Kedves Lelkiatya!
Egy megszakadt baráti kapcsolatomban megéltem azt,hogy elnézést kértek tőlem,röviden üzenetben.De minden olyan ebben a kapcsolatban mint az állott tó,és engem ez zavar,fájdalommal tölt el.Ha találkozunk közösségben beszélünk,réggebben erre sem volt példa,mert kerültem a vele való kommunikációt.Valaha a legjobb barátnők voltunk,ha ez igaz barátság volt.Találkoztunk személyesen is,üzenette is váltottunk,részt vettünk egymás életében,sok mindenről beszélgettünk.Ami most van az meg olyan mintha kizárnánk egymást a másik életéből.Ő próbált szólni hozzám,beszélni,de minden felszines,múltkor is vacsorán voltunk együtt a közösséggel,egy autóba voltunk beosztva.Majd a velem való beszélgetés közepén,szólt hogy ő hazamegy másik autóval,mert a közös ismerősünk szólt,hogy nála van még egy hely,és előbb indul.Ha nem találkozunk másfél hónapig közösségben,nem tudunk egymásról semmit,maximum mennek a facebookos like-ok.Ez már nem valódi kapcsolat.Fárasztó is.Bennem lelki sebeket okoz,még mindig nagyon fáj a régi kapcsolat hiánya.Változott,nem a legjobb irányba,bár lehet vele megint jobban elbeszélgetni,de inkább olyan mintha csak ismerősök lennénk.Nem tudok hozzáállni ehhez a megváltozott kapcsolathoz.Nem szép ilyet mondani de annak ellenére,hogy mekkora fájdalmat okozott,elég olcsón megúszta.Nem szeretnék ilyen módon kommunikálni vele.Lehet nem akra semmi rosszat,nem tudom,nem tudok elmenni rajta.Azóta,hogy történt ez az esemény rosszul élem meg az emberi kapcsolataimat,úgy érzem nem tartozom semmilyen baráti körhöz,a közösséghez sem érzem magam tartozónak,ott senki senkivel nem törődik igazán,nem tudok olyan embereket találni akikhez kapcsolódhatnék,és ez rossz.Azt se tudom merre keressem,irányt vesztettem.Amikor próbáltam másoknak kezdeményezni,maradt minden a régiben,vannak akik vissza se jelentkeznek vagy csak úgy felszinesen,de nekik nem jutna eszükbe a másiknak jelentkezni.És ez igy megy többszöri nekifutásra is.Belefáradtam az egészbe.Általában nem azért keresek másokat mert kell tőlük valami,hanem barátkozás céljából.Azt se teszem állandóan,hogy ne legyen fárasztó.Azon gondolkodom,hogy a társasági oldalakról letörlöm magam,vagy egy olyan profilt szerkesztek amelyen csak azok tartoznak az ismerősi körömbe akikkel konmmunikálunk is és kölcsönösen keressük egymás társaságát.Legszivesebben egy ideig a régi "barátokat",ismerősöket kerülném,elvonulnék tőlük.Barátom sincs,a szüleimmel nem lehet jól elbeszélgetni,egyedül csak Isten van,de a vele való kapcsolatom is gyöngül,most nem tudom meghallani őt.Ha egyedül megyek el valahova rosszul érzem magam,ha közösséggel akkor is.Nem tudom mi történik velem.De jó lenne ha már vége lenne.Hogyan tudnék ezen felülkerekedni,megoldani a dolgokat?
Köszönöm szépen a türelmét és válaszát!
N.
Kedves N.!
Sorait olvasva előbb arra gondoltam, egy barátság alakulásának lehetünk a tanúi. Sok hasonlót kell átélnünk, hiszen az ember változékony. Vannak barátságok, melyek megmaradnak, vannak, amelyek átalakulnak vagy szinte teljesen eltűnnek. Ám úgy látom, hogy az Ön esetében valami többről van szó. Ön most mélyül valami oknál fogva (olvasmányok, lelki élmények, egyszerűen személyiségének érlelődése hozza?), és már nem tud úgy viszonyulni a régi kapcsolatokhoz, mint korábban. Megértem, hogy ez rossz érzés, de nehogy keseregjen miatta. Meglátja, fog még új barátokra lelni, illetve a régebbiek közül is lesznek, akikkel újra jókat tud majd beszélgetni. Ez most átmeneti időszak. Azt ne hagyja, hogy ennek a szomorúsága túlzottan rátelepedjék a lelkére. Meglátja, tisztulni fognak az emberi kapcsolatai. Az a javaslatom, hogy most használja föl ezt az időszakot arra, hogy fölfedezi, az Úr mindenkinél jobb és megértőbb társ. Most imádkozzék kicsit többet, mint régebben. Szólítsa meg az Urat úgy, mint eddig sohasem. Esetleg kapcsolódjék be egy lelkigyakorlatba, majdnem mindegy, hová. Ha nem riad, nem torpan meg, ez az időszak nagy hasznára fog válni. Természetesen éljen továbbra is társasági életet, de válogassa meg jobban, hogy milyen programra megy el és kikkel. Legyen nyugodtan igényes ebben, csak tovább bátorítom.
Még egy furcsaság. Köszönje meg az Úrnak, hogy így alakult. Még ha most nem is látja értelmét, kimenetelét. Bízza Őrá ezt is, s meglátja, legjobb kezekben lesz az élete. Csak a háláról se feledkezzék meg, azért mondom.
Kedves Lelkiatya!
Már egyszer kérdeztem Öntől a gyermekemmel kapcsolatban, de a helyzetem továbbra sem változott. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, sokat szenvedek miatta. "Jó gyümölcsfa nem terem rossz gyümölcsöt, csak a rossz fa." Sokszor járnak ezek a gondolatok a fejemben. Sokat imádkozom érte, Ő is már elment egy paphoz beszélgetni a problémáiról, igazándiból nem segített rajta. Valahogy semmi nem érdekli, sem a környezete, sem az élete. Gyakorlatilag állandóan velem akar lenni, nem értem miért nem tud elszakadni Tőlem, miközben állandóan bánt, van, hogy nem csak szavakkal. Ön szerint én is rossz ember vagyok, ha ilyen lett a gyermekem. A példázat szerint igen. Nem tudom, hogy az imán kívül mit tudnék érte tenni, mert végre a saját lábára kellene állnia én pedig a sok aggódástól lassan már megbetegszem. Köszönöm a válaszát: Anna
Nem, kedves Anna, szerintem Ön egyáltalán nem rossz ember. Jézusnak ez a példázata alapvetően a tetteinkre vonatkozik. Nem szabad összekeverni egy másik hasonló mondással: Nem esik messze az alma a fájától. Ez ugyanis jobban a családi kapcsolatokra utal. Ha az atya nem tudott segíteni, alighanem orvos szakértőt is érdemes megkérdezni. Lehet, hogy túl sok időt töltöttek együtt, talán ráadásul édesapa nélkül, s így nem egészséges, túlzott ragaszkodás alakult ki az édesanyjával. Valóban fontos minél hamarabb s minél erőteljesebben megsegíteni ezt a leválást. Amíg ez meg nem történik, félő, hogy a fia sem fog tudni megváltozni, még ha szeretne is, még ha lelke mélyén vágyik is rá. A másik, vagy inkább az ezt megelőző dolog pedig, természetesen az imádság. Ne adja föl olyan könnyen! Imádkozzék és bízzon a Mindenhatóban, hogy egy nap meg is adja, amit kért Tőle.
D.J.K.
Kedves Lelkiatya.
Szeretném leírni, hogy az ima milyen fontos és mmilyen ereje van az életünkben. Nem akarom részletezni mert hosszú lenne. Hála Istennek meghallgatásra talált imám- igaz egy év eltelhetett de nem tudok elég hálát adni a Jóistennek érte.
Köszönöm szépen a türelmét.
Egyapa.
Köszönjük, hogy megosztotta velünk. Adjon erőt és kitartást ez a kis jelzés másoknak is!
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, gimnazista. Olyan problémám van, hogy az iskolában feladtak egy ateista, Istentagadó olvasmányt az evolúcióról. Mégis mit tehetnék? Most növekszik a hitem, és attól tartok, ha elolvasom ezt a könyvet, negatív hatása lenne rám, lehet hogy meginogna a hitem. De úgy ismerem magam, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha nem olvasnám el, mert ezzel nem teljesíteném a kötelességemet. Ön szerint mi lenne a legmegfelelőbb megoldás erre? Hogy ne is sérüljek lelkileg tőle, de ne is legyen következménye az iskolában.
Szerintem nyugodtan elolvashatja ezt a könyvet. Azzal, hogy föltette ezt a fontos kérdést itt, a lelkiatya rovaton, egyszersmind azt is elárulta önmagáról, hogy ön komolyan veszi a hitét. Ennek jegyében olvassa el ezt a könyvet, és figyeljen föl azokra a pontokra, amelyek esetleg szembefordulnak a hittel, és azokat vizsgálja meg, gondolja át még alaposabban. Persze, az is lehet, hogy az evolúcióról szóló tudományos irat - ha az - egyáltalán nem ellenkezik a hittel, hanem szépen kiegészíti azt. Lehetőleg legyen olyan pap ismerőse, akivel át is tudja beszélni ezeket a kérdéseket.
Kedves Lelkiatya!
Ugye mindenkinek megvan a társa az életben? Egy személy, akit az Isten neki rendelt. Én az utóbbi években megtaláltam a társam, biztos voltam benne, hogy ő az igazi. De ő két év múlva már nem volt szerelmes belém, fél éve szakítottunk. Fél év óta tegnap este tudtam először elmenni mással randizni, de nem sikerült jól, azzal a férfivel nagyon különbözünk, nem is vallásos. Olyan csalódott vagyok. Mit kell ilyenkor tenni? Vegyem a magam kezébe az irányítást és tudatosan annyi férfivel találkozzak, amíg nem találok egy elfogadhatót vagy pedig hagyatkozzak Istenre, végezzem rendesen a munkám, sodródjak a hétköznapokkal és bízzak benne, hogy elküldi hozzám azt, akihez majd feleségül mehetnék? Nagyon rossz egyedül lenni és még mindig a volt páromat szeretem, bár nem érdemli meg, amiért ilyen csúnyán itthagyott. Sokat imádkozom őérte is, hogy gyógyuljon meg a depressziójából, ismerje fel, hogy nem jó egyedül a világban, ne felejtse el, hogy milyen szép volt együtt és kezdjük újra az egészet, mert akkor lennék a legboldogabb.
Igen, ezek súlyos megpróbáltatások, nehezen tud belőle kikecmeregni az ember. Ez, persze, jó jel, mert azt jelenti, hogy Ön komolyan vette azt a kapcsolatot. Mégis, most azt tanácsolom, felejtse el ezt a fiatalembert. Ha még mindig őrá gondol, ha még arról ábrándozik, hogy hátha visszatér Önhöz, akkor egészen biztosan rosszul fognak sikerülni a további randevúk is. Ugyanis Ön továbbra is ezt a régi barátját keresi - öntudatlanul is - az új kapcsolatban. Amit, akit, persze, nem is találhat meg. Furcsa lehet, hogy ezt mondom, de ne is imádkozzék érte. Mert akkor az imádságon keresztül is csak ő jár az Ön fejében. Igen, keresni kell új kapcsolatot, de persze, nem úgy, hogy állandóan férfiakat keres. Ha éli az életét - remélem, színes életet él -, akkor az események során mindig adódhat egy szép találkozás. Imádkozzék is Istenhez, hogy segítse megtalálni azt, akit egész életén át boldoggá tehet. Ez legyen a célja, ne pedig a saját boldogságának a keresése.
Dicsős?g Jézus Krisztusnak !
Úgy tudom, hogy görögkatolikus templomokban manapság már nem megengedett az oltáron a vázában l?vő virágok elhelyez?se. Mi?rt ? Ennek ellen?re Atanáz püspök atya mögött az exarchatus oldalán l?vő mogyoróskai k?pen jól látható. A másik k?rd?sem az lenne, hogy ha a mis?n hosszabb a pr?dikáció akkor a miatyánk előtti könyörg?sek elmeradnak, ez hely?n való ? Vagy esetleg a mise nem megfelelő megtartását jelenti? Válaszát várva,tisztelettel. S.
Ami Szent Liturgia alatt az oltáron van, az megszentelődik. Ezért oda csak olyan dolgok kerülhetnek, amelyek a Liturgia szerves részei. Lehetőleg semmilyen profán, nem oda illő dolog ne legyen rajta. Mondhatnánk, hogy a virág szép, miért ne vehetne részt az Isten-dicsőítésben? Valóban szép és részt is vehet, a templom sok más pontjára tehetünk virágot, de ne az oltárra. Ugyanis egy idő után a legszebb virág is elfonnyad, elrútul, s ilyenkor a szemétbe kerül. Ez roppant méltatlan volna Isten megszentelt helyéhez, hogy ami megszentelődött az Eucharisztia közelében, az néhány nappal később a kukába kerül. Az említett eset Atanáz püspök atya nagyfokú türelmére és jóindulatára utal.
Tisztelt Lelkiatya!
Nyíregyházán élek. Már egy ideje családi gondokkal küzdök. Az egyik barátnőm ajánlott egy nyíregyházi görögkatolikus atyát, akihez rendszeresen jár, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot. Érdeklődtem a barátnőmnél részletesebben. Felháborodtam, amikor megtudtam, hogy egy óra beszélgetését mekkora összeget kér az atya!
Hogyan teheti meg az egyház ezt a szégyenletes dolgot. Pénzért segíteni?
Mi a véleménye?
Köszönettel:
Molnár Éva
Kedves Éva!
Nyilván nem egyszerű lelki tanácsadásról van szó, hanem szakmai lelki terápiáról. Másutt is hallottam, hogy botránkoznak ezen a szolgáltatásunkon. Talán föl kellene hagyni vele? Nem régen megnyitottuk a Görög Menta lelki egészségházat. Itt olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amit más, hasonló jellegű intézmények is (párterápia, nevelésügyi és egyéb lelki tanácsadás, stb.) Ha ilyen jellegű kérdésekkel más szakértőket keresnek föl, bizony, igen borsos óradíjat kér a szakértő. (Ha nem keresztény pszichológusról van szó, akkor nem is igen hiszek tanácsainak hosszú távú hatékonyságában.) Ehhez kell mérni az egyházunk által kínált szolgáltatást, amelyet, úgy tudom, igyekeznek minél alacsonyabb tarifával működtetni, gyakorlatilag a fenntartását kigazdálkodni. Tudok arról a szakmai szempontról is, hogy ha valaki vállalja ennek a lelki gyógyulásnak az anyagi terheit, akkor sokkal komolyabban veszi a találkozásokon való részvételt és az abban való együttműködést.
Egyszerű tanácsom, hogy ha Önnek fenntartásai vannak az ilyen jellegű tevékenységgel, akkor ne éljen vele.
Bűn-e az agykontroll?
Az agykontroll önmagában nem bűn, hanem tévedés, kecsegtető tévút, hívogató zsákutca. Aki belekezd, még nem biztos, hogy bűnt követ el, hiszen teheti azt őszinte útkeresés céljából is.
Akkor és annak számára válik bűnné az agykontroll, aki már tudja, mi az imádság, akinek már volt találkozása Istennel, tudja, hogy feladata van az Egyházban (minden megkereszteltnek!), és mégis ezen az úton keresi azt a többet, ami mindnyájunk vágya, de nem mindegy, hogy hol keressük. Az ilyen keresztény nem hisz eléggé a kinyilatkoztatásban, elhanyagolja a hitét és ilyen okok miatt kezd el csábos de káros dolgokkal foglalkozni. Az is igaz, hogy az agykontroll módszernek vannak hasznosítható gyakorlati tapasztalatai, amelyek egyáltalán nem károsak. Ám, ha valaki belekezd az ezekkel való foglalkozásba, főként, ha beiratkozik egy tréningre, akkor tudnia kell, hogy nagyon veszélyes vizekre evezett. Inkább óva intek tőle mindenkit.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Köszönöm a válaszát az elváltak áldoztatásával kapcsolatban. Megtaláltam Barsi Balázs atya előadását, melyben a coelebs papságról ejt szót a (34. perctől): https://www.youtube.com/watch?v=uH0UsCBBgns, így ez a kérdés még mindig foglalkoztat.
Válaszát előre is köszönöm!
Nagyfokú tiszteletem mellett is azt kell mondanom, Balázs atya ezen a ponton téved. Volt az egyházban ilyen törekvés, hogy pappá vált férfi többé ne éljen házas életet, de ha ez volna a kötelező, akkor a nős, családos papság csak afféle gyöngeségnek engedés volna. Márpedig számtalan hivatalos egyházi és hiteles lelki nyilatkozat szól arról, hogy a családos papság érték, amely gazdagítja a katolikus egyházat. Más módon élik meg Krisztus követését és a Szentháromság életének átadását.
Kedves Lelkiatya!
Kellemetlenül érzem magamat,mert amióta teológiai tanulmányokat folytatok,gyakran vannak bennem tisztátalan gondolatok,meg érzések előadások közben,valószinűleg kisértésről van szó.Ami még rosszabb,hogy az egyik évfolyamtársam iránt-nem papnak tanul fizikai vonzalmat érzek,azt nem hinném,hogy szerelmes lennék belé,bár szimpatikus benne,hogy mélyen hisz Istenben,és többször láttam a templomban térden imádkozni,és az a gondolat jött bennem,hogy ilyen egy igazi férfi.Az a gond,hogy szoktam róla fantáziálni,hogy milyen lenne vele lenni testileg,régen egy atya azt mondta nem szabad kihasználni a másik ember testét még gondolatban sem.Nem kerestem ezt,csak jött.Mindig igyekeztem vigyázni a tisztaságra,nem volt testi kapcsolatom.Egyébként ismerem őt régebbről közösségből,de akkor fel sem tűnt.Szégyellem ezeket az érzéseket,mert sok időt szoktam tölteni Isten jelenlétében,és mégis ilyen érzések vannak bennem.A szerzetesnői hivatásról is gondolkodtam azelőtt,de ilyen intenziv érzések miatt nem biztos,hogy az nekem való életforma.Mit tegyek,hogy ezt leküzdjem magamban?
Egyértelműen rafinált kísértésről van szó, annak egyik igen makacs válfajáról. Éppen akkor jelentkezik, amikor az ember a legnemesebbet, a legszentebbet teszi. Ön jól sejti, hogy ennek van köze a teológiai tanulmányaihoz. Ilyenkor ugyanis az ellenség érzi, hogy gyöngülni kezd a hatalma, az Isten megismerése az ő veszte. Az érzékiséggel támad, amit, bizony, igen nehéz legyőzni. Ön pedig, ezen a téren még tájékozatlan. Tudnia kell, hogy ezekbe a gondolatokba egyáltalán nem szabad belecsúszni, még egy szemernyit sem, mert akkor rettentő nehéz kilábalni belőle. Megcsúfítja a személyek kapcsolatát, ami nagyon szép is lehetne. Még ha nem is érez szerelmet az említett ifjú iránt, bizonyosan vonzónak találja, barátságosnak. Ám, ha elkezdenének beszélgetni, esetleg könnyen jelentkezhetnének ezek a tisztátalan gondolatok, amely gyakorlatilag lebénítja az embert, nem is tudhat igazán jó, baráti kapcsolat kialakulni. Próbálja meg tehát elkerülni ezeket a gondolatokat, s ha mégis belecsúsznék, föltétlenül gyónja meg, s kérjen lelki tanácsot a gyóntatótól, hogyan tudna kigyógyulni ebből a kialakult bajból.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves lelkiatya.
Mi van akkor ha a házastárs " nem "-et
mond?!
Nem akarom idézni mit mondott a kérésemre.
Köszönöm a türelmét és válaszát.
egy férj.
Ez mindig nehéz pont. Egyszerűen szólva, ha a házastárs nemet mond, akkor nincs mit tenni, az elutasítást el kell fogadni. Mi egyebet tehet az ember. Sok türelem, megértés, elfogadás kell ahhoz, hogy a kapcsolatunk mégis megmaradjon. Sőt, ezek által az elfogadások által edződjön, tovább erősödjön. Persze, ha állandósul az elutasítás, az már nagyon nagy baj. Ilyet nem is szabad tenni. De alkalmanként el kell tudni fogadni ezt is. Azt javaslom, hogy olyan értelemben ne hagyja annyiban, hogy kicsit később, másnap, vagy egy-két nap után kérdezzen rá, beszéljék meg higgadtan, szeretettel, hogy mi volt az oka az elutasításnak. A házasság egyik sarokpontja a megbeszélés. Főként a kapcsolatuk nehéz pontjait kell tudni megbeszélni, nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Ám ennek is megvan a maga ideje, éppúgy nem lehet erőltetni, mint a saját akaratomat a közeledésben.
Kedves Lelkiatya!
A fiam házassága március óta megromlott.Szinte máról-holnapra történt,hogy a menyem kijelentette,hogy ö boldogtalan ebben a kapcsolatban,és így nem akar élni.Felsorolta,hogy mi mindenen kell a fiamnak változtatni,ahhoz,hogy működhessen a házasságuk.A cél érdekében a fiam megtette, amit kért.Csak aztán újabbak jöttek elő.Azok is idővel teljesültek.
Az elmúlt év számukra igen csak mozgalmas volt,mert Budapest mellett építettek házat,ami még nincs kész,sok mindent kellene rajta csinálni,de ez év januárjában elkészült 2 szoba, konyha, fürdőszoba és beköltöztek .A 2 kislányuk (7éves és 6 éves) már ott helyben járnak az oviba .E célból házuk beköltözése előtt egy panzióban éltek, elég ínséges körülmények között.Úgy nézett ki a dolog,hogy minden kívánságuk teljesedett,mire egy hónapra rá azt a kijelentést tette a menyem,hogy válni akar.Kezdetben csak a férjével volt feszült a kapcsolatuk,velünk, szülőkkel úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna,kedves és simulékony volt.Most már ez is megváltozott.
Eddig elmentek ketten moziba vagy színházba és nagyon jól érezték magukat,de elutaztak családostul Svájcba is a lányomékhoz,ahol nagyon jól érezték magukat együtt.Lányom számára is hihetetlennek tűnik, hogy a látottak alapján boldogtalan lenne a menyem és hogy válni akar.És mégis!Az is érthetetlen,hogy a nyári vakációt is eltervezte ,hogy hogy fogják eltölteni,de ez mellett a válást fontolgatja.Foglalkozását illetően pszichológus,osztályvezető,ível a karrierje felfelé.A fiunk is felelős munkahelyet tölt be,családcentrikus,rettentően szereti a lányait és köröm szakadtáig szeretne küzdeni a házasságáért.Mi teljes szívvel mellette állunk,bátorítjuk őt,de érezzük ,hogy tehetetlenek vagyunk.Mi tévők legyünk?Lehet ,hogy könnyebb lenne, ha meg tudnánk érteni a menyem indokait,de nem hajlandó szinte senkivel sem beszélni az érzéseiről,így csak a tényeket vesszük tudomásul.Érthetetlen,hogy miért hangoztatja a válást?Arra a kérdésre,hogy van e valakije,az a válsz,hogy nincs senkije.Van ugyan egy elvált idősebb barátnője,akivel órák hosszat beszélget a mobilon és az osztályán dolgozó fiatalok ,akik szinglik és nincs semmilyen kötelezettségük.A barátnő hatására tesz így? Rossz társaságba keveredett?
Számtalan kérdés vetődik fel,pl.miért dönt egy anya/feleség az mellett,hogy a saját boldogságát előbbre tartja, mint gyerekei és férje boldogságát?Az anya szerepe az összetartás a szeretet a békesség.Nem?A menyem azt is kifogásolja a fiamban,hogy nem megy társaságba,sokat van otthon túl családcentrikus,nem cigarettázik nem fogyaszt alkoholt.Ez normális kritika?Mi szülők ezek szerint nem jól neveltük?
Mi vallásosak vagyunk. Hiszünk Istenben,és így is neveltük a gyerekeinket. Fiunk is rendszeresen jár a kislányokkal szentmisére, eddig a felesége is ment,de már 2 vasárnap nem.
Mit tegyünk?
Lelkileg támogatjuk a fiunkat,de nehéz a kereszt.
A fiunk is szenved,tele van bánattal és vele együtt mi is.Mi arra ösztökéljük a fiunkat,hogy ne egyezzen bele a válásba,próbáljon kitartani,és talán az idő hoz megbékülést, de vajon hozni fog?
Keresnék lelkiatyát a fiunk számára,hogy amikor elviselhetetlenül nehéz perceket él át,akkor tudjon kihez fordulni,tanácsot kérni,meghallgatást nyerni.Szentendrén élnek,ott volna jó, ha egy lelkiatyához fordulhatna.Tudna ajánlani egy ott élő lelkiatyát,akivel felvehetné a kapcsolatot?
Elnézést a hosszú tartalomért,de jó a lelket kiönteni,hiszen a lélek tud legjobban fájni.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Márta
Kedves Márta!
A minap azt írtam, megbolondulnak a férfiak. De hozzátettem, sajnos, a nőknél ezt éppen úgy előfordulhat. Persze, ez nem csoda ebben a bolond világban, ahol az emberek sokszor önmaguk ellenségei, azzal, hogy hagyják magukat becsapni ál értékekkel. Holott, talán nincs is nagyobb boldogság egy szerető családnál. A gyermekek számára ez egészen bizonyosan így van. Nyilván nem gondolhatjuk azt sem, hogy a férje egyáltalán nem tehet erről a helyzetről, mégis, hiszek az Ön leírásának, hogy tehetetlennek érzi magát. Úgy van, amint mondja, a menyének környezetében élő személyek túl nagy befolyással vannak rá. Legjobb volna, ha a fiáék együtt mennének el egy lelkiatyához. Mindenesetre jó szívvel ajánlom neki Péter atyát, akinek az elérhetőségét is közlöm: +36303166345 mosolygo.peter@gmail.com
Kedves Lelkiatya!
Én vagyok az, akinek válaszolt a rákszűrés kapcsán. Nem újabb kérdésem van, csak azt akarom megírni, mi az okom, mivel Ön azt írta, nem látja okát, hogy miért utasítom vissza. Nagyon is jó okom van rá: nem akarom már az életet, és abban reménykedem, hátha vége lehet. Öngyilkos nem akarok, nem is merek lenni, de a betegséget elfogadnám, gondolom, az úgyis Isten akarata lenne. Én nagyon várom már a végét, 56 év elég volt. Hát, ez az én okom. Nem várok választ, nincs is mire, a buzdításokból és "vigasztalásokból" már elegem is van. Csak azt akartam, hogy tudja: igenis, van ok, még ha Ön nem is látja, vagy nem ért egyet. (Csak azt nem értem, másoknak miért adatik meg az, amiért én hiába ácsingózom. Az bezzeg meghal, aki szeretne nyolcvan évig élni...)
Csak arra akarom figyelmeztetni, hogy a betegség kutya rossz dolog. Most úgy érzi, mindegy milyen az a betegség, csak jöjjön már, ami elviszi. Aztán, amikor benne van, és kegyetlenül szenved, netán éveken át, akkor már ezerszer megbánhatja, hogy miért szaladt bele önkéntesen, miért nem próbálta meg inkább elkerülni. Valóban, a legjobb szándékkal akarom figyelmeztetni, hogy ezt a kemény próbatételt inkább ne kockáztassa meg. Nézze, ha az Úr Önt el akarja szólítani, akkor megteszi. Egyszerűen nem lehet az Ő akaratát kényszeríteni, mondjuk azzal, hogy az ember hagyja, hogy elhatalmasodjék rajta valami betegség. Akkor is csak akkor megy el, amikor Ő szólítja. Tegyük föl, Önnek kb. 70 évet szán. Ön engedi a betegséget, amely viszont nem viszi el, csak az utolsó 15 évét súlyos szenvedéssé teszi. Hát, ettől, én azt mondom, az Isten mentse meg.
Remélem, megérti ebből az egyszerű gondolatmenetből, hogy ezzel nem érdemes játszani. Nincs a kezünkben a halálunk. Az életünket azonban kézbe tudjuk venni. Öntől függ, hogy értelmes és megelégedett életet él-e vagy pedig békétlent, zúgolódót, keserűt. Minden a mi látásunkon múlik. Hogy hogyan juthatunk el ide, azt most nem kezdem magyarázni, mivel nem ebben kért tanácsot. Mindenesetre imádkozom Önért, hogy vegye észre azt a reménysugarat, amely mindent egészen más megvilágításban és fényben mutat meg Önnek.
Tisztelt lelkiatya!
Leveleim a Kocsis Fülöp érsek Ur részére az epiarhia @ görögkatolikus.hu
és a sajto@görögkatolikus.hu cimekre sikertelennek bizonyultak.
Kérem sziveskedjen közölni cimeket amelyeken elérhetö az érsek Ur.
Megköszönve fáradozásait. Tisztelettel F. J.
Ha a puspok@gorogkatolikus.hu címre küld levelet, akkor egyenesen hozzá érkezik.
Kedves Lelkiatya!
Szeretett nagymamámat nem rég veszítettem el (két hete), eléggé nehezen tudom feldolgozni. Azt sem tudom,hogy dolgozzam fel. Ő nagyon hívő volt, rendszeresen járt templomba. Arra gondoltam,hogy Isten felé fordulnék, eljárnék én is misére. Mama is biztos örülne neki. Gyónni sem ártana, de én cask meg vagyok keresztelve, nem voltam első áldozó, sem bérmálkozó. Előre is köszönöm a válaszát. Éva.
Kedves Éva!
Önnek is szerettem volna hamarabb válaszolni, kérem, bocsásson meg.
Amit mond, azt a Szentlélek sugallja. Pontosan ezt érdemes tennie. Első lépésben, talán a szeretett nagymamája kedvéért teszi, de ha elmegy a templomba, ha meggyónik, akkor nem csak hozzá fog közelebb kerülni, de még inkább ahhoz, akit az Ön Nagymamája annyira szeretett, a Jóistenhez. Most ne foglalkozzon a saját hiányosságaival, hogy eddig nem gyónt, nem áldozott. Most nem ez a fontos. Itt az idő, hogy a Nagymama távozásával valami egész új dolog megnyíljon Ön előtt. Ha ennek az útján elindul, meg fogja látni, hogy nem csak nem fog szomorkodni, de még hálás is lesz a Nagymamának, hogy "odaföntről" ilyen irányba segíti Önt.
