Kedves Lelki atya!
Milyen a jó böjt?
Hogyan tehetjük a böjtünket imává?
Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
A böjthöz nagyon fontos hozzákapcsolni a személyes szeretetünk kifejezését. Nem lehet a böjt személytelen, tárgyias magatartás csupán. Minden egyes lemondást Krisztusért vállalok, és ezt ki is fejezem neki. Persze, erre nem neki van szüksége, hiszen jól látja a lelkem, a szívem állapotát, de azért kell kimondanom, hogy bennem minél mélyebben tudatosuljon, hogy ezt Őérte teszem. Ha a böjtömből kimarad ez a személyes vonatkozás, hogy legalább egy fohásszal Krisztushoz ne fordulnék a lemondás idején, akkor valójában csak fogyókúráról van szó. Akkor is legyen imádságom, amikor elkezdem a böjtöt, amikor a fölajánlást teszem, de akkor is, amikor éppen az adott falatot teszem félre. Én azt szoktam mondani: "Uram, Teérted." Vagy: "Fogadd el, szeretetem jeléül ezt a csekélységet."
Ezek az egyes fohászok is már sokat segítenek abban, hogy a böjtünket imává tegyük. Ha ezt még kifejezettebben akarom tenni, akkor a böjttel együtt az ima mennyiségét, rászánt időt is növeljem. A kettő erősíteni fogja egymást. (Nagyböjtben is így teszünk, eleve erre tanít az egyház liturgikus rendje.) De nagyböjtön kívül is figyelhetünk erre.
Kedves Lelkiatya!
Többször is irtam már Önnek és sajnos mindig előjönnek az itthoni alkoholos problémák és már nagyon elegem van.Szeretnék elköltözni itthonról de sajnos nincs annyi keretem,ami hosszú ideig tartana.Van még egy évem a hétvégi főiskolából,de időközben jó lenne munka is,ami mellett ezt tudnám csinálni és függetlenedhetnék itthonról.Már arra is gondoltam otthagyom az iskolát akkor talán könnyebben elhelyezkedhetnék ha nem kötne annyira a hétvége.Már nagyon rosszul birom a nyomott légkört itthon,elegem van belőlük.Mindig ugyanaz folytatódik van hogy egy ideig minden sima utána jönnek a problémák a megtalált és eldugott ital,az anyám részéről apám meg a napokban fél délutánt kimaradt és holt részegen támolygott ki a kocsmából,úgy kellett hazavinni,ez nincs mindig igy,de a napi italozás az megvan.És amikor szóvá teszem neki akkor veszekszik multkor a karomra is rávágott emiatt,meg üvöltözik.Az anyám meg olyan mint egy vegetáló növény,nem reagál ha mondok valamit.Már addig fajultak a dolgok,hogy lelkileg terrorizálom őket.Sajnos van bennem egy olyan hajlam ha valaki bántó velem és jó ideig tűröm azt,egy idő után elkezdem lelileg bántani.Vérig sértenek a viselkedésükkel.Nem tudok velük együttérezni,megérteni őket,mert apám kritikus és szekálódó volt velünk mindig,az anyámnak meg közömbös,rideg,nem megértő megnyilvánulásai voltak és emiatt sokat szorongtam ha valamit kellett kérnem tőle vagy mondanom neki.És ezek a tulajdonságok egyikükben sem változtak.Az egyetlen pozitiv dolog,hogy amit tudtak megpróbáltak anyagilag biztositani és vannak dolgok amiket nekik köszönhetek.De ez sajnos nem minden.Nem birom ezt a környzetet nincs bennem itt béke,csak haragos,gyülölködő gondolatok vannak bennem.Minden veszekedés után lelkibetegnek érzem magam és szerenék megszűnni létezni,belefáradtam az egész életbe.Már abban sem hiszek,hogy van ebből kiút,megoldás,hogy Isten megsegit.Hivtak zarándokútra ahova egyébként szeretek menni,de azzal kapcsolatban is mélységes ellenérzés van bennem.Pénzbe kerül,bár nem olyan sok mde az ősszel egy kisebb szájsebészeti műtétre is kell mennem és az is pénzbe kerül.Sokszor voltam már ezen a zarándoklaton és nem hiszem,hogy ez megoldást hozna a problémáimra.Néha templomba is ellenérzéssel megyek és ott van a kisértés,hogy ne is menjek.Ugyanezt érzem gyónáskor is mikor ezek a bűnök terhelik a lelkemet,nincs is erőm azonnal feltárni őket,meg nem tdom menyni értelme van ha ugyis elkövetem utána.Azt hiszem nálam az ördög jól megtalálta a taktikát amivel távoltarthat Istentől.Az ad kis erőt,hogy vizualizálom és megpróbálom elképzelni,hogy milyen lesz ha elköltözök a közeli városba.Félek,hogy egyedül kell ebbe belevágnom,de az hogy elképzelem a dolgokat,meg jutnak eszembe ötletek,hogy mibe és hogyan kapcsolódhatnék be segit megbarátkozni a gondolattal.Talán igy a szüleimet is könnyebb lenne szeretnem.Ön szerint milyen gyorsan kellene realizálni a költözést?
Köszönöm,hogy meghallgatott!
Drága Testvérem!
Minél hamarabb. Újra és újra mondom, nem fog megoldást találni, amíg ki nem lép ebből a környezetből. Ne féljen ettől a lépéstől! A hit és a bizalom azért nagyon fontos, mert akkor látja meg az ember a kiutat, a segítséget, akkor tudja lelkébe fogadni a felülről érkező erőt. A kishitű ember csak vergődik a nehézségek hullámain, míg a bízó ember meglovagolja azokat. A templomot, a szentgyónásokat, főként a szentáldozást el ne hagyja. Inkább menjen hétköznap is, ha tud. De az első a kilépés. Minél tovább halogatja, annál nehezebb, illetve annál nagyobb lesz a törés, annál keserűbb lesz minden vele járó nehézség. Tehát lépjen bátran, Istenben bízva, Istenre hagyatkozva!
Az iskolát lehetőleg semmiképp se hagyja abba. Azt meg később bánná meg nagyon. Vegyen erőt ezekhöz a feladatokhoz, és csinálja végig. Meglátja, szép fordulatot fog hozni az élete. Nem föltétlen már ez az elköltözés, ez még csak az első lépés. Látja, már ha csak rágondol is jobban érzi magát.
Legyen bátor és bizakodó! Ne féljen lépni! Én is imádkozom Önért, hogy Istenünk akarata szerint sikerüljön.
Kedves Lelkiatya!
Úgy gondolom hogy szertartásainknak gyönyörű részét képezik a zsoltárok. Nagyon szép szövegük van és képes az ember teljesen hatása alá kerülni. Mostanában azonban elgondolkodom azon hogy miért veszünk bele minden zsoltárt szertartásainkba. Sok műnek a szövege átkot mondd, rosszakarat sugárzik benne, vagy esetleg túlzott önsajnáltatás. Ez a tipikus "mindenki rossz csak én vagyok kitartó az Úr szolgálatában". Istent dicsérő eseményen miért kérünk átkot vagy rosszat a másik emberre? S közben Jézus azt tanítja hogy imádkozzunk ellenségeinkért, s úgy szeressük őket mint saját magunkat. A kettő kicsit furcsán összeegyeztethető. Mit gondol erről?
A zsoltárok valóban gyönyörűek, de szépségük mellett van egy másik nagy értékük: nagyon igazak. Az ember minden lelki rezdülését, indulatait, örömeit, bánatát képesek kifejezni. Akár úgy is lehet használni őket, hogy az ember éppen adott lelkiállapotának megfelelő zsoltárt keres és azt imádkozza. Ennél azonban jobb, ha állandó rend szerint imádkozzuk a zsoltárokat, és ráhagyjuk a Teremtőre, hogy ő hozza össze vagy kapcsolja össze az adott élethelyzetünket az éppen adott zsoltárokkal. Ebben az esetben mélyebben átjárnak bennünket a zsoltárok, a mélyebb értelmüket is jobban magunkévá tudjuk tenni.
Van olyan törekvés, hogy a keményebb, átokszerű zsoltárokat vagy legalább az ilyen tartalmú sorokat kihagyják a zsolozsmából. Én azon vagyok, hogy nem érdemes így válogatni, s nem kell okosabbnak lennünk, mint a kinyilatkoztatott imádságos könyv, a Biblia, illetve maga a Zsoltároskönyv.
Indulataink, bizony vannak, akár bevalljuk, akár nem. Ha nem vesszük be az imádságokba, a zsoltárokba, akkor másutt törnek elő, az imádság körén kívül. Az vajon jobb? Mindent az Isten színe elé kell vinnünk, nem csak a jólfésült dolgokat.
Az igaz viszont, hogy embertársainkra nem kívánhatunk rosszat, kivált nem az imádságban. Az atyák azt javasolják, hogy az átokzsoltárokat, illetve az ehhöz hasonló sorokat sohase embertársainkra értsük, hanem átvitt értelemben az egyetlen ellenségünkre, az ördögre. Ha így tekintjük ezeket a sorokat, akkor mindjárt a helyükre kerülnek. Kell bizonyos elvonatkoztatás, több rétegbeli értelmezés ehhez. De szükséges is, hogy így legyen, mert akkor ez a törekvésünk segít helyére tenni az egyébként is meglévő indulatainkat, amelyre fentebb utaltam. Azokat ne elfojtani, kiirtani akarjuk - úgysem fog menni -, hanem helyes irányba terelni. Nem emberekre, mert az emberek sohasem ellenségeink. Ha annak tűnnek, az csak a sátán játéka, s valójában ők inkább áldozatok. Sohasem rájuk haragszunk, hanem az igazi ellenségre, a gonosz erőkre. Ebben is nagyon sokat tudnak segíteni a zsoltárok, ha helyesen imádkozzuk őket.
Kedves Lelkiatya!
Mennyire vegyük komolyan az álmainkat?
A Biblia szerint Isten az álmokon keresztül is üzen, de van a saját képzeletvilágunk is, amelyik napunk alakulása szerint olykor alkothat sok furcsa képzetet.
Vajon hogyan lehet megkülönböztetni, helyén kezelni az álmainkat?
Olyan érzésem van, hogy egyes esetekben valóban történik valami, azaz tényleges eseményről/találkozásról van szó, bár "csak" lelkiekben.
Saját tapsztalásom, hogy elhunyt keresztapám nem sokkal halála után, álmomban megjelent, beszélgetett velem, boldogan, épen és egészségesen és mikor mondtam neki, hogy de hisz ő meghalt, győzködött, hogy nem, ő él. Addig mondta, tanúsította, míg valóban elhittem neki és ezután nyomban felébredtem.
Mi a meglátása ezek kapcsán?
Tud-e esetleg olyan katolikus szellemiségű könyvről, amely ezt a kérdéskört részletesen vizsgálja és Ön szerint hitelesen teszi?
Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Bevallom, nem tudok ilyen könyvről. De ha valóban nincs, akkor azért, mert ez a kérdés korántsem olyan jelentős, hogy könyvet kellene róla írni. No, persze, van rengeteg álmokat magyarázó könyv, de Ön hiteles írást kért tőlem. Ugyanis az álmok esetében arról van szó, hogy az alvó ember agya bizonyos mértékben tovább munkálkodik. Azokkal az ismeretekkel dolgozik, amelyek korábban érkeztek, belevegyítve a belső vágyakat, gondolatokat, még az érzéseket is. Ezeknek egyvelege az álom, amelynek aktivitása még az alvó állapot fokozataitól is nagy mértékben függ. Tehát leginkább nem érdemes foglalkozni az álmokkal. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy az álmaink is hordozhatnak elgondolkodtató üzeneteket. Az ember életében lehet egy-két meghatározó álom, amelyet - érdekes módon - nem is felejt el, mélyen a tudatába ivódik. Az elhunyt szeretteink megjelenései az álmokban szintén inkább a mi érzelmi kötődésünk eredménye. Ezzel együtt is lehetségesnek kell tartanunk, hogy a Mindenható ezt az emberi képességet, tevékenységet is föl tudja használni arra, hogy bizonyos hatásokkal megérintsen bennünket. De ez - tapasztalatom szerint - nagyon ritka. Ezért is írtam az elején, hogy nem is érdemes különösebben foglalkozni vele. Ha valóban isteni üzenet hordozója, az olyan erős, hogy utána nem is kezd el gondolkodni az ember, hogy ez vajon mi lehetett.
Ha álmunkban jelenik meg valaki, aki nemrégen hunyt el, akkor javasolni szokták, hogy Szent Liturgiát (szent misét) végeztessenek érte. Ez egészen bizonyosan nagy lelki hasznára van mindenkinek: annak is, akiért imádkoznak, de azoknak is akik az illetőért imádkoznak.
Drága Lelkiatya!
Isten mindnyájunkat meghívott az üdvösségre. Vajon hogy segíthetnénk zsidó testvéreinket, akik még nem ismerték fel Jézusban a Messiást?
Válaszát szívből köszönöm.
Egyszer egy rabbihoz bement egy keresztény ember, és próbálta meggyőzni, hogy már eljött a Messiás. Erre a rabbi az ablakhoz lépett, kinézett rajta, és azt mondta: Nem, ez a világ még nincs megváltva.
A személyes meggyőzés a legtöbb, de nem szavakkal, hanem az életünkkel. Ha ránk néznek, és magyarázat nélkül is látják rajtunk, hogy már meg vagyunk váltva, hogy megkeresztelkedtünk, vagyis Krisztus él bennünk, ezzel tudunk legtöbbet tenni mások megtéréséért. Ha ezt a képet tudnánk zsidó testvéreink elé tárni, akkor könnyebben megértenék, hogy mit jelent a megváltás, mit jelent a krisztusi élet. Enélkül aligha volna értelme a győzködésnek. Persze, ezért is elsősorban imádkoznunk kell, hogy hiteles kereszténnyé váljunk. De imádkozni kell a zsidó testvérek megtérésért is.
Főtisztelendő Lelkiatya!
Szentendrei római katolikus hívő vagy, de múltkor betévedtem egy keleti katolikusra szertartásra (feltételezem görögkatolikusra, mert nem hallottam szerb nyelvet benne, minthogy a mi környékünkön a szerbek nemzeti ortodox egyháza jellemző inkább). Milyen gyakran elérhető az egyházuk arra? Örömmel ellátogatnék ritkán, kíváncsiságból oda! Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy szentáldozáshoz római katolikusként járulhatok görögkatolikus szentmisén? Vagy külön engedély szükséges ehhez? Úgy tudom, hogy egyházaink teljes közösségben vannak - de javítson ki, ha valamit rosszul tudok.
Köszönettel és szeretettel,
Mária
Kedves Mária!
Természetesen egy eucharisztikus közösségben vagyunk, hiszen a görögkatolikusok is részét képezik a Katolikus Egyháznak. Szentendrén is minden vasárnap van görögkatolikus Szent Liturgia, mégpedig 11-kor a várdombi római katolikus plébánia templomban?. Mosolygó Péter atya nevében is írom: szeretettel várjuk.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Két kérdésem volna Önhöz. Az egyik, a "szombat vasárnap" vitával kapcsolatos. A katolikus Egyház tanítása szerint szombaton lehet-e munkát végezni? Valamint ha a vasárnapot ünnepeljük, az mit jelent? Erről is olvasni eltérő véleményeket. Tehát pl. ha a családommal töltöm, és étteremben étkezem vagy szórakozom, viszont ezzel más "miattam" dolgozik úgymond, az megengedett?
Valamint a Szentségi böjt Szentáldozás előtt pontosan mennyi idő? Olvastam már egy órát, három órát is. Valamint csak a Szentáldozás előtt kell megtartani, vagy más Szentségek előtt is (pl. Szentgyónás) ?
Köszönettel, szeretettel.
A szombatra nem vonatkozik semmilyen munkavégzési tilalom. A vasárnap megkülönböztetésének lényege pedig az, hogy azt az Istennek kell szentelnünk. Nem elegendő, ha ezt az Istennek szentelést "letudjuk" egy szűk templomi órácskával - jobb esetben. Egész nap kell, hogy tudatosodjék bennünk, hogy ez a föltámadás napja, az Isten ajándéka, az élet forrása, Isten szeretetének életünket is átjáró, fogható jele. Fontos, hogy ezen a napon többet imádkozzunk, mindenképpen olvassunk Szentírást, ha lehet ne is csak egyszer menjünk el a templomba. (Ez utóbbit jobbára a görögkatolikusoknak mondom, mivel nálunk a vasárnaphoz több szertartás is kapcsolódik: előesti vecsernye, utrenye, Szent Liturgia, vasárnapi vecsernye, s ezek is mind részei lehetnek a nap megszentelésének.) A munkára vonatkozó tilalomnak is ez az értelme: nem lehet ugyanolyan a vasárnapunk, mint a hétköznapok. Ebbe a különlegességbe nagyon szépen beleillik, ha elmegyünk kirándulni, akár étterembe, színházba, moziba. Igen, sajnos ilyen a társadalmunk, hogy vannak, akiknek ilyenkor is dolgozniok kell, de azoknak, akik ezzel is a saját vasárnapjuk megszenteléséhez hozzájárulnak, nem követnek el bűnt.
A szentségi böjt mostani előírása az, hogy a szentáldozás előtt egy órával nem szabad étkezni. Ha valaki a lehető legkisebb áldozatra törekszik, megteheti, hogy kiszámítja a perceket, hogy mikor lehet az áldozás, és ahhoz igazítja az utolsó falat lenyelését, de ezt senkinek sem javaslom. Ez olyan kicsinyességre, lelki igénytelenségre vezethet, hogy rosszabb, mintha nem is törődne vele az ember. Ezért azt szoktam javasolni, hogy legalább a szentmise megkezdése előtt legyen meg ez az egy óra. De ennél még jobb, ha egyéni buzgalomból az ember többet is vállal, s ez lehet akár a három óra is. S ne feledjük, hogy nem is olyan régen még az volt a szabály, hogy éjféltől már semmit sem szabad enni, ha szentáldozáshoz járulunk, illetve tőlünk keletebbre több helyen is ezt tartják.
A szentgyónás előtt nincsen ilyen böjti kötelezettség, de buzgóságból ez is jót tesz, ha valaki törekszik rá. Diakónus- és papszentelés, templomszentelés előtt van még hasonló, illetve sokkal szigorúbb böjti követelmény, mely nem csak a szentségben részesülőre, hanem a szertartást vezetőre is vonatkozik.
Kedves Lelkiatya!
A férfi-nő barátsággal kapcsolatban kérdeznék én is. Barátkozhatok fiatal nőként fiatal (római) katolikus pappal? Tölthetünk együtt időt lelkivezetésen kívül is? (Általában tásaságban, de előfordulhat, hogy ketten is)
Óva intem ettől. Nagyon veszélyes dolog, s bár szépnek, építőnek, lelkinek tűnik, az ember egyszerűen nem veszi észre, hogy mikor mászott bele a sátán, amely aztán szörnyű rombolást tud végezni. Ebből pedig vérverejtékkel lehet csak újra építkezni. Tegyük hozzá: jobb esetben, mert akár bele is rokkanhat a hivatás - mindkét személy részéről.
Ha vonzódást érez az illető pap iránt, akkor - szomorúan kell mondanom, de - még a lelkivezetés kapcsolatát is szüntessék meg. A nagy lelki megértés útján szintén roppant könnyen be lehet csúszni a kölcsönös emberi vonzalomba, s ember legyen a talpán, aki onnan sértetlenül kimászik.
Nem mondom durván, hogy hagyjon föl minden kapcsolattal, de arra figyelmeztetem, óvakodjék attól, hogy hosszabb időre kettesben legyenek. Szervezzenek közösségi együttléteket, értékes programokat, amelyben el lehet kerülni ezt a kettesben levést. Persze, ezt is bölcsen, hiszen, ha a szervezések ürügyén vannak sokat kettesben, megint a csúszdára léptünk. Ezeket nagy bölcsességgel, gondossággal kell kezelnünk, és inkább sokszoros legyen a lemondás, az áldozathozatal, minthogy szép emberi kapcsolatra hivatkozva csúful elbukjunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Létezhet barátság férfi és nő között tisztán lelki alapon, úgy hogy ez egyiküknek se okozzon szenvedést a testi vágyak kísértése miatt?
Köszönettel: Zsóka
Igen, lehetséges, de csak egy bizonyos mélységig. Az a veszélyes és félrevezető, hogyha kizárólagos, tehát, ha mindketten úgy érzik - de kivált, ha az egyik igen, ma másik nem! - hogy ő az egyetlen, de legalábbis a legjobb barátom. Ez esetben nem egyszerű barátságról van szó, hanem mélyebb vonzódásról, amely vagy előbb utóbb nyílt szerelemmé válik, vagy pedig törésre jut, mert valójában nem egyformán éreznek egymás iránt. Akkor létezhet, tehát egyszerű barátság fiú és leány között, ha ugyanakkor ezeknek a személyeknek több más hasonló szintű baráti kapcsolataik is vannak.
Kedves Lelkiatya! Az internetet böngészve felkeltették érdeklődésemet a máriapócsi lelkigyakorlatok. Egyszer szeretnék én is részt venni egy ilyenen, biztosan sokat adna nekem is. Én ortodox vallású vagyok, és nem görög katolikus, ajánlható lenne-e így is a részvétel? Esetleg tudna nekem segíteni, hogy hol lehet utánanézni, mikor lesznek nyári csoportok? Tudtommal semelyik ortodox egyház nem szervez hasonlót vagy nem is szokás? Előre is nagyon köszönöm válaszát.
Üdvözlettel: Péter
http://mariapocskegyhely.hu/
Ezen a honlapon találhat bővebb tájékoztatást a máriapócsi eseményeinkről, lehetőségeinkről.
Természetesen bármikor nagyon szívesen látjuk.
Kedves Lelkiatya!
Mit lehet válaszolni akkor, amikor egy közeli családtagom (aki nem hívő) provokatív kérdéseket tesz fel a hitemmel kapcsolatban, sőt olykor még támadja is? Olyasmikre gondolok, hogy megkérdezi, miért jó nekem ez az egész, miért kell nekem, értelmes embernek, hogy megmondják mások, hogy éljek, legyek már önállóbb stb. Hangsúlyozom: lélekben is nagyon közel állunk egymáshoz, a testvéremről van szó, fontosak vagyunk egymásnak, csak ebből a kérdésből szoktak viták lenni. Én sosem "térítem" őt, nem próbálom meggyőzni, természetesen beszélek vallási dolgokról (pl. szoktam mondani, hogy misén, gyónni stb. voltam), de semmi több. Őt viszont nagyon foglalkoztatja az én hitéletem, szemmel láthatóan zavarja, és az csak még jobban feldühíti, ha azt mondom neki: én elfogadom a te világnézetedet, kérlek, te is tartsd tiszteletben az enyémet. Ha nagyon erősködik, hogy de így, de úgy, mért jó ez az egész nekem, akkor azt szoktam mondani: kérlek, beszéljünk másról, semmi értelme firtatni ezt a témát. Ez még jobban felidegesíti.
Nekem a testvérem nagyon fontos, nem szeretnék vele vitatkozni, ugyanakkor iszonyúan fáj, hogy ilyen támadó és provokatív. Mit lehet neki mondani, ami egyszer s mindenkorra leállítja őt (és a jó viszonyunk is megmarad)?
(30-as nők vagyunk mindketten, én római katolikus, ő is annak lett keresztelve kiskorunkban. Nemigen kaptunk vallásos nevelést, én fiatal felnőttként tértem meg.)
Köszönettel: Szonja
Kedves Szonja!
Én meg azt tanácsolom, hogy beszélgessenek csak erről a fontos kérdésről sokat. A testvérének a kérdései nem provokatívak, hanem valóságosak. Lehet, hogy támadónak hatnak, mert belülről valami feszíti, hogy ő ezt nem érti. Ne térjen ki a válaszadások elől. Minden kérdés lehet értékes, érdemes azokat komolyan venni. Ha netán Ön sem tudná rá a választ, akkor forduljon, forduljanak lelkiatyához, aki segít. Nem kizárt, hogy a testvére is szeretne megtérni - noha ezt talán önmagának sem vallja be - s ezért feszegeti annyira ezt a kérdést.
Bocsásson meg, de nem tartom helyesnek ebben a helyzetben azt a választ, hogy tartsuk tiszteletben egymás meggyőződését, vagy, hogy beszéljünk inkább másról. Ezek fontos kérdések, ezekről sokat kell beszélgetni. Ezek közben Ön is sok minden új vagy esetleg elfeledett dologra rájöhet, jó, mély és előre mutató válaszokat találhat. Ha valamire nem tudja a választ, mondja nyugodtan, hogy ezt nem tudom, s kérdezzék meg a lelkiatyától.
És imádkozzék is a testvéréért, hogy ezek a kérdések elvezessék őt is az Istenhez. Én ezt tanácsolom.
Kedves Lelkiatya!
Az ortodox egyház is apostoli folytonosságú egyház. De katolikusként a (körülmények miatt) szentségeik valóban szentségek-e? Egy ortodox pap valóban át tudja-e változtatni a kenyeret Krisztus testévé, valóban Krisztus testét szolgálgatják ki? És a többi szentséggel mi a helyzet?
Olvastam, hogy csak akkor javasolt ott áldozni, ha pl. nincs katolikus templom a közelben. Ha viszont lehet, az azt feltételezi, hogy valóban Krisztus teste. Mi akkor az igazság? Köszönöm!
Természetesen, az Ortodox Egyházban ugyanúgy jelen vannak, a Szentlélek ajándékai, mint a Katolikus Egyházban. A szentségek érvényesek, mint nálunk is. És ha nincs módunk elmenni katolikus szertartásra, akkor nagyon jól tesszük, ha ortodox szertartáson veszünk részt.
Tisztelt Lelkiatya!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen hűséggel és szeretettel felel a kérdéseinkre. Az utóbbi napokban az alábbiak erősen foglalkoztatnak:
Lehetséges-e a szabadakarat folytán, hogy valaki úgy válassza a papságot, hogy az Úr nem erre a hivatásra szánta?
Ha igen, vajon igaz-e, hogy a papszentelés kegyelme által az Úr mégis alkalmassá teszi?
Meglátásait, útmutatását előre is köszönöm
Nagyon érdekes és lényegbevágó kérdés. Majdnem minden jó szándékú és mélyen gondolkodó fiatalban legalább egyszer megfordul a gondolat, hogy nem azt akarja-e tőle az Úr, hogy pap vagy szerzetes legyen. A hivatás-gondozás arra irányul, hogy ezek a csíra szerű gondolatok ne azon nyomban fojtódjanak el, hanem megfelelő közegben szépen fejlődésnek induljanak. S valóban, olyan ez mint a kis növénykéknél. Az első kibújáskor, amikor az nem több, mint egy apró zöld hajtás, a szakemberek közül alig-alig tudja megmondani valaki, hogy mi is lesz majd abból. De gondozni kell, hogy megerősödjön, s meglátjuk, mi lesz belőle. Persze, nem pontos a kép, mert a kibújó csírának első sejtszaporulatától egyértelmű, hogy mi lesz belőle, az emberi hivatás azonban, éppen a szabadakarat miatt sokféle út felé haladhat.
Nos, ha valaki a papságra érez hivatást, és el is indul azon az úton, olyan sok mindenen kell keresztülmennie, hogy a képzés során nyilvánvalóvá válik hogy valóban pappá kell-e lennie vagy nem. Nemigen tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy valaki emberi melléfogás eredményeként szentelődjék pappá, Bár, figyelmeztet Szent Pál, hogy "kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire" (1Tim 5,22), ez kifejezetten a pap- (illetve püspök-)szentelésre vonatkozik. De éppen ezt segíti a sok éves szemináriumi képzés.
Viszont az Isten végtelenül hatalmas. Én azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki időközben kapja meg, erősödik meg a hivatásban.
Viszont a másik oldal is fontos: el is lehet veszíteni a hivatást. Ha valaki nem törődik vele, vagy elindul azon az úton, csak nem veszi komolyan, akkor eltorzulhat az Istentől kapott csodálatos ajándéka. Tehát a hivatás éppen úgy kettős, mint minden emberi munka és magatartás. Az Isten nélkül nincs rajta áldás, de az ember nélkül sincs benne előhaladás.
Kedves Lelkiatya!
Jó ideje már szorongásos, pánikos, depressziós ?rz?sekkel kűzdök. V?gig próbáltam az összes, ezekre ható gyógynöv?nyt, hatástalanul. K?tszer jártam pszichiátern?l, az egyik nyugtatókat, a m?sik nyugtatót ?s antidepresszánst írt fel. Nagyon sok rosszat olvastam ?s hallottam ezekről, ez?rt nem merem szedni őket.
Viszont sok jót hallottam a kineziolögiáról, amit viszont űgy tudom, az egyház elítél. Jól tudom e, illetve Őnnek mi a v?lem?nye? Kihez, hova fordulhatn?k segits?g?rt? Van e olyan atya, aki pszichológiai ismeretekkel is bír, vagy tud e olyan pszichológust, aki katolikus szellemben gyógyít?
Nagyon sokat im?dkozom Istenhez, k?rem, hogy adja meg számomra a lelki b?k?t. Próbálom magam elfoglalni, de ha jön a rossz ?rz?s, nincs menekv?s. Egy nagyon kedves ismerősöm, aki m?lyen hívő katolikus, a pdzichi?tri?n kötött ki a napokban, róvid időn belül másodszor. Hol a segítség? Kitől lehet katolikus szellemis?gü sgits?get k?rni ?s kapni?
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Javaslom, hogy a kineziológiával ne próbálkozzék. Roppant tudományosnak állítja be magát, de hogy valós és hosszútávú eredményt tud produkálni az erősen kétséges.
Olykor nem kell visszariadni a gyógyszeres kezeléstől sem. Az antidepresszánst jó volna elkerülni, de van eset, amikor megfelelő mértékben az is segítséget tud nyújtani. Attól sem kell, tehát tartani. Vannak keresztény szakemberek, őket érdemes megkeresni. Ezen a címen talál többet is:
http://docplayer.hu/2191130-Kereszteny-pszichologusok-pszichiaterek-szakemberek.html
Sokat segít még, ha más, hasonló gondokkal küzdő keresztény, katolikus testvérekkel megosztja a gondjait. Alakult is egy kis kör, amelyben a sorstársak meg tudják egymással osztani nehézségeiket, tapasztalataikat, adott esetben örömeiket is. Ezen a címen tudja fölvenni velük a kapcsolatot: tzsi0921@gmail.com
Imádkozom is Önért.
Kedves Lelkiatya! Beléphetnek-e latin rítusúak a Bazilita rendbe, és bizánciak, vagy más nem latin rítusúak nyuagti szerzetesrendbe?
Igen, a szerzetes rendbe való belépéskor általában nincs szerepe annak, hogy milyen rítusban keresztelték, addig milyen rítusban élt. Amikor szerzetessé válik, attól kezdve, értelemszerűen azt a rítust gyakorolja, amilyen közösségbe lépett be. De ha történetesen elhagyná a rendet, akkor visszalép az eredeti rítusába, azaz, a szerzetesi szentelés nem változtatja meg a rítusbeli hovatartozását, csupán az életformájának gyakorlati eredménye az, hogy mely rítusban szerint végzi az imádságát.
