Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem,ha elköltözünk egy olyan országba amely szimpatikus számunkra és az ottani nyelvet is beszéljük,mert volt alkalmunk megtanulni a vegyes nemzetiségü környezetben ahol élünk.Lehetséges-e oda jól beilleszkedni,ismerösöket barátokat találni?Létezhet-e barátság két különbözö nemzetiségü ember között?
Köszönöm válaszát!
Igen, lehetséges más nemzethez, más kultúrához tartozó emberekkel mély barátságot kötni. Talán kicsit nehezebb, mint idehaza, s nem csak a nyelvi korlátok miatt. Érezhető, hogy minden népnek megvan a maga jellegzetessége, s mi magyarok nagy általánosságban a magyarok között érezzük jól magunkat. De például sok esetben mélyebb köteléket jelent a közös hit vagy éppen az azonos rítushoz való tartozás. Sok példát láttam már erre.
Kedves lelkiatya!
Egy néhány napos lelkigyakorlatra készülök egy zárdába.Hogy kicsit magamba tekintsek hogyan tovább,valamint keresem az életutat,amit az Úr nekem szánt.Ön mit tanácsolna hogyan készüljek erre a lelkigyakorlatra?Mire érdemes odafigyelni az ott töltött idö alatt,hogy az gyümölcsözö legyen?
Válaszát elöre is köszönöm!
Egy keresö lány
Attól tartok, hogy már későn válaszolok, de talán mégis tud segíteni a következő néhány szempont.
A lelkigyakorlaton fontos, hogy valóban önmagával találkozzék az ember. Kerülni kell minden olyan helyzetet, amelyben bármiféle szerepet kellene játszani, jobbnak, másnak mutatni magát, mint a valóság.
Az önmagával való találkozás segít fölismerni, hogy mennyire közel van hozzánk az Isten. Fölismerjük, fölfedezzük önmagunkban. Ettől fog megváltozni az életünk, mert utána másként tekintünk önmagunkra és a környezetünkre is, ha ezzel a tudattal folytatjuk életünket.
Ehhez fontos a csönd, a külvilág minél teljesebb kikapcsolása (beleértve a telefont is).
Ha életutat keres, akkor segítő szempont lehet még az, hogy hol tud legjobban szolgálni. Főként ne azt keresse, hogy hol, milyen szerepben érezné jól magát, ne azt vizsgálgassa, hogy mihez ért, miben tudna leginkább kiteljesedni. Természetesen ezek is fontos szempontok, amelyek segíthetnek, ám, ha csak ezen a szinten marad, ehhez nem kell elmennie lelkigyakorlatra. A Jóistennel azt kell megbeszélnie, hogy Ő mire szánta, mire hívja Önt, s ez mindig a mások szolgálatában bontakozhat ki.
Sok egyebet is lehetne még mondani, de hát ez még nem a lelkigyakorlat. Legyen teljesen nyitott az Isten akaratára, és leginkább Ővele töltse ezt az időt.
Tisztelt Lelkiatya!
Görög katolikusként nyugodt szívvel elmehetek-e római katolikus misére? Nem rég voltam Középhután a Szent Anna Templomban római katolikus misén, és nagyon meghatott, csakúgy, mint a görög katolikus persze. Bár lehet az is megfogott az egészben, hogy az egy kis falu és sokkal összetartóbbak az emberek. Bár furcsa, hogy mikor itt a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyháztól indult Máriapócsra és Csíksomlyóra búcsú, ott római katolikus szertartás volt. Tehát lényegében a görög és a római között nem is olyan sok az eltérés?
Olyat is hallottam már, hogy valaki átkeresztelkedett görög katolikusból reformátussá, mert hogy az sokkal egyszerűbb. Én úgy vallom, mindennek megvan a maga szépsége, és ha már görög katolikussá lettem keresztelve, nem szeretnék átkeresztelkedni, mert az már nem az igazi lenne valahogy, úgy érezném, becsapnám a saját felekezetemet, de ugyanakkor szeretnék nyitott és nem elítélő, kirekesztő lenni, és részt venni néha más felekezetű szertartáson. Ön mit gondol erről? H.
Igen dicséretes, ha valaki nyitott más felekezetek imádságára, szertartásaira, kivált, ha a katolikus egyházon belül másik rítusról van szó. Ez utóbbi esetben még a vasár- és ünnepnapi kötelezettségnek is eleget tehet az ember más rítusú templomban. A protestáns istentisztelettel már nem ugyanez a helyzet!
Átkeresztelkedésről semmiképp sem helyes beszélni. Aki elhagyja saját vallását, hogy más keresztény gyülekezet tagja legyen, azért még nem szükséges, sőt, nem szabad újra keresztelkedni. Valóban nem helyes elhagyni a katolikus egyházat, főként nem kényelmi szempontból.
Nagyon helyes az Ön álláspontja. Szeretne nyitott lenni más egyházak, más liturgiák felé, ugyanakkor megmaradni, sőt elmélyülni a sajátjában. Így kell tennie mindenkinek.
Kedves Lelkiatya.
Álmomban vagyis inkább félálomban elkövettem egy súlyos bűnt. ( önkielégítés) Fel is ébredtem rá és nagyon bántott,mert tiszta tudattal nem követtem volna el. Ez megkora bűn? Meg kell gyónni? Ha igen, akkor hogyan? Mit mondjak?
Az álomban, félálomban történt magömlés nem bűn. Ez egy fiziológiai jelenség, amely a szexuális életet nem élő egészséges férfiaknál természetes. A szervezet rendszeres ürítése ez, amely a nőknél ismert havi vérzéshez hasonló, bár nem olyan pontosan kiszámítható. E jelenséghez sok esetben bizonyos álomjelenetek, érzékiséget gerjesztő képek társulnak, amelyek a tiszta lelkiismeretre törekvő embernél igen rossz érzéseket keltenek. Ám, ez is természetes. Azt teheti az ember, hogy ébrenlétben messze kerül minden ilyen jellegű filmet, képet, gondolatot, s akkor az évek során ezek a természetes magömléshez társuló álmok is kitisztulnak, egyre tisztábbak lesznek.
Kedves Lelkiatya!Római katolikusk?nt ngyermekkoromtól kezdve nagyon érdekel,és nagyon szeretem a görög liturgi?t,és mint k?ntor különösen az énekeket.Érdeklődöm,hogy van e olyan görög katolikus közösség Budapesten,ahov? mélyebben be lehet kapcsolódni,hogy mélyebben megismerjem,a római mellett,ezt a csod?latos ritust?
M?sik kérdésem,hogy mik a g.kat.kispapokn?l a fokozatok a szentelésig?N?lunk a m?sodik ?vben
megtörténik a beöltözés,majd a szentelés elött a diakonus szentelés.A görögöknél hogyan van ez?Meddig h?zasodhatnak ők?
Köszönettel:Magdolna
Budapesten több közösségünk is van, mindegyikben igen szépek a szertartások. Ezen a címen csaknem mindet megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?telepules=Budapest&muv=parochia
Érdemes lehet még fölkeresnie a Panágia központ kápolnáját, ahol szintén rendszeresen vannak szertartások és közösségi alkalmak. Erről pedig itt olvashat bővebben: http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-központ
Papszentelés előtt a kisebb rendek fokozatain keresztül vezet az út: felolvasó, alszerpap, szerpap (ez a diakónus) és végül áldozópap. A szemináriumi fölkészülés évei során kapják meg ezeket a rendeket, de nincsen évfolyamhoz kötve, személyre szabott mindenkinél. Amikor az elöljárók elérkezettnek látják az időt, akkor döntenek úgy, hogy az egyes személyek fölvehetik a szent rendek következő fokozatát.
Aki nős papságra vállalkozik, az még a diakonátus előtt kell hogy megházasodjon. Házasságkötés után - mostani szokások szerint - általában fél évnek kell eltelnie, hogy a fiatal férjet diakónussá lehessen szentelni. Fölszentelt diakónus már nem köthet házasságot.
Ha elváltam áldozhatok?
Igen. Csak rendszeresen gyónnia is kell. Az volna akadály, ha valami új, állandó kapcsolata lenne, amely akadályozná abban, hogy a szentgyónásban föloldozást kapjon. Kár, hogy elváltak, de ettől még részesülhet a szentségekben.
A pápának ezeket a szavaikot nem tudok hova tenni.
?Természetesen tudjuk, hogy a házasság hagyományosan egy férfi és egy nő között jön létre, és így is kell maradnia. De egyúttal toleránsnak kell lennünk és együtt érzőnek az egyneműek házasságával kapcsolatban, akiknek szintén törvényes jogaik vannak. A mai világban ott kell elérnünk az embereket, ahol vannak; és kik vagyunk mi egyáltalán, hogy ítélkezzünk? Tehát meg kell kérnünk a papokat, hogy egyházi áldásukat adják ezekre, mindenki javára.?
Forrás:http://www.masodikeljovetel.hu/profeciak-melyek-arra-utalnak-hogy-a-papasagra-gondterhes-idok-kovetkeznek/
Annyi butaságot kellett végigolvasnom ezen az oldalon, míg rátaláltam az idézetre, hogy joggal föltételezhetem, ugyanilyen badarság ez az idézet is. Vajon honnan idézte a cikk írója a pápa szavait? Nincs semmi utalás a helyre. Kerestem a világhálón, de sehol nem találtam Ferenc pápától származó ilyen szöveget, csak egyedül ebben a cikkben. Ez sokat elárul a magát igen tudományosak mutató szöveg hitelességéről. Nem érdemes rá időt vesztegetni.
Ferenc pápa egyébként valóban bátran szól a mai kor problémáiról, jól elkülönítve a bűnt és a bűnöst. Jogosan hívja föl a figyelmünket, hogy a homoszexuálisokkal ugyanolyan megértően kell viselkedni, mint minden más emberrel. Sőt, még nagyobb megértésre van szükségük, mert elhomályosult a látásuk. Ez persze nem hitelesíti az ilyen életformát. A pápa megértésről és velük való szeretetteli magatartásról beszél, nem pedig a bűn elfogadásáról.
DJK!
Kedves lelkiatya!
Görög katolikus vagyok és nagyon sűrűn hallgatok vallásos zenéket. Mostanában nagyon élvezem a Taizé zenéket. Az egyik vallásos ismerősöm azt mondta, hogy az ilyen zenék hallgatását a katolikus egyház nem nézi jó szemmel. Ez igaz?
Válaszát előre is köszönöm
Szerintem nagyon szép és tartalmas zene a taizé-i énekek. Én még nem hallottam arról, hogy az egyház tiltana tőle. Épp ellenkezőleg, nagyon sok katolikus rendezvényen, találkozón, együttléten lehet ezeket hallani és énekelni.
Kedves Lelkiatya!
A problémám, melyre tanácsot szeretnék kérni Öntől, a következő:
A nagymamám után ránkmaradt parasztházban jelenleg albérlők laknak. A gond az velük hogy mindketten alkoholisták, és hol tudnak fizetni, hol nem. Dolgozni nem nagyon akarnak. Egyikőjüknek édesapám szerzett munkát ott ahol ő is dolgozik, s mindössze az első fizetés napjáig dolgozott, ahogy megkapta a pénzt, másnap már nem tudott bemenni dolgozni, olyan részeg volt. A számlák pedig folyamatosan jönnek, így azokat nekünk kell kifizetni ha ők nem tudják, mivel nem akarjuk, hogy kikapcsolják az áramot vagy a gázt. Így nemhogy bármi hasznunk származna az albérletből, még mi fizetünk rá minden hónapban. Ha rájuk ijesztünk, hogy menniük kell, akkor összekapják magukat, keresnek munkát és kifizetik a tartozást, de aztán kezdődik minden elölről. Ez a forgatókönyv már 10 éve így megy...
Lassan kezd betelni a pohár, és szeretnénk "kitenni" őket. A gond az, hogy mindketten elvált emberek, nem foglalkoznak a családjukkal (ők ketten pedig testvérek), így nem is tudnának hova menni. De viszont az sem mehet a végtelenségig, hogy az ő számláikat mi fizessük. Lelkiatya mit tanácsol? Mi lenne a helyes keresztényi megoldás és hozzáállás?
Köszönöm szépen a válaszát!
Az valóban súlyos lelkiismereti kérdés. Nagy teher lenne, ha a saját érdekeik érvényesítése közben két szerencsétlen ember hajléktalanná válna. Eddig nagy szolgálatot tettek az érdekükben. Kár lenne tönkretenni az eddigi értéket. Az anyagi veszteség fejében erkölcsi tőkét gyűjtögettek önkéntelenül is. Önöknek némi anyagi veszteség, nekik az életük ez a lehetőség.
Ugyanakkor még az sem mondható, hogy ennyi elég. Ők nem csak szerencsétlenek (bizonyára van is ebben saját felelősségük, hogy ide jutottak), de betegek is. Tudnia kell, hogy az alkoholizmus betegség: akaratbénulás. Hiába győzködjük, hogy ne igyon, még ő maga is belátja, sőt, szeretne szabadulni is ettől a szenvedélytől, de képtelen rá. Segíteni kell őket, hogy emberek tudjanak maradni. Még, ha idegeneknek is tűnnek az életükben - bár tíz évi kapcsolat már ennél többet is jelent. Az viszont igaz, hogy nem szabad őket az alkoholizmusukban sem erősíteni. Minden nekik adott pénz, feltétel nélkül adott segítség csak hosszabbítja ezt a függőségüket. Ahogyan rájuk tudnak ijeszteni, tehát valami módon rávenni, hogy mégis a legelemibb tisztességet megtartsák, valami ilyen módon kell őket rávenni a normális életre. Segítsék el őket szenvedélybeteg lelkigyakorlatra vagy akár elvonóra. Ezt nyugodtan a tovább maradás feltételének is előírhatják. Igen, van felelősségük ezért a két emberért, de még több is, mint a lakhatás biztosítása. Önök is azzal járnak jobban, ha erőfeszítéseket tesznek, hogy normális életet élhessen ez a két ember.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném végre tisztán látni, hogy a Metafizikai Tradíció (szellemi áramlat?) tanai - amelynek ismert képviselői: Hamvas Béla, László András, Buji Ferenc, Baranyi Tibor Imre, Erdei Zoltán, René Guénon, Julius Evola, Frithjof Schuon, Ananda Coomaraswamy, stb. - összeegyeztethetők-e és mennyire a Római Katolikus tanításokkal?
Ehhez kérnék segítséget a Lelkiatyától.
Több tradicionalista szerzőtől származó cikkben olvastam ilyeneket:
"metafizikai megvalósítás", "metafizikai Abszolutum mevalósítása" - ezek mit jelentenének?
"Isten-felettiség" - ez szerintem teljes ellentétben áll a katolikus tanítással, hiszen ez azt jelentheti, hogy Istenen túl is van valami, ami nagyobb Istennél, nem?
"szolipszizmus" fogalma is egyik központi tanításuk.
Ha jól értelmezem, azt sugallja a Metafizikai Tradicionalizmus tanítása, hogy az ember Istenné lehet, sőt már az is, csak még nem tud róla /"A szolipszizmus a latin ?solus? (Egyedül) és ?ipse? (Magam) szavakból képzett kifejezés. A lételméleti szolipszizmus annyit jelent, hogy tulajdonképpen csak Én magam vagyok, rajtam kívül senki és semmi nincs. Minden létező csak a tudatom terméke."/
Ezek alapján én úgy gondolom, hogy az egyénnek választania kell: vagy a Metafizikai Tradiciót (MT) mondja magáénak, vagy a Római Katolicizmust a kettő közül.
Lelkiatya szerint szabad-e tovább is tanulmányozni Római Katolikusként az olyan utakat, mint a MT?
Római Katolikus vagyok, de érdekel a metafizika és filozófia is.
Viszont számomra nagyon fontos az, hogy miután megtudtam, hogy esetleg szöges ellentétben áll egy nézet a katolikus tanításokkal, ne pazaroljak rá a szükségesnél több energiát.
Talán addig valóban érdemes az ilyen nézeteket megismerni, amíg meggyőződök róla, hogy hogyan viszonyulnak a katolikus tanításokhoz. De utána ajánlott inkább a Jézusba vetett hitet erősíteni, nehogy egyszer egyik, máskor másik "áramlat magával ragadja az egyént".
Lelkiatya hogyan látja a Metafizikai Tradíció tanításait a Biblia és a Katolikus tanítások fényében? Mit tud javasolni ezzel kapcsolatban?
Segítő útbaigazító válaszát előre is köszönöm szépen! Á.
Nagyjából úgy, ahogyan a kinyilatkoztatást és a természettudományt. Vannak közös pontjaik, de teljesen más tartalmú fogalmak, nem lehet őket összehasonlítani. A metafizikai tradíció egy bölcseleti modell, amely nem hozható kapcsolatba a keresztény kinyilatkoztatással. A fölsorolt szerzők nem mindegyike képviselője ennek a szellemi irányzatnak, még ha használják is ezeket a gondolati képleteket.
Abban az esetben érdemes foglalkozni ezekkel a bölcseleti kérdésekkel, ha az ember biztos talajon áll a hitének értelmi megalapozottsága terén. Enélkül veszélyes, mert az érdeklődő esetleg nem veszi észre, hogy mely pontokon tér el a gondolatmenet, még ha látszólag azonos vagy hasonló is a szóhasználat.
Hamvas Béla egyébként nagyon is jól össze tudta hangolni, más szóval különválasztani a bölcselet elméleti kutatását és a keresztény tanítást, amely - mint mondja - valóban egészen más.
Kedves Lelkiatya! Nagy bűnt követtem el, hazudtam egy közösségi oldalon, méghozzá keresztény hitemet terjesztve ott. A hazugság abból állt, hogy másnak adtam ki magam, mint aki vagyok valójában. Úgy érzem, most a sötétségben járok, kétségek között és Az Úr nem akar megbocsátani. Akkor jöttem rá, hogy rosszat tettem, amikor egy napon a Szűzanyához imádkoztam, Ő mintha sugallta volna nekem, hogy hagyjak fel a hazugsággal. Éreztem, hogy szól a szívemhez. Elszégyelltem magam és töröltem magam az oldalról. Szégyelltem volna megvallani az ott lévő ismerőseimnek a hazugságot, ezért nem tettem. Kedves Lelkiatya, szeretném elnyerni az Úr bocsánatát és kegyelmét.Az Ő szent tanításaihoz nem férhet hozzá semmilyen hazugság, ezt most látom csak be, szembesülve tettem súlyával.Én még a kommunista időkben nevelkedtem, nem tanultam a tízparancsolatot, hogy "Ne hazudj" ezért sajnos a természetem része lett. Szeretnék ezen változtatni. Mit tehetnék , hogy újra a fényben legyek érezve a megbocsátó kegyelmet? Tisztelettel.Bea
Kedves Bea!
Ön már elindult a fény felé, hála Istennek! Már tett lépéseket, amelyekkel szakítani próbál a múlttal. Ez nagyon helyes, csak így tovább. Nem szükséges, hogy nyilvános bűnvallomást tegyen. Elég, ha ezt megteszi a pap előtt, rajta keresztül az egész Egyház előtt. Meg kell gyónnia és ez elég. Ha úgy érzi, hogy nem elég, akkor nem az Isten nem bocsát meg Önnek, hanem Ön saját magának. Erre nincs szükség, sőt, ez bizalmatlanság Isten végtelen szeretetével szemben. Higgye el, hogy elegendő volt kitörölnie magát onnan, és a szentgyónásban letenni ezt a bűnt. Továbbá nagy elhatározást tegyen, hogy nem csak a világhálón, de semmilyen körülmények között nem hazudik most már. Meglátja, be fog gyógyulni a lelke.
Kedves atya !
Én úgy tanultam, hogy Isten bennünket irgalomból teremtett, hogy megossza velünk mindazt a jót, amiben neki része van, amit hatalmában áll nyújtani nekünk.
A teremtés által olyan családba is kerülhetünk,ahol egy gyermek szeretetteljes nevelődése már a kezdetektől előre láthatóan nem biztosított. A mai pszichológia ezt vissza is igazolja tapasztalatból. Az ilyen gyermek torzul és problémás felnőtt lesz belőle. Miért helyez Isten akkor ilyen családba gyermeket? A gyermek ezt nem kérte.
Nem tudom. Sok olyan dolog van, amit nem értünk ebben a világban. Alapvetően ilyen dolog a rossz: miért engedte meg Isten, hogy létezzen? A szabadságunk fontosságával megmagyarázható, de csak egy bizonyos határig. Valamint bölcseletileg azzal, hogy a rossz valójában nem is létezik, az csak a jó hiánya. Sok ilyen érvet össze lehet gyűjteni, még a pszichésen torzult gyermek sorsának megmagyarázására is, ám, ha az érintett szenvedő ember teszi föl ezt a kérdést, akkor bizonyára nem állnak meg a lábukon az értelmi okoskodások. Ezért mondom azt, hogy én nem tudok a magyarázatot adni erre a kérdésre.
A hitünk abban segít, hogy fölismerhetjük, nincsen végérvényesen tönkretett élet. Az Isten megengedi a rosszat, de szeretete és hatalma által jóvá tudja azt alakítani. A hívő ember feladata, hogy ezen munkálkodjék is, ne csak magyarázatot és tanácsot adjon.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Korábbi hozzászólásában olvastam, hogy a Jézus ima veszélyeket rejt és lelkivezető mellett kezdjük imádkozni? Miért? Ki tudná ezt fejteni és megmagyarázni?
Egyik kézenfekvő veszélye, hogy valaki rosszul kezdi el, és ennek a gyakorlata hosszú rögzül. Ha például túl nagy hangsúlyt fektet a módszerre, a lélegzésre, szívverésre, s közben elvész a lényeg, az Istenre figyelés, a kegyelemre hagyatkozás.
Másik veszély, hogy ez a belső figyelem igen nagy mélységeket tár föl az emberben. Olyan dolgokat lát meg önmagában, amire nincs fölkészülve, megriad, megretten tőle. Az önismeret jó, de annak mértéke, léptéke szintén nagyon fontos.
A tapasztalatlanság is veszélybe sodorhatja az imádkozót. Megint egy példa: eleinte nagy hévvel végzi, felszabadult örömet okoz, ezért visszafogottság nélkül szaporítja, egyre hosszabbá teszi az imát. Egy idő után azonban ez kezd terhessé válni, nem bírja már teljesíteni, mert a lelkesedés csökken, és súlyos lelkiismereti törés következhet be. Végül azzal menekül ki belőle, hogy teljesen elhagyja ezt az imát, rosszabb esetben még azokat az imákat is, amiket korábban végzett.
Számos egyéb veszélyt is rejt, amelyeket egyrészt hosszas lenne itt fölsorolni, másrészt ez is személytől függ, tehát nem lehet mindent tárgyilagosan fölsorolni.
Kedves Lelkiatya!
Válaszában olvastam, hogy az ortodoxok nem áldoztatnának meg katolikus hívőt. Miért nem? Úgy tudom, a szentségek kérdésében nincs eltérés.
Katolikus megközelítés felől nincs eltérés, ortodox értelmezés szerint van. Nálunk a Szentség vételének egyik legfőbb feltétele a valóságos isteni jelenlét hite és megvallása, meg, persze a szentgyónással való előkészület. Az ortodoxoknál is ugyanúgy vallják a valóságos jelenlétet, náluk azonban ennél még hangsúlyosabb, hogy csak az részesülhet a Szentségből, aki teljes közösségben van az Egyházzal. A Eukharisztia ugyanis kiemelten is a Egyháznak és az egységnek a szentsége. Ezt fejezi ki az is, hogy bár a diszkozon több kenyérrészecskét készítenek ki, a szentáldozás csak a Bárányból történik, amely ott, a teljes mennyei rendet szimbolizálva a Krisztusnak megfelelő rész. Ebből a Bárányból, Krisztus testéből tehát csak az részesülhet, aki Krisztus titokzatos testével, az Egyházzal teljes egységben van. Amíg nem valósul meg a katolikusok és ortodoxok teljes egysége, addig szerintük a katolikus hívek nem részesülhetnek az Eukharisztiában az ortodox szertartáson.
Kedves Atya! Latin szertartású diakónus szolgálhat-e Szent Liturgián, ill. görög szertartású szerpap latin rítusú szentmisén? Ha igen, nyilván csak a saját viseletében... Üdvözlettel: R
Az egyházjog megengedi a vegyes rítusú koncelebrációt, de nem ajánlja. Amennyiben görögkatolikus pap latin rítusú szertartáson koncelebrál, minden egyes esetben a püspökétől kell erre engedélyt kérnie. Aki persze, ezt meg is adja, de az engedélykérést nem szabad elmulasztani. Ennek mintájára talán elfogadható a diákonusok esetében is a vegyes rítusú szolgálat - bár erről nem rendelkezik kánon -, gondolom, szintén püspöki engedéllyel. Ugyanakkor nem egyszerű így sem, hiszen a bizánci szertartáson a diakónus feladata nagyon összetett, azt lehet mondani, ő irányítja annak gyakorlati részét. Ezt hosszas tanulmányok nélkül tenni méltatlan volna és nagy bonyodalmakat eredményezne.
