérdezni az atyát nagyon jó dolog, tegye bátran. Ha kitérő választ kapott, akkor keressen egy másik alkalmat, amikor talán nyugodtabban tudnak beszélgetni.
Szeretném a Lelkiatya véleményét kikérni! Régóta gondolkozom azon, mi a helyes akkor, ha pl. az önkielégítés bűnébe estünk. Ha megtörténik, akkor egyszerűen képtelen vagyok imádkozni és kezembe venni a Szentírást. Lehet, hogy bolondság az, amit gondolok, de az jut eszembe, hogy olyan kétszínű dolog a részemről imádkozni ilyenkor. Engedtem a kísértésnek és ezek után gyötör a lelkiismeret. Az játszódik le bennem, hogy ezek után hogy merjek én imádkozni? Hogy merjem én kezembe a Szentírást és olvasni azt? Nem arról van szó, hogy azért imádkoznék, mert vakmerően bizakodom Isten megbocsátásában azt gondolván, hogy úgyis megbocsát. Szóval nem tudom mit tegyek és egyáltalán mit gondoljak ilyenkor.
Figyelmébe ajánlom Szent Pál sorait: Róm 7,15-25. Egyes szám első személyben beszél arról a küzdelemről, hogy szeretné tenni a jót, mégis a rosszat teszi. Tehát ő is ismeri saját testében ezt a nyomorúságunkat. Ha bűnt követek el, akkor nem elrejtőzni kell a Jóisten elől, hanem éppen hozzá menekülni. Valóban tisztátalanná teszem magam a bűnnel, de Ő így is szeret. Azt lehet mondani, hogy a kísérőnek mindegy, hogy milyen bűnbe tud belevinni, neki inkább az számít, hogy utána forduljak el az Istentől, ne higgyek a megbocsátásában. Tehát bármilyen bűnt követ is el, minél hamarabb forduljon Istenhez. Nyilván először is a bűnbánattal. Ha van lehetősége, gyónjon meg. De semmiképp se higgyen ennek a második gondolatnak, hogy ilyenkor már nem is imádkozik, vagy nem olvassa a Szentírást. Ez nem vakmerő bizakodás, hanem az Isten ismerete.
Kedves, tisztelt lelkiatya!
A jó és rossz megkülönböztetése, a tanítás elválasztása a tévtanítástól nem könnyű. Gondolok itt mindenféle ősmagyar, kelta vagy óegyiptomi, okkult, ezoterikus zagyvaságra, amit nem egyszer kereszténynek, sőt katolikusnak tüntetnek fel. Sőt, úgy érzem, sokszor szándékos a megtévesztés, keresztény emberek elfordítása hitüktől, a keresztény egyházak lejáratása.
Kétségtelennek tűnik a gonosz létezése és evilági ténykedése, mégsem hallunk erről eleget, még papjaink sem beszélnek róla, nem "divat", mintha nem is létezne, eltűnt a süllyesztőben, a bűnnel együtt. Az "ördög" gyerekkorom meséiben tűnt fel utoljára, a gonoszság pedig mint egyszerű emberi rosszindulat szerepel. De nagyon keveset hallani azokról a kifinomultabb ténykedésekről, amelyek a kereszténységet, és főleg a katolikus hitet, Katolikus Egyházat járatják le, támadják, néha nyíltan, de többnyire alattomosan, burkoltan, már-már az agymosás szintjén. Pl. agykontrollt katolikus papoknak kedvezményes áron, és van is, aki elvégzi.
Van valami, ami segít ezeknek a dolgoknak a megkülönböztetésében? Valami iránytű, amivel nem tévedhetek el? Vagy túlreagálom a veszélyt?
Köszönettel Judit
Kedves Judit!
Lehet, nem egy helyre járunk. Én ugyanis hallok a templomban ezekről is tanítást. Mindenképpen beszélni kell róla, de a megfelelő mértékben. Az is rossz, ha túl sokat beszélünk erről, de valóban még rosszabb, ha semmit sem.
Néhány címet ajánlok a figyelmébe:
http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/209-agykontroll-kereszteny-szemmel
http://akv0.wordpress.com/2010/10/27/ezt-tette-velem-az-agykontroll/
http://rejtettdolgok.blogspot.hu/2013/08/az-agykontroll-veszelyei.html
Kedves Lelkiatya!
Nemrég volt egy komolyabb konfliktusom egy közeli baráttal.Sok valótlanságot állitott,amit ö ugy érzett azt durván ki is mondta.Ez nagyon fájdalmasan és mélyen érintett.Napokig magamhoz sem tudtam térni belöle,néhány álmatlan éjszakát is okozott ez a dolog.Széttépettséget éreztem.Arra gondoltam,hogy a jó Isten talán ebben a széttépettségben akar munkálkodni,mert ennek hatására sok minden feltárult bennem régröl,ami nem ezzel az emberrel kapcsolatos.De mégis valahogy bizalmatlanabbá váltam vele kapcsolatban ezek után,beszéltünk is néhányszor már erröl a dologról,lehet,hogy még kellene.Mondta is,hogy akkor nagyon kifakadt,szégyelli is,meg sok mindennel gondjai voltak.Meg más dolgokról is beszéltünk,ugyanugy megosztunk dolgokat egymással mint régen.Azt mondta nem akarja,hogy ugy érezzem,hogy ö kerül engem.Voltak bennem ilyen érzések,lehet,hogy kivetitek dolgokat a másikra,amiota ez a konfliktus megtörtént.Talán már apróságokat is jobban észreveszek és felnagyitok,amikkel azelött nem is foglalkoztam.Hiv is azota,találkozunk,akkor kedves,figyelmes és segitökész.De az üznetei néha sablonosabbnak tünnek.Próbálok a tetteire és a szavaira odafigyelni,de zavarodottság van bennem.Azelött a multban nagyon sok gondom volt a bizalmatlansággal,most ezek a dolgok törtek elö bennem ismét,de már kisebb intenzitással mint régen,de mégis megingattak.Ön hogyan látja ezt az egészet és mit tanácsolna?
Válaszát köszönöm!
Viki
Kedves Viki!
Személyiségünk folyamatosan érlelődik. Vannak viharosabb s vannak napsütéses szakaszok. Mindenből tanulhatunk. Amikor a bizalmon esik csorba, akkor az ember első ijedtében védekezéssel válaszol, és erősödik benne a bizalmatlanság. (Ha korábban is volt ilyen, akkor felerősödik ez a bizalmatlanság.) De nem szabad hagyni, hogy ez legyen a végeredmény. Hiszen akkor minden egyes csalódás után egyre bizalmatlanabbá válnánk, végül a nagy védekezéssel teljesen bezárkózhatnánk önmagunkba. A kapott sebek, nehéz tapasztalatok tanítanak, körültekintőbbé, bölcsebbé tesznek. Jobban megválogatom, hogy mit, mikor, kinek mondok el. Ez nem bizalmatlanság, hanem bölcsesség. Igen, közben a barátságok is alakulnak, erősödnek, gyengülnek, elhalnak, újak születnek. Egy idős ember erről nagyon sokat tudhat mesélni.
Ne legyen tehát bizalmatlan, hanem egyre inkább vérteződjék fel a viszonzást nem váró, odaadó szeretettel.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik kérdező kapcsán merült fel bennem, hogy abban az esetben, ha a beavató szentségekkel ellátott katolikus hívő tér át az Ortodox Egyházba vagy vica versa, akkor is történik szentségkiszolgáltatás, vagy elég csupán a katolikus/ortodox tanításról bizonyságot tenni? Egymás szentségeit elvileg érvényesnek tekinti a két Egyház... Hogy van ez? Nem akarok áttérni, mint anyámat tisztelem, szeretem a Katolikus Egyházat, és mint nagynénémet az Ortodox Egyházat, csak kíváncsi vagyok rá, hogy is van ez.
R.
Valóban kerülni kell az ide-oda átlépést. Mindkét egyházban megélhető a teljes krisztusi közösség, és szükség esetén lehet is részesülni a szentségekben. Pontosabban szólva ez csak a katolikus oldalról van így. Több ortodox egyház ugyanis a szentségekben való részesülést nem engedélyezi a katolikusoknak, mert bár elismeri azt érvényes szentségnek, de náluk a szentségi élet szorosabban összefügg az egyházhoz tartozás kritériumával - az eltérő egyháztani felfogás miatt.
Átlépés esetén (mert áttérést sem jó erre használni), elegendő a hitvallást elmondani. A beavató szentségeket nem szabad duplázni. Sajnos egyes ortodox egyháznál ezt is megkövetelik, de ez teljesen téves gyakorlat, a saját egyháztani felfogásukkal sem egyezik.
A családi viszonyok hasonlata, amit példának hozott, nagyon találó.
Melyek azok az esetek, amikor az egyházi esküvőt semmissé nyilvánítják (egyházi válás)az egyházi bíróságon?
Azt vizsgálják meg, hogy a megkötéskor megvoltak-e azok a feltételek, amelyek nélkül nem köthető meg érvényesen a házasság. Pl. ha nem volt meg az örök hűségre való készség, de azt színlelte az egyik fél; ha az egyik fél kizárta a gyermekvállalás lehetőségét, de ezt elrejtette a másik előtt; ha olyan személyiséget érintő tulajdonságot, betegséget, szenvedélyt tagadott le, amelyet, ha a másik fél ismert volna, akkor nem köt vele házasságot; személyi, érzelmi éretlenség, vagyis (fiatal kor, vagy rejtett szellemi fogyatékosság miatt) a házasságkötéskor nem volt meg az ehhez szükséges érettség. Lehetségesek ezeken kívül más okok is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak?
Kedves Lelkiatya! Hogyan kell viszonyulni az erotikus álnokhoz? Nem tudjuk befolyásolni az álmainkat. Ha mégis ilyenről álmodunk, meg kell azt gyónni? Mi a helyes magatartás?
Amit álmodunk, azért nem vagyunk közvetlenül felelősek, azok nem tudatos cselekvések, tehát nem kell meggyónni. Azt viszont jó, ha tudjuk, hogy az ébrenlétünk közben ért jelenségek befolyásolják az álmokat. Egyszerű példa: ha valaki erőszakos filmeket néz, akkor az álmaiban is megjelennek ezek az erőszakos jelenetek. Ilyen módon tehát mégis felelősek vagyunk az álmainkért, de az ébren tett cselekedeteink miatt. Azokat kell meggyónni. De még helyesebb így megfogalmazni, hogy azokra kell jobban odafigyelnünk, hogy Isten akaratát kövessék, s így hosszú távon az álmaink is egyre jobban megtisztulnak.
Tisztelt Lelkiatya!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldott új évet kívánok!
Szeretném megkérdezni, hogy a Szent István Bibliatársulat és a Szent Jeromos Bibliatársulat által kiadott Bibliák JEGYZETEI, MAGYARÁZATAI tanulmányozáskor mennyire ajánlott olvasásra?
Sajnos az a tapasztalatom, hogy több helyen azt mondják, az említett fordítások jegyzeteit érdemes figyelmen kívül hagyni, mert nem megbízhatóak, nem megfelelően értelmezik a Biblia tanítását, stb.
Ennek van valós alapja, vagy inkább csak egyfajta támadásról van szó (mint ahogy a római katolikus utat is hitehagyottnak, kiüresedettnek mondják).
Más irányú, de részben kapcsolódó kérdésem:
Egyik ortodox ismerősöm próbált rávenni, hogy inkább az ortodox közösségben vegyem fel a keresztséget a római katolikus helyett, mert az előbbi az igazi út, az utóbbiból Isten folyamatosan vonja el a kegyelmét. (Ez számomra inkább "toborzásnak" tűnt.)
Ön mit gondol erről? (Jobb szeretem meghallgatni "mindkét oldalt" vitás ügyekben.)
Köszönöm a válaszát!
A katolikus egyház által kiadott Bibliák mellé írt magyarázatok teljesen megbízhatóak. Érdemes is olvasni, mert segítik a megértést. Főként nagy segítséget jelentenek a párhuzamos helyek megtalálásában. Néhány ponton pedig kifejezetten fontos magyarázatot adnak a nehezebben érthető részek mellé. Téves az a felfogás, hogy a Bibliát ne akarja senki értelmezni, hanem azt mindenki csak saját maga tegye meg. Isten a kinyilatkoztatás által a tanítást az Egyházra bízta. Hamarabb volt Krisztus egyháza, mint a Biblia. Ez meglepőnek hangozhat, pedig így van. Majd csak a 2. század közepe táján rögzítette az Egyház, hogy pontosan mely könyvek tartoznak bele az Ószövetségbe meg az Újszövetségbe. A Biblia tehát az Egyház könyve, és senki más nem tudja olyan hitelesen értelmezni és magyarázni, mint a Szentlélek által vezetett Egyház (itt a katolikus és ortodox egyházat kell érteni).
Az viszont valóban csalogatásnak tűnik, hogy azért menjen az ortodox közösségbe, mert a katolikus egyházból elvonja kegyelmét az Úr. Az Úr soha nem vonja el a kegyelmét senkitől, aki Hozzá őszinte és kereső szívvel fordul. A szívtelen, hiteltelen papok nem tudják közvetíteni Őt, ez igaz, ám ez érvényes a katolikus és ortodox egyházra egyaránt.
Tisztelt Lelkiatya!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Először is Örömteli, Áldott Új Esztendőt kívánok!
A következő témában írok.
Számomra nagyon tetszik Ferenc pápa nyitottsága Isten népének teljessége felé.
Ennek megfelelően örömmel olvastam a hírt miszerint a 2014-es szinódusra kérdőívvel fordul a teljes Egyházhoz.
A Magyar Kurír is azt idézte, hogy Baldisseri szinódusi főtitkár úr azt mondta, hogy ?Nem a püspökök, hanem a keresztény emberek válaszait várják a Vatikánba január 31-ig? (http://www.magyarkurir.hu/hirek/csalad-es-hazassag-egyhazat-erinto-kerdeseirol-beszelt-erdo-peter-vatikanban)
Mindehhez képest sajnos a Magyar Katolikus Egyház nem elég transzparensen nyitotta meg a válaszadás lehetőségét, miközben pl. Ausztriában egyértelműen online kérdőívek érhetőek el:
http://www.bischofskonferenz.at/content/site/home/article/596.html
Addig Magyarországon egy nem hivatalos kezdeményezés van (kaledoiscope) és hivatalos katolikus fórumokon csak elszórtan, csak google rákereséssel található meg a kérdőív (legalábbis én így értem el):
vaciegyhazmegye.hu/letoltes/70.html
Gorogkatolikus.hu-n nincs is kinn a kérdőív.
Ennek fényében érdeklődnék az iránt, hogy a Magyar Görögkatolikus Egyház tagjainak, elöljáróinak véleménye, hogyan fog becsatornázódni? Megosztható-e az indok, hogy miért nem kezeli nyitottabban az ügyet a hazai katolikus püspöki kar?
Köszönöm előre is válaszát. Természetesen, ha túlmutat a kérdés az Ön kompetenciáin az is érthető.
Üdvözlettel és köszönettel,
H. Dániel
A pápa a kérdőívet az egyházmegyék püspökeinek küldte el. A választ is tőlük várja. Ha arra gondolt volna, hogy közvélemény kutatást készíttet, akkor egész egyszerűen föltette volna a honlapra, amit sok millióan olvasnak. Én is hallottam arról, hogy más országokban, de Magyarországon is elkészítették ennek a kérdéssornak azt a változatát, amelyet a világhálón keresztül is ki lehet tölteni. Nem rossz ötlet, segíti a válaszadást és főleg azok feldolgozását. Tudomásom szerint a mi egyházmegyénk nem ezt az utat választotta, tehát nem készített online kitölthető oldalt. Azt nem tudom, hogyan történt az egyházmegyében. Talán az atyáknak küldték ki - én is kaptam -, akikre aztán rábízták, hogy a híveiket ismerve válaszoljanak a kérdésekre. Illetve tudom, hogy családok, házaspárok is kaptak lehetőséget erre. Az egyes egyházmegyék összegyűjtötték a tapasztalataikat, és elküldték a püspöki karnak, majd az fogja az összegzést továbbítani a pápának. Lehet, hogy más, hatékonyabb módszert is választhattak volna. Az bizonyos, hogy a pápa a püspökök válaszát kérte. Kifejezetten közzétették, hogy senki ne akarjon közvetlenül írni a Vatikánba. Egyrészről tetszetős lenne, hogy mindenki hozzászólhat, ugyanakkor teljesen ellenőrizhetetlen volna, hogy felelősség nélkül ki mit ír, mit küld be ezekről a fontos kérdésekről.
Nem tudom, kielégítettem-e a válasszal, hiszen csupán a magam egyszerű meglátását írtam le. De hát ez nem is lelki természetű kérdés volt.
