Kedves Lelkiatya!
Mindig is érdekelt az egyházi személyek ?másik oldala?. Egyszerű kíváncsiságból felmerült bennem pár kérdés. Atya egy korábbi kérdésében szerepelt a következő: ?Az utóbbi időben jobban elkülönülnek ezek az események. A házasságkötés után leghamarabb fél évvel van a diakónusszentelés, majd legalább egy fél év vagy hosszabb diakónusi szolgálat után következik a papszentelés.?
A kérdésem az lenne, hogy a gyakorlati oldala ennek az időbeli kitolódásnak és annak, hogy a papnevelés is 5 évről minimum 7 évre emelkedett? Ha jól sejtem, akkor a papjaink nagy része és a kispapok tanárainak nagy része, még a rövidebb rendszerben tanultak és hamarabb is szentelődtek. Kicsit olyan, mintha ők nem találták volna jónak azt a tanulási időszakot, amiben, személyes véleményem szerint, kitűnő papokká értek.
A tanulmányuk befejezése és a szentelődés közti időben el tudják tartani a családjukat, vagy ez a leendő tisztelendő asszony feladata?
Egyik legszembetűnőbb különbség, hogy régebben a fiatalemberek katonai szolgálat után kezdték el a szemináriumot, tehát 20 éves korukban. Ez a néhány év sokat számít a fiataloknál az érlelődési folyamatokban. Ezt segítendő iktatták be az előkészítő évet, amelyet már II. János Pál pápa is erősen ajánlott. Egy másik évet pedig a szemináriumi vezetés az elvégzett két tanév után iktatta be annak érdekében, hogy a papnövendékeknek legyen lehetőségük a valós életet közvetlen közelről megismerni. Ha csak diákként készülnek a papságra, akkor túl későn szembesülnek ezekkel a küzdelmes nehézségekkel. Ennek az esztendőnek a felét általában külföldön töltik, tehát még tartalmasabb és gazdagabb tapasztalatokat szerezhetnek más kultúrákkal való találkozásuk során.
Természetesen a házasságra lépett papnövendékek és diakónusok már kapnak feladatot az Egyházban és ennek megfelelő lakhatást és fizetést is.
Tisztelt Lelkiatya!
Látom feltesznek önnek kérdéseket egyes emberek újra meg újra és válaszol rájuk, tehát énis tovább érdeklődök a téma iránt hátha valami okos dolgot tudunk kihozni belőle. Köszönöm.
Feri vagyok, tudja a PickUp Artist témával (barátnőszerzés, ismerkedés, felszedés).
Szóval azt énis észrevettem, hogy benne van a sátán keze a témában, nyilván nem az a cél a párkeresésben, hogy szándékosan vonzalmat keltsünk a nőkben, tudatosan csábítsuk el őket és fektessük le minél előbb.
Nekem nem ez a szándékom, nem is tartom korrektnek, de mivel jobb ötletem nincs ez is egy megoldásnak tűnik. Végülis ahogy írta "Vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők" ami azt jelenti, hogy néhány ember segítségre szorúl, hogy tudjon könnyebben ismerkedni és erről szól a PUA.
Hogy mennyire tisztességes úton történő folyamat ez, erről lehetne vitatkozni reggeltől estig, nem ez a lényeg.
Olvastam pár cikket az ismerkedés terén, ami kifejezetten vallásos szemszögből közelíti meg a témát ( http://whohaventseen.wordpress.com/2013/10/15/hol-vannak-az-igazi-ferfiak/ ).
Igen, a nők elvárják, hogy vezessék őket ezzel egyetértek, sőt általánosan az emberek elfogadják a vezetési szándékot.
Ez is egy képesség úgy gondolom, amit lehet csiszolni, fényezni, hogy jobban működjön.
*Hogyan kell vezetni, irányítani az embereket? A nőket? Jézus hogyan tudott annyi embert vezetni vagy Mózes, akárki aki szerepel a Bibliában és rendelkezett ezzel a tulajdonsággal ezt hogyan lehet kiérdemelni? Ők hogyan csinálták?
Mit tettek, milyen tipusú kommunikációt használtak?
Tehát nem olyan vészes ez a rendszer (metódus) mert akárhogy is segít az emberben tartani a lelket, motivál.
Viszont elismerem volna mit javítani, csiszolni a módszeren, hogy az erkörlcsösebb legyen.
*A másik dolog amiről szeretnék kérdezni, hogy hogyan kell kérni?
Feltételezem, hogy én nem a megfelelő struktúrát használom, mivelhogy még nem találtam meg azt a lányt, akit Isten nekem szánt. Csak jó lenne már találkozni vele.
Hogyan kell imádkozni ezért? Mi a teendő?
Kedves Feri!
Ha belátja, hogy benne van a sátán keze a témában, akkor, nagyon kérem, ne incselkedjék vele, ne játsszon a tűzzel. Azt elfogadta, hogy vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők. De az utána következő mondatra már nem figyelt. Ebből semmiképp sem az következik, ilyen módszerekhez kellene folyamodni. Jézusnak nem módszere volt, hanem egyénisége és Isten-kapcsolata. Ez tud vonzó lenni, a többi csak technika és áltatás. Újra hangsúlyozom, ne a kommunikációt csiszolgassa, hanem saját lelkét, egyéniségét.
Ennek része az is, amire másodjára kérdezett. A kérés lényege - miként a Miatyánkban is tanította Jézus -, hogy hozzá tudjam tenni: Legyen meg a Te akaratod. Maga Jézus is, élete legnehezebb pillanatában olyat kért, amit az Atya nem teljesített. De ő is hozzátette: Ne az én akaratom legyen, hanem a tied (Lk 22,42).
A jó kéréshez még hozzátartozik a kitartás és a bizalom. Ha azonnal nem is kapom meg, amit kérek, ugyanolyan teljes bizalommal kell hinnem, hogy az Úr nem hagyja a kérésem meghallgatatlanul, csak később, vagy másként fogja teljesíteni. Ha nem így állok hozzá, akkor rosszul kérek, és nem ismerem Istent. De lehet gyakorolni is a jó kérést, hiszen lassan alakul ki ennek is a képessége. Bízzon tehát az Istenben, kérjen Tőle bátran, saját egyéniségét pedig fejlessze tovább mindenféle módon (tanulás, sport, közösségi élet, stb. de legfőképpen imádság által).
Kedves Lelkiatya!
gyermekem meg nincs 2 eves es ohatatlanul is hirtelen fizikai fajdalmakat okoz nekem pl arra ebredek hogy belekonyokol a hasamba vagy ralep a hajamra.. ez rosszul esik es kifakadok. mindent szotlanul turni kene mert nyilvan nem tudva es akarva csinalja? koszonom.
Azt teljesen jól gondolja, hogy ezért a gyermekét hibáztatni nem lehet. Arra következtetek, hogy Ön kissé hirtelen haragvó ember lehet. Ez természeti adottságtól függ, többnyire örökölt tulajdonság. Lehet rajta alakítani, de nem könnyű. Ez okozhatja azt, hogy amikor valami kellemetlen dolog történik, akkor első gondolata az indulat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy Ön nem szeretné a gyermekét. Arra ügyeljen, hogy lehetőleg a hirtelen reakciójával ezt ne mutassa ki. Erre most tud fölkészülni, ezt már mostantól lehet és kell gyakorolnia, hogy majd később, a gyermeknevelés során jobban menjen. Amikor ugyanis tudatosabbá válik a gyermek, akkor hamarabb észre fogja venni, ha egy-egy ilyen kirohanása nem a szerető szülői szigor megnyilvánulása, hanem az önuralom hiánya miatti hevességből fakad.
Kedves Lelkiatya!
Többször is megfordultam Moldvában, a csángóknál. Böjte Csaba testvérrel is jártam ott, de ő sem találja a választ arra a kérdésre, hogy a pápa miért tagadja meg a csángóktól a magyar nyelvű misét. Az ottani román katolikus papok is ugyanúgy a pápa alá tartoznak, mint akár mi, görög katolikusok. A Szentszék miért nem tesz már évtizedek óta semmit a csángók magyar nyelvű miséjéért, illetve a román római katolikus papok kifejezetten gonosz, gyűlölködő viselkedése ellen?
A pápák iránti tiszteltemet nagy mértékben csökkenti minden esetben, amikor szembesülök a fent említett problémával. Lassan a hitemet is elvesztem az egész katolikus egyházban.
Köszönöm előre is válaszát!
A pápa nem tagadja meg a csángóktól a magyar nyelvű misét. A kérdés sokkal összetettebb. Hála Istennek, van már egy kis elmozdulás, mert bizonyos alkalmakkor csángó faluban is van már magyar nyelvű szentmise. Én így tájékozódtam. A helyileg illetékes püspökön múlik, hogy mennyi magyarul beszélő, magyarul tudó papot küld ezekre a plébániákra. Hogy őt mi vezeti ebben a kérdésben, azt nehéz megmondani.
Csaba testvér tervezett gyermekotthona valóban nem épülhetett még meg, de ennek is nagyon összetett a háttere.
Nem szabad, hogy Krisztus egyházába vetett hitünk - amelyet a Hiszekegyben is megvallunk - ilyen könnyen meginogjék. A katolikus egyházban is sok hiba van, sok emberi tényező, de azért még sértetlenül tudja közvetíteni Isten üdvözítő kegyelmét. Ebben kell hinnünk!
Tisztelt Lelkiatya! Hetek óta rágódom,hogy merjek e a problémáinkkal Önhöz fordulni,de úgy érzem hogy tudnia kellene ami itt történik! Szociális szférában dolgozunk,jól mentek a dolgok míg az intézményvezető váltás nem történt,aztán hideg zuhanyként ért minket hogy bevezetik a fizetést ami óránként 300 ft az időseknek kellene fizetni a házi segítségnyújtásért! Felháborodtunk,hiszen mindenki tudja hogy az idős ember még egy túró rudira is sajnálja a pénzt nem hogy fizessen amiért segítenek neki, és az illető fizetést kap érte!
...
Én nagyon kérem a Lelkiatyát hogy próbáljon meg segíteni, mert ezek után tényleg úgy érzi az ember hogy mindegy hogy hogy élünk hiszen ha a papoknak ennyire a pénz számít akkor mi egyszerű emberek is lophatunk, csalhatunk, hazudhatunk hiszen a paptól ezt látjuk! Köszönöm válaszát!!!
Mint látja, nem közöltem mindent a leveléből. Válaszolni szeretnék ugyanis a föltett kérdésére, de nem kívánok senkit rossz színben föltüntetni. Ezt mindenképp szeretném elkerülni.
Ha indokolatlannak tartja az ellátásért való fizetést, akkor bizonyosan nem jutott el Önhöz annak a ténynek a híre, hogy az állami normatíva az utóbbi időkben jelentősen csökkent. Ahhoz, hogy fenntartható maradjon a szolgáltatás, megfelelő pénzügyi lépésekre volt szükség. A nagyobb szolgálatoknál talán még megoldható maradt, hogy nincsen térítési díj, de a közepes és kisebb szolgálatoknál ez elkerülhetetlenné vált. A szakértők azt mondják, azért is nem rossz döntés a térítési díj bevezetése, mert ezzel tisztul a rendszer. Sajnos a lendületes szervezésben olyan ellátottak is bekerülhettek, akiknek nincsen igazán igényük erre a szolgáltatásra. Ha akármilyen csekély összeget is fizetni kell, akkor valóban azok maradnak, akik erre rászorulnak. Arról én is hallottam, hogy ezen elkerülhetetlen lépés miatt több atya is próbált más megoldásokat is keresni, ebben is azt látom, hogy segíteni akarnak, ahogyan arra lehetőség van.
Talán arról sem tud, hogy amikor lecsökkent az állami normatíva összege, akkor első lépésben a szolgálatvezető atyák csökkentették a saját jövedelmüket. Semmiképp sem értem ezt a nagyon erős általánosítást, hogy az így kialakult helyzet miatt az atyát vádolja, s arra a következtetésre jut, hogy most már lehet lopni, csalni, hazudni. Nem, továbbra sem szabad ilyet tenni. Erre sem én sem a paptársaim nem késztetik.
TISZTELT LELKIATYA!
ÉN (A FÉRJ) ELSŐ HÁZASSÁGOMAT TEMPLOMBAN IS MEGKÖTÖTTEM AZ ÁLLAMI MELLETT.
ELVÁLTAM
MÁSODIK HÁZASSÁGOMAT CSAK AZ ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐ ELŐTT KÖTHETTÜK MEG MÁSODIK FELESÉGEMMEL.
MÁSODIK FELESÉGEMNEK EZ AZ ELSŐ HÁZASSÁGA.
25 ÉVE ÉLÜNK HÁZASSÁGBAN, KÉT FIÚGYERMEKÜNK IS SZÜLETETT (18 ÉS 21 ÉVESEK), MINDKETTŐT MEGKERESZTELTÜK, ÉS ELSŐ ÁLDOZÓK IS VOLTAK.
MINDKETTEN VALLÁSOSAK VAGYUNK.
FELESÉGEM SZERETNE GYÓNNI ÉS ÁLDOZNI, DE NEM TEHETI, MERT EGY TISZTELENDŐ ATYA AZT MONDTA NEKI, HOGY VADHÁZASSÁGBAN ÉL EZÉRT NEM GYÓNHAT ÉS NEM ÁLDOZHAT.
IGAZ EZ A TILTÁS ?
VÁLASZÁT VÁRVA TISZTELETTEL MB
Kedves MB!
Valóban, ahhoz, hogy a kedves felesége és Ön gyónhasson és áldozhasson, előbb a házasságukat kell egyházilag rendezni. Mindenképp dicséretes és mind Önöknek, mind a gyermekeiknek nagy hasznára van, hogy vallásosak, a gyermekek rendszeresen gyónnak, áldoznak. (A rendszerességet nem mondta, csak remélem, hogy így van, ha már voltak elsőáldozók.) Adjanak hálát az Úr Istennek, hogy mindez így alakult az életükben!
Viszont nem élnek szentségi kötelékben, ezért nem részesülhetnek egyelőre a szentségekben. Nem nevezném sem vadházasságnak, sem bűnös kapcsolatnak a házasságukat, hiszen bizonyára szép életet élnek. De ez még kevés. Tegyenek meg mindent azért, hogy egyházilag rendezni lehessen a házasságukat. Ennek első lépése az Ön első házasságának vizsgálata. Persze, ha egészen bizonyos abban, hogy az érvényesen volt megkötve, akkor nem is érdemes elindítani a bírósági folyamatot. De ha mégis van kétsége efelől, akkor az atyát kell megkérni, hogy indítsa el. Ha viszont Ön érvényesen kötött házasságot az első feleségével, akkor az ma is érvényben van, hiszen: amit Isten összekötött, azt ember nem választhatja szét. Ebben az esetben hordozniok kell életüknek ezt a nehéz terhét. Járjanak továbbra is rendszeresen templomba, akár lelki beszélgetésre is mehet a felesége és Ön is - ezt nagyon is ajánlom - de a sorsuk ilyen alakulása miatt sajnos valóban nem gyónhatnak, nem áldozhatnak. Kicsit szelídítő vigasz, hogy ha idős korukban már nem élnek házaséletet, úgy élnek egymás mellett, mint a testvérek, tehát testi kapcsolat nélkül, akkor nincs állandó akadálya, hogy gyónjanak, áldozzanak.
Tisztelt Lelkiatya!
Keresztényként szabad-e olvasni az alábbi könyvet?
Szvami Ráma: Élet a Himalája Mestereivel
Római katolikus vagyok, felnőttként lettem azzá, belső indíttatásból.
Viszont érdekelnek a keleti nagy, hagyományos vallások (hinduizmus, buddhizmus) is. Mi az a határ, ameddig keresztényként el szabad menni érdeklődésből? Pl. a fent említett könyv elolvasása lehet-e rossz hatással hit tekintetében?
Eddig nem ismertem, de most beleolvastam ebbe a könyvbe. Ha Ön kereső, akkor nem javaslom az elolvasását.
Most is azt mondom, amit valakinek válaszolva néhány nappal ezelőtt. Csak akkor keressünk tapasztalatokat és bölcsességeket a különféle vallásokban, ha már eljutottunk arra a fölismerésre, hogy a kereszténység nem vallás, nem egy a vallások között. A vallás az ember törekvése arra, hogy megtalálja Istent, valami módon kapcsolatba kerüljön Vele. Emiatt vannak különféle vallások, mert minden kultúra a maga eszköztárát használja föl arra, hogy ennek rendszerét kiépítse. A kereszténység ugyanezekkel az eszközökkel él, de a lényege nem az, hogy mi keressük az Istent, hanem, hogy Ő kinyilatkoztatta magát nekünk, hogy megtestesült, eggyé lett velünk, és isteni életet adott. Ez az üdvösség, amelyet egyedül Isten adhat meg. A vallások azt tanítják, hogy erre az ember is maga eljuthat vagy legalább a közelébe kerülhet. Főként a távol-keleti vallási gyakorlatok kínálják azt a módszert, hogy hogyan érheti el az ember ezt az állapotot.
Az említett könyv a kereszténységet besorolja e vallások közé, tehát alapvetően tévesen ítéli meg a lényeget. Ezzel együtt sok érdekes történet van a könyvben, amely tanulságos is lehet, de mondom, nem veszélytelen az ilyen könyvek olvasása.
Ha keleti lelkiség iránt érdeklődik, sokkal inkább javaslom az ókori atyákat, az egyiptomi keresztény szerzetesek életét, a nagy egyházatyák tanítását olvasni. Ugyanúgy megtalálja benne azt a mélységet és lelki frissességet, mint ezekben a távol-keleti írásokban.
Kedves Lelkiatya!
Elkezdtem félni,mert szimpatikusnak talált engem egy protestáns(baptista) férfi,meg akart velem ismerkedni,egy közösségi oldalon.Én római katolikus vagyok,és nagyon fontosnak tartom,hogy a jövendő házastársam is katolikus legyen.Természetesen más ritusú katolikus is lehet.Udvariasan,de határozottan elutasitottam.Az elutasitó email után elkezdtem félni,hogy hátha az Úr küldöttjét utasitottam el.40 feletti vagyok.De katolikusság miatt tettem.Nem külső dolgok miatt.Családban vannak vegyes házasságok,de mindenhol a katolikus fél engedett többet.Valahogy én megtapasztaltam a katolikus hit szépségét,ízét..Nekem természetes,ebben is nevelkedtem,hogy ne nagyon alapozzunk arra,hogy "majd áttér,majd az Úr áttéríti stb."Létezhet az hogy egy ilyen elutsitás miatt az Úr nem ad más lehetőséget?Köszönettel:Magdó
Kedves Magdó!
Mindenképpen nagyra értékelendő katolikus hitéhez való ilyen erős ragaszkodás. Ez nagyon helyes, meg is áldja érte az Úr. Ugyanakkor általában nem jó magatartás az elutasítás - hacsak nem nyilvánvaló bűnről, Istentől eltávolító helyzetről van szó. Arra természetesen azonnal nemet kell mondani. De ha egy más vallású férfivel el kezd levelezni, ez önmagában még nem volna bűn, még ha muzulmán is. Csak tudni kell a határt, és azt hűséggel megtartani. Ha Önben ilyen erős a hithez kötődés, akkor bizonyára hamar észrevenné, ha a dolog ilyen értelemben nem jó irányba alakulna. Hisz az is lehetséges, hogy ez a férfi az Ön személyén keresztül ismerhetné meg hitelesen a katolikus egyházat. Szerintem, még akár föl is lehet újra venni ezt a kapcsolatot, nyitottan, de közben Istenre figyelve építeni azt. Arra is ügyelnünk kell, hogy ne a hitünkre hivatkozva meneküljünk el fontos lépésektől. Persze, attól egyáltalán nem kell tartania, hogy most már az Úr nem adna több lehetőséget. Az Ő szeretete végtelen és kimeríthetetlen.
Atya!
Most van böjt vagy nincsen holnap? Én úgy tudtam, hogy vasárnap nem szabad böjtölni, a honlapon meg azt látom, hogy mégis kell, vagy legalábbis lehet.
Van néhány ünnepünk, amikor mégis böjtölhetünk. Nagypénteken kívül ilyen még szeptember 14 - Szent Kereszt fölmagasztalása és augusztus 29 - Keresztelő Szent János lefejezése. Igen, böjttel is lehet ünnepelni. A mai nappal kapcsolatban ezt írja a liturgikus könyvünk:
Tudnivaló, hogy ezen a tiszteletreméltó ünnepen, bármilyen napra, akár szombatra vagy vasárnapra esnék is, tejeset, tojásosat és halat nem eszünk, legfeljebb csak olajosat és bort élvezünk, hálát adva Krisztus Istenünknek.
Ezt ma már nem tartjuk ennyire szigorúan, de valamilyen böjtöt mégis érdemes vállalnunk. Az pedig most egészen különleges dolog, hogy a Szentatya imádságra hívására mi, görögkatolikusok a mai napi böjtünket is hozzátehetjük a szenvedő keresztényekért fölajánlott imáinkhoz.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit gondol az alábbi könyvekről katolikus szempontból nézve?
Frithjof Schuon: A kereszténységről az örökérvényű bölcsesség fényében
Frithjof Schuon: A vallások transzcendens egysége
Ajánlottak olvasni?
Mindenképpen szükséges hozzá alapvető és mély hitismeret a Kinyilatkoztatásból. Aki nem keveri össze a kereszténységet a vallásokkal, vagyis tisztában van vele, hogy a kereszténység nem vallás, nem egy a vallások között, hanem azoknak beteljesedése, célba érése, az olvashat bátran vallásbölcseleti műveket, mert nem fogják megzavarni. Sajnos, a legtöbb keresztény emberben nincs meg ez a mély és átfogó ismeret. Ezért általában óvatossággal kell kezelni ezeket az írásokat. Hamvas Béla mélyen elkötelezett keresztény ember volt, de aki a műveit nem elég értőn olvassa, az felszínesen azt gondolhatja róla, hogy vallási szinkretista. Holott egyáltalán nem az, de pontos értelem kell ahhoz, hogy ezt világosan lássuk. Schuont is hozzá hasonló gondolkodónak tartom. Nem olvashattam tőle mindent, de amihez sikerült hozzájutnom, abban eddig nem találtam a Kinyilatkoztatással ellentétes, az Egyházunk tanításával szemben álló gondolatot. Istenkereső vagy a hitben még járatlan embereknek nem nagyon ajánlom. Jó lelkivezető, hiteles keresztény tanácsadó mellett azonban hasznos lehet ilyen könyvek olvasása is.
Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vagyok, és nem is akarok más rítusra áttérni, nagyon mélyen van bennem. De nagyon szeretnék egyszer látni egy görögkatolikus liturgiát. A baj csak az, hogy sajnos fogalmam sincs, hogy kell viselkedni egy görög templomban. Már a belépésnél, keresztvetésnél bajban lennék, és bántónak érezném az ottani hívőkre a teljes tájékozatlanságomat.
Van-e valami lehetőség arra, hogy "előre tanuljak" valamit, legalább ennyire ne legyek tudatlan. Így nem merek még belépni sem egy görög templomba.
Szerintem nem szükséges semmiféle előkészület. Ugyanis hiába mondanék tanácsokat, hogy mit hogyan tegyen, a teljes rendet fölsorolni úgyis képtelenség - minthogy végtelen is az. S ami néhány mozdulatot megtanulna, akkor azokra figyelne, hogy legalább azt jól tegye, s zavarná még, hogy sok más egyebet pedig még nem tud. Elkerülhetetlenül mesterkélt lenne a viselkedése.
Lépjen be bátran a görög templomunkba, ámuljon a Liturgia szépségén (ne botránkozzék, ha éppen nem is olyan szép az ének, mint várta!), és hagyja, hogy az Isten Szentlelke vegye kézbe az Ön lelkét. Bízza tehát Őrá az ottani eseményeket. Lépjen be nyitott szívvel! A mennyországra sem úgy készülünk, hogy megtanuljuk, hogyan kell ott viselkedni, hanem igyekszünk magunkat nyitottá tenni Isten ingyenes ajándékaira. Így készüljön a görögkatolikus liturgiára is!
Kedves Lelkiatya!
Nemrég válaszolt a hamvak szétszórására vonatkozó kérdésemre.
Többszörösen is igaza van. Abban is, hogy nem győzött meg, és ha az egyház nem tiltja, ezt fogom választani. Én magam sem járok senkihez a temetőbe évi egy-két alkalmat leszámítva. Hozzám se járjon senki.
Abban is igaza van, hogy az életemben nincs rendben semmi. Nem vagyok ugyan megfáradt, csalódott sem, az élet szépségét azonban valóban nem látom. Igaz, sohasem láttam, az én életem nem ér valami sokat. Ennek ellenére igyekszem hasznossá tenni magam, önkéntes munkákkal, családon, munkahelyen belüli segítséggel. Néha már sok is, nem vagyok én jobb vagy bölcsebb senkinél, mégis sokan azt hiszik, mindenben hozzám kell fordulni, tehát még visszajelzés és hála is van.
És erre vonatkozna még egy kérdésem. Teszem a dolgom, ahogy tudom, ahogy tőlem kitelik, de örömet, pláne boldogságot sohasem kaptam. Hogyan tölthetném a hátralevő éveket (ne adj Isten évtizedeket, rettenetes lenne!)boldogságban, ha eddig sem voltam boldog soha? Mégis, miféle boldogságot várhatnék így ötven felett, ha eddig sem volt? Ha a másokon való segítés boldogságára gondol, hát sajnos az sem igaz. Megteszem, mert a lelkiismeretem ezt diktálja, de örömről nincs szó, földi mennyországról még kevésbé. Nem lenne jobb, ha belenyugodnék, hogy ez van? Nem kell mindenkinek boldognak lennie, és hátha már nincs olyan sok hátra.
Szinte sarokba szorít a hideg realizmusa. Hogy mégis próbáljam más fényben megvilágítani saját életét, saját énjét, azt a (költői) kérdést teszem föl: Van-e hála a szívében? Megköszöni-e a Jóistennek azt, amit kapott? Mert azt én sem mondom, hogy minden áron törekedjék megtalálni élete boldogságát. Ilyet nem kell mondani, mert - bevallja vagy sem - minden ember úgyis erre vágyik. Még az is, aki hideg fejjel azt mondja, minek törjem magam érte, úgysem kapom meg. Ez a keserűen ható mondat is arról árulkodik, hogy nagyon szeretné megkapni, és fáj, hogy nincs benne része. De ha a boldogságra nem is mondható, hogy kötelességünk megtalálni, a hálára viszont igen. Meg kell találnunk a hálát! Ki kell fejeznünk! Ezt csupán kötelességtudatból, főként összeszorított fogakkal bajos lenne. Így nem is lehet. De ha úgy érzi, ebben hiánya van, kérje Istentől. Ezt mindenképpen. Ha boldogságot nem is akar kérni magának, hálás szívet, a hálát kifejező képességet mindenképpen. S ha kéri, meg is kapja.
Még egy lélektani elem. Az öröm képességét alapvetően gyermekkorunkban kapjuk, kaphatjuk meg. Valószínű, Önnek nem volt könnyű és felhőtlenül boldog a gyermekkora. Ez nagy mértékben okozhatja az öröm képességének a hiányát. Jó ezt tudatosítani. Ez azonban még nem determinálja Önt a boldogtalan életre. Csak nehezebben találja meg. De ismétlem, ne is azt keresse, hanem Istent. Ennek még híjával van, az Istennel való mély, személyes kapcsolatnak. Erre törekedjék leginkább. Akkor az embereknek nyújtott segítsége is sokkal hatékonyabb lesz, s meglátja, Önnek is hullanak majd örömcseppek.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy mikor vetnek az ortodoxok keresztet? Azt tudom, hogy amikor a Szentháromságot említik, akkor mindig, de ezen felül láttam már, hogy például a Hitvallás alatt többször is, vagy a "feltámadt", "kereszt", "Úr neve" kifejezésekre, sőt, még a záró áldásnál is, amikor a szenteket hívja a pap segítségül (minden egyes szent nevénél). Van ennek valami szabálya, leírása?
Latin rítusú római katolikus szertartáson szabad többször keresztet vetni, vagy csak az elején meg a végén?
Válaszát köszönöm!
R.
Nincs egyféle gyakorlat a különböző keleti egyházakban e téren. Meglátásom szerint legtöbbet az orosz pravoszlávok vetnek keresztet. Még az egyes ekténiák könyörgéseire is. Valóban, a Szentháromság említésekor minden keleti rítusú keresztet vet. Szintén orosz egyház szokása, hogy még az Istenszülő említésekor is vetnek keresztet. A Hiszekegy recitálásakor a három Isteni Személy megnevezésekor szoktak keresztet vetni.
Szerintem nem tilos római templomban keresztet vetni esetleg többször is, de a feltűnést mindenképpen kerülni kell.
Kedves Lelkiatya!
16 éves múlt a fiam és most van abban a korban hogy nagyon érdeklődik a lányok után. Én 4 éve, Isten kegyelméből tértem vissza az egyházhoz, nagyon komolyan veszem azóta,(rendszeres napi ima és szentmise, szentségek vétele). Férjem és idős szüleim soha nem foglalkoztak a hittel, de nagyon sokat imádkozom értük és látom a lassú változást, Isten felé közeledésüket.
Kérdésem a következő: tehetek-e még valamit gyermekem tisztaságáért, azon kívül hogy elmondtam neki véleményemet a házasságon kívüli kapcsolatokról és imádkozom érte? Sajnos nem fogadja el, mert nem ezt tapasztalja és én konzervatív vagyok szerinte is és a családom szerint is.Köszönöm szépen a választ!Judit
Kedves Judit!
Még az a szülő sincs könnyű helyzetben, aki kisgyermekkora óta keresztény szellemben neveli a gyermekeit. A világ szelleme nagyon erősen hat ránk, főként a fiataljainkra. Azt hiszem, sokkal többet nem tud tenni, mint amit elmondott. Imádkozzék érte nagy hittel, és legyen mindig nagyon nyitott feléje. Ebben a korban jellemző, hogy az ifjú inkább saját barátaira hallgat, vele beszéli meg a dolgait, mégis vannak olyan pillanatok, amikor szeretné még egy kicsit gyermeknek érezni magát, s ilyenkor újra nyitott az édesapja, édesanyja felé. Ezeket a pillanatokat lesse, várja ki. Ha úgy látja, hogy szívesen beszélget önnel a fia, akkor előveheti a kérdést, de sohasem erőltetetten. Abban bízhat, hogy a szavai hatni fognak, még akkor is, ha a fia most kapásból ellenkezik is.
Kedves Lelkiatya !
Keresztény ember elmehet-e craniosacralis terápiára?
Köszönöm. A.
Meglehetősen új dolognak tűnik. Az általam megkérdezett szakemberek szerint nem komoly dolog, legalábbis korántsem olyan nagy hatékonyságú, mint amilyennek magát kínálja. A gerinc-torna nagyon jó hatású, igen sok betegséget hatékonyan lehet vele kezelni. A gerinc-masszázsnak is, kétségtelen, igen jó hatású relaxációs eredménye van. Minden bizonnyal ezek kedvező hatását jelentős mértékben használja ez a terápia.
Furcsának tartom, hogy a pártolói szerint csaknem minden egyes betegségre gyógyító hatása van (cukorbetegség, ekcéma, autizmus, agykoponya torzulás, stb). A magam részéről nem tanácsolom, hogy részt vegyen ilyen terápián. Hiszen, nem kis összeg, s azt hasznosabb célokra is lehet fordítani. De ez nem az Egyház hivatalos véleménye. Nem tudok róla, hogy született volna már ilyen.
