Kedves Lelki Atya
Az lenne a kérdésem,hogy öcsém kislányát szeretnénk megkeresztelni . A kislány édesanyja görögkatolikus édesapja nincs megkeredztelve.Én szintén nem vagyok megkeresztelve a párom rómaikatolukus. Lehetünk e keresztszülők?
A kislányt az édesanyja után görögkatolikusnak kell keresztelni. Mivel a keresztszülő legfőbb feladata, hogy felelősséget vállaljon a gyermek keresztény neveléséért, ezért csak olyan lehet keresztszülő, aki maga is tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, aki tájékozott a keresztény tanításban és komolyan is veszi annak megélését. Hiszen, ha csak beszél róla, de nem éli, azzal nem tudja átadni. Az a legjobb keresztszülő, aki egyszerűen élete példájával vonzóvá tudja tenni a keresztgyermeke(i) számára a Krisztus-követést. Mindezekből világos talán, hogy nem megkeresztelt ember nem lehet keresztszülő, hiszen hogyan tudná megtanítani keresztgyermekét a keresztény életre. Ugyanakkor, mint írja, a párja római katolikus, tehát ő lehet keresztapa, s mellette pedig Ön is lehet, mintegy tanú a keresztségben. Ha pedig komolyan foglalkozva a hittel, Ön is eljut oda, hogy fölvegye a keresztséget, akkor akár azt is lehet mondani, hogy utólag tanúból keresztszülővé válik. Erre mindenképpen buzdítom. Amíg azonban Ön nincs megkeresztelve, addig csak a párja lehet keresztszülő.
D J K. Kedves lelkiatya. Olyan családban élek ahol egyedül vagyok minden tekintetben. Református emberek, a feleségem is az. Másodszor kötöttem házasságot de már nagyon meg bántam. Előtte minden szép minden jó mint ahogy lenni szokott. Elhúzták a mézes madzagot....
El akarok menni mert nem bírom. Közel egy éve csináljuk de egyre nehezebb. Van saját házam és nem félek a magánytól mert ISTEN mindig velem van. Nem mondom, hogy jó ember vagyok, mindenkinek van hibaja. Ha vasárnap vagy ünnepnap van és templomba akarok menni mindig vita van belőle, így, hogy menjek el a templomba mikor azzal kezdődik a szent liturgia " békességben könyörögjünk az Úrhoz " Köszönöm megtisztelő válaszát. M.
Kedves M.!
Mint láthatja, nem közöltem a teljes történetet, nehogy fölismerhető legyen bárki számára. Bár vélem, hogy a házastársa vagy ismerősei nemigen olvassák ezt a rovatot.
Sokat töprengtem, hogy mit tanácsoljak, de továbbra is az első gondolatom erősödött meg, hogy lépjen nyugodtan tovább. Az, hogy az Istennel együtt legyen, hogy a templomban békét találjon, hogy az életében békében éljen, én úgy látom, most ez a legfontosabb feladata. Leírása szerint arra kell gondolnom, hogy még a házasságkötésük sem volt érdekmentes, bár akkor még nem volt ennyire nyilvánvaló a munkában való kihasználás. Úgy tűnik, hogy az életkörülményei is megengedik, hogy váltson. Nyilván attól óva inteném, hogy más kapcsolatot keressen, de Ön is arról ír, hogy szívesen marad a magányban, és a szentségekkel való élet is mindennél fontosabb a számára. Az Istennel való élet mindennél fontosabb. Éppen ma olvassuk a templomainkban, hogy aki jobban szereti apját vagy anyját, feleségét vagy gyermekeit mint engem, nem méltó hozzám. Persze, az Ön esetében már nem is a jobban szeretés kérdése merül föl, hanem inkább a menekülésé. Bátorítom, hogy meneküljön az Úrhoz. Tegye meg ezt a határozott lépést.
Kedves Atya!
Érdeklődni szeretnék, hogy Ön szerint, hogy lesz a gyakorlatban megvalósítva Ferenc pápa Vos estis lux mundi kezdetű rendelkezése? Amely előírja, hogy az egyházmegyéknek kötelességük 1 éven belül gyermek- és ifjúságvédelem kapcsán egy rendszert felállítani, ahol a bejelentéseket kezelik.
A Magyar Kuriron olvasható, hogy ezzel a kérdéssel most szeptemberben foglalkozott a Püspöki Kar. (https://www.magyarkurir.hu/hirek/ulesezett-magyar-katolikus-puspoki-konferencia-99642)
Tóth Tamás hangsúlyozta, hogy a konferencia tervei szerint hazánkban már október 1-jére fel fog állni ez a rendszer, amely honlapokon keresztül lesz először elérhető. Az erről szóló közlemény itt olvasható:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-bocsanatot-kerunk-magyar-katolikus-puspoki-konferencia-gyermekvedelmi-kozlemenye
Tisztelt Lelkiatya!
Ha valaki rítust szeretne váltani, az miképpen lehetséges? Hogyan kell neki kezdeni és elindítani a folyamatot?
Köszönettel:
Kristóf
Kedves Kristóf!
A rítusváltást a két érintett püspök engedélyével lehet végezni. Az illető levélben értesíti szándékáról a saját püspökét, és megfelelő indoklással kéri tőle a rítusváltás engedélyét. Amennyiben a püspök a jelzett indokokat elfogadhatónak és hitelesnek tartja, megírja a rítusváltás engedélyét. Ennek birtokában a hívő kéréssel fordul a másik rítus püspökéhez, s kéri az új rítusba való fölvételét. Ezt már többnyire az új rítus püspöke különösebb vizsgálódás nélkül megadja, hiszen az előző püspök engedélyében már benne volt a kérés megvizsgálásának eredménye.
A püspöknek bármelyik hívő írhat levelet közvetlenül. Ugyanakkor érdemes a helyi plébánost/parókust is bevonni, ugyanis a püspök minden bizonnyal tőle is kér tájékoztatást, hogy a kérést indokoltnak tartja-e.
Ha ongyilkossagot akartam elkovetni, azt van ertelme meggyonni es utana jarulhatok még aldozashoz?
Természetesen. Egyrészt minden bűnünket érdemes és helyes meggyónnunk, a gondolatban és tettben elkövetett bűnöket egyaránt. Különben terheikkel együtt csak tovább hordozzuk őket, s nem tudunk tőlük szabadulni. Egy pszichológusnak is el lehet mondani, de az efféle módszer csak ideig-óráig ad megszabadító érzést, az igazi tehertől csak Krisztus tud végérvényesen és örökre megszabadítani. Tehát érdemes meggyónni. Ezt annál is inkább tegye meg mihamarabb, hogy szentáldozáshoz is lelkiismeretfurdalás nélkül járulhasson. Óriási erő, nem csak megtiszító, hanem a jövőre vonatkozóan is erőt adó ajándék ez. Élnünk kell vele!
Kedves Lelkiatya! Már írtam ez ügyben, és sokat segített a válasza. Hogyan tudnám rávenni a nálam kétszer annyi idős kolléganőmet, hogy vegye ki a részét a közös munkából?
...
Lelkiatya szerint mit tehetnék még? Újra beszélnem kellene vele? Vagy tűrjem el csendben? Nagyon köszönöm előre is bölcs tanácsát.
Nagyon sok múlik azon, hogy Ön hogyan kezeli ezt a helyzetet. Teljesen jogos lehet az érzése, hogy "bántja az az igazságérzetét ez a felállás". De ezzel valójában csak önmagát mérgezi, saját magának árt, a helyzeten pedig nem segít. Ha tud imádkozni ezért a munkatársáért, az már nagyon jó. Az segít Önnek is, hogy nagy lélekkel fogadja ezt a helyzetet, ne pedig kicsinyesen. A továbblépés iránya pedig az, hogy próbáljon meg teljesen függetlenedni tőle. Mint ha ott sem lenne. Ha nem túl sokat dolgozik, akkor ez nem is olyan nehéz. Végezze szépen a munkáját odaadóan, becsülettel. Nem szükséges túludvariaskodni, hogy ez a munkavégzés vagy munkahelyi magatartás neki is tetszék. Ezzel nem azt mondom, hogy borsot törjön az orra alá, csak ne befolyásolja Önt az ő magatartása. Legyen ennél magabiztosabb, erősebb. Ha Istenbe kapaszkodik, akkor ezt meg tudja tenni. Miért érdekli az, hogy ő hogyan viselkedik? Lenézi, kicsinynek tartja, netán gúnyolják? Ez mit számít? Úgy peregjenek le Önről az ilyen szavak, mint viaszos bundáról az esőcseppek. Föl sem veszi, de még csak észre sem veszi. Legyen nagylelkű a munkatársai kicsinyességével szemben! Fogadja el, hogy ők ilyenek! Ne akarja megváltoztatni őket! A helyzetet igen, de azt ezen az úton tudja megtenni, hogy fölülemelkedik. Ez lehet, hogy bosszonkodást fog kiváltani belőlük, de ezzel se törődjék. Ha esetleg nehéznek érzi ezt az utat, a megalázást nem tudja könnyen elfogadni, akkor mondja a Jézus-imát, ismételgesse magában: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" Tehát ne a bántó gondolatokon rágódjék, hanem figyelmét az Úrra irányítsa! De ha nem kell ennyire komolyan az imába kapaszkodnia, akkor csak nevessen, derüljön mások kicsinyességén. Ne bántóan, ne lenézően, hanem megértéssel.
Tisztelt Lelkiatya!
Én 51 éves, nős családapa vagyok. Egyre többet foglalkoztat a roma származású fiatalok és az öregek megsegítése. Hogyan lehetne szervezetten segíteni rajtuk. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy alapítványt létrehozni vagy működő szervezethez csatlakozni. Nem tudom merre lehetne elindulni. A segítséggel együtt az egyház tanításait is bele vinni a mindennapi életükbe. Én Borsod megyében lakom. Ha tud segíteni, azt megköszönöm. Üdvözlettel: Tibor
Kedves Tibor!
Minden bizonnyal a Szentlélek indíttatása nyomán indult el Önben ez a szándék. Nagyon helyesen teszi, ha követi is. Mindenképp azt tanácsolom, hogy ne egyedül fogjon ebbe bele, hanem keressen föl az Ön számára megbízhatónak tűnő szervezetet, akik ezzel foglalkoznak. Éppen Borsod-megyében a görögkatolikus egyházunknak nagyon sok ilyen tevékenysége van. Egész egyszerűen azt javaslom, hogy keresse föl az Önhöz legközelebbi atyát, és beszélgessen el vele, tőle kérjen tanácsot, hogy lakóhelye közelében hová fordulhat ezzel a szándékkal. Persze, más felekezetek is ott vannak, bármelyiknek a képviselőjét megkeresheti, hogy el is induljon ezen az úton, ne pedig csak helyben maradva ábrándozzék, hogy jó volna segíteni. Előtte pedig - javaslom - hogy imádkozzék, kérje az Istent, hogy ezt a mindenképpen helyes szándékát segítse a legjobb mederbe terelni.
Kedves Atyám!
Lehet kérni halálesetkor, hogy a hozzátartozót ne az a pap temesse el, aki helyben van, hanem valaki más?
Igen, van erre lehetőség. Nem teljesen egyszerű dolog, hiszen a helyben lakó pap az illetékes a temetésre. Egyszerű az eset, ha könnyen meg lehet vele beszélni, hogy valami ok miatt egy másik papot kérnek meg (netán családtagot, vagy közeli barátot, akik pap). Ha azonban valamely ellenszenv miatt nem szeretnék a helybéli pappal temettetni a hozzátartozójukat, akkor nyilván kicsit nehezebb ennek kivitelezése, hisz félő, hogy az érintett helybeli pap nem fogadja szívesen az ötletet. De meg lehet találni ennek is a módját. Ez esetben annak a papnak kell bölcsnek, alázatosnak lennie, aki majd temetni fogja a halottat, hogy ezt a kényesebb részét megbeszélje a paptestvérével.
Kedves Lelkiatya!
Ha kiderül hogy egy magzat testi fogyatékosságban ( pl. nyitott hátgerinc, vízfejűség) szenved, mi az erkölcsös megoldás? Hagyni kell megszületni a gyermeket ha tudott hogy szenvedni fog a betegségétől? Hogyan kell gondolkodnia egy keresztény nézeteket valló házaspárnak ilyen esetben?
Válaszát előre is köszönöm
Azt, gondolom, leszögezhetjük, hogy a gyermekünket megölni nem szabad. Bármilyen betegségben szenved is. A méhen belüli magzatgyilkosság csak annyiban különbözik, hogy az ember úgy gyilkol, hogy nem néz oda. Nyilván jobb, ha nem látja, hogyan szenved a gyermeke, amikor az ő beleegyezésével megölik. Az a megrendítő tapasztalat azonban, hogy az édesanya később majd még látni fogja ezt a szenvedő, megölt kis gyermekét. És nem is tud tőle szabadulni, hiszen már nem a fizikai szemei előtt van, már nem fordíthatja el róla tekintetét. Igen fájdalmas tapasztalat ez, s az egyházunk külön lelkigyakorlatokkal próbál segíteni az ilyen édesanyákon, édesapákon.
A magzatgyilkosságnak ez a szörnyűsége a beteg gyermekekre is vonatkozik. Senkit sem tudunk megóvni a szenvedéstől. Nincsen ember, aki nem szenvedne így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben. Nyilván, aki eleve súlyos betegséggel születik, annak minden bizonnyal sokkal több jut belőle. Bár, tegyük hozzá, ez sohasem összehasonlítható. A szülőkön múlik, hogy a gyermek boldog lesz-e vagy sem. Vannak nagyon szép példák arra, hogy a szülők már magzat korában elfogadták beteg gyermeküket, gyermekük betegségét, s ez egyáltalán nem vette el a boldogságukat, sőt, épp ellenkezőleg. Nagyon boldog család lettek a beteg gyermekkel együtt is.
Erre a boldogságra hívott meg mindnyájunkat az Isten, amelyet a szenvedések közepette is meg lehet találni. A szemünktől, a látásunktól, a szívünk állapotától függ, hogy megtaláljuk-e, s át tudjuk-e adni ezt a boldogságot másoknak. A beteg gyermeket váró szülőknek nagy feladatuk, hogy annyira erősödjenek meg az Istenben, hogy képesek legyenek meglátni, s gyermekeikkel megláttatni ezt a szenvedés függönyén átragyogó boldogságot.
D.J.Kr.! Kedves Lelkiatya! A tanácsát szeretném kérni. Nem szeretem a munkám, sok gyötrelmet okoz nekem, eddig szinte mindig azt néztem, hogy másoknak legyen jó, mit sem törődve magammal. De egyre nehezen bírom már; csak keserűséget okoz, ami lassan elpusztít. Úgy érzem, hogy változtatnom kell, s próbálok lépést tenni ennek érdekében, de alig kapok választ; és jó akaratú segítő is alig akad. Szeretnék már kiszakadni otthonról, új környezetbe kerülni, de a kint tartózkodás során egyáltalán nem vagy alig kapnék fizetést, amire megkapom, hogy miért mennék ki. Elsősorban a környezet miatt (katolikus közeg) és a nyelvi fejlődésért. Lelkiatya mit tanácsolna, ha lehetőségem adódna kijutni, menjek-e?
Kérem szépen mondjon egy imát értem. Köszönöm szépen!
Ne féljen a váltástól, változástól! Ha lépni kell, lépjen bátran tovább! Ez nem föltétlenül külföldi munkát jelent, de akár az is lehet. Nézzen jobban körül! Hála Istennek, ma Magyarországon is nagyon sok lehetőség van. Ha eljön otthonról, már az is eleve nagy változás, ha új munkahelyet talál akárcsak a jelenlegi lakóhelyén, már az is jelentős változás. Ha el is költözik más helyiségbe, az újabb változást jelent. Aztán ha arra nyílik lehetősége, hogy külföldre menjen, az is lehetséges, új világ, új kultúra, amelyet közben megismerhet. Ez néhány évi jó lehetőséget kínálhat. Ám a legtöbb külföldön élő és dolgozó magyar honfitársunk azért azt mondja, hogy jobb itthon, s egy idő után mindenképp szeretnének hazatérni. Ez így természetes. Önnek is hasonlót javaslok. Ha úgy adódik, menjen ki bátran, s aztán majd, amikor hazajön, itt is sok változás lesz. Az életünk folyamatos változás. Csak az Istenhöz maradjunk hűségesek minden körülmények között, akkor nem véthetjük el a lépéseket és a fő irányt.
Kedves Lelkiatya!
Láttam, hogy volt már környezetvédelemmel kapcsolatos kérdés, én is erre kérdeznék rá, kicsit konkrétabban.
A bevásárlásaim során rengetegszer látom, (tudom, hogy általánosításnak hangzik, nem akarok ezzel senkit megbántani), de az idősebb korosztályt, főként a nyugdíjasokat, hogy hihetetlen mértékben használják a műanyag zacskókat. Annyira elszomorít, hogy 1-1 pékárút, vagy 1 darab paradicsomot máris külön-külön zacskóba teszik bele. Szerencsére találkoztam jó tapasztalattal is, akik újrahasznosítható zsákokkal vásárolnak, de ez inkább a 20-as-30-as korosztályban volt jelen.
Szerintem, ha az Egyház a prédikációiban keményebben szólalna fel, ami a bolygónk védelmét érinti, akkor az idősebb korosztály is tudatosabban kezdene élni.
Nagyon aktuális és sürgető kérdés, hiszen Vatikánról is alábbi cikket lehetett olvasni: https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/ev-vegere-muanyagmentesse-valik-vatikan
Mit gondol Atya, hogyan lehetne idősebb keresztény körben is terjeszteni a környezetvédelem fontosságát és gyakorlati tanácsokat adni?
Köszönöm!
Én is azt látom, hogy nem mindenki egyformán érzékeny erre a dologra. De nem biztos, hogy csupán a korosztályok között van ez a különbség. Nyilván igen jelentős szemléletváltásról van szó, amely a fiatalabbaknál könnyebben megvalósítható. Idős korban már nehezebben változtat az ember. Ez természetes élettani sajátosság, ha odakerülünk, miránk is ez lesz jellemző. (Én már kezdem tapasztalni magamon :-)
Óriási átalakulásra van szükség, hogy ráébredjünk, nem élhetünk tovább úgy, mint eddig. Hála Istennek, ma már egyre több szó esik erről, s ennek következtében lassan fog is változni az emberek gondolkodása.
Ebben az Egyháznak is van szerepe, igaz. De ne feledjük, az Egyház nem erre a világra, hanem az eljövendőre készít fel, amelynek ez itt csupán csak előszobája. Persze, ha összerondítjuk az előszobát, ha nem becsüljük mostani világunkat, akkor ezzel eljátsszuk a továbblépés reményét is. Az Egyház alapvetően nem azt tanítja, hogy éljünk környezettudatosan, hanem, hogy legyünk szentek. A szentek egészen bizonyosan megbecsülik a világot és nem szennyezik a környezetüket.
Kedves Lelkiatya!
Aki glutenerzekeny az milyen modokon tud a sztliturgian sztaldozashoz jarulni?
A minap hasonló kérdést tett föl valaki. A római katolikusoknál van külön nekik készített gluténmentes ostya. Természetesen előre szólni kell az atyának, hogy erre lesz szükség. De nem csak közvetlenül a szentmise előtt, hanem jóval korábban, hiszen nem biztos, hogy minden plébánián rendelkeznek vele.
A görögkatolikusoknál pedig az ilyen személyek csak a Szent Vérből részesülnek. Ott ez egyszerűbb, mert akár a szentáldozáskor is elég szólni. Bár jobb és biztosabb, ha itt is már a Szent Liturgia megkezdése előtt tudja a pap, hogy így is kell áldoztatnia, akkor előre föl tud rá készülni.
D.J.Kr.!
Kedves Lelkiatya! Elképzelhető, hogy butaságot kérdezek, de hol lehet
utánanézni görögkatolikus egyházunkban jelenleg érvényes stóladíjszabásról
és felosztásáról (templom, kántor,sekrestyés, v. harangozó, stb.)
Korábban ki volt függesztve a sekrestyében, de egy ideje eltűnt.
Parókusunktól nem merjük megkérdezni, nem akarunk kellemetlenséget.
Esetleg nem publikus? Honlapunkon sehol nem találom
Köszönöm. Borbála
A honlapunkon az Adattár menüpont alatt megtalálható.
Tisztelt Lelkiatya!
Milyen tisztaszivunek lenni? Milyen egy ilyen ember?
Ennek is, mint minden evangéliumi mondatnak többféle értelmezése lehetséges. Nekem legkézenfekvőbbnek az tűnik, ha azt mondjuk, a tiszta szívű ember egyszerű és őszinte. Jézus egyik alkalommal azt mondja: a szív bőségéből szól a száj. Vagyis ami az ember szívében van, az jön ki onnan, más nem tud. Ha valaki tiszta szívű, akkor belőle tisztaság árad, amikor megszólal, az emberek úgy érzik, megtisztulnak, tisztábbá válnak tőle. Ennek ellenkezője, amikor valaki a szavaival viszályt szít, amikor feszültség támad körülötte. Az ilyen embernek nincs rendben a szíve, belső megosztottságot él meg, törekszik arra, hogy helyesen feleljen, megfelelő módon vagy legalábbis a helyzetnek megfelelően cselekedjék, de ezek a szavak, tettek nem természetes módon fakadnak a szívéből, hanem próbál viselkedni, próbál jól beszélni, alkalmas szavakat használni. Nem föltétlen mondjuk rá, hogy hazug ember, de valójában a szívében hazugság van, nem őszinte, talán nem is tud őszinte lenni. Ezért kell mindenekelőtt a szívünket megtisztítani imádsággal, őszinteségre, egyszerűségre törekvéssel. Nem elég tehát csak jól viselkedni, nem elég törekedni a jó cselekedetekre. A lelki törekvésünk elsődleges célpontja a szívünk. A szívünk legyen tiszta, őszinte, egyszerű, s akkor mi magunk is azzá válunk, mások is majd ilyennek látnak minket anélkül, hogy ennek érdekében bármilyen külön erőfeszítést kellene tennünk.
Tisztelt Lelkiatya! Bűn e ha kövér vagyok és csúnya?
Egy tulajdonság nem lehet bűn. A bűn mindig cselekedet. Tehát egyszerű a válaszom: nem. De ennél többet szeretnék mondani.
Ha Önben fölvetődött ez a gondolat, ennek talán az lehet az oka, hogy Ön ezt a tulajdonságát netán bűnnek éli meg. Ebből mindenképp föl kell ébrednie.
Egyrészt nincsen csúnya ember. Legföljebb gonosz ember van, akinek ez a gonoszsága egy idő után kiül az arcára, s emiatt mások számára is taszítóvá válik. De egy ember a maga valóságában sohasem csúnya. Van, akinek ez tetszik, van, akinek az, hisz az ízlések is különbözők. Az is hazugság ma, amikor diktálni akarják, hogy általánosságban mi tetsszék az embereknek. Ennek a hazugságnak nem szabad bedőlni. Van fiú, akinek a vékony lányok tetszenek, van, akinek a testesebbek, van leány, aki meghal a fiú izmaiért, van, akit inkább riasztanak a muszklik. Szóval sem egyformák nem vagyunk, sem egyforma ízlésűek. Ezt föl kell fedezni, ezt el kell fogadni. De legfőképpen saját magunkat kell elfogadni. Azt az énemet szeressem, akit Isten megalkotott bennem. Ne mást, és ne is fussak valami más ideál felé! Javaslom, hogy imádságában kérdezze meg az Urat: Szeretsz engem így, ahogyan vagyok? A válasz egyértelműen igen lesz, s remélem, ezt majd Ön is meghallja.