Kedves Lelkiatya!
Abban a dologban szeretném tanácsát kérni, hogy a hústilalmi napokban természetesen húst nem eszünk. A férjem szerint belsőséget lehet enni,mint például a máj,szív,velő,zsír. Szerintem nem eszünk ilyesmit a hústilalmi napokon. Várom Lelkiatya véleményét.
Lenne egy másik kérdésem: Ki lehet szerzetesnő. Olyasmire gondolok, hogy megözvegyült asszony lehet-e szerzetes, vagy csak hajadon lányok lehetnek? Erről is várom a Lelkiatya válaszát.
A Keleti Egyházban nem is annyira a hústilalom fogalommal lehet meghatározni a böjtöt. Vannak különböző fokozatok: 1. teljes koplalás, kenyéren és vízen, 2. nyers növényi eredetű ételek fogyasztása (xerofágia), 3. ezek mellett hidegvérűek fogyasztása, 4. ezek mellett állati eredetű, de nem hús fogyasztása (tejes, tojásos ételek), ezt azonosíthatjuk a hústilalommal, ami a legenyhébb. Esetleg ezt lehet még tovább enyhíteni azzal, hogy a különböző húsok között is különbséget tesz az ember. Mindenki maga választhatja ki, hogy mikor melyiket szeretné, melyiket képes megtartani. Egyszerű pénteki napon is lehet a teljes koplalást tartani, ha az embert a Lélek arra indítja. Nagyon fontos mindehhez a lelkiatya vagy legalábbis a gyóntató áldása. Azt javaslom, ha a férje a húsok között is inkább válogatna, akkor engedelmeskedjék neki, s készítse pénteki ételként azt, amit kér. Önnek viszont tanácsolom, hogy tartsa meg a böjtöt, minél nagyobb lélekkel. Esetleg a férje helyett, vagy érte fölajánlva egy fokozattal erősebb böjttel.
Igen, lehetnek özvegy asszonyok is szerzetesek. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egy bizonyos kor után, talán 45-50 év fölött már nem tanácsos elkezdeni a szerzetességet, mert a közösségi életbe már ilyenkor nagyon nehezen lehet beilleszkedni.
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném, kérni.A 30-as éveiben járó nő vagyok és sok mindennel kapcsolatban dilemmáim támadtak az utóbbi időben.Nem találom a helymet és sokat gondolkodom azon hol tartok az életben,mit sikerült megvalósitanom és azt látom semmit ...jelenleg nincs munkám,nincs saját családom még udvarlóm sincs, a szüleimmel élek,akikkel szintén nem jövök ki túl jól, elég hideg a kapcsolatunk,mindig is az volt,igazi baráti társaságom sincs,akik vannak azoknak mind meg van a saját életük senkihez sem lehet tartozni igazán.Járok közösségekbe meg hétvégi főiskolára,de ott is azt tapasztalom mindenki jól el van a saját életével.Amikor adódik valami szolgálat a plébánián oda is elszoktam menni,de az se tölt ki igazán,mert ha van pl.egy napos foglalkozás a gyerekeknek vagy bármi más szolgálat az addig jó ameddig tart,de utána mindenki megy haza a saját családjához,udvarlójához.A tartalmas programok vége még nagyobb lelki ürességet von maga után.Ezt szoktam érezni zarándokutak után is és nem tudok mihez kezdeni az ürességgel.Járok ifjusági összejövetelre is időnként a plébánián,de onnan már ugy érzem kiesöben vagyok.Oda jobbára tizen-,huszonévesek járnak,nem igazán érzem magam jól köztük.Egy kiöregedett vénlánynak érzem magam.Már nem érzem magam túl fiatalnak de annira öregnek sem,és azt látom ez a korosztály mintha a levegőben lógna...Az is aggaszt,hogy talán még most tudnék mit kezdeni az életemmel,viszonylag "fiatalon" jó tiz év múlva a 40-es éveimben erre már nem biztos,hogy lesz lehetőségem.De nem tudom mihez kezdhetnék.Nagyon rosszul érint,hogy nincs párom,saját családom.Sokszor a bennem lévő érzéseket ezzel és mással kapcsolatban nem tudom kinek elmondani,nincs kivel tartalmasan beszélgetnem.Kezdek keserűvé válni.Rossz érzéssel tölt el,ha szerelmes párokat,kis gyerekes családokat látok.A magánéletem nem nagyon jön össze.Az a férfi aki teteszett a hitét is látszólag komolyan vette és azt gondoltam alakul köztünk valami,összejött egy elvált nővel,azóta a hitét is másként gyakorolja nem ministrál,késik a szentmiséről,nem is áldozik.Ez is elgondolkodtatott,azok az emberek akik nem veszik komolyan a hitüket, vagy feladják azt egy kapcsolat miatt mintha jobban boldogulnának.Az egyik barátnőm is sokáig depressziós volt,utána talált egy párt magának,férjhez ment,most boldogok,meg is becsüli a férje,de a hit már nem prioritás az életében,van amikor hónapokig nem megy templomba.A férje nem hivő de a jót teszi mindenkivel.Pár napja törtek rám ezek a gondolatok,azóta nem imádkozom,nincs lelkierőm hozzá,sorozatban csúsztam el bűnökben,gyónni sincs erőm.Teljes mértékben ezt az állapotot nem tudnám feltárni egy gyóntatónak sem,mindig ugyanazokat a sablonos dolgokat hallom:lesz jobb is,meg hogy kapcsolodjak be szolgálatokba,amit meg is teszek de nem tölt ki,annyi szolgálat meg nincs a közösségünkben,hogy minden napom kitöltené,hogy ne kelljen más dolgokon gondolkodnom.Néha nem tudom mi a jó és helyes.Ön szerint nem álmodozás-e olyan társra várni,aki osztozik a hitünkben és még szabadállapotú?
Válaszát előre is köszönöm!
Maja
El kell tudni engedni a vágyainkat ahhoz, hogy teljesülhessenek. Elhiszem, megértem, hogy így nem vidám az Ön élete, mert szeretne társat, akivel megoszthatná örömeit, gondjait, s mivel nem talál, ezért nem érzi magát boldognak. Amit mondani fogok, az egyszerre rossz hír is meg jó is. Ha Ön a mostani lelkiállapotában találna egy társat, aki Önt szívesen feleségül venné, akkor sem találná meg vele a boldogságát. A rövid ideig tartó boldog időszak után hamar jelentkezne újra az elégedetlenség, a békétlenség. Ha férjet talál, az még nem biztosíték a boldogságra. Utána, talán gyermeket szeretne, de ha nem lehet, megint ott a keserű hiányérzet. Lehet, hogy születik gyermek, de nem egészséges, és lehet, hogy egész életét megkeseríti a feldolgozhatatlan helyzet. Lehet, hogy egészséges, de lelkileg teljesen eltávolodik a szüleitől. Nagyon sok édesanya él ennek a fájó keserűségében. Ez, persze, egy rossz forgatókönyv lejegyzése, s nem föltétlen ilyen az élet, csak jelezni akarom vele, hogy ha az egyik föltétel teljesül, még egyáltalán nem biztos, hogy utána következik a várva várt boldog élet. Az lesz boldog feleség, édesanya, aki megtalálja a boldogságát annak előtte is, a jelen pillanatban, a mostani hiányok között is. Más oldalról kell tehát megközelítenie életének értelmét és boldogságát. Szép dolog, ha részt vesz a plébániai szolgálatokon, zarándoklatokon, de ezek szerint ezekben is önmagát keresi, rejtett önzés vezeti. Egy nagy lelkigyakorlattal át kell szerkesztenie az egész gondolkodását. Minden pillanatban, minden eseményben meg kell találni az örömöt, az Isten ajándékát. Azon sohasem keseregni, ami nincsen, hanem annak örülni, ami van. Ezt már most el kell kezdenie, nem kell várni semmiféle feltétel teljesülésére. Ez az az új élet, amely vár Önre. És még egy fontos dolog: Isten mindig kész Önt meghallgatni. Beszélgessen Vele többet, hosszabban, Neki öntse ki a lelkét leplezetlenül, őszintén. Meglátja, ha Istenre figyel, Ő majd megtanítja Önt az igazi boldog életre.
Kedves Lelkiatya!
Kérdezni szeretném,hogy ha én voltam fent a Facebookon,de már megutáltam,és lejöttem,nem baj-e?Üdvözlettel:Magddolna
Nem baj. Igen jól tette. Bizonyára jogos ok vezette erre a lépésre. Ne bánja, és ne siessen oda vissza!
Kedves Lelkiatya!
Tudjuk, hogy minden szentség alapja a keresztség. De mi a helyzet a házasság szentségével?
Van egy kollégám, aki nincs megkeresztelve, de a felesége görög katolikus. Tavaly görög katolikus rítus szerint házasságot kötöttek. Ebben az esetben hogy van a házasság szentsége a férj és a feleség között?
Üdvözlettel Láaszló
Az alapja az 1Kor 7,14. Vagyis részesedés révén. Az asszony 'birtokolja' teljes mértékben a szentséget, de ebből a férj is részesedik.
Dicsőség Krisztusnak!
Az baj,ha én nem szeretem a facebookot,és igy nem vagyok rajta?Mert voltam rajta sokáig,de elegem lett a sok kéretlen véleménytől,itélkezéstől,durva hangvételű kommentektől.Magdolna
Kedves Magdolna! Egyáltalán nem baj, hogy lejött a fészbukról. Most egy kis ideig nyugodtabbak lesznek a napjai. Azt gyanítom, hogy egy idő múltán visszakívánkozik majd, mert hiányozni fog. De merítsen ebből a kis csöndből. Mások is vannak, akik úgy élnek, hogy nem böngészik a fészbuk oldalukat, nem is készítettek ilyet. Bármily hihetetlen, anélkül is van élet. Javaslom, hogy most az így keletkezett szabadidejét töltse olvasással. Persze, nem világhálós hírek, hanem könyvek olvasásával. Hátha ez a mostani lépése közelebb viszi kicsit a könyvek világához, s fölfedezi, mennyivel mélyebb és tartalmasabb azokból meríteni szellemi táplálékot, mint a vibráló képernyőről.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy néhány ember miért szeret foglalkozni a másik magánéletével és miért van az hogy azt szeretné mindenki hogy azt csinálják amit ők mondanak. Van egy volt (fiú) osztálytársam, aki "nagy mellénnyel" van mert van munkahelye, szép és népszerű barátnője, aki arra sem méltatja hogy köszönjön az embernek. És még azt merészelte megkérdezni, hogy az egyik fiúismerősöm és lány jóbarátja között milyen viszony van mert, szokott lejönni és szoktunk menni erre-arra négyesben egy másik fiúval. Nekem már elegem van az olyan emberekből akik "puszta jószándékból" beleavatkoznak a másik dolgába, nem tetszik nekik amit csinálok. Régen jóban voltunk egy ideje eltávolodtunk egymástól. Több nyarakat töltöttem tanulással (nyelvvizsga, jogositvány) ő meg mehetett szórakozni, kirándulni a barátaival én meg gürcöltem, dolgoztam, hogy legyen belőlem valami, legyen valamim. Másnak miért látszik úgy hogy szép és jó? Válaszát köszönöm.
Nagyon ősi gond ez, s nem is könnyen orvosolható. Együtt jár az ember bűnbeesésével. Hogy elfordultunk Istentől, ezáltal elfordultunk egymástól is, és a kapcsolataink nagyon sokszor rejtett önzést hordoznak. Ezt nem is kell kimondani, mégis érezzük, fáj is, de lássuk be, mi sem vagyunk jobbak. A mi szeretetkapcsolataink is sokszor ugyanazt az önzést hordozzák. Még Szent Pál is fölkiáltott: Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálra szánt testtől? (Róm 7,24)
Nem könnyű ilyen helyzetben élni. Minthogy azonban másokat nem tudunk megváltoztatni, ha nem akarunk szenvedni az ilyen helyzettől, akkor saját magunkon kell kezdeni a világ megváltoztatását. Most elsősorban azt teheti, hogy függetleníti magát mások véleményétől. Ne törődjön egy szemernyit sem azzal, hogy ki mit gondol vagy mond Önről. Ennek semmi jelentősége nincs. Ez óriási fölszabadulás élményt nyújt, ha rájön, hogy semmi jelentősége mások viselkedésének az Ön élete szempontjából. A másik tanácsom hasonló ehhöz, sokszor elmondtam már: ne hasonlítsa a saját életét a saját személyiségét másokéhoz. Mindnyájan különbözőek vagyunk. Nem ugyanazt várja el az Úr az egyik embertől mint a másiktól. Ezért semmi másra nem kell figyelnünk, mint önmagunkra, pontosabban a bennünk lakó Úr Istenre, hogy az Ő akaratát tegyük, ne pedig azt, amit mások várnak el tőlünk.
Ha ezt tesszük, vagy legalábbis erre törekszünk, akkor nem az tűnik föl, hogy másnak jó, nekem meg rossz, hanem felhőtlenül fogok tudni örülni mindannak, amim van, amit kaptam Istentől. Valójában kötelességünk is, hogy egész életünk során erre törekedjünk.
Kedves Lelkiatya!
Bölcs tanácsokat szokott adni életvezetési kérdésekben, ezért fordulok önhöz. Hét évig közalkalmazott voltam, nagyon alacsony fizetésért, állásinterjúra alig hívtak be. Nyáron megkaptam egy állást, ahol magas volt a fizetés, de annyira távol állt tőlem, hogy felmondtam. Elhatároztam, hogy csak olyan munkát fogok vállalni, amit élvezettel csinálok, akkor is, ha keveset keresek vele. Két hete elvesztettem az állásomat és elkezdtek behívni olyan helyekre, melyekről korábban csak álmodtam. Elfogadtam egy ajánlatot, hétfőn kezdek. A munka, közösség nagyon tetszik, amennyit eddig látok belőle, a fizetés közepes. Közben kaptam egy ajánlatot egy másik helyről, ahol magas lett volna fizetés, de a munka igazán nem érdekelt volna, ezt hosszas mérlegelés után visszautasítottam. Most még nehezebb helyzetbe kerültem. Szerdán lehet, hogy kapok egy újabb ajánlatot, ahol a fizetés is magas és érdekel is. Nem tudom, ott hagyjam-e érte az elsőt, ha úgy alakul? Ha azonos lenne a pénz, akkor inkább az elsőt választanám, viszont a második is tetszik és sokkal jobban fizet. Egyszerűen nem tudok dönteni. Lelkiatya szerint mit helyezzek első helyre? A szenvedélyt, vagy a bevételt? 33 éves vagyok, a szüleimmel élek, ezért a pénz is nagyon égető. Köszönöm!
Nagyon jó döntésnek tartom, hogy a jól fizető állást otthagyta, mert fontosabbnak tartotta a lelke állapotát. Talán egyfajta ajándéknak is köszönheti, hogy ezek után egészen megváltozott a helyzet, lett állása, jobb is, sőt, több is. S ezek után sem vesztette el a fejét, kínáltak Önnek jobban fizetőt, de ezúttal is a lelki állapotát tartotta fontosabbnak. Én, ahogy nézem, ez már a kísértő próbálkozása. A több pénz mindig az eszköztárában van, s azon mesterkedik, hogy ne legyen megállapodása. Szerintem a kielégítő fizetés és a kedve szerinti munka elegendő ok arra, hogy ne változtasson. De ezt ne tekintse végső álláspontnak, ez csak egy távoli meglátás, amely lehet téves is. Ha jónak látja, nézze meg ezt a jobban fizetőt, előtte imádkozzék, hogy ne csábíthassa semmi más indok, és döntsön a lelkiismerete szerint. Eddig is jól vezette, ezután is rábízhatja magát. (1Tim 6,8)
Kedves Lelkiatya!
Ön mit gondol a facebookról.? Én aktív tagja vagyok az oldalnak. DE mostanában semmi hasznát nem láttom. Zavarnak a boldog gazdag emberek akik dicsekedésből raknak fel képet hogy a szegény sorsú embereket megsirassák. ÉN mikor megláttok egy képet egy boldog párról akik a Balatonon hajókáznák vagy a tengerparton sütkéreznek mindig ugy érzem semmmi érteleme az életemnek. Nekem nincs pénzem arra se hogy Nyíregyházára elutazak nemhogy nyaralni. Mit tegyek hogy ez ne zavarjon? Vagy talán szüntessem meg a facem. Sajnos csak itt láttom az egyházi híreket.
Az a tény önmagában nem lélekemelő, hogy nagyon sok ember ma virtuális világban él. Sajnos, a fészbuk is erősíti az erre való késztetést. Ennek ellenére nem azt tanácsolom Önnek, hogy szüntesse meg ezt a fajta kapcsolatát a világgal. Önnek most nem erre van szüksége. Hisz ez csak egyik formája az emberekkel való kapcsolattartásának, s nem az eszköz az, amely ezeket az említett rossz érzéseket kelti Önben, hanem a lelkiállapota, amely mostanában Önt jellemzi. Ez utóbbin kell változtatni. Persze, ez már nem olyan egyszerű, mint leiratkozni a fészbukról. Mit tegyen, hogy ne zavarja mások öröme, boldogsága? Válassza külön az ő sorsukat az Önétől! Nincs különösebb kapcsolat közöttük. Ha mások jól élnek, az még nem befolyásolja az Ön sorsát. Hadd legyenek boldogok, hadd kapjanak minél többet az Élettől! Sőt, örüljön és adjon hálát, hogy vannak, akiknek ilyen sok szép dolog jut. Valójában csak akkor fog tudni örülni a saját örömeinek, ha tud örülni másokéinak is. Gyakorolja tehát ezt a hálaadást, mások örömének a megköszönését. A másik törekvése pedig az legyen, hogy vessen számot a saját sorsával, vegye számba, mennyi megköszönni való van Önnek is. Ezeket se feledje el megköszönni! S akkor jöhetnek a hiányok, amelyek miatt - úgy érzi, hogy - szenved. Egyenként vizsgálja meg, mit tehet Ön ennek megváltoztatására. S amelyiket a legkönnyebbnek tűnik megváltoztatni, lásson hozzá! Ne a sorstól, még csak ne is a Jóistentől várja, hogy megváltozzék az élete. Kezdje el Ön megváltoztatni fokról fokra, egyenként. Persze, ehhöz is kérje az Úr segítségét. Nagyon fontos, hogy mindeközben arra is figyeljen, hogy hogyan szerezhet másoknak örömet. Ha ezt az elemet kihagyná, akkor hiába ér el bármit, nem lesz abban igazi öröme. Ilyen értelemben mégiscsak összefügg az Ön sorsa másokéval. Minél jobban tud együtt örülni másokkal, annál inkább fedezi föl a saját életében is az értékeket. Egymást segítő folyamatok ezek.
TISZTELT LELKIK ATYA nagyon szepen kernem tobbunk neveben a szives kozbenjarasat, hogy sziveskedjenek a honlapjaikon kozzetenni a most, oktoberben Mariapocson esedekes, Mariatisztelok es rozsafuzert imadkozok lelkigyakorlatanak pontos idopontjat.Ezt mar kertem a panaszlada oldalon is, probaltam a zarandokhaztol erdeklodni, de ott nem vettek fel a telefont. AMENNYIBEN LEHETSEGES,jo lenne, ha az egesz metropolia teruletentudomast szerezhetnenek a hivek errol az esemenyrol, ami mindnyajunk lelki fejlodeset segitheti elo es kulonbozo szertartasokon is resztvehetunk ezen alkalommal, sot egyutt vegezhetjuk.Segitseget megkoszonve kerem Isten aldasat tovabbi munkajara.
A Mária tisztelők lelkigyakorlatát Ihnáth János atya fogja tartani. Október 3-án kezdődik délután háromkor és 5-én délig fog tartani. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Kedves Lelkiatya!
Az interneten leveleztem egy férfival,utólag kiderült,hogy nagyon súlyos látás sérült és egy ilyen egyesületnek is a tagja.Erről ő nem számolt be.Máshonnan tudtam meg.Nekem ez sima levelezés volt,még mielött erről a gondjáról tudtam volna,mondtam neki ne füzzön túl nagy reményeket,mert nem ismerjük egymást személyesen és nem biztos,hogy élőben ha találkozunk ugyanazt gondoljuk mint üzentek alapján.Szeretem reálisan látni a dolgokat.Abba se mentem bele,hogy telefonon beszéljünk személyes ismeretség nélkül,mert szerintem ott fennáll egy hamis kötődés veszély.Ez a férfi másik országban is él,ahova most tervezek zarándokútra menni, és megbeszéltük,hogy ot találkozunk.
Bűn-e ilyen dolgok miatt elzárkózni a mélyebb ismeretség elől?Barátkozni szivesen barátkozok bárkivel,de többet nem biztos,hogy szeretnék.Új környezet,emberek,saját környékemen is nehéz munkát találni, az még plusz neheziti a dolgot,ha a másik fél állandó gondoskodásra szorul.Meg a súlyos látás sérült embereknél fennáll a veszélye annak is,hogy a gyermekeik is látás sérültek vagy vakok lesznek.Ekkora keresztet nem tudnék vállalni.Az más dolog,ha valaki a házasság alatt betegszik meg vagy beteg gyereke születik,minden előjel nélkül.De a saját életemben nem kockáztatnám,hogy tudva súlyos genetikai hibával szülessen gyerekem.Ez igy itélkezésnek számit-e vagy helytelen gondolkodásmód-e?Megbántani nem szeretnék senkit se,de nem is igértem semmit.Nem azt akarom mondani,hogy a sérült emberek nem érdemlik meg a boldogságot, de ahhoz,hogy valaki ezt feltudja vállalni nagyon nagy belső erő szükséges.
Válaszát előre is köszönöm!
J.
Kedves J.!
Egyáltalán nem egyszerű a kérdésfölvetése, s főként abból adódik kezelhetetlennek tűnő volta, hogy a technikai fejlődés megint olyan területre vitt minket, aminek következményei már kicsúsznak a kezeink közül. A világhálón való ismerkedés hasznosnak tűnik, de teremthet ilyen helyzetet, amely a valóságos ismerkedés során nem történhetne meg. Ha történetesen megismerkedik egy valamiben is sérült vagy korlátozott emberrel, akkor az első benyomások, abból fakadó érzelmi hatások sokkal jobban segítenek az eligazodásban, mint így, amikor merőben racionális érveléssel keresi a helyes választ. Nyilván ugyanúgy lehet szeretni egy megváltozott képességű embert is, sőt, még jobban, és ő is ugyanúgy tud szeretni, sőt, még jobban. Akkor nem volna szükség ilyen hideg fejjel való gondolkodásra, hogy össze tudnám-e kötni az életemet egy ilyen keresztet hordozó emberrel. Ezért is nehéz, tehát a válasz. Alapvetően természetes gondolkodásnak tűnik, amit mond, hiszen mindenki szeretne egészséges lenni, egészséges családban élni, egészséges gyermekeket nevelni. Ez a természetes igény a megváltozott képességű emberekben éppen úgy jelen van. Talán ők mégis közelebb állnak ahhoz a tapasztalthoz, hogy az egészség nem minden, s ha az nincs is meg, akkor is lehet teljes és boldog életet élni.
Ugyanakkor senki és semmi nem kényszerítheti Önt arra, hogy vonakodása ellenére belemenjen egy ilyen kapcsolatba. Nehéz tehát tanácsot adni.
Azt mondom, ne zárkózzék el a találkozástól. Adjon esélyt neki is Önmagának is. Jól teszi, ha előre leszögezi, hogy semmilyen elköteleződést nem vállal, de azért a találkozásra, a barátságra nyitott.
Tisztelt Lelkiatya!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz!Hogy van-e olyan,hogy valaki nem házasodik meg hanem magába egyedül él egész életébe. Ez a helyes Isten szerint? Én nem akarok barátot se gyereket még,nem érzem hogy itt lenne még az idő pedig 21 éves vagy! Miért nem vágyom a férfiakra?
Természetesen van ilyen élethivatás is. S ez még nem is az egyetlen kategória, mert a nem házas életnek - még ha a papságot, szerzetességet nem is vesszük ide, akkor is - számtalan indítéka, összetevője, sajátos értéke lehet. Mivel azonban Ön még csak 21 éves, ezért inkább azt javaslom, továbbra is legyen nyitott bármely életútra. Hogy jelen pillanatban nem vágyik sem házastársra sem gyermekre, ez lehet időszaki állapot, amely változhat. Az is lényeges szempont, hogy a hivatást nem szabad hiányokból összerakni: ami nem érdekel, ami nem vonz, azokat kizárom, s ami marad, az az én hivatásom. Nem, inkább azt keresse saját magában, hogy mi az, amire indíttatást érez, az Istennel való beszélgetései során kérdezze, fürkéssze: mit szánsz nekem, Istenem? Higgyen abban, hogy ezt meg is találja. Aki erre nyitott, aki valóban szeretné megtalálni Isten akaratát, az meg is fogja, az elől nem rejti el. Javaslom, hogy ennek érdekében imáiban erősítse az Istennel való kapcsolatát, hogy a megfelelő időben képes legyen meghallani, mit vár Öntől az Úr, vagy pontosabban fogalmazva: mit kínál Önnek. Érdemes azt követni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelkiatya! Görögkatolikus Liturgián áldoztam. A Szentség elég száraz volt. Az a kérdésem,hogy össze lehet e rágni? Az ostyát amit a római szertartáson veszünk magunkhoz úgy tudom nem szabad,szépen elolvad a szánkban. Mit szabad és mit nem e kenyérrel? Köszönöm válaszát.
Marika
Minthogy az Úr Jézus azt mondta: a testem valóságos étel... (Jn 6,55), ezért természetes, hogy azt szabad megrágni. Kicsit méltatlannak érezzük, hogy az Úr Jézus szent Testét rágjuk meg - ezért is alakulhatott ki a római rítusban, hogy a Szent Ostyát nem szabad megrágni - de akárhogy is vesszük, mindig méltatlanok maradunk arra, hogy ezt a hatalmas ajándékot megkapjuk, hogy az Isten Testét és Vérét a szánkba vegyük, lenyeljük. A nyelés nem kevésbé Istennek tetsző emberi cselekedet, mint a rágás.
D.J.K.
Kedves Lelkiatya.
Vétkeztem, sujos bünt követtem el.
A családom magamra hagyott.
Már sokadik alkalommal.
Nem azt akarom mondani, hogy
bennem nincs hiba. Találkoztam egy özvegyasszonyal és vele vagyok.
Ez egy évvel ezelőtt történt.
Tudom, hogy nem gyónhatok és nem
áldozatok. A parókusom azt mondta, hogy a pokolba kerülök. Testületi tag voltam és sekrestyés is.
Teljesen megszakadt a kapcsolat,
semmit nem tudtatok semmiről.
a segítséget sem szívesen fogadja el
tőlem. Nem akarom magam kiemelni, tudom, hogy nagy hibát követtem el.
Már nemigen érzem jól magam... a bőrömben. Gyengének érzem magam, ötven felett vagyok és fizikailag is fáradt vagyok.
Minden alkalommal megyek templomba, de látom, hogy az atya mindig engem néz és a szt.beszédeiben is rám céloz. Mondtam, hogy nem leszek megalkuvó, nem tudok és nem is akarok senkinek megfelelni mert ez lehetetlen.
Egyedül a Jóistennek akarok csak megfelelni. Sajnos egyre zűrzavarosnak érzem az életem. A lelkészem nem áll velem szóba mert nincs ideje soha, mindig siet valahova.
Nem tudom tetszik-e érteni mit akartam mondani.
Köszönöm szépen a türelmet és a segítséget, válaszát.
Üdv. Szeretetrevágyó...
Kedves szeretetre vágyó testvérem!
Ez az atya szereti és tiszteli Önt, fontos az Ön élete, és ezt a módot választja arra, hogy ebből az élethelyzetéből kimozdítsa. Azt valószínű, csak Ön érzi, hogy a templomban Önt nézné, Önről prédikálna. Viszont, ha találva érzi magát ezekben a tanításokban, az inkább a Lélek műve és érdemes elgondolkodnia rajta. Alighanem igaza van Önnek abban, hogy jobban esne, ha inkább elbeszélgetne Önnel, mint ezt a távolságot tartja. Nem mondom, tehát, hogy az atya jó eszközt választott, de az Ön érdekében teszi. Mint mondja, lassan már Ön sem érzi jól magát ebben az állapotban. Menjen, és gyónja meg ezt a bűnét, és kérje a Jóisten segítségét, hogy tudjon kilépni belőle. Valóban, nem az embereknek kell megfelelnie. Inkább az Istenhöz igazítsa a tetteit, azt vizsgálja, hogy Isten mit vár el Öntől. Ez nem csak megvilágosodást ad, hanem erőt is, hogy azt követni tudja.
Kedves Lelkiatya!
Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita a mai nap megjelent Heti Válaszban arra, hogy mire szavaz a népszavazáson: \"Nyilván tudni kell nemet is mondani - például a betolakodásra.\"
Ezzel szemben a Szentírás:
\"Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: ?Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!?
Erre megkérdezik tőle az igazak: ?Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna??
Akkor a király így felel: ?Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!? Ezután a balján állókhoz szól: ?Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!?
Erre ők is megkérdezik: ?Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?? Ő pedig ezt feleli majd nekik: ?Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!? Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.\"
Betolakodónak tekinti szerencsétlen, hazájából kibombázott embereket, több mint aljasság. Kocsis Fülöpöt csak 1 hétre küldeném el Szíriába vagy Irakba, és kívánom neki, hogy menekültként mindenki csapja rá az ajtót. Gyalázatos, és az egész egyház sunyi hallgatása gyalázatos. Mert ha a történelmi egyházak néhányszor egyértelműen kiálltak volna a menekültek megsegítése mellett, ahogy Ferenc pápa számtalanszor tette, akkor ez a kormány nem tudta volna ezt a mocskos propagandát a nyakunkba önteni, ami mindenhonnan ömlik ránk, kiemelten az ún. állami médiából. Elültették a gyűlölködés magját, és ehhez az egyháza asszisztáltak, tisztelet a kivételnek. Valamelyik válaszában Ön leszólta Iványi Gábort és kis egyházát, de ő többet tett ebben az ügyben, mint a történelmi egyházak együttvéve. Melyik katolikus püspököt látta tavaly a Keleti pályaudvarnál vagy a határon a szerencsétlen gyerekeknek segíteni. Erdő Péter azt mondta, hogy akkor embercsempészek lettek volna, ha befogadnak menekült gyerekeket. Egyrészt ez nem igaz, másrészt mi lett volna, ha mégis megteszi? Kimegy a rendőrség és házkutatást tart a bíborosi rezidencián? Kétlem. És mi lett volna, ha Jézust érdekelték volna a korabeli zsidó törvények? Akkor nem lett volna megváltás! Gyalázat, és még egyszer gyalázat, amit a magyar egyházak ebben az ügyben véghez visznek. Tisztelettel: Zsolt
Kedves Zsolt!
Bevallom, én is úgy gondolom, hogy a menekülteket be kell fogadni, de a betolakodóktól távol kell tartani az otthonunkat. A betolakodás témájához szerintem inkább a Jn 10,1 verset lehetne kapcsolni: Bizony, bizony mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan mászik be, az tolvaj és rabló. Én, bizony, láttam a Keleti pályaudvarnál katolikus püspököt akkor, amikor ott volt az átvándorlók nagy tömege. Igaz, sokat nem tudott ő sem segíteni. Viszont nagyon sokat segített az a katolikus püspök, aki Szíriába személyesen vitte el az egyházunk támogatását. Ezt én sokkal többre értékelem, mint a kamerával fölfegyverzett látványos segíteni akarást a határainkon. Nyilván megoszlanak a vélemények ebben a nagyon súlyos dologban, láthatóan még az egyházi vezetők között is. Legjobb, ha tiszteletben tartjuk egymás véleményét, s nem élezzük a feszültséget egymás között, hanem a magunk módján mindnyájan próbálunk segíteni. Ki így, ki úgy, ki itt, ki ott. Ebben is hagyjuk meg egymásnak a szabadságot!
Kedves Lelkiatya!
Van egy visszatérő bűnöm. A tömött buszon úgy szoktam helyezkedni, hogy összeérjen a testem nőkével. Nehéz meggyónnom ezt a bűnt, mert nem tudom jól leírni, többször nem is értette a gyóntatópap. Vajon ez halálos bűn-e, muszáj-e meggyónnom?
Köszönöm!
Azt javaslom, gyónja meg. Nem csak a halálos bűnöket kell meggyónni, hanem érdemes magunkból időről időre mindent kitisztítani, amit csak tudunk. Ha rendszeresen meggyónja ezt a bűnét, ez segít abban is, hogy leszokjon erről a méltatlan viselkedésről. Érdemes szabadulni tőle, mert ha rögzül Önben, akkor súlyosabb károsodások is következhetnek belőle. Az érzékiség kísértése gyakran ilyen apróság(nak tűnő dolg)okon kezdődik, s ha az ember nem zárkózik el mindjárt az elején, akkor elhatalmasodik a testen, s további gerjedelmekkel még súlyosabb bűnökbe sodorja. Nem érdemes játszani ezzel. Gyónáskor nem szükséges részletezni a helyzetet, csak akkor, ha az atya arra rákérdez. Nyilván röstelli az ember ezt elmondani, de inkább a gyóntatószékben érjen a megszégyenülés, mint nyilvánosan.
