Kedves Lelkiatya!
Közel egy éve egy közeli személy nagyon mély sebeket ütött a lelkemen.Szakember segitségét is igénybe vettem,mire nagy megpróbáltatások árán sikerült megbocsájtanom és elgyászolni ezt a kapcsolatot ez az egy év alatt.Ez nagy megkönnyebbülést és megnyugvást adott a lelkemnek,amikor a végére értem a megbocsájtás fokozatainak,szabadnak éreztem magam.Ez az esemény után új alapokra helyeztem az életemet,és mélyült az Úrral való kapcsolatom is.Egyfajta mélyebb békére tettem szert,a sok háborgás után.Azt olvastam és én is igy gondolom,hogy a megbocsájtás nem egyenlő a kiengesztelődéssel.A kérdésem az lenne hogyan lehet kiengesztelődni?Ezzel a személlyel egy közösségbe járunk,ahonnan elmaradtam ez az esemény és más események miatt is amik az életemben történtek.Egy megpróbáltatásokkal terhes év van mögöttem.De most szeretnék visszakapcsolódni ebbe a közösségbe.Feltételül szükséges-e kiengeszelödnöm ezzel a személlyel?Erre pillanatnyilag nem állok készen,megtudok adni egy minimális alpatiszteletet,de beszélgetni nem tudnék és még nem is szeretnék vele.Megbeszélni azelött nem akarta a dolgokat,mostmár úgy érzem én sem.Bizalmatlan vagyok vele szemben,nem is attól tartok,hogy kibeszélne,szerintem azt nem tenné,hanem amiatt vagyok bizalmatlan,hogy újból megtenné azokat a dolgokat,amelyekkel megbántott és úgy érzem elárulta a barátságunkat.Ön szerint mit kellene tennem?Milyen kapcsolatban áll egymással a megbocsájtás és a bizalom?
Válaszát elöre is köszönöm!
M.M
Úgy tűnik, a seb még nem gyógyult be teljesen, de már tudja kezelni, nem mérgesedik tovább. Mint az éppen felgyógyult betegnek, azért még vigyáznia kell magára. A frissen begyógyult sebet nem szabad irritálni. Ha szeretne, menjen el nyugodtan ebbe a közösségbe, de jobban teszi, ha nem keresi a közvetlen kapcsolatot az illetővel. Nem szeretetlenség ilyenkor néhány szóval elintézni a kapcsolattartást és a többiekre jobban odafigyelni. Félnie sem kell a találkozástól. Ha még van Önben félelem ettől, akkor jobban teszi, ha egyelőre nem megy vissza. Mert akkor esetleg olyan reakciói lesznek, amelyeket maga sem szeretne, de nem tud másként. Ezt Önnek kell fölmérnie. Nagyon jó, hogy már túl van ezen a gyógyulási folyamaton, de a megfelelő óvatossággal kell kezelnie. Igen, ilyen gyöngék, törékenyek vagyunk, de az Úr erőt ad minden körülmények között.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya,szeretném kérdezni,hogy mit tegyek vagy mit lehet tenni akkor, ha Valaki nem engedi, hogy szeressék.
...
Kérem Tisztelettel ha lehet, csak a választ kérném.
Köszönöm szépen.
Sajnos, vannak, akik szinte képtelenek a szeretetre. Sem adni, sem elfogadni nem tudnak. Vélhetően valami lelki sebzettség áll ennek hátterében. Talán gyermekkorában nem kapott elég szeretetet, vagy kamasz korában föl nem dolgozott csalódások érték, esetleg valami miatt nincs belső lelki erőforrása, hogy az élet harcait és kudarcait elviselje. Az ilyen ember sokat szenved belülről. Természetesen nem vallja be, erősnek tartja magát. Legalábbis ezt mutatja, s emiatt még inkább törekszik hárítani magától a szeretet megnyilvánulását, amelyet gyöngeségnek vél. Szerintem Ön jól látja a helyzetet és a feladatot. Nagy elfogadással kell figyelni rá. Kerülni az összeütközést, amennyire lehet. Nem kell erőltetni a szeretet jeleket, mert azok csak irritálják. Ugyanakkor mégis, finom érzékkel meg kell próbálni cseppenként adagolni neki, mint a nagy betegnek a gyógyszert, a táplálékot. Ugyanakkor imádkozzék a Szeretet Istenéhez, hogy gyógyítsa meg a lelkét ennek az embernek. Ő képes rá egyedül. Higgyen is abban, hogy, ha saját szeretetével nem is tudja őt megváltoztatni, a Mindenható meg tudja valósítani ezt a nagy változást.
Kedves Lelkiatya!
Oly sok erőszak van ma a világban, amit nem értek és nem tudok felfogni és feldolgozni. Legyen szó akár a kopt vértanúkról, vagy akár a mindennapi hírekben fellelhető ártatlan áldozatokról. Nem értem, hogy hogyan juthatott el idáig az a csodálatos világ, amelyet a mi Urunk számunkra teremtett. A lelkiatya mit gondol ezekről a globális problémákról? Hogyan lehet elfelejteni, megbocsátani azoknak, akik ilyen szörnyűségeket tesznek? Feljogosít-e a vallási meggyőződés emberi csoportokat arra, hogy brutális módon vétsenek az ötödik parancs ellen?
Válaszát előre is köszönöm
T.
Hatalmas fájdalommal szemléljük ezeket az eseményeket. Fáj a tehetetlenség is, hogy a távolból tétlenül kell néznünk testvéreink mérhetetlen szenvedéseit. Azt nem kell gondolni, hogy a világ korábban jobb volt, hogy most jutott ide. Sajnos a bűn, az emberi gonoszság újra és újra föllángol az emberiség történelmében. Természetesen sem vallási vagy ideológiai meggyőződés, sem egyéb eszme vagy akár az önvédelem, nem jogosítanak föl senkit efféle brutalitásra. Nem az a közvetlen feladatunk, hogy megbocsássunk nekik, hiszen nem is ismerjük ezeket a szegény, nyomorult vérengzőket. Hogy értük is mondjunk imát, az helyes cselekedet. Ha bármennyit befogadnának az Isten kegyelméből, azzal máris enyhülne ez az iszonyat. De imádkozzunk a szenvedőkért is, ezzel is sokat segíthetünk nekik. Mindezek mellett a legfontosabb feladatunk - látva ezt a szörnyű gyűlölködést -, hogy a magunk körében békét teremtsünk. Mit ér az együtt érző szörnyülködés a távoli háborúk láttán, ha a saját köreinkben nem tudunk békét teremteni? Ha másutt nem, legalább a lelkünkben. Sietve bocsássunk meg azoknak, akik esetleg minket bántottak meg. Igyekezzünk enyhíteni azok nyomorán, akik a közelünkben élnek. Tegyünk meg mindent, áldozatok árán is, hogy legalább körülöttünk legyen béke. Ugye, ez sem könnyű! De ilyen módon a magam adottságaival hozzá tudtam járulni a világban annyira áhított békéhez.
Tisztelt Lelkiatya!
Mi a legsúlyosabb bűnamitember elkövethet?
Jézus tanítása alapján a hitetlenség. Aki nem hisz, elkárhozik - mondja Jézus (Mk 16,16).
A legsúlyosabb bűnök közé tartozik még a szándékos gyilkosság (beleértve az öngyilkosságot is), a bűnben való megátalkodottság, valamint az Isten és az embertárs szeretetének súlyos megsértése.
Kedves lelkiatya!
Az elmúlt pár hétben, pár napban ellentmondásos dologok történtek velem. A Facebook-chaten egy pár ember irogatott nekem, hogy ez - az van rámkattanva. Az egyik legjobb barátom és az ő barátja egymásra utalva irogatott nekem hogy az egyik és a másik rám van kattanva. A fiúknak párkapcsolata van. A másik helyzet pedig egy teljesen ismeretlen lány írt nekem hülyeségeket hogy az ő jó barátjának tetszem. Kicsit rosszul esett hogy utólag tudom meg az igazságot, hogy senki nem mondta el hogy mi a helyzet mindig mástól kell megtudom az igazságot. Nekem már kicsit unalmas dolog ez az átverődsi - szivatósdi. Miért van ez?
Sajnos, ez a műfaj már csak ilyen. Könnyen tudunk durvaságokat mondani, vagy rafináltan másokat megbántani. Ezen a felületen az ember olyat is megenged magának, amit személyes jelenlétében nem tenne. Virtuális világ, ezért nem is szabad túlságosan elmerülni benne, mert félő, hogy a valóság érzékeléséből kiszakad az ember. Javaslom, hogy ne sokat törődjön most ezekkel a sérelmekkel. Ez nem vinné előre a fejlődésben. Mondjon el egy-egy imát azokért, akik most megbántották, s vonja le a tanulságot, hogy ezen a felületen nem érdemes túl sok időt tölteni. Inkább személyesen találkozzék, beszélgessen a barátaival. Az sokkal nagyobb öröm, és az adódó, sajnos, elkerülhetetlen feszültségek is sokkal jobban tisztázhatók.
Kedves Lelkiatya!
A vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy ha olyan nehezebb testi munkát végzünk az Úr napján, mely számunkra inkább kikapcsolódás, az mennyire számít bűnnek? Például ha füvet kell nyírni, amihez semmi kedvünk s vasárnap végezzük (holott megtehetnénk hétfőn is), azt tudom hogy bűn, de ha például nekem vasárnap délután kedvem támad kimenni a kertbe dolgozni egy keveset saját kedvtelésből, azzal én bűnt követek el?
Köszönöm a válaszát!
Tamás
Alapelv, hogy az ember a tevékenységével önmagát ne tegye rabszolgává, a bűn szolgaságát kerülje(Róm 6,20), ünneplésről legyen szó, ne farizeusi munkatilalomról. Minél nehezebb, minél tartósabb, szennyezettebb, minél nagyobb anyagi haszonnal jár egy munka, annál inkább kerülendő. De elutasítandó a bűnös, zajos, féktelen szórakozás is. Viszont az aktív pihenést jelentő tevékenységre nem vonatkozik a tilalom, például lehet kikapcsoló jellegű művészi vagy szabadidős tevékenység, szükséges házi vagy ház körüli munka, kis mértékű kerti munka - különösen a hétköznapokon szellemi munkát végzők számára -, és a hivatással kapcsolatos munkák. Ezek elbírálásához szükséges a Krisztusban való felnőttség, de megengedhetőek, ha a krisztusi szabadság, felszabadultság örömének megélését nem akadályozzák, sőt, segítik.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Református vagyok, gyakorlom a vallásomat (konfirmáltam, egyházfenntartást fizetek, aktív tagja vagyok a gyülekezetünknek). Szeretem az egyházamat, de valahogy nagyon hiányzik az a mély lelkiség, amit a görögkatolikus hagyományokban érzek, pl. imádság, misék, ünnepek rítusai.
Nagyon szeretnék részt venni görögkatolikus eseményeken és áldozni is szeretnék a miséken. Erre van lehetőség?
A lelkiismeretem nem akadályozná ezt, sőt nagyon vágyok rá! Erősen ökumenikus szemléletű vagyok, és otthon érzem magam a katolikus, ortodox templomokban is.
Előre is köszönöm szépen a választ!
Annak nincs akadálya, hogy részt vegyen ezeken a szertartásokon, együtt imádkozzon a katolikus testvérekkel. Viszont csak az áldozhat, az részesülhet az Eukharisztiából, aki előtte meggyónt, vagy még inkább, aki a szentgyónásban rendszeresen is részesül. Ugyanis a szentgyónásban való feloldozás vezet vissza az Egyházzal való egységre. Aki nincs egységben a katolikus (vagy ortodox) egyházzal, az nem részesülhet az egység szentségében, az Eukharisztiában sem.
Persze, nagy fájdalommal mondom ezt, mert ezen a ponton érzékelhető leginkább a még meglévő szétszakítottságunk. Az egység szép kifejezője a közös imádság, de mivel nem teljes az egység, az Eukharisztiában nem részesülhetnek a nem katolikusok (nem ortodoxok). Azt javaslom, járjon el nyugodtan a szertartásainkra, keresse Isten közelségét, azt az utat, amelyet Isten Ön elé tár a minél mélyebb lelkiség, a Vele való minél nagyobb egység felé.
Kedves Lelkiatya!
Mit tegyek akkor ha a "legjobb" barátom számára már nm ér annyit a barátságunk mint nekem? Már nem is foglalkozik velem, mert eltért más irányba, más emberek közé. De én sajnos még mindig ragaszkodok ehhez a barátsághoz, holott őt szinte már egyáltalán nem érdekli. Folyton én járok utána és ő ezt azzal viszonozza hogy rám se bagózik.
Mit tanácsol?
Számolni kell azzal, hogy változik az ember. Fiatal korban még inkább. Azok a barátságok maradnak meg hosszú távon, ahol a két ember között egy mélyebb összekötő kapocs van. Lehet, hogy ez nem alakult ki a néhai barátjában.és Ön között. Javaslom, hogy ne járjon folyton utána - miként Ön is írta a levélben. Ha rokonlelkek, akkor később folytatódni fog ez a barátság, ha pedig nem, akkor is jelentett az Ön számára némi gazdagodást. Ezért is adjon hálát!
Tisztelt Lelkiatya!
Borzasztó dolog történt velem a múlt héten , az anyukám meghalt. Borzasztó beteg volt már áttétes rák , rengeteget szenvedet nem evett stb... Az anyukám is görög katolikus illetve Én is . A temetéskor a búcsuztatás alatt sok olyan dolgot mondot a Papp amivel megnyugodtam és elfogadtam azt hogy az anyukám lelke jó helyre került és együtt van a szereteivel. 2db rózsafüzérünk volt amiből egyet a mamám mellé rakott be anyukám mikor mama meghalt, és a máikat Én raktam most be az anyukám mellé. Egész búcsuztatás alatt a hideg rázott , fáztam de ez végül elmúlt és hirtelen megnyugodtam és erős lettem lelkileg . Érdekes dolgok ezek. Kicsi korom óta nem voltam templomban most úgy érzem hogy mennem kellene.
Természetesen. Menjen is el a templomba, mert ha ezt most elhalasztja, akkor hosszú időre pótolhatatlannak tűnő hiányérzet keletkezik a lelkében. Ha most elkezd járni a templomba, akkor még jobban megnyugszik a lelke, és az Édesanyjához is lélekben közelebb kerül. Most már az Édesanyja, remélhetőleg, együtt van a Jóistennel, már mindent tud Róla, ami csak megtudható. Onnan szeretne segíteni Önnek, hogy mihamarabb rátaláljon az Úrra.
Kedves lelkiatya. Nadyon jó érzés hogy elmondhatom valakinek a bánatom,mert mindig ugy érzem hogy nem értenének meg.Mindig keresztényként élek,szeretek mindenkit de félek megbizni az emberekben.A férjem meghalt, rákosvolt,sok emberben csalodtam mindenki elhagyot,én kilenc éve vagyok beteg,oktoberóta nincs munkám élün egyik naprol a másikra.A gyermekem tavaj let nagy beteg minden pénzünkek elvisz a korház,és nem tutam mit teni,kértem segitséget az egyházunktol,és olyan nemjó erzem magam
eltudnék süjedni a főld alá.Nehezen tudok az atya szemébe nézni,szégyelem magam sosem kértem még semit.Minden percben csak ara gondolok ho jol tetem e,vady nem.
Természetesen nagyon jól tette, hogy kért segítséget. Remélem, kapott is. Igaz, hogy nem minden helyzetben tud az Egyház, vagy annak segélyszervezete a Karitász pénzbeli segítséget adni, de már sok száz, sok ezer családon tudott segíteni. Nem szégyen kérni, amikor valódi szükségben van az ember. Segítse az Úr!
Kedves Lelkiatya !
30 éves fiatalember vagyok, görög katolikus. Tinédzser koromban erős hivást éreztem hogy pap legyek, sokat küzdöttem a hívással végül nemet mondtam, egyetemet végeztem és egy világi civilszervezetnél dolgozom. Megnősültem, feleségem római katolius, vallásgyakorló megtért emberek vagyunk mindketten, ikreink vannak, két kisfiu ők görög katólikusok. Az utóbbi időben ujra érzem Isten nagyon erős hívását hogy pap legyek, a szivemben igent mondtam és egyre egyre erősebb a hívás. Istennek semmi sem lehetetlen de kérdezném, hogy egyházilag lehetek e felszentelt görögkatólikus pap. Bizom benne hogy van rá mód.
Köszönöm a választ.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Bocsásson meg, hogy hosszan megvárakoztattam a válasszal. Azért volna nehéz családos embernek pappá válnia, mert a jog a papszenteléshez több éves bent töltött szemináriumi készületet ír elő. Egy több gyermekes családapa aligha költözhet be több évre a szemináriumba. Azt javaslom inkább, hogy a diakonátus lehetőségét gondolja át. Nálunk, Magyarországon a görögkatolikusoknál is elindult az a folyamat, melynek eredményeképpen állandó diakónusokat szentelünk. Ez három évi teológiai, liturgikus és gyakorlati képzés után lehetséges. Erre viszont kifejezetten olyan emberek jelentkezhetnek, akiknek családjuk, állásuk van, tehát már érett férfiak, akik megállják a helyüket az életben. Mivel Ön is ilyen ember, ezért gondoltam ezt a lehetőséget javasolni. Igaz, határainkon kívül ennek lehetősége még nem olyan kidolgozott.
Tisztelt Lelki Atya!
Párommal 1,5 éve vagyunk együtt, ez idő alatt egyik nővérének ( Alíz ) kisbabája született, akinek most lesz a keresztelője. Mivel mi még nem vagyunk megesküdve, ezért a másik nővéréék (Anették) lesznek a keresztszülők. Párommal a bérmaszülőséget kaptuk meg. A család görög katolikus. Tudomásom szerint keresztelkedéskor fogják a picit meg is bérmálni, viszont a keresztszülők (Anették) töltik be majd mindkét tisztséget. Ha én tudom rosszul, akkor mik egy bérmaszülő kötelességei, felelőssége stb. Én római katolikus vallású vagyok, nálunk ez időben is máskor van. Úgy érzem, hogy a mi bérmakeresztszülőségünk ilyen mondva csinált és ez nagyon bánt. Várom mielőbbi válaszát. Üdvözlettel: Mónika
Kedves Mónika!
Szerintem ne bántsa ez a fölkérés. Tény, hogy a görögkatolikus keresztelőnél ritkábban szoktak bérmaszülőt is választani, hiszen egy szertartásban kapja meg a gyermek a keresztség és a bérmálás szentségét. (Újabban egyre több helyen az Eukharisztiát is.) Mégis van rá példa, hogy két pár keresztszülőt kérnek föl, akár úgy is, hogy az egyik párt kereszt-, a másikat bérmaszülőnek. Valójában a jog egyetlen személyt ír elő keresztszülőnek, amely kötelező. Így aztán - megint a gyakorlat szerint -, még az is lehetséges, hogy a másik keresztszülő nem is katolikus. Az a lényeges, hogy az egyik gyakorló katolikus legyen. Én nem tartom ezt rossz dolognak, feltéve, ha a fölkért személyek komolyan veszik ezt a feladatukat, s valóban tesznek is azért, hogy a rájuk bízott gyermek - akár keresztelés, akár bérmálás okán - megkapja a szükséges keresztény nevelést. Ezért legtöbbet az imádságukkal tehetnek, de ezen kívül a példával és gyakorlati segítséggel is. Tehát valóban nem szükséges nálunk bérmaszülőt választani, de nem is tilos és nem is haszontalan.
Kedves Lelkiatya!
Néhány hónapja a párom elhagyott, nem akart több időt velem tölteni, ?élni? szeretne még. Házasságot is ígért. Régóta vele képzelem el a hátra lévő életem, csak őhozzá tudnék feleségül menni, de már nem kellek neki. Nagyon szenvedek, becsapottnak érzem magam. Azt szeretném kérdezni, mit tegyen ilyenkor egy keresztény nő?
- Várjak türelmesen a férfira, amíg meggondolja magát és visszatér hozzám?
- Vagy maradjak egyedül, nyugodjak bele, mert már senkit nem tudnék annyira szeretni?
- És amit a legelképzelhetetlenebbnek tartok:keressek valaki mást, akkor is, ha tudom, nem ő az igazi?
Imádkozom Istenhez, várom a válaszát, kérem, hogy oldja meg már végre a helyzetet, de az idő csak telik és semmi változás?
Köszönöm válaszát!
Egyelőre a türelmet javaslom. Amíg szereti ezt a férfit, addig semmiképp se erőltesse magára egy másik párnak a keresését. Gondolja végig nagyon őszintén, mi lehetett az, amit nem kapott meg Ön mellett. Miért érezhette úgy a párja, hogy Ön mellett nem tud élni. Bizonyára elhalmozta a szeretetével, de az is lehet, hogy ezt eltúlozta, körbevette, ő pedig beszorítottnak érezte magát ebben a nagy szeretetben. Elő szokott ilyen fordulni, azért mondom. Ha szereti, akkor ne azon keseregjen, hogy Ön most egyedül maradt, hanem imádkozzék érte, hogy Isten vezesse az útját, hogy legyen boldog. Ne azért imádkozzon, hogy minden áron jöjjön vissza, hanem, hogy megtalálja a maga boldogságát. Ha Isten úgy akarja, akkor az Ön mellett lesz, ha más utat szán neki, akkor meg hiába kényszerítené az ima eszközével. Ha elmúlt egy kis idő, néhány hónap, esetleg év, akkor már másként fog tekinteni rá, meg erre az egész életszakaszra. Lehet, hogy visszajön, lehet, hogy nem, bízza az Úrra! Ha pedig hosszabb idő múlva sem jön vissza, az Ön lelke is átalakul, meglátja, s ki tudja, hogyan fog alakulni tovább a sorsa. Ez is bízza Istenre!
Keddi ünnepünkre, Keresztelő Szent János fejének megtalálása, előszenteltek liturgiáját hirdették. Ezzel eddig nem találkoztam, Aranyszájú liturgiára emlékszem korábbi évekből. Rosszul emlékszem, vagy ez valami változás?
Egyházunk a két nagyböjtre eső ünnepre Aranyszájú Szent János Liturgiája helyett Előszentelteket ír elő. Ezt korábban kevés helyen kővették, ma már egyre több parókián van így.
Tisztelt lelkiatya! Azt szeretném kérdezni mint jelent mindig mikor hatvanba elsétálok ugyanaz a templom elött pont akkor harangoznak..min 10szer volt ilyen, ha a barátommal megyek ha egyedül..de ha a barátom egyedül jár arra nem szólal meg. Ez jelent valamit vagy csupán véletlen? s ha jelent akkor mit? nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Önmagában ez egészen bizonyosan a véletlen műve. Ugyanakkor mindent tekinthetünk jelnek, mert az Úristen a leghétköznapibb dolgokat is föl tudja használni arra, hogy nekünk üzenjen. A következőt javaslom Önnek. Ha gyakran jár Hatvanban, többször elmegy e templom mellett, akkor nem esik nehezére, hogy ezúttal külön egyenesen ebbe a templomba menjen el. Most talán nem lesz harangszó, de már nem is lényeges. Menjen be ebbe a templomba, vigyen magával egy Szentírást, és ott a saját szavaival imádkozzék, hogy mutassa meg az Úr, hogy mit akar közölni Önnel. Utána pedig vegye elő a Szentírást, és olvasson belőle egy keveset. Ezután pedig mélyen gondolkodjék el azon, hogy ez a szakasz mit is mondhat Önnek. Ha őszintén imádkozott, ez a csoda meg fog történni, hogy megérti, mit is akart üzenni az Úr. Nagyon fontos, hogy ezek után kövesse is ezt a belső késztetést. Az fontos még, hogy mindezt személyesen is megbeszélje egy atyával, aki ebben a súĺyos kérdésben a döntését megáldja, s egy kis eligazítást adjon
