Kedves Lelkiatya!
Kétségeim vannak a P. Gergelynek adott válaszát illetően.
1. Ha annyira nem dogmatikus kérdés a Filioque, akkor miért nem távolítjuk el a Credoból?
2. Annak ellenére, hogy II. János Pál pápa felszólította a teológusokat a primátus revíziójára, nem igazán történt semmiféle előrelépés. Sőt, ő maga az "Ut unum sint" kezdetű enciklikában felépíti a szokásos képet a pápaságról:
"A hatalommal és tekintéllyel, melyek nélkül egy ilyen feladat illúzióvá válna, kell biztosítania Róma püspökének az összes egyház közösségét. Ezen a címen ő az első az egység szolgái között. Ezt az elsőséget, primátust különböző szinteken gyakorolja az ige átadásának felügyeletére, a szentségek kiszolgáltatására és a liturgia végzésére, a misszióra, a fegyelemre és a keresztény életre vonatkozóan. Péter utódára tartozik, hogy emlékeztessen az Egyház közjavának igényeire, ha valakit saját érdekeinek szolgálata megkísértene azzal, hogy erről megfeledkezzék. Kötelessége figyelmeztetni, óvni és kinyilvánítani, ha a hit egységével össze nem egyeztethető véleményt terjesztenek. Amikor a körülmények igénylik, a vele közösségben lévő összes pásztor nevében beszél. Az I. Vatikáni Zsinat által jól meghatározott föltételek mellett ex cathedra is kinyilváníthatja, hogy egy tanítás a hitletéteményhez tartozik.[189] Így tanúskodván az igazság mellett, szolgálja az egységet."
3. A tévedhetetlenség hittétele kapcsán: "az Egyház vezetőjének szól", írja a Lelkiatya. Ha az Egyház arra a konszenzusra jut, hogy a jurisdikciós primátus nem megalapozott, így el kell törölni, akkor ez a dogma is érvényét veszti? Ebben az esetben ugyanis nincs "vezetője" az Egyháznak, csupán az egyetemes zsinatok tévedhetetlenek...
4. Létezhet-e olyan, hogy valakit az Úr arra hív, hogy hagyja el a Katolikus Egyházat, és váljék ortodoxszá? Mi a véleménye például Gabriel Bunge atyáról (http://ortodox-keresztenyseg.webnode.hu/beszelgetes-egy-ortodox-hitre-attert-bences-szerzetessel/)? Elképzelhető, hogy őt tényleg arra hívta az Úr, hogy átlépjen az Ortodox Egyházba (másképpen: bűnt követett-e el az, aki átlépett?)?
5. A 4. kétségem a fordított esetre is vonatkozik: létezik, hogy egy ortodox keresztényt arra hívjon az Úr, hogy katolizáljon? Erre is számos példa adódott, főleg a kommunista diktatúra alatt (ld. Nikodim metropolita).
6. Egy ortodox oldalon kemény feltételeket fogalmaztak meg az ortodox és a katolikus egyház teljes egységéhez (http://andronikosz.blogspot.hu/2015_05_01_archive.html). Mit gondol erről a Lelkiatya?
Válaszát nagyon köszönöm!
1. Mint korábban is írtam, a Filioque kérdést lehet többféleképpen értelmezni. Ha így van, miért távolítanánk el a Hitvallásból? Utóbbi pápáink mondták már a Hitvallást azzal is, anélkül is. Lehet hinni nekik, hogy jól meggondolták, miért cselekszenek így.
2. A primátus értelmezésében egyelőre valóban nem történt jelentős előrelépés. De nem éppen ennek elégtelenségét igazolja a pápai magatartás, hogy újra és újra előveszik a kérdést?
3. Hogy egy kérdést meg kell vizsgálni, értelmezési lehetőségeit tovább kell gondolni, ez távol áll attól, hogy az abban foglaltakat el kell vetni. A primátus megvizsgálásának lehetősége nem hordozza magában a hittétel törlésének szándékát.
4. Valóban, sok példa volt és van ma is arra, hogy emberek a katolikus egyházból az ortodoxba lépnek és fordítva. Nem feladatunk, hogy ezeket az embereket megítéljük, sőt, Szent Pál és maga Krisztus is óva int ettől.
5. Nincs fölhatalmazásom annak megállapítására, hogy a másik ember bűnt követett el vagy sem. Személy szerint én magam is roppan szomorúan vettem a hírt Bunge atya ortodoxszá válásáról. Hogy mire indította őt az Úr, azt sem tudom. Legkevésbé gondolom, hogy Istentől eredő szándék volna egyik felekezetből a másikba átlépni. Éppen ezért javaslom a keresőknek, hogy kövessék az Isten akaratát.
6. Hosszan böngésztem a megjelölt oldalt, de nem elég figyelmesen, mert nem találtam meg, hogy milyen feltételeket fogalmaztak meg. Ezért erre a kérdésére nem tudok válaszolni.
Kedves Lelkiatya!
Problémáim vannak a katekizmus egyes pontjaival (Magyar Katolikus Katekizmusból származó válaszok):
[92] "Jézus Krisztus egyetlen Egyházat alapított. A Jézus Krisztus által alapított Egyház a Katolikus Egyházban áll fenn."
[96] "Az igaz hitet tévedés nélkül a pápa és a vele egységben lévő püspökök tanítják."
[105] "Az Egyház püspökei az apostolok utódai, az egyházmegyék főpásztorai, egységben a pápával."
Kérdéseim:
[92] A Jézus Krisztus által alapított Egyház miért nem áll fenn az Ortodox Egyházakban?
[96] Az első hét egyetemes zsinat tanítása alapján működő Szent Szinódusok miért nem tanítják tévedhetetlenül az igaz hitet?
[105] Miért feltétele a püspöki rend "birtoklásának", hogy a felszentelt egységben legyen a pápával?
Egyébként is, ha valakit illegálisan szentelnek püspökké, még azt is püspököknek tartja a Katolikus Egyház, csak kiközösítés alatt áll. Az apostoli kheirotonia érvényessége független a legitimitástól, ezért igen következetlennek tartom, hogy a fogalomhoz hozzácsatolták a teljes közösség kérdését. Sőt, egy ortodox püspök igenis sértve érezheti magát egy ilyen mondat miatt, teljesen jogosan. Egyébként kicsit kétszínűségnek is tartom, hogy a keleti ökumenikus közeledésben erről nem esik szó, hogy az Katolikus Egyháznak ez a tanítása a püspöki szolgálatról, hanem csak magunk között tanítjuk szilárd meggyőződéssel, hogy a mi püspökeink azért "jobbak", sőt igazán csak ők püspökök, mert egységben vannak a Szentatyával. Úgy gondolom, hogy ha kiválasztunk két püspököt az Ortodox és a Katolikus Egyház összes püspöke közül, akkor csak jellembeli különbözőség állapítható meg közöttük, méltóságukat tekintve nincs eltérés közöttük (legfeljebb csak annyi, amennyi a püspöki hierarchián belül elkülöníthető).
Mit gondol ezekről a Lelkiatya?
Válaszát előre is köszönöm!
Éppen azért fogalmaz a Katekizmus (és a zsinati szöveg, ahonnan ez a kifejezés származik) ilyen körültekintően, hogy ne legyen kizáró. Nem arról beszél, hogy hol nem áll fönn, hogy ki van ebből kirekesztve, hanem a Katolikus Egyházról állapítja meg, hogy abban biztosan fönnáll. Nem foglal állást a szöveg abban a tekintetben, hogy az Ortodox egyházakban fönnáll-e vagy sem.
A második kérdésére is ugyanezt mondhatom. Nincs jogos indok arra, hogy a szöveget úgy értelmezzük, hogy a Szent Szinódusok nem tanítják tévedhetetlenül az igaz hitet.
A Katekizmus a Katolikus Egyház püspökeiről beszél. Nincs benne más egyházak, más felekezetek püspökeire vonatkozó utalás, nem szabad ezt beleolvasni. Hogy az egyes egyházak püspökei között milyen viszony van, ki hogyan fogadja el a másikat, ez teljesen más kérdés. Magyarországon nem vitatjuk el a püspöki címet a protestáns egyházak vezetőitől, jóllehet, egészen más értelemben püspökök ők, mint az ortodox vagy katolikus kollégáik. Kivált nincsen szó ebben a szövegben összehasonlításról. Az Ön által említett esetekben, ahol pápai beleegyezés nélkül szentelnek püspököt, ez is csak a Katolikus Egyházon belül értelmezhető. Sehol nem hallottam volna, hogy pusztán a pápai beleegyezés hiánya miatt tekintenének ortodox püspököket kiközösített személyeknek. Sokkal inkább azt látjuk, hogy a katolikus és ortodox egyházakban általában püspökként fogadják el egymást az egyházi vezetők, és egyházi rangjuknak megfelelően kezelik, ha részt vesznek egymás imádságain.
Kedves Lelkiatya!
Olvasom itt a különféle hozzászólásokat, kérdéseket, s mindig megdöbbenek azon, hogy honnan van ez a hihetetlenül sok tudatlanság, fél informáltság, tévedés még a magukat katolikusoknak vallók körében is?
Hogy egy személyes példát mondjak: egy volt munkatársamról pár év után kiderült, hogy katolikus. Nagyböjt közeledtével szóba került a böjtölés. Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy ő azért nem tartja meg a nagyböjti előírásokat, mert nem képes arra, hogy 40 napig ne egyen húst. Kérdeztem tőle, hogy ezt az ?előírást? honnan vette? Azt, mondta, hogy a templomban hallotta?
Kétlem, hogy bármely pap ilyet hirdetett volna a szószékről. Hiszen a 40 napos teljes hústilalom legfeljebb egyes szerzetesrendekben lehet előírás, de ott is sok kivétellel. Szép dolog lenne, ha egy laikus hívő meg tudná tartani (amennyiben persze nem vegetáriánus), de a jóval szigorúbb ortodox böjti fegyelem sem teszi kötelezővé kivétel nélkül mindenki számára a teljes hús- és állati eredetű zsiradék elhagyását a teljes nagyböjt idejére.
Szóval, amikor itt például azt olvasom, hogy valaki a menstruáció idejéről úgy tudja, hogy nem szabad áldozni, akkor megdöbbenek azon, hogy mit kevernek össze a hívek? Maguktól mondják ezt? Vagy valamelyik szekta képviselője zavarta össze a fejüket? Esetleg egy prédikáció valamelyik gondolatát értelmezték rosszul? Vagy nem tudják, hogy a zsidó előírásokat és szabályokat nem kell megtartani? Hiszen már Szent Pál is nemegyszer szembesíti a kortársait azzal, hogy a zsidó előírások megtartása még a választott nép számára is nehézséget jelent; hogyan követelhetik meg akkor a pogányságból kereszténnyé váltaktól azok megtartását?
Ugyanígy megdöbbenek azon is, hogy nem tudják a magukat katolikus hívőnek vallók közül sokan, hogy a görög katolikus, vagy a római katolikus (vagy bármelyik más rítusú katolikus) ugyanannak az Egy Szent Katolikus Anyaszentegyháznak a tagja, s a szentmisében, a szentáldozásban, s a többi szentségben csak formailag van különbség, lényegileg nem. (Még a szóhasználatuk is sokat elárul: ?katolikus? vagy ?görög katolikus?. Értsd ezalatt: ?római katolikus vagy ?görög katolikus?. Vagyis a ?katolikus? = ?római katolikus?, s minden más ettől eltérő. Így aztán tényleg sokan problémázhatnak azon, hogy ?katolikus-e a görög katolikus?.)
Szóval a hittanóra kevés? Vagy tényleg ennyire sokan nem gyakorolják a hitüket? Vagy ennyire nagy az érdektelenség az üdvösségre vezető katolikus tanítás iránt?
László
Kedves László!
Önnek is azt írom, nem érdemes szenvedélyesen véleményt alkotnunk másokról. Mindenki járja a maga útját. Van, akinek volt alkalma jó hittanra járni, van, akinek nem. Van, akit tanítottak a szülei a hitre, van, akit nem. Van, aki jó prédikációkat hallott az élete során, van, aki nem. Hogy én is kiemeljek egy példát. Mint utóbb megtudtam, az ortodox egyházban több helyen is gyakorlat, hogy a havi vérzés állapotában lévő nőket valóban megkülönböztetik, jóllehet ? mint írtam is ? erre jogi előírás nincsen. Anélkül, hogy ezt minősíteném, csak arra utalok vele, hogy nem szabad túl hamar véleményt mondanunk mások gondolkodásáról, hisz erősen befolyásol mindnyájunkat a külső körülmény.
Abban mindenképpen igaza van, hogy sajnos, fájdalmasan kevesen gyakorolják a hitüket, és bizony, igen nagy az érdektelenség a hit iránt.
Kedves Lelkiatya!
Olvasva P. Gergely írását arról, hogy a latin rítusú szertartás neki "kevés", egészen megdöbbentem. P. Gergely miért jár templomba? A külsőségek miatt? Igenis szép a római katolikus szentmise, én pl. - már elnézést - az ortodox "hókuszpókuszt" tartom túlzásnak. Megjegyzem családi okok miatt alkalmanként járok református istentiszteletre, ami aztán tényleg nincs túlcifrázva, de olyan jó és elgondolkodtató prédikációt, olyan kötetlen szép imádságot kevés helyen hallani, mint a reformátusoknál. Mi a baja a gitáros misékkel? Kifejezetten ifjúsági miséken szoktak gitározni. Sokkal több fiatal jár emiatt templomba, mint enélkül járna, és talán egyszer majd nemcsak a gitározás miatt mennek szentmisére. Egy szín alatt áldozás? Hát ez nem éppen mai "újítás"! Fogalma nincs az illetőnek, miről beszél. Több száz éve, ha nem régebb óta, egy szín alatt áldoznak a katolikus hívők, pedig akkor régi rítusú szentmise volt.És ne feledjük el, régen a fertőzésveszély igen nagy volt. Szerintem a kérdező sem ivott volna a kehelyből száz ember után. Továbbá: hitünk szerint az ostya Jézus eleven teste, tehát vért is tartalmaz. Sok helyen egyébként bemártásos módszerrel áldoztatnak két szín alatt, és latin nyelvű misék is szép számmal vannak. El nem tudom képzelni milyen protestáns dicsőítő zenékről beszél a kérdező, hiszen több száz éves katolikus énekeket énekelnek a templomokban. Kézbe áldozás? Az apostolok az utolsó vacsorán hogyan áldoztak? Az Úr a kezükbe adta a kenyeret! Javaslom az úriembernek, hogy egy kicsit szálljon magába, és miután végigturnézta az összes felekezetet, maradjon meg az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyház tagjának.
Üdv.
Zsolt
Érdekes! Valami lehet a levegőben, mert a napokban egészen szenvedélyes kérdések, fölvetések, ellenvetések érkeztek. Ezért mindjárt elöljáróban leszögezem, csak a szelíd, nyitott lelkű, egymást elfogadni akaró magatartás vezethet bennünket az igazság megközelítése felé. S bár sosem érhetjük el, mégis szüntelenül törekednünk kell feléje.
Kedves Zsolt!
Azt írtam Gergelynek, hogy megértem a vívódásait, hiszen, láthatóan nagy utat tett már meg, sok egészen különböző tapasztalatot szerzett. Ilyen helyzetben egyáltalán nem könnyű a továbblépés, ami ugyanakkor elengedhetetlen, hiszen ez az állandó továbblépés és fejlődés a feladatunk. A kereső embernek joga van föltenni kérdéseket. A válaszadónak pedig ? aki szintén maga is keresőnek kell, hogy tartsa magát ? olyan válaszokat kell megfogalmaznia, hogy az ne elriasszon, hanem egyben segítsen is az elfogadást, befogadást.
Ön hókuszpókusznak érzi az ortodox szertartást, ám ez a megfogalmazás azok számára, akik azt szeretik, éppen annyira bántó lehet, mint Önnek az, ha egy másik személy a katolikus vagy protestáns szertartást kevésnek tartja. Ha valakinek nem tetszik a gitáros mise, szíve joga ezt a megállapítást tenni. Tény, hogy a gitáros misék nem a mélységet pendítik meg, hanem a felszínt. Ezért is vonzza nagyobb számban azokat, akik a könnyű zenét szeretik, mint azokat, akik a komoly zenét értékelik jobban. Ha párhuzamba állítjuk, nem tévedünk, ha azt mondjuk, a gitáros ének a könnyűzene, a gregorián a komolyzene. Kinek ez, kinek az tetszik jobban.
A két szín alatti áldozás jobban hordozza a teljességet, ezért joggal vágyunk arra. Nyilván hiteles az egy szín alatti áldozás is, mint azt a sok száz éves katolikus gyakorlat igazolja, de ha valaki vágyik erre a teljesebb megélésre, érthető dolog, nem szabad megdorgálni érte.
A kézbe áldozásnak is vannak nagyon ősi hagyománya, ezt helyesen írja. Ám nem árt beszélni a mai gyakorlat veszélyeiről is, amely a nagyfokú tiszteletet ? amely igen erős az ortodox egyházban ? csökkentheti.
Kevesen tudják, hogy a mai magyar katolikus gyakorlatba valóban protestáns hatásra kezdett terjedni a népének, kezdte fölváltani, lassan pedig kiszorítani a gregoriánt. Ez még a XVI. században indult el, de mára természetessé vált számunkra a népének a szentmisében. A görögkatolikus Liturgiában ma sincsen népének, csak mindig amellett szólal meg, előtte és utána. (Ha áldozási verset helyettesít, az helytelen gyakorlat.)
Szerintem Gergely helyes úton halad. Reméljük, hogy a mélység és a teljesség iránti igényét megtalálja a Katolikus Egyházban is.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon megijesztettek a neten lévő prána gyógyítással kapcsolatos állásfoglalások. Katolikusok vagyunk, és az édesanyámnak 1 éve nem gyógyuló problémája volt. Megkértem egy ismerősömet, aki egyébként g. kat. vallását gyakorló prána gyógyító, hogy segítsen. Kezeli édesanyámat. Azóta nekem is segített. Azt olvastam, hogy ők démoni energiával gyógyítanak. Igaz ez? És most eladtam a lelkem és az édesanyámét is az ördögnek? Mi az ön véleménye, Kérem segítsem mit tegyek?
Köszönettel:
Azt javaslom, hogy ne járjanak ehhez az állítólagos gyógyítóhoz. Nem kell neki különösebben bejelenteni sem, mert bizonyára talál érveket arra, hogy meggyőzze Önöket az ellenkezőjéről, nevezetesen, hogy ő semmi rosszat nem akar sem az Egyház, sem Jézus ellen, ő egyszerűen csak jót akar az embereknek és azt az erőt, amit az I(i?)stentől kapott szeretné másoknak is tovább adni. Azért tudom ilyen pontosan, mert mindig ez az érv, az önzetlenség (bár leggyakrabban van némi fizetség is!), az isteni erő, a jóság, no, meg az áhított gyógyulás. Én is azt mondom, ne folytassák. Megijedni sem kell. Menjen el meggyónni azt a gyöngeségét, hogy nem merte Istenre bízni az édesanyja gyógyulását, hanem valami hatékonyabb megoldást szeretett volna.
A Mindenhatóhoz való imádkozásunkban, a Beléje vetett bizalmunkban az is benne van, hogy azt is elfogadjuk, ha Ő nem úgy segít, mint mi gondolnánk, ha látszólag meghallgatatlan maradna az imánk. De jobban szeretjük Istent, mint a gyógyulást, mint az egészséget.
A prána meg egyéb emberi találmányok ezt nem ismerik. Ők biztosra akarnak menni (a kuncsaftokat is így tudják gyarapítani). Azt állítják, ha jó a metódus - amit ők ismernek - akkor biztos a gyógyulás. Ez nem igaz. Nem mindig a gyógyuláson keresztül segít nekünk az Isten. Ha pedig nem csak pszichés eredménye van a mesterkedésüknek, tehát nem csak látszólagos, hanem valóságos gyógyulást tudnak produkálni, akkor valóban félő, hogy olyan erőkkel dolgoznak, amitől inkább menekülni érdemes, mint a segítségüket kérni. A szentgyónás, szentáldozás tehát egyszerűen visszavezetheti Önöket a jóságos Istenhez.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni hogy igaz-e az hogy a nőknek menstruáció alatt nem szabad (nem volna szabad) áldozni? Keresztény egyházban?
Ha igen ennek milyen teológiai alapja van?
Vagy esetleg hagyomány, amit megtartanak?
Ortodoxia kapcsán olvastam erről egy honlapon
Hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez az ortodox egyház, a görög katolikus egyház, és a római katolikus egyház?
Köszönöm szépen a választ!
Nem tudok ilyen kánonjogi előírásról még az ortodox egyházban sem, de nincs is semmilyen teológiai alapja. A Katolikus Egyházban ilyen előírás egészen biztosan nem létezik, s így van ez a görögkatolikus egyházban is. Igaz, hogy régen - még ószövetségi és igen régi kulturális alapok miatt - élt az a fölfogás, hogy havi vérzés időszaka tisztátalannak számít, de ez ma már teljesen idejétmúlt. Kivált nincsen ennek sem erkölcsi sem kegyelmi rendben tiltó vonatkozása.
Inkább arról lehet szó, hogy egyes ortodox szerzők bátrabban vállalják azt a természethez közelebb álló fölfogást, hogy a nők az öltözködésükben is hordozzák a sajátosságaikat (szoknya, kendő viselése, például). Ebben, szerintem, igen tiszteletreméltó a következetességük.
Kedves Lelkiatya!
Ön gyakrabban válaszol, mint a szerkesztő.
A liturgikus énekverseny anyagát gyakorló általános iskola alsó tagozaton tanító tanítók állították össze az adott korosztálynak? Ne haragudjon, de nagyon nehéz még egy felnőtt számára is.
egy görögkatoolikus vallású énektanár
Köszönöm a dicséretet. Iparkodik az ember.
Emlékszem, máskor is elhangzott hasonló vélemény, de aztán azt hallottam, hogy a gyermekek gyönyörűen megoldották ezeket a nehezebb feladványokat is. Ez esetben viszont éppen az a helyes, ha magasra teszik a mércét - szerintem.
Kedves lelkiatya!
Egyeseknek miért kell annyira talpalni, dolgozni, tanulni hogy valami legyen az emberből valami? Miért kell várni olyan embernek a munkára, aki sokat tett mindezért? Van egy ismerősöm aki középiskolában 4,5 feletti átlaga volt, több előrehozott érettségit csinált majd szintemelőzött, tisztességgel elvégezte az egyetemet, nyelvvizsgája van és nyár óta folyamatosan keresi a munkát. De van olyan is aki ellazázta a középiskolát és a nem hozott semmilyen áldozatot hogy több esélye legyen az egyetemi felvételin de ő már kapott munkát az egyetem után félnyelvvizsgával is. Az említett személyek velem egyidősek, osztálytársaim voltak. Nővérem is rengeteget dolgozik azon hogy mihamarabb munkába állhasson, de neki 3 nyelvvizsgája van, meg két diplomája, és kénytelen volt jelentkezni egy olyan szakra amit jobban keresnek, mert egyáltalán nem kapott munkát. Én már 5. éve vagyok a felsőoktatásba, egy szakot már elvégeztem de most csinálom a harmadikat úgy, hogy a második szakomon megbuktattak. 23 és 26 éves létünkre szégyennek gondolom hogy édesanyám tart el bennünket.
Nehéz kérdéseket feszeget. Le kell szögeznünk, itt a földön nincsen igazság. A bűn annyira megfertőzte életünket, hogy nem csak, hogy nem találjuk, sok esetben mi magunk sem tudjuk, hogy mi az igazság. A Kinyilatkoztatás ezért aztán egészen más utat kínál az igazság keresésére és megvalósítására. Maga Isten jött le a földre, és személyében mutatta föl: én vagyok az igazság. Valaki minél inkább Istenben él, annál inkább fölismeri, hogy mindenek mögött, a mélyben mégiscsak ott az Igazság. Még akkor is, ha ennek ellenkezőjét látjuk megvalósulni nap nap után. Mit is tegyünk? Ne az igazságtalanságok miatt keseregjünk, hanem keressük ezt a mélyebb igazságot. Semmi miatt nem kell aggódni. Az Istenben bízó ember számára valamiképpen, előbb vagy utóbb úgyis megmutatkozik a valódi igazság, az igazi, a mély. Erre érdemes törekedni.
Kedves Lelkiatya!
Elnézést, hogy megint korrigálom az egyik válaszát!
A kérdező egy pap magánéletéről is érdeklődött. Gondolom olyanra gondolt, hogy van neki is családja, tehát családapai feladatokat is ellát. Aztán, amikor elmegyek a papunkhoz, látom, hogy éppen irodai munkában van. Kértem már tőle többször keresztlevelet. (Bár azt nem tudom, hogy konkrétan milyen jellegű irodai munkát végez.) Kísérgeti a híveit búcsúkba, viszi őket kirándulni... gondolom még sok-sok mindent csinál.
Sokszor elgondolkozok azon, hogy egy papnak egyáltalán van szabadideje, hiszen ő "dolgozik" hétvégén is, hívhatják bármikor beteghez?
Nusi
Egy papnak minden ideje szabad idő. Már Szent Pál is beszél Isten fiainak dicsőséges szabadságáról. Nyilván ez csak úgy élhető meg, ha a pap teljesen egyesül Istennel, és valóban megtalálja Benne életének teljes szabadságát. A papnak legfontosabb feladata, hogy lelki ember legyen, imaéletén keresztül megtapasztalja Isten fiainak szabadságát, és igehirdetésében illetve minden munkájában, - akárha egy keresztlevelet állít is ki - erről az Istentől kapott szabadságáról adjon tanúságot. Az még kevés, hogy a pap sokat dolgozik a hívekért. Az életét kell, hogy adja nekik, hogy ezáltal valóban Krisztus közvetítője legyen, aki életét adta barátaiért (Jn 15,13). A pap Krisztus követője és közvetítője.
Kedves Lelkiatya!
[keleti rítusok, keleti egyházak, ortodoxia]
21 éves vagyok és egész életemben római katolikusnak neveltek. A katolikusok nagy részéhez hasonlóan ez jórészt azt jelentette, hogy hetente egyszer családilag elmentünk misére, évente párszor gyónás és este bűntudat ha elfelejtettem a "kötelező" imát. Néhány évvel ezelőtt az egyetem keretein belül egy protestáns közösségbe kerültem, ami a fiatalbarát, sola fide/sola gratia/sola scriptura hozzáállásával igen erősen megrengetett a hitemben. Végül is épp a folyamatosan ajánlott Biblia-tanulmányozás vezetett arra, hogy a reformáció egyházaiból teljesen kiábrándultam.
Valami egészen új lelkesedéssel vetettem bele magam a katolicizmus világába. Tanulmányoztam a katekizmust, a Bibliát, az Egyházatyák írásait és őszintén boldog voltam a hitemben. De valami hiányzott.
A latin rítust, különösen az általam ismert Novus Ordo Missae-t kevésnek érzem. Tudom, hogy Benedek pápa újra engedélyezte és bátorította a régi rítusú nagymiséket, de ez igen ritka. Ekkor kezdtem utánanézni a keleti egyházaknak és az interneten az első Szent Liturgiát (Aranyszájú Szent János-féle) amit megnyitottam végig is néztem. Csodálatos volt. Tudtam, hogy EZ az ami nekem hiányzott egy miséből. Kutatásaim fókuszpontja a keleti egyháztörténet lett, és ekkor merült fel az újabb probléma. Keleti katolicizmus vagy ortodoxia?
És itt már tényleg komoly hitéleti bajban vagyok. Csak liturgia alapján nem tudok dönteni. Azonban teológiai kérdések igenis felmerültek.
Eddigi életem során a katolikus egyház tanításait sosem kérdőjeleztem meg, de most komoly bajban vagyok, ezért kérném az útmutatását. A Pápa első az egyenlők között vagy a teljes egyház feje? Szent Péter volt a szikla akire Jézus építette az egyházát. De az apostoli szukcesszió automatikusan azt jelentette, hogy Péter elsőbbsége tovább szállt, egészen addig, hogy a szentatya ha ex cathedra tanít akkor tévedheetlen? A Filioque problémán sem tudom túltenni magam egyelőre... A keleti egyházakat miért nem érintette a reformáció? És legfőképp a II. vatikáni zsinat felelős azért a modernizációs hatásért amit egyre több római katolikus templomban tapasztalunk? (gitáros misék, protestáns dicsőítő zene Gregorián helyett, egyszín alatt áldozás, kézben áldozás etc.)
A hosszú szöveg után az lenne a kérdésem, hogy mit kellene tennem? Rendszeresen beszélni egy római, görög és ortodox atyával és ez alapján döntést hoznom? Vagy maradjak teljesen a rítusomban habár egyáltalán nem érzem lelkileg kielégítőnek?
Elnézését kérem a hosszú és helyenként esetleg zavaros novelláért, és előre is köszönöm válaszát!
-P. Gergely
Kedves Gergely!
Nagyon megértem a vívódásait. Elsőként azt tanácsolom, hogy a kérdést ne csak racionális és ne is csak érzelmi alapon igyekezzék megoldani. Mélyebbre ásson, a saját lelkének állapotát figyelje, illetve az Isten hívó szavát. Ne csak azt keresse, hogy Ön hol érzi jobban magát, hanem, hogy Isten mit kíván Öntől, hol, milyen helyre állítja, milyen feladatot szán Önnek.
A Katolikus Egyház hitében, tanításában nem kell kételkednie, arra bátran rábízhatja magát. Még akkor is ha vannak olyan elemek, amelyek változékonyak, korhoz kötöttek. A pápai primátus nem könnyű kérdés. Valóban kapott olyan irányú fejlődést az évszázadok során, amelyet újra kell vizsgálni. Már II. János Pál pápa is fölszólította a teológusokat ennek a kérdésnek megvizsgálására, s az utána következő pápák is ugyanezt tették. A tévedhetetlenség hittételét is jól kell értelmezni. Nyilván nem a személynek szól, hanem az Egyház vezetőjének, és sokkal inkább az Egyház tanításának tévedhetetlenségét fejezi ki.
A Filioque kérdés sem igazán dogmatikus kérdés ma már. Legutóbbi pápáink nem egyszer, éppen az ortodox testvérekkel való egység kifejezéseként imádkozták már a Hitvallást a Filioque nélkül, ahogyan az első zsinatokon azt megszövegezték. Mindkét értelmezésnek megvan a maga létjogosultsága.
A Keleti egyházakat azért nem érte el a reformáció, mert földrajzilag és bölcseletileg egyaránt igen távol álltak tőle. Minthogy a reformáció alapvetően racionális megközelítést kínál, ezért inkább a nyugati, erősebben racionális gondolkodásban talált jobban táptalajt. De Keleten is megvoltak az egyházszakadások, még jóval hamarabb, és akkor egészen más kérdések feszegetése nyomán.
Nem a II. Vatikáni zsinat felelős a modernizáció káros hatásaiért, hanem annak rosszul értelmezett megvalósítása. Látom, Ön kereső, gondolkodó ember. Javaslom, olvassa végig ennek a zsinatnak a dokumentumait. Meg fog lepődni, hogy mennyire mély teológiai és lelki igazságokat fogalmaz meg, amelyek ma is újak és életszerűek, éppen azért, mert még sok mindent nem sikerült megvalósítani belőle. Sehol sem fog benne találni utalást arra, ami a liturgikus és lelki hanyatlást előidézte volna vagy magyarázná.
Javaslom, hogy szerezze meg a Krisztus közöttünk című görögkatolikus felnőtt hittankönyvet. Inkább hozzáértő római vagy görögkatolikus pappal beszéljen ezekről. Ha ortodox atyával kezd el beszélni, szomorú tapasztalatom, hogy igen hamar föl fogják kínálni, hogy hagyja el a Katolikus Egyházat és váljék ortodox-szá. Ezt semmiképpen sem javaslom. Inkább a Katolikus Egyházat segítse a helyes irányba a saját és helyes irányú elköteleződésével.
Kedves Lelkiatya!
Hogy fogalmazzam meg? Kisgyermek korom óta nagyon kedvesek nekem az állatok, sokszor jobban szeretem őket mint az embereket.
Ez alól természetesen a Jó Isten kivételt képez, hisz Ő teremtett mindent, felettünk áll.
Nagy baj ha az állatok közel állnak hozzám Jézussal eggyüt?
sokszor ugyanis rossznak, "földiesnek" érzem, megannyi szent lelkinaplójában olvastam hogy ha Istent igazán szeretni akarod, és átadni Neki magad, függetlenítsd magad minden teremtménytől, ezt pl. Szent Fausztina nővérnél is olvastam (római katolikus vagyok, elnézést nem tudom önöm, görög testvérek tisztelik, szeretik Fausztinát)
Segítségét előre is köszönöm, és tudom hogy Önön keresztül Jézus fog nekem válaszolni!
Aki Istent szereti, az mindent szeret, amit Ő alkotott. Az állatok szeretete nagyon is szép dolog. Nem vagyunk egyformák. Van, aki a virágokat szereti jobban, van, aki a sziklákat vagy tavakat. Természetesen, igaz, hogy a legmagasabb fokú elköteleződés Istennek, ha valaki mindentől tudja magát függetleníteni, de ez nem azt jelenti, hogy az ilyen ember nem szeretné Istennek a teremtményeit, hanem, hogy nem szereti jobban, mint magát az Istent. Bizonyára az Ön életében még lesz ennek jelentősége, hogy ennyire szereti az állatokat. Nem volna helyes, ha az erősödne föl, hogy az állatokat jobban szereti, mint az embereket, de ilyen összehasonlítást nem kell tenni. Nem is lehet, hiszen egészen másként szeretjük embertársainkat, akikben Jézust kell látnunk, mint az állatokat, Istennek ezeket a kedves teremtményeit.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megtanulni az Ap. Csel.-t énekelni, hol tudnék kottát találni? Előre is köszönöm válaszát!
Sajnos, egyelőre ebben nem tudok segíteni. Én magam sem láttam még ennek kottázott változatát. Azt tudom javasolni, hogy keressen föl egy kántori gyakorlattal rendelkező embert, és őt kérje meg, hogy segítsen.
Kedves Lelkiatya!
Az Újév közeledtével sok dolog felszakadt bennem régebbről.Azokat a dolgokat kitisztáztam azelőtt hozzáértő személyekkel.Most mégis megint átéreztem a régi sérülések fájdalmát.Az ima,lelkiolvasmányok nagy vigaszt és segitséget nyujtanak,kértem több helyen imát is ezekre a dolgokra,sikerült fokozatosan visszaszereznem a lelki békét.Most nem érzem azt,hogy szeretnék másokkal mély lelki dolgokról beszélni,vagyis inkább olyan dolgokról amelyek érintenek.Nem érzem szükségét,most igy jobb.Nem szeretnék mindig ebben az állapotban maradni.Ezt már érzem egy ideje,hogy talán jobb nem túlságosan belemélyedni a dolgokba másokkal,mert akkor követelőznek,megpróbálnak erővel megbeszéltetni.Ez most nem tesz jót a lelkemnek.Nem igénylem.Egy kisebb összejövetelen is valaki kérdezett egy teszt kiértékelésről,amin nem régen részt vettem,és ami elég személyes a csoport vezető is mindenkivel személyesen értékelte ki azt.Kitérő választ adtam a kérdésre az összejövetelen,erre ő rám szólt,hogy nem a menetet kérdezte hanem a kiértékelést,akkor is elterelő választ adtam,nem osztottam meg azt ami nagyon személyesen érint.Attól,hogy valaki elmond magáról dolgokat nem várhatja el a másiktól is,hogy ő is hasonlóképpen tegye.Ahhoz sincs most erőm,kedvem hogy ők belemenjenek velem az ő mély magánügyeikbe.Egy nővér szavai jutnak eszembe,aki azt mondta,nem kell mindenről beszélni másokkal.Szelektálni kell mi az a dolog ami csak Istenre tartozik, mi az amiről másoknak is lehet beszélni és mi az ami még folyamatban van,amirő nem jó beszélni,mert a megtapasztalások drága gyöngyök és ha elkezdünk beszélni róluk mielőtt lezárulna a folyamat az életünkben az olyan mintha azt apránként eldobálnánk.Most ehhez hasonlóképpen érzem magam.Jó lenne kicsit elvonulni,alkalmat is szeretnék keriteni rá a következő hónapokban.Ön hogyan látja a helyzetet és mit tanácsolna?
Válaszát előre is naygon szépen köszönöm!
J.
Kedves J.!
Amit a nővér mondott Önnek, nagyon bölcs hozzáállás, nyilván sok tapasztalat is van mögötte. Csak megerősíthetem. Nem szükséges, nem is helyes mindent kibeszélni. A másik véglet is rossz, ha az ember mindent csak magában akar tartani, ez súlyos zárkózottsághoz vezethet. De ennek ellenkezője sem célravezető. Valóban, meg kell válogatni, hogy ki az a személy, akivel megosztom belső gondolataimat, s azt is, hogy azokból mikor és mennyit mondok el. Nagyon jó gondolat az elvonulás, csak biztatni tudom rá. Talán legjobb, ha egy szerzetesközösségbe megy el, ahol lehetőség van a beszélgetésre is, ha úgy adódik, de megteheti, hogy akár napokon át is csöndben van, és nem beszélget mással, csak az Úrral.
Tisztelt lelkiatya!
Szeretnék segítséget kérni, mert mostanában nem tudom megbánni a bűneimet. Ha tudna gyakorlati tanáccsal ellátni, az sokat segítene.
Köszönettel:
Imre Balázs
Kedves Balázs!
Vannak ilyen időszakok, nem kell ettől megijednie. Az emberi lélek csapongó, olyan, mint az időjárás, derűre ború, s viszont. Az egyes szakaszok miatt nem kell aggódni. Az iránynak kell mindig helyesnek maradnia. Ha Önben van törekvés a bűnbánatra, ez már elég, ez már hozzásegíti Önt ahhoz, hogy közeledjék az Úrhoz. Javaslom, hogy továbbra is végezze rendszeresen a szentgyónásait, lehetőleg havonta. Tartsa meg a lelkiismeret vizsgálatot, még ha hideg fejjel is, tehát a bűnbánat érzülete nélkül, de azt jól láthatja, mi a helyes és mi nem. Ha pedig Ön görögkatolikus, akkor javaslom, keresse ki az Énekeskönyvünkből azt a 6. hangú sztihirát, amely így kezdődik: Bűnbánatom nincs... Imádkozza el azt!
TISZTELT LELKIATYA. NEM TARTOZOM SEM VALLÁSHOZ SEM SZEKTÁHOZ. DE MINDENT ELHISZEK JÉZUSNAK AMI LE VAN ÍRVA A BIBLIÁBAN. ÉS IGYEKSZEM A SZERINT ÉLNI: ELKÁRHOZOK? Jn.5,24 AKI HISZ AZ ÉN BESZÉDEMNEK, ÖRÖK ÉLETE VAN. RODNÁS,
Már hogy is gondolhat ilyet, hogy elkárhozik? Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy Ön üdvözüljön. Ha Ön is megtesz mindent, akkor jó reménye van, hogy el is jut oda. Csak azért nem mondom, hogy biztosra veheti, hogy el ne bízza magát, s balgaságában nehogy azt vélje, már be van biztosítva a sorsa, s nem kell már törekednie.
