miror törölték a második parancsolatot
Nem tudok róla, hogy bárki is megpróbálta volna ezt a lehetetlenséget. Hiszen csak az törölhetné, aki parancsba adta, más nem. Hogy figyelmen kívül hagyjuk, ez viszont, sajnos, nagyon gyakran megtörténik.
mióta van görögkatólikus
Bár 1646-os ungvári uniót követően beszélhetünk a Kárpát-medencében görögkatolikusságról, maga az elnevezés későbbi keletű, a XVIII. századtól nevezik a Rómával egyesült bizánci rítusúakat görögkatolikusoknak. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy a honfoglaló magyarok között is voltak már keresztény fejedelmek, akik a bizánci egyházban vették föl a keresztséget. Mivel ekkor még a nagy egyházszakadás előtt vagyunk, róluk is mondható, hogy Rómával egységben lévő bizánci rítusú magyarok. Természetesen őket még nem lehet görögkatolikusnak nevezni, mivel a kifejezés jóval későbbi keletű.
DJK! Kedves Lelkiatya! Honnan tudjuk letölteni a rózsafüzér társulat szabályzatát,működési feltételeit,a titokváltás menetét és imáit stb.? Egyházközségünkéből nagyon sokan "elköltöztek",nincs egy írásba foglalt útmutató, ami által újra lehetne a közösséget szervezni.
A következőket ajánlhatom:
http://kollegium.aporisk.hu/dokok/aktualitasok/359/rozsafuzer_imadkozasa_1.pdf
http://keresztezo.hu/content/rozsafuezer-imadkozasa
http://titkosertelmurozsa.shp.hu/hpc/web.php?a=titkosertelmurozsa&o=aloldal_1_
LELKIATYA! Hogyan képzeli el a Mennyorszagot? ?
Nekem elég gyenge a fantáziám, úgyhogy az nem sokat jelent, hogy én hogyan is képzelem el. Nem is szoktam róla gondolkodni. Egy valamit tudok. A mennyország legnagyobb boldogsága az lesz, hogy végre távolság nélkül, egészen közel lehetünk az Úrhoz, leplezetlenül láthatjuk Őt, egyek lehetünk Vele. Ez, lehet, hogy így nem túl sokat mond, de ha imádságban éreztünk már boldogságot, ami egyébként semmi földi boldogsághoz nem hasonlítható, akkor valamit megsejthetünk abból, hogy miért is olyan boldog állapot az Isten közelében lenni.
Azt tudom még elmondani, hogy ott minden létezhető boldogság meglesz a maga teljességében. Amit itt a földön valaha is megélhetünk az ott is meglesz ezzel a teljességgel.
Kedves Lelkiatya!
Ha valaki nagyon messze lakik a templomtol pl 50-100 km-re, emiatt nem jar
vasarnapi misere (a tobbi kotelezore sem), az halalos bun?
Köszönöm valaszat
Nem halálos bűn. Isten nem követel lehetetlen dolgokat. Ez éppen nem volna lehetetlen, mégis a józan emberi léptéket meghaladja. Viszont bizonyára a lakhelyéhez közelebb is van templom vagy kápolna, még ha nem is görögkatolikus. Ugyanakkor jól teszi, hogy azért törekszik eljutni, s legalább havonta vagy két havonta mégis eljut valamilyen görögkatolikus szertartásra.
Kedves lelkiatya!
Van valaki akivel évekkel ezelőtt ismerkedünk egymással,nem volt köztünk semmi,és mostabána újból többet jelentkezik.Régebben eleinte ő akart tőlem valamit,de akkor barátként tekintettem rá,kis idő múlva ez fordult,de akkor azt mndta ő másként gondolja.El is távolodtam akkor,rossz is volt, de késöbb megértettem miért kellett, hogy úgy történjenek a dolgok.Az a férfi bár rendes nem keresztény,meg se volt keresztelve,zárkózott is volt,sokszor háritott témákat.Abban az időben nekem egy ilyen valaki is megfelelt volna, de ez azóta változott,hidegen hagy az egész, fontosnak tartom, hogy egy keresztény férfi legyen a társam,akivel lehet beszélni a hitről,együtt imádkozni, lelkigyakorlatokra járni.Számomra a beszélgetések azokkal a férfiakkal,akikkel nem lehet vallási témákról beszélgetni,üresek,úgy érzem valami hiányzik azokból a kapcsolatokból,meg sem értenek igazán.Két keresztény ember között se mindig egyszerű a dolog bizonyára,de egy nem hivő nem értene meg dolgokat pl.Szentmisére,közösségbe járást,a másik fél lelkibeállitottságát,azt sem ha a kerestemből havonta egy összeget az Úrnak ajánlanék hálából.Felkeltette az érdeklődésemet az egyik kollégám,ő hivő ember,sokszor beszélgettünk ilyen témákról,beszélt önmagáról, a megtéréséről is.Ő előzékeny,kedves normális gondolkodású.Vonzódást érzek iránta.De kiderült vagyis meghallottam amikor arról beszélt a közösségben a ferencces testvérnek,hogy érdeklődik valaki iránt,aki hivő, s bár nincsenek kapcsolatban,de szerintem rá koncentrál.Ettől csalódottnak éreztem magam.Gondolom kettőnk ismeretsége ennyibe is fog maradni.Már vágyom egy társra,egyre jobban foglalkoztat ennek a gondolata.Ön szerint adjak-e esélyt a multból felbukkant személynek? Vagy a nehezebb utat válasszam és várjam ki hogy találok megfelelő a hitét komolyan vevő férfit?Az kizárólagosságnak számit-e ha csak keresztény társat szeretnék?
Válaszát előre is köszönöm!
Egyetértek Önnel abban, hogy csakis keresztény társat találjon magának. Egészen más minőségű az élete, a kapcsolata, ha a legfontosabbat, a hitét meg tudja osztani a társával. Szerintem nyugodtan várja ki, hogy a Jóisten kit hoz el Önnek. Az sem kizárt, hogy éppen az a munkatársa, akire utalt, de ki kell várni. Erőszakos, kihívó semmiképpen se legyen vele, hogy így fölhívja magára a figyelmét, mert abból nem lesz igazi, jó kapcsolat. Adjon hálát az Úrnak, hogy a gondolkodása ilyen irányban alakult. Ez azt is jelenti, hogy az élete egyre értékesebbé válik. Higgyen abban, hogy az Úr továbbra is vezeti Önt. Figyeljen Rá, Vele beszélje meg a dolgait, Tőle kérjen tanácsot. Ez sok imádságot, Szentírás olvasást jelent. Közben pedig az emberi kapcsolatai is egyre jobb irányba fognak haladni.
Kedves lelkiatya, én nem akarok itt beleszólni semmibe, de szeretném leírni a véleményemet az internetes társkeresésről.
Én és a feleségem boldog házasságban élünk, gyermekünk is van és keresztény társkereső oldalon találtunk egymásra, amiért nagyon hálásak vagyunk. Véleményem szerint nem kell ettől félni, sőt kifejezetten azon a véleményen vagyok, hogy minél hamarabb találkozni kell a levelezőpartnerrel, hogy ne áltassuk magunkat sokáig a levelezésekkel. Nyilvános helyen kell találkozni, fogalmas helyeken, kávézóban, ahol többen vannak, így nem lesz semmi baj.
Amit az alább egy kérdező ír: "De valahogy egymásra találtunk ezzel a sráccal." Nos lehet, hogy ebből lehetne komoly kapcsolat is, ha bátorítanánk a hölgyet, hogy vágjon bele. Én mielőtt rátaláltam volna a feleségemre, tizenvalahány lánnyal ismerkedtem interneten és találkoztam személyesen. Egyikük sem vert át, csupán nem illettünk össze. Félő, hogy pont a sok levelezés által alakítunk ki magunkban irreális képet a másikról, ezért jobb mihamarabb találkozni, hogy időben véget vessünk annak, ami nem lesz jó.
Nem egyszer előfordult velem, hogy a levelezések alapján felkiáltottam, hogy "mindig is ilyen lányra vártam", aztán teljesen más benyomásom volt a személyes találkozó után. Ezért jobb túl lenni a találkozáson minél előbb.
Nagyon köszönöm, hogy ezeket a sorokat közzétette.
Kedves Atya!
A testvéreim és én egészen máshogy látjuk a világot. Sok mindenben különbözünk és ezeket a különbségeket már elfogadtuk egymásban. Mégis nagyon zavar az, hogy ők a párkapcsolataikban nem ugyanazt keresik, mint én. Ők is vallásosak, templomba járnak, hisznek és bíznak is Istenben, de a párkapcsolati életben kijjebb húzták meg a határvonalat, mint azt egy katolikus ember tenné és teheti. A legjobbat kívánom a tesóimnak: azt szeretném, hogy sikeresek legyenek, boldogak és legfőképpen azt, hogy az egész életükön rajta legyen Isten áldása, így egyszer majd a házasságukon is. Zavar, hogy nem olyan párt választottak maguknak, akik pl. még meg sincsenek keresztelve. De én, mint testvér nem tudom, hogy meddig szólhatok bele az ő dolgaikba. Megbántani nem akarom őket, és mivel felnőttek vagyunk, azt sem szeretném, hogy ez a gondolat falat emeljen közénk.
Szeretném, ha Atya útmutatást adna nekem, hogy mi lehetne a helyes részemről, az imádságon kívül.
Próbáljuk belehelyezni magunkat a Jóisten helyzetébe! Ő hasonlóan van velünk, mint Ön a testvéreivel. Szeret minket, és közben látja a tévedéseinket is. Ha valaki, hát Ő bizonyosan tudna tenni is, hogy ne így viselkedjünk. Tesz is érte, de roppan tapintatosan, igazán szerető módon. Ezt kellene megtanulnunk Tőle. Nincs benne ítélkezés csak - emberi szóval: - szomorúság, amikor látja, hogy saját magunk életét tesszük tönkre. Ha egy mai fiatal az Egyház tanítását figyelmen kívül hagyva a maga feje után megy (ami nem egyéb, mint az, hogy a mai világ erőszakos véleményalkotásának az áldozata lett), azzal a saját életét teszi tönkre. Ha valaki szabados a házasság kötés előtt, akkor, sajnos az lesz a házasságkötés után is. Ez az oka a házasság és a család mai válságának is. Szóval, nagyon jó lenne, ha az Ön testvérei is komolyan vennék az Egyház és az Isten szavát (ami ugyanaz), de ha már felnőttek, akkor nincs mit tenni, ők a maguk életét élik. Persze, keresni kell a módját a jobb belátásra segítésnek, de ezzel a végtelen tapintattal, ítélkezésmentes szeretettel, ahogyan a mindenható Isten szeret minket. És, persze, ahogy arra Ön is utalt, imádsággal, vagyis ennek a mindenható és szerető Istennek a segítéségét kérve.
Tisztelt Lelkiatya!
Én vallásomat gyakorló és szerető lány vagyok. Gyakran imádkozom,templomba járok stb.. De van egy ismerösöm aki Baptista lelkipásztornak tanul és kapcsolatot akar velem. ÉS ő megmondta hogy a házasságig vár az "olyan" dolgokkal. Mit tegyek,hogy eltérő a vallásunk mert nagyon szimpatikus a srác? Gond ha a nem katolikus?
Hát, igen, ez kicsit gond. Nem mondom, hogy ne is barátkozzék vele, sőt, lehet ebből egy szép kapcsolat is. De az semmiképp sem eredményezheti, hogy Ön a vallását, a hitét, az egyházát elhanyagolja. A barátkozásuk azt is hozhatja, hogy a hit kérdésével mélyebben foglalkozzanak. Legyen mindkettejükben nyitottság! Az igazi nyitottság elvezet a teljes igazságra. Tehát ettől nem kell félni. Csak valóban ismerje meg Ön is minél jobban és mélyebben a katolikus hitet (ha görögkatolikus, akkor annak bizánci rítusú gazdag megélését), s nehogy amiatt fogyatkozzék meg a hite, hogy ez a fiú jobban ismeri a maga felekezetének az érveléseit, s meggyőzi Önt arról a tévedésről, hogy nincs is szükség az Egyházra.
Kedves Lelkiatya!
AZ gond,ha Jézusra nagyon sokszor gondolok.? Valamikor folyton ő jár a fejembe.
Már hogy is volna gond? Az egyik legnagyszerűbb állapot, ha sokat gondolunk Jézusra, ha mindenről Ő jut az eszünkbe, akár jó, akár rossz dolog ér.
Akkor lehet ez rossz, ha közben nem gondolunk az embertársainkra, ha közben megfeledkezünk róluk. De ha ez történnék, akkor az nem is hiteles Jézusra gondolás, mert Jézus közelségében éppen az történik velünk, hogy még érzékenyebbé válunk a szeretetre, mások szükségeire. Jézus közelségében mi magunk is egyre hasonlóbbá válunk hozzá. Ez okozza a szeretetben való előhaladásunkat, ha Jézusra sokszor gondolunk.
Lelkiatya!
Mit jelent az Istenfélelem? Hogy féljünk Istentől,ha szeretjük őt??
Az istenfélelem a legnagyobb fokú tiszteletet, hódolatot jelenti. Nem az Istentől félünk, hanem az Istent féljük. Ahhoz hasonlíthatom, mint amikor az embert túrázás közben lenyűgözi a hegyek látványa. Megrendülten áll, csodálkozik, nem jut szóhoz. Nyilván nem fél a hegyektől, mégis egyfajta tisztelet ébred benne a nagyság láttán. Ehhez hasonló az, amit az Istent szerető ember érez. Annyira szereti Istent, hogy eszébe nem jutna megbántani, megsérteni őt. Újra mondom, nem azért, mert fél Tőle vagy a haragjától, hanem éppen azért, meg nagyon szereti. Nyilván, ettől az érzéstől teljesen különbözik az, amikor fél valamitől vagy valakitől az ember.
Tisztelt Lelkiatya!
Létezhet az, hogy egy keresztség érvénytelen legyen? Lassan 30 éves családapaként tudtam meg, hogy az én keresztszülőm nem is részesült a szentségben, egy hitoktató végzettségű barátom szerint ez így érvnytelen, olyan, mintha meg sem történt volna. Válaszát előre is köszönöm! S.
Ha nagyon jogi megfogalmazással élek, akkor azt mondom, nem megengedett de érvényes módon volt Ön megkeresztelve. Feltétlen szükséges a keresztszülő, de annak feladata az, hogy bevezesse a megkereszteltet a keresztény életbe és kísérje is a lelki fejlődését. Harminc év elmúltával ennek már kevés a jelentősége. Az érvényességet, hangsúlyozom, semmiképp sem érinti. Akkor beszélhetünk érvénytelen keresztelésről, ha nem a Szentháromság nevében történik a keresztelés, vagy éppen nem vízzel, ami szintén érvényességi feltétel. Ön érvényesen keresztény, s törekedjék csak továbbra is arra, hogy hiteles is legyen az Ön kereszténysége.
Tisztelt Lelkiatya!
Az egyik jó ismerősöm a vasárnapi Szentmise végén ...
Kérem a levelet ne tegye közzé,csak a választ.Válaszát előre is köszönöm!
A leírása alapján inkább arra gondolok, hogy az illetőnek pszichés zavarai vannak. Valószínű, ilyen zavarokkal nem volna szabad vezetői feladatokat ellátnia. Ha belátja ezt a betegségét, járt már szakembernél, akkor ez könnyebben elérhető. Bonyolultabb a helyzet, ha nem ismeri be a betegségét, akkor a kezelése is jóval nehezebb. Sokszor előfordul, hogy pszichés zavarokat megszállottságnak vélik - akár az illető személyek, akár a környezetük. Ezért van szükség szakemberre. A megszállottságnak tűnő esetek 90-95 százalékában inkább erről a pszichés zavarról van szó. Hogy nem szeretne vele találkozni, közelében lenni, ezt teljesen megértem. De azért félnie sem kell tőle. Imádkozzék érte, és lehetőleg ne kerülje a társaságát, hanem más egyebekről beszélgessenek. Az emberi szeretet jelei mindig gyógyítólag hatnak.
Tisztelt Lelkiatya!
Két kérdést tennék fel Önnek.
1.Ha szabad Öntöl ilyet kérdeznem:Milyen egy pap magánélete(Hogyan zajlik egy átlagos napja stb...)?
2.A vásárnapi istentisztelet(és más ceremónikus szertartások) levezetésén kívül,milyen feladatokat/foglalatosságot lát el egy pap?
Válaszát előre köszönöm! N.B.
Bocsásson meg, sajnos nem tudok Önnek kimerítő választ adni. Nem azért, mintha nem volna szabad ilyet kérdezni, hanem, mert a válasz messze túlfeszítené ezt a keretet, ahol csupán néhány soros válaszadásra van lehetőség.
A pap sokkal többet tesz, mint a templomi szertartások végzése. Ebben a hármasságban foglalható össze: vezetés, tanítás, megszentelés. Mindhárom egyformán fontos és egymást kiegészíti, erősíti.
A papnak kell vezetnie a rábízott közösséget. Ez néha anyagiakra is kiterjed, de nem tartozik a legfontosabbak közé. Egy közösséget egyben tartani, fejlődését irányítani, az egyéni sebeket gyógyítani, bizony, nem könnyű dolog.
A tanítás is sokféle lehet. Egyrészt a hittanórákon, mely szintén korosztálytól és körülményektől függően nagyon sokféle lehet, másrészt az igehirdetésben, amely szintén nem csupán a templomi szertartásokra vonatkozik. Gondoljunk a temetésre, vagy más, egyéb alkalmakra, amikor a papnak meg kell szólalnia, és szavai mindig tanítást kell, hogy hordozzanak.
A megszentelés pedig elsősorban a templomi szertartásokra vonatkozik, de sok más lehetőség is van, amelyen keresztül a pap megszenteli az emberek életét. Most éppen Vízkereszt táján sok családot vagy magányos embert fölkeres, hogy megszentelje a házukat, lakásukat.
Hosszan lehetne még sorolni a pap roppant összetett feladatát. S nem beszéltem még az imádságról, amely, mégis, talán a legfontosabb feladata. A pap az imádság embere, Istennel való személyes kapcsolattartása által tud segíteni az embereknek a vezetésben, a tanításban és a megszentelő munkában egyaránt. Az imádság teszi hatékonnyá és hitelessé a pap életét és munkáját.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik kérdező írta, hogy kétségei vannak, hogy a püspökeinket a Szentlélek irányítja-e, ezért az imádságon kívül szeretne tenni még valamit.
Nos, ha szabad javasolni a kérdezőnek, akkor én a helyében a kétségeit mindenképpen megosztanám egy lelkiatyával, vagy egyenesen az érintett püspököktől kérdezném meg személyesen, hogy tetteik, döntéseik mögött mi áll valóban. Sokszor érzem magam is azt, hogy mi egyszerű hívek nem értünk dolgokat az egyházukkal kapcsolatban, nem tudjuk, hogy mi miért történik, minden mi a jelentősége, mi miatt következnek be a változások. Magam is kérdeznék a püspök atyáktól, nekem is vannak olyan gondolataim, melyek nagyon kemények lehetnek feléjük. Sokszor én is gondban vagyok, mert úgy érzem, hogy a püspök atyák cselekedetei azt a vallást támadják, amiben felnőttem, nevelkedtem. Aztán a rossz gondolatok után tudom, hogy cselekedeteik mögött bölcs megfontolás lehet, ők biztos nem ártanának szándékosan, igyekeznek az egyházunknak jót tenni, csak éppen mi nem értjük.
János
Kedves János!
Bár nem kérdést tett föl, mégis hadd feleljek a soraira. Egyetértek Önnel, hogy érdemes bízni az egyházi vezetőkben és a jó szándékot föltételezni. Ezzel biztosíthatjuk, hogy együtt építjük Krisztus egyházát. Tévedések, természetesen, mindig adódnak, hiszen gyarló emberek vagyunk, s ez érvényes az egyházi elöljárókra is. De a bizalom és a jó szándék nyitottá tesz bennünket arra, hogy Isten akaratát fedezzük föl a számunkra érthetetlen dolgokban is. Magától értetődő, hogy az egyházi vezetők éppen úgy az Egyház és a hívek előhaladását akarják, mint bárki más - valószínű még jobban. S igaz az a mondás is, hogy a vezetők magasabbról látják a dolgokat. Érdemes, tehát bízni bennük, de még inkább a Jóistenben, aki kiválasztotta és erre a vezetői szolgálatra szentelte őket.
