Azt kell mondanom, nem veszélytelen, ha az ember rendszeresen eljár más felekezet istentiszteleteire. Szabad elmenni, velük együtt imádkozni, de a rendszeresség magában hordozza annak az esélyét, hogy az ember a saját vallási kötelességét esetleg elhanyagolja.
Fontos, hogy mélyen tudatosítsa, nem azért megy el a templomba, hogy ott jól érezze magát, hanem mert ez élteti, ez tartja életben a lelkét még akkor is, ha érzelmeiben ezt nem tapasztalja. Ha rendszeresen jár a katolikus szertartásokra, főként, ha rendszeresen gyónik és áldozik, akkor ez segít Önnek, hogy Krisztussal való kapcsolatát minden más fölé helyezze. Még a barátoknál, jó társaságnál is. Ha ezt megtartja, akkor megteheti, hogy eljár más felekezet rendezvényeire. Javaslom, hogy inkább a kirándulásokon, közös összejöveteleken vegyen részt és ne az istentiszteleten. Ugyanis ez utóbbi okozhatja, hogy egy idő múltán már nem érzi annyira fontosnak a szent misét és a szentségeket.

Kedves Anna!
Bizony, ez nem könnyen érthető rész a Szentírásból. Sokan sokféle módon magyarázták már.
Én úgy gondolom, hogy mindazok, akik bátorsággal, lelki erővel törekszenek a keresztény élet követelményeinek és szükségszerű lemondásainak elfogadására, azok remélhetik, hogy részesei lesznek az Országnak. És nem is csak az eljövendőnek. Akik nem lagymatag módon követik Krisztust és az Ő tanítását, azok már itt, a földön is belekóstolnak a mennyei boldogságba
Szent Lukács evangéliumában is találunk hasonlót, mely szintén ezt az értelmezést támasztja alá: A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje (Lk 16, 16 ).

Korábbi válaszom nem volt kimerítő. Most sem lehet az, de próbálok az Ön által megjelölt szempontok szerint is válaszolni erre a kérdésre.
1. Az említett igehely így folytatódik:... aki nem hisz, elkárhozik. Nem mondja: aki nem keresztelkedik meg, az elkárhozik. Tehát, csak, aki tudatosan utasítja el a keresztséget, a hitet, vagyis Istent, az kárhozik el. Azt nem tudja még a Mindenható sem üdvözíteni, hiszen Ő akarata ellenére senkit sem üdvözít. A hit, vagyis az Isten irgalmába vetett bizalom szükséges az üdvösséghez. Viszont Szent Pál erre figyelmeztet: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? (Róm 10,14). Sokan vannak, akik önhibájukon kívül nem hallottak Jézusról, és ezért nem tudnak hinni benne. Vagy éppen torz képet kaptak róla, ezért utasítják el azt a képet, amit esetleg mi, keresztények a hiteltelen életünkkel alakítottunk ki bennük. Az ilyen embereket a lelkiismeretük szerint ítéli meg az Isten.
2. Nem, az Egyházon kívül nem lehet üdvözülni. Ez hittétel. De azt nem láthatjuk pontosan, hogy kik tartoznak Krisztus Egyházához. Karl Rahner vezette be a teológiába az anonim keresztények fogalmát. Azok az emberek, akik, bár nincsenek megkeresztelve, névlegesen nem keresztények, mégis tiszta életükkel, a lelkiismeretük szavának követésével lehet, hogy közelebb állnak Krisztushoz, mint sok megkeresztelt ember, akik életükkel inkább meggyalázzák Őt. Valamiképp Ők is Krisztushoz, láthatatlan kötelék által Titokzatos Testéhez, az Egyházhoz tartoznak. Ne feledjük el, az Egyház nem csak az a földön élő szervezet, amelyet testi szemünkkel láthatunk. Az Egyház sokkal hatalmasabb: Krisztus teste, amely mindenütt jelen van, mindazok számára tudja közvetíteni Isten kegyelmét, akik nyitottak rá.
3. Igen, megismétlem, az Egyház szükséges az üdvösséghez. Az Egyháznak látható jele és szentsége az Eukharisztia, mert az Egyház is Krisztus titokzatos teste és az Eukharisztia is az. Ezért csak azok részesülhetnek ebben a Szentségben, akik élő kapcsolatban vannak az Egyházzal. (Ezért szükséges a halálos bűnt meggyónni, mert azzal elszakította magát a bűnt elkövető, de a bűnbánat szentségében újra élővé válik az Egyházzal, Krisztus Testével való kötelék, mehet áldozni.) Ám itt is érvényes a tudatosság, az egyéni felelősség. Ha valaki önhibáján kívül nem ismerte meg az Eukhatisztia titkát, hogyan kárhoztathatnánk érte? Ha viszont megismerte, de elutasítja, vagy nem törődik vele, akkor érvényes rá Jézus szava: ha nem eszitek az Emberfia testét... Azért adta nekünk Krisztus ezt a csodálatos ajándékot, saját Testét és Vérét, hogy tápláljon vele bennünket. De azokat is tudja táplálni más módon, akik éhezik őt, de még nem ismerik ezt a nagy titkot.

Természetesen. Értük különösen is fontos imádkozni. Utolsó tettük egy gyilkosság volt. Abban reménykedhetünk, hogy a lélek távozásakor, a tudati állapotuk utolsó pillanatában még hátha megbánták tettüket. Akkor van reményük, hogy Isten irgalmas szeretetével befogadja őket az Ő országába. Ezért különösen is fontos, hogy imádkozzunk értük, hogy bármilyen is volt az életük, ezekben az utolsó pillanatokban tudjanak bűnbánatot tartani, és Isten befogadhassa őket Országába.

Hogy Isten mit gondol, azt nem érdemes találgatni. Ő maga mondta: Az én gondolataim nem a ti gondolataitok (Iz 55,8). Az Ő gondolatai és tervei mindig messze túlhaladják a mi emberi felfogásunk lehetőségeit. Viszont abban biztosak lehetünk, amit Ön is mond, hogy Isten ugyanolyan megértéssel és szeretettel fordul a különböző vallások követői, mint a keresztények felé. Isten nem személyválogató. Ő nem a külsőt nézi, hanem a szívet vizsgálja (1Sám 16,7). Katolikus egyházunk világos tanítása, hogy azok is üdvözülhetnek, akik nincsenek megkeresztelkedve, de életükben, tetteikben követik a szívük, a lelkiismeretük szavát (ld. Róm 2,15).

Időpont módosításra semmiképp sem jogosult a pap a saját egyéni helyzete miatt. Az előfordul, hogy áthelyezés miatt már nem tudja elvégezni a szertartást, akkor egész egyszerűen az utódja tartja meg. De, ha jól értem, az Önök esküvőjekor még ott van szolgálatban. Lehet, hogy az áthelyezés miatt nagyon elfoglalt, halaszthatatlan tennivalói vannak. Ilyen esetben meg kell kérni egy másik atyát a szertartás végzésére. Ezt nyugodtan megtehetik, sosem kell a pap személyéhez ragaszkodni. Lehet, hogy vonakodnak ettől a megoldástól, de nem kizárt, hogy az Úr Isten éppen ilyen módon ajándékozza meg Önöket különleges meglepetéssel.
Ha az atya szeretne beszélni a vőlegényével, ezt ne tartsa furcsának, ne akadályozza. Bármilyen dolog felmerülhet, amelyet a pappal kell megbeszélni. Persze, az meg a vőlegényén múlik, hogy őszintén beszéljen Önnel arról, hogy miről is van szó. Teljesen bízniuk kell egymásban. Ez azt is jelenti, hogy nyugodtan lehetnek olyan dolgok (kisebb, jelentéktelenebb, esetleg lelki természetű dolgok), amelyeket nem tárnak fel egymás előtt. Persze, nagyon remélem, hogy ez a papváltás, az ebből származó bonyodalmak nem fogják kettejük bizalmát aláásni.

Mindkét rítusban a szentáldozás előtt bűnbánatot tartunk. A római katolikus szent mise elején a bűnbánati ima (Gyónom a Mindenható Istennek...) az egész szertartáson való méltó részvételére vonatkozik (hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait). De újra kifejezik ezt a bűnbánatot a szentáldozás előtt, amikor azt mondják: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj... A görögkatolikus Szent Liturgián pedig az egész szertartást átszövi a bűnbánat kifejezése, megszámlálhatatlanul sokat mondjuk: Uram, irgalmazz! A szentáldozás előtt pedig nekünk is van egy szép imádságunk, amely a bűnbánatunkat fejezi ki: Hiszem, Uram és vallom, hogy Te... világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok... A szentáldozáshoz tehát minden esetben bűnbánó lelkülettel megyünk, még akkor is, ha éppen előtte gyóntunk meg.
A szemérmetlen érintés, főként maga az önkielégítés súlyos bűn. Nem mondhatjuk, hogy nem olyan nagy bűn az. Mégpedig azért, mert Isten helyett az altesttáji örömöket választjuk. A magányt, vagy más hiányérzetet azzal pótoljuk, ami nem a mienk. A szexualitás gyönyörű ajándék arra, hogy az egymást szerető emberek a férfi és a nő megajándékozzák egymást ezzel az örömmel, s amely örömből akár új élet is foganhat. Ezt egyéni vigasztalódásra, örömgerjesztésre használni egészen méltatlan. Ezért bűn. De valóban nem halálos. Általában jobban szégyelljük, mint amilyen súlyos, de a szemérem, nem pedig a bűn súlyának mértéke miatt. Fontos, hogy ne szégyellje meggyónni. Vegyen erőt, és mondja ki a bűnt. Elég annyit mondani: az érzékiség bűnébe estem azzal, hogy magamnak szereztem testi örömöt. Ennyi elég, ebből a pap tudni fogja, hogy miről van szó, és feloldozza Önt. De rejtegetni, tartogatni ezt a bűnt nagyon nem tesz jót a léleknek. Mindenben törekedjen a tisztaságra, a testileg-lelkileg odaadó életre! Ha fontos Önnek a szentáldozás, akkor ezzel az odaadással fejezheti ki ragaszkodását és szeretetét az Úr Jézus felé.

Kedves Ágnes!
Még szerencse, hogy levelében feltett egy kérdést, így joggal közölhetem, és van lehetőségem válaszolni. Ugyanis mindig csak azokat jelentetjük meg ezen a felületen, amelyek valóságos kérdések, hogy tehetségem szerint választ is adjak rá. Ám írásának többi része is nagyon tanulságos, a közléséből mások is meríthetnek mély gondolatokat.
A válaszom tehát: nem bűn, ha az ember érzelmileg kötődik a keresztszüleihez, sőt, ha úgy érzi, új családot talált a körükben, olyat, amire már kislány kora óta annyira vágyott. Egyszersmind figyelmeztetnem kell, hogy nem szabad túlságosan sem kötődni ehhez az új kapcsolatrendszerhez. Ön már felnőtt ember, a saját életét kell élnie. Ami gyermekkorából kimaradt, azt nem pótolni kell, hanem az így keletkezett hiányt, sebeket helyesen feldolgozni. De soraiból arra következtetek, hogy ezen a téren sincsen semmi gond, nagyon is helyesen kezeli ezt a helyzetet.
Valóban nagy szerepük van a szülőknek abban, hogy a gyermekben milyen Isten-kép alakul ki. Óriási tehát a felelősség. Viszont vannak más minták is, nem csak a szülőké. Sokszor megtörténik, hogy egy lelkiatya, gyóntató, vagy egy vonzó személyiségű tanár válik olyan képpé, amely jelentősen befolyásolja a gyermeknek az Istenhez való viszonyát. Ezek a minták olykor pótolhatják, de legalábbis nagy mértékben kiegészíthetik a szülő-képet. Sokunknak van tehát ebben nagy felelőssége.
De éppen az Ön sorsa mutatja meg jól, hogy itt nem csak a lélektani törvények játszanak szerepet. Az Isten mindenható és mindenkit végtelenül szeret. Mindenki felé keresi az utat, bármilyen sors jutott is osztályrészül. A mi dolgunk az, hogy nyitottak legyünk rá, és akarjunk is életünkkel válaszolni az Ő szeretetére.

Mondok még szörnyűbb dolgot. A szerbiai háborúban megerőszakoltak szerzetesnőket, akik közül nem egy megfogant és természetesen nem vettették el, hanem megszülték a gyermeket. Nem hibáztatható Isten, hogy a természet törvénye működik. Csakis annak van ebben felelőssége, aki az aktust végrehajtotta. Vannak fiatal lányok, akik inkább felelőtlenségükkel vétenek ezen a téren. Isten világa akkor hordoz áldást, ha a világba teremtett törvényeit követjük. A gyermek a házasságban áldás. Ezért lényeges, hogy Isten szavát követve a testi egyesülés csakis a házasságon belül történjen meg.
Azt tanácsolom, hogy erősítse tovább az Istennel való kapcsolatát. Bátran kérje Tőle, hogy mutassa meg, milyen feladatot szán Önnek az életben. Valóban van, aki nem házasságban él, de annak is lehet nagyon boldog, teljes élete. Ez az Istennel való kapcsolatán múlik.

Kedves Dea!
Az az egyszerű tanácsom, hogy egy ideig ne is beszéljenek egymással. Persze, köszönni kell, de semmi több. Ne erőltessék. Ha ő kezdeményezne beszélgetést, legjobb, ha rövid úton lezárja. Másként nem megy. Egyelőre Önben sebek tépődnek fel minden egyes alkalommal, amikor találkoznak, beszélnek. Ha nem is kerülhető el minden találkozás - ez nem baj, sőt, emiatt nem is kell társaságot, barátokat váltania -, de nem kell egymással beszélgetniük. Ezt csak egy darabig kell így tartaniuk, idővel, meglátja, rendeződni fog a kapcsolatuk. Ha a régi nagy barátság már nem is állítható helyre.

Az önkielégítés nem halálos bűn. Leginkább végtelen (féktelen?) gyengeségében követi el az ember. Azt lehet mondani, szinte akarata ellenére. Legalábbis azoknál, akik valóban küzdenek ellene. Tudom, hogy ez Önnél is így van. Jogos a lelkiismeretfurdalása, és fontos is, hogy meggyónja ezt a bűnét minél hamarabb. Mégis megteheti, hogy ha nem sikerült gyónnia, azért még megáldozhat. Bűnbánatot tart, és Isten előtt mélyen megbánva tettét nyugodtan mehet áldozni. Hiszen az Eucharisztia nem jutalom annak, aki megérdemli, hanem gyógyszer, azoknak, akik rászorulnak. Ilyenkor Jézus magához öleli, nem pedig büntetni akarja.

Ön bizonyára igen csinos és vonzó teremtés. Arra kifejezetten ügyelnie kell, hogy a magatartása ne legyen kihívó. Ha azt tapasztalja, hogy Önt többször megtalálják az idősebb férfiak, eléggé logikus, hogy ezért nem az idősebb férfiakat lehet okolni. Értem én, hogy Önben sincsen semmi törekvés arra, hogy velük szemben kihívő legyen, de lám, mégis.
Ennél fontosabb azonban, hogy a kicsit visszafogottabb viselkedésén túl ne figyeljen erre oda, ne tulajdonítson ennek az egésznek nagy jelentőséget. Sok minden valójában a fejünkben, a gondolatainkban játszódik le először. Ha nem is gondol erre, akkor fogja tapasztalni, hogy már nem is annyira rámenősek ezek az idősebb férfiak.

Nem bűn. De jobb, ha nem teszi. Érdemes mindent a maga idejében és a maga helyén, a maga módján és a maga rendje szerint tenni. Akkor van minden a helyén az életünkben. De azért nem bűn, ha sárga túrót, pászka kalácsot máskor készít és fogyaszt az ember.

Valószínű, az Úr ezáltal neveli Önt arra, hogy higgyen, bízzon még akkor is, amikor már elfogyott minden emberi remény, hiszen az utolsó pillanatban mindig segít. Sőt, ha eléggé megerősödött a hitében, akkor meg fogja tapasztalni, hogy van, amikor az utolsó pillanat után segít! Vagyis azt érzi, hogy mégsem hallgatta meg, minden elveszett, amit kért, nem teljesült, és a végén mégis egészen másként alakulva úgy lett jobb, ahogyan mégis Ő akarta. Erre a legjobb példa maga a mi Urunk Jézus Krisztus kereszthalála. Látszólag minden összeomlott, teljes kudarcot vallott az élete, meghalt. De halála után - az utolsó pillanat után - feltámasztotta, és így győzedelmeskedett mindenen. Ez a remény éltet minden igazán Krisztusban hívőt.

Lehet, hogy az Egyetemi lelkészség csak egyetemistákat illetve az egyetemhez kötődő fiatalokat tud fogadni, nem tudom biztosan. A jezsuiták viszont egészen biztosan nyitottak bármilyen fiatal fogadására. Hasonlóképpen a jezsuita templom mellett működik a görögkatolikus parókia is, mely szintén fogad fiatalokat ifjúsági hittanra. Jó szívvel tudom még ajánlani a Ferences kistestvérek közösségét (Kabar u. 8.), ahol szintén élő ifjúsági élet folyik. Ezeken a helyeken pedig segítséget tudnak adni abban is, hogy hová lehet és érdemes elmenni lelkigyakorlatra. Feltétlen keresse fel ezek valamelyikét!