Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt lelkiatya,

Szabad-e egy római katolikusnak Szentségekhez járulnia egy görög katolikus templomban?

Köszönettel: Ervin
Igen, természetesen. Ennek semmi akadálya, hiszen ugyanannak az egyháznak a tagjai vagyunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Mi a különbség a gyónás menetében a görög és római rítus között? A görög katolikus gyónás esetében tényleg el kell mondani sz egész szöveget a gyónatatószékben "2. Szertartástól" az 50. zsoltáron át, és csak utána lehet a büneinket bevallani?


http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=1546
A lényegi elemek teljesen megegyeznek: előkészületi imádság, bűnbevallás (a legutolsó gyónás idejét említve), a pap szavai, útmutatásai és az elégtétel megfogalmazása, a gyónó bűnbánati imája, a föloldozás és az elbocsátó áldás. A honlapunkon megtalálható sok ima, még lehetne akár több is, de nagyon ritkán szoktuk ezeket mindet elmondani. Leginkább gyóntató paptól függ, hogy hogyan irányítja a szentgyónás menetét.
Tisztelt Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy római (vagy görög) katolikus egyén áldozhat-e ortodox templomban? (vagy a kár református istentiszteleten úrvacsorában részesülhet-e?)
Katolikus ember szükség esetén nyugodtan megáldozhat ortodox Szent Liturgián. Az ortodoxok ezt másként kezelik, de erről már máskor írtam. Viszont katolikus ember ne vegyen részt protestáns úrvacsorán! Ott ugyanis nem történik meg az átváltoztatás - ezt ők is így vallják! -, tehát számunkra közönséges kenyér és bor az, amit akkor kiosztanak. Emiatt akár részesülhetnénk is, hiszen máskor is fogyasztjuk a kenyeret és a bort, de ez az ő szertartásuk iránti tiszteletlenség volna, hiszen - a maguk hite szerint - úgy nyújtják nekünk, mint az utolsó vacsora emlékét, mi pedig - a mi hitünk szerint - közönséges kenyér- és borként vesszük. A protestánsokkal való lelki közösséget más formákban kell megtalálni: együtt imádkozás, agapén való együtt étkezés.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem fog szépen hangzani,amit irok,de kikell irnom magamból.Nem tudok szeretettel viszonyulni a szüleimhez.Csak közönnyel,ahogy tették ők is.Vannak kisebb egészségügyi problémáik,nem súlyosak,különösebb segitségre se szorulnak,amibe tudok persze segitek inkább anyagilag vagy főzés terén.Piálni igy is birnak,amit tettek azelőtt is,és ami nagyon bántott meg most is bánt de ők ezt nem akarják megérteni felszinesen kezelik a dolgot.Bennem pedig mély fájdalom és megvetés él emiatt,és ki is mutatom a nem tetszésemet.Mert az ilyen viselkedés hatással volt az egész családra,még ha ők ezt nem is igy gondolják.Bennem most felgyülemlenek ezek a sérelmek,bennem is voltak,azt hittem megbocsátottam,de tévedtem.Amikor nekem vagy a testvéremnek voltak gondjaink ők se figyeltek ránk.Volt időszak amikor nagyon mélyen voltam,ők még csak észre se vették.Ha valami nehézség volt az életemben vagy rosszul hatott arra is csak legyintettek,ezt elutasitásnak éltem meg.Nincs bizalmam hozzájuk.Semmiben nem vagyunk egy hullámhosszon egymással.A gondok ellenére úgy döntöttem,hogy a szabadságom ideje alatt mégis elutazom kicsit,mert nem birom már se az itthoni környezetet se más dolgokat.Túlfeszitett vagyok.Amikor sok helyről érkezik a rúgás az életben,nehéz jónak maradni.Egyfajta megkeseredettség van bennem,mert csalódtam bennük is,volt idő amikor a barátokban,szerelemben is csalódtam,és nehéz igy egyenesen állni.Egyedül csak a jó Istenben nem csalódtam.Szeretnék itthonról is elmenni,úgy érzem jobb lenne.Mit tegyek ezekkel az érzésekkel magamban?Kérem segitsen valamilyen tanáccsal,mert nyomaszt,vádol ez az egész.
Vajon tud-e erről beszélni valakivel, a lelkiatyjával? Nagyon fontos, hogy ne egyedül hordozza ezt a nehéz terhet. Azt mindenképpen javaslom, hogy költözzék el otthonról. Önnek is, a szüleinek is hozzá kell szoknia, hogy külön, saját életet élnek. Ha nem állandóan egy fedél alatt vannak, Ön is kicsit távolabbról látja őket, akkor könnyebb lesz gyógyulni ebből a mostani, érzelmileg sérült állapotból.
Amit leír, az teljesen érthető, emberileg nézve természetes. Mégsem maradhat így, mert másik oldalról, ami szintén teljesen a természet rendje, Önnek szeretni, tisztelnie kell(ene) a szüleit. Az erre való vágy is ott van a lelke mélyén, éppen ebből fakad a mostani lelkiállapota, hogy e két érzés teljesen kibékíthetetlen a lelkében.
Tudnék tanácsokat adni, hogy ne ítélje meg a szüleit, ne vesse meg őket az alkoholizmusuk miatt, hiszen ennek ők maguk is áldozatai, ők is szenvednek tőle, még ha nem is látszik, még ha ők maguk sem fogják föl. Tudnék még más tanácsokat is adni, hogy az alkoholtól bénult beteg embereket hogyan kell(ene) szeretettel kezelni. De erre most Ön képtelen. A túl szoros közelség, egymásrautaltság szinte lehetetlenné teszi, hogy józan megfontolás alapján így tudja kezelni őket. Hosszú távon el kell jutnia oda, hogy elfogadja, tisztelje sőt, szeresse őket. Isten meg tudja ezt Önnek adni, csak kérnie kell. Ugyanakkor tevékenyen is meg kell tennie, amit tud, ennek érdekben. Ennek egyik fontos eleme a fizikai eltévolodás, egyszersmind a lelki közeledés a minél buzgóbb értük mondott imádság által.
Kedves Atya

?n szerint bűn e ha szeretnék már most egy t?rsra lelni.Ugyan is meghalt 2 hónapja az ?lett?rsam nagyon rossz egyedül idegen ország senki nincs itt ..Talán ezert szeretnék már valakit mert nyomasztó rossz egyedül. ?n szerint nem korai m?g 53 éves nő vagyok.K?sz?n?m hogy éllovasa. CSilla
Kedves Csilla!
Semmiképpen sem bűn, teljesen természetes és magától értetődő igény. Azonban tudnia kell, hogy az élettársi viszony az viszont magában hordozza a bűn állandó kísértését. Ha házasságkötés nélkül él együtt egy férfival, akkor elzárja magát a szentségi élettől, nem gyónhat, nem áldozhat. Éppen ezért azt javaslom Önnek, hogy inkább használja ki mostani helyzetét a kegyelmi előrelépésre. Gyakran járjon el gyónni, részesüljön a szentáldozázban, ezzel együtt pedig igyekezzék jobban bekapcsolódni az egyházi közösségbe. Ne élettársat, hanem most elsősorban az Isten közelségét és azon emberek közösségét keresse, akik szintén Istenben és nem Isten nélkül építik a boldogságukat. Amikor magányosnak érzi magát, akkor ne tévézzen, se ne egyéb pótcselekvéssel űzze el a rossz érzésű csendet, hanem inkább imádsággal: forduljon az Úr felé, Őtőle kérjen megértést, szeretetet. És, nyugodtan kérjen Tőle barátot is, aki az Ő akarata szerint is hiteles társa lehet Önnek.
Tisztelt Lelkiatya!

Arsenie Boca szerzeteshez írt akathisztoszt hol találhatnám meg magyarul?
Egy másik is érdekelne Szent Jánoshoz(Orosz) írt akathisztosz.

köszönettel
Mária
Arsenie Boca Romániában, az említett Szent János pedig Oroszországból származott és Kis-Ázsiában élt. Nem tudok arról, hogy lenne magyarra fordított akathisztosz himnuszuk.
Tisztelt lelkiatya!
Több éve élünk külföldön. Férjem római katolikus, én görög katolikus vagyok. Pár hónapja született meg a kisfiunk. Az lenne a kérdésem, milyen feltételei vannak hogy meg legyen keresztelve? Illetve. A nagyszülőkön túl senki nem él Magyarországon, akit keresztszülőnek kérhetnénk fel. Lehetséges keresztelés keresztszülők nélkül? Számunkra fontos lenne, de nem tudjuk mi ennek a menete. Köszönjük szépen a válaszát.
Legalább egy katolikus keresztszülő mindenképpen szükséges. Hiszen az ő feladata éppen az, hogy a szülőkön kívül még legyen valaki, aki felelősséget vállal a megkeresztelt személy keresztény neveléséért. Gondolom, hogy néha talán hazajárnak a nagyszülőket meglátogatni vagy más okból Magyarországra. Érdemes egy ilyen alkalomhoz kötni a gyermekük megkeresztelését. Persze, előtte telefonon vagy más eszközzel föl kell venni a kapcsolatot azzal a pappal, aki majd keresztelni fogja a gyermeket. A keresztszülő személyét is jól gondolják meg (az bárki elkötelezett katolikus hívő lehet, nem föltétlen családtag), hiszen a gyermekük lelki fejlődését fogják majd rábízni.
Tisztelt lelkiatya!

Aki idővel pap szeretne lenni, akkor az Úr milyen jeleket ad neki előtte, hogy belül is érezhesse a hívást erre a hivatásra?
Nem könnyű erre válaszolni, hiszen minden út más és más. Az Istennek szentelt élet két ismertető jegyét látom: az imádság szeretete és az emberek szeretete. Aki szeret imádkozni, az szeret időt tölteni az Úrral. Enélkül elképzelhetetlen a papi szolgálat, hiszen annak ez a legfőbb, ha nem az egyetlen lelki erőforrása. A másik elengedhetetlen föltétel az emberek szeretete. Hiszen egész életen át kell szolgálni az embereket, függetlenül attól, hogy milyenek, hogy hogy bánnak velünk. Persze, mind a két dologban sokat lehet fejlődni, alakulni. Akiben ezek esetleg nincsenek meg, de szeretné, ha meglennének és szívesen imádkozik is ezért, az is már annak jele, hogy csíraszeren ott van benne a hivatás.
Kedves Lelkiatya!
Ön hogy vélekedik arról, hogy Amerikában engedélyezték a melegek házasságát? Isten el fogja tűrni ezt a megszentségtelenítést? Én kezdek félni, mi lesz ebből... A világ nagyon rossz úton halad.
Hogy a világ nagyon rossz irányba halad, ezzel én is egyetértek. Egynemű párok házasságszerű elkötelezett kapcsolata súlyos támadás a házasság és a család Isten akarta rendje ellen. Nem is szabad házasságnak nevezni, vagy legalábbis ugyanazzal a szóval illetni ezt a képződményt, mint a természetes férfi-nő életre szóló kapcsolatát, amelyből gyermekek születnek. Hogy Isten miért tűri mindezt, azt nem tudjuk. Látnunk kell, hogy megengedi valamiért. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a mi bűneinket is megengedi, arra sem sújt le megsemmisítő csapással. Márpedig azt nem állíthatjuk, hogy mi kevésbé bűnösök vagyunk. Nem kívánhatjuk, hogy az egyneműek nemi elhajlásait azonnal büntesse, de a mi bűneink iránt legyen elnéző. A mi Istenünk végtelenül irgalmas Isten. Nem lehetünk eléggé hálásak, hogy ő ilyen irgalmas velünk szemben.
Dicsos?g J?zus Krisztusnak!
Aty?m azt szeretn?m megk?rdezni: mi?rt vana az hogy a gorogkatolikus aty?k h?zasodnak a r?maiak pedig nem?
Koszonom elore is v?lasz?t.)
Hadd tegyek egy kis pontosítást. A görögkatolikus papok sem nősülhetnek, ugyanis, aki már fölvette az egyházi rend szentségét, az nem házasodhat. Viszont a keleti egyház hagyománya az, hogy nős embereket is pappá lehet szentelni, tehát papszentelés előtt lehet házasságot kötni. Ez volt az egész egyházi gyakorlata az első évszázadokban, de mindig nagyra becsülte az önként vállalt cölibátust (nőtlenséget) is. Az V. századtól vált kettő Kelet és Nyugat gyakorlata, Nyugaton egyre több helyi zsinaton tették kötelezővé az áldozópapok számára a cölibátust. Véglegesen csak az ezredforduló táján vált mindenütt elterjedtté. Igaz, Magyarországon még ennél is később. A Szabolcsi Zsinat (1092) határozataiból arra következtethetünk, hogy ekkor a keleti egyházfegyelme még erősen hatott és a latin szertartásúak számára is bizonyos feltételekkel engedélyezett volt a házas papok családi élete.
Kedves Lelkiatya.
Sokat gondolkodtam mostanában a felebaráti szereteten. Azt szeretném kérdezni, hogy tudom gyakorolni azzal a nővel szemben, aki feltételezhetőleg ki akart kezdeni a férjemmel. ( Ő nem volt rá vevő.) Már megbocsátottam a hölgynek, de szerezni még nem tudom. Ha közös társaságban vagyunk vagy nem megyek el, vagy levegőnek nézem. De ilyenkor nagyon zavar a jelenléte. Gondolom ez nem helyes? Gondolkoztam, mi lenne, ha bajban lenne, segítenék e rajta. Valószínűleg igen. Ez már felebaráti szeretet? Hogyan gyakoroljam vele szemben?
Első lépésben azt javaslom,imádkozzék érte. Ha ezt meg tudja tenni, akkor már nincs nagy baj. Ez annak a jele, hogy nem táplálja a haragot vele szemben. Nem arra kell törekednie, hogy érzelemmel szeresse ezt a személyt, hanem, hogy ne lásson benne ellenséget. Úgy tekintsen rá, mint aki szintén áldozat, az ördög eszköze, hogy tönkretegyen szép életeket. Lélektanilag teljesen érthető, hogy nehezen tud vele kapcsolatot létesíteni. Most nem is szükséges, talán jobb is, ha kerüli. De az érte való imádság és a fölötte való ítélkező gondolatok kerülése jó út a megbékélésre és a szeretet építésére.
Kedves Atya !

Több mindent olvastam a témáról, de nem ismerem a mai Egyház álláspontját a Szűzanyával kapcsolatban. Ő kegyelemmel teljes,Jézus szeplőtelen édesanyja, ám mivel szüleitől természetesen fogant hordoznia kellett az eredeti bűn terhét.DE akkor mikor szentelődött meg ? Az anyja méhében ?
Fogantatásától fogva. Már úgy jött a világra, hogy a Krisztus megváltó ereje már előre megőrizte a bűntől. Ez egyházunk kezdettől fogva élő hagyománya, és semmi nem indokolja, hogy ezt ne higgyük el vagy másként gondoljuk. Önmagában nagy titok ez. Pusztán emberi értelemmel nem érthetjük meg minden részletét.
Tisztelt Lelkiatya!

Ön tudja esetleg, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye alkalmaz-e saját dolgozójaként gyógypedagógusokat, vagy keres-e Hajdú-Bihar megyében? Válaszát előre is köszönöm!
Egészen bizonyosan, hiszen több ilyen intézményünk is van, ahol erre szükség van. Általában a honlapunkon megtalálhatók az álláshirdetések, érdemes azokat figyelni.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik kollégámmal mély beszélgetést folytattam és nem tudom helyes volt-e.Úgy alakult,hogy együtt mentünk haza egy össszejövetelről,és tartalmas beszélgetésekbe kezdtünk.Minden adott volt a meghitt hangulat megtermetéséhez.Mesélt a hitéletéről,egy keveset a múltjáról,küzdelmeiről,arról mit hogyan él meg.Ez nem az első eset volt,hogy igy elbeszélgettünk,a múltkor is volt egy nehézségem és nem tudom miért,de megosztottam vele.Ő megértett és meghallgatott.Szoktam rá gondolni azóta.Az a gond ha egy férfivel mély beszélgetésbe kerülök,vonzódni is kezdek hozzá.Ő egyébként kedves meg figyelmes másokkal is,nem csak velem.Barátnője nincs,de nem biztos,hogy ő ugyanúgy gondol rám mint én őrá.Nem szeretnék csalódni,mert az ilyen dolgok a múltban sok érzelmi vivódást okoztak,ami visszavonultabbá is tett a másik nemmel kapcsolatban,még akkor is ha nem történt köztünk semmi.Félek is egy kapcsolattól.Sokszor érzem magam magányosnak is és jól esett a figyelme,a vele való beszélgetés.Ön mit tanácsolna?
Igen, szokott ez történni, hogy egy jóízű beszélgetésben a két fél nem egyformán érzi magát, utána nem ugyanazt gondolják erről a beszélgetésről. Javaslom, hogy örüljön annak, hogy van, akivel sikerül ilyen jót beszélgetni. Egyelőre azonban ne fűzzön nagyobb reményeket ehhez a kapcsolathoz, hiszen egy-két beszélgetés még nem jelent igazi közeledést, s valóban nagyobb csalódásnak tenné ki magát, ha már ezt kezdeti lépésekként értékelné önmagában. Legyen nyitott e felé a fiatalember felé, de mások felé is. Az érzelmi csalódásokat viszont fontos földolgoznia. Jó volna, ha egy lelkiatyával vagy akár egy pszichológussal átbeszélné ezeket a korábbi sebeket mindet, egytől-egyig. Erre nagy szüksége van annak érdekében, hogy a jövőbeni kapcsolataiban ezek ne terhek, hanem hasznos tapasztalatokként legyenek jelen. Ez nem csak a kizárólagos kapcsolatra vonatkozik, hanem minden baráti s egyéb kapcsolatra is. Tehát a társaságban való fölszabadultsága, kezdeményezőkészsége és befogadó nyíltsága érdekében is fontos, hogy a múlt soha ne teher legyen, hanem alap a továbbépítkezésre.
Kedves Lelkiatya!
Összevagyok zavarodva,mert nem találom az utamat,pedig már a harmincas éveimben járok,nem tudok merre fordulni.Volt egy idő,hogy szerzetesnővér szerettem volna lenni,de az utóbbi időben már nem tudom mire hiv valójában a jó Isten.Megjelent bennem a vágy egy társ iránt is,de ezen a téren sincs semmi kilátásban. Kapcsolatban álltam szerzetesnővérekkel is,de ez idővel elhalványult,nem kapok visszajelzéseket tőlük vagy csak ritkán,azt is röviden.Mintha nem akarnának segiteni az életutam tisztázásában.De az is lehet ez a jó Isten keze,hogy távol tart tőlük.Úgy érzem bolyongok,nem tartozom se ide,se oda.Mintha sehova se kellenék,és ez rossz érzés.Nagyon rossz.Szenvedek emiatt.A nyár folyamán egy egy hetes zarándokútra készülök,hátha ott sikerül kicsit megvilágosodnom.Ön mit tanácsol,milyen módon keressem az utamat?
Válaszát előre is köszönöm!
Rita
Kedves Rita!
Ne önmagát keresse, hanem az Úr akaratát. Ne saját maga boldogságát, hanem másokét. Mondhatja, hogy akkor mi lesz az Önével? Csakhogy ez így működik a jóságos Isten rendjében: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti értem és az Evangéliumért, megmenti azt. Itt most nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem egyszerű önzetlenségre és Istenbe vetett bizalomra.
A zarándokút, lelkigyakorlat nagyon jó ötlet, talán azóta volt is, hiszen már régen írt nekem ebben a rovatban. Tegye föl magában, hogy nem akar mást az életében, mint az Úr akaratát teljesíteni. Nyilván Ön is így jár a legjobban, hiszen Isten tudja egyedül, hogy mire van igazán szükségünk. Ne féljen, ez nem bezártságot fog eredményezni, hanem egy sokkal mélyebb megnyílást a szívében az emberek felé. Ne saját magáért aggódjék, hanem azt keresse, hogyan tud segíteni másoknak. Ez tartalommal tölti meg az életét.
    ... 276 277 278 279 280 
281
  282 283 284 285 286 ...