Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Sehol nem lelhető fel az interneten a görögkatolikus egyházközségeinket érintő személyi változások listája. A római testvéreké már több, mint egy hónapja olvasható a Magyar Kurír oldalán.
Gondolom ezeket a döntéseket a püspökatyák jóval a helyezések bejelentése előtt meghozzák, hiszen sokszor gyerekes családok költözését érinti, mégis évről évre sokkal később kerül közlésre mint nyugati testvéreinké. Ott több egyházmegyének még a diakónusi szolgálatait, szerzetesi szolgálatait vagy papnövendékek tanulmányait érintő változások is szerepelnek.
Ha megenged egy belülről jövő, teljesen jobbitó szándékú kritikát, jó lenne ha mielőbb megkapnák a görögkatolikus hívek is a tájékoztatást, hiszen sokan vagyunk közeli ismerettségbe már rég elhelyezett atyákkal, akiknek örömmel követjük a sorsuk alakulását, vagy éppen kötődhetünk parochiákhoz, amely esetben jó érzés, ha tudjuk ki végez ott szolgálatot.
Remélem nem írtam bántót, csak nagyon szeretnék naprakész lenni egyházam mindennapjaiból és így elég nehéz.
Tisztelettel:
V.-D. Bálint
Valóban, én sem találtam ilyen összesítést. Köszönjük az észrevételt. Remélem, a jövőben erre jobban oda fognak figyelni a mi egyházunk hír-adói is.
Kedves Lelkiatya!
Van olyan, hogy az Úr picit erőteljesebben, "pofonokkal" jelzi, hogy nem jó az irány, ami felé halad az ember? Vagy hogy egy ilyesmi tettével tart távol egy bűn elkövetésétől? Arra gondolok, hogy pl Isten tudja, hogy az ember bűnre készül, és azért, hogy megvédje ettől, beteggé teszi arra az időszakra (nem kell komoly dologra gondolni, múló betegség). Vagy túlgondolom?
Igen, van ilyen. Ha odafigyel az ember az Úr intéseire, akkor észreveheti ezeket. S bizony, előfordul, hogy az Úr arról is gondoskodik, hogy még ha nem figyel oda az ember, akkor is egyszercsak észbekap és magára talál. Persze, ez is többnyire azoknál működik, akikben azért megvan a készség az Istenre figyelésre, csak el-elhanyagolják azt. Bár tény, hogy egészen istentelen emberek is kaphatnak ilyen jelzést, "pofont", ha úgy tetszik. Mint Szent Pál is, például, akit épp ellenkező szándék vezetett, de az Úr megfordította őt. De akkor is csak egy nagy jelzést kapott, s hogy mi játszódott le benne ott, Damaszkuszban, az Egyenes utcában az alatt a három nap alatt, amíg vakon, étlen-szomjan töprengett, imádkozott, azt nem tudhatjuk. Igen, az Úrtól sokszor és sokféle jelzést kaphatunk. Igaz, az sem jó, ha az ember ezt "túlgondolja" és minden csip-csup dologra azt hiszi, hogy ez Isten jelzése. Isten hagy bennünket szabadon cselekedni, de segít is az eligazodásban. Érdemes figyelni rá.
Kedves Lelkiatya! Egy nagyon kedves református ismerősöm bálványimádónak nevezett és varázslásnak minősítette a misénket,azóta tajtékzom a máshogy gondolkodoktól, főleg a reformátusoktól és a liberális vagy bal oldali emberektől. Többször gyóntam emiatt de újra es újra elkövetem ugyanazokat a bűnöket. Internetes felületeken szidalmazom őket stb. Hogyan szabaduljak meg ettől a bűntől? Mondjon értem egy misét kérem! Sándor
Kedves Sándor! Ezen igazán nem kell magát fölbosszantania. Hiszen szinte bizonyos, hogy azért kap ilyen vádakat - éppen egy jó ismerősétől -, mert az illető nem ismeri egyházunknak ezt a tanítását, vagy ami rosszabb, az eddigi tanulmányai folytán minden bizonnyal félreismeri. Ezért mond róla ilyen ítéletet. Ha Ön is úgy látná ezeket a kincseinket, mint ő, akkor lehet, hasonlóképpen viselkedne. De amint látom, Ön is érzékeli, hogy ez nem helyes. Kérésének megfelelően imádságba foglalom ezt a törekvését, hogy az efféle butaságból való gyűlölködésre ne hasonlóan válaszoljon, hanem krisztusi módon irgalommal, megértéssel, bölcsességgel.
Azt javaslom, hogy az internetes csatározgatásba ne bonyolódjék bele. Annak végképp semmi értelme nincsen. Hagyja őket a maguk bosszantására fecserészni! Amikor látja, hogy valaki másként gondolkodik, akár igaza lehet, akár nem, imádkozzék érte. Ez a legtöbb, amit tehet. Ez Önnek is jót tesz, s természetesen annak is, akiért imádkozik. Ne feledje: bosszankodás helyett imádság!
Kedves Lelkiatya!
A Filokáliát olvasom épp és sok keleti atya a büszkeséget nevezi meg, mint az ördög legalattomosabb fegyverét a spirituális harc során, mely észrevétlenül lopakodik az emberhez és úgy viszi bűnbe és írja felül az alázatos magatartást. Ezzel ellentétben viszont manapság teljesen magától értetődő, hogy büszkék vagyunk mindannyian szüleinkre, sportolóinkra, országunkra. A kevélység (büszkeség/gőg) a hét főbűn egyike. Lehet-e büszke az ember mégis? Van-e valódi különbség a büszkeség és a gőg közt, vagy ezek csak a bűn fokozatainak más elnevezései? Ha van különbség, mi az?
Köszönöm válaszát!
Ez sokakat érintő kérdés, köszönöm, hogy megfogalmazta. A büszkeség nem bűn, ha az örömöt, a másokkal megosztandó örömöt hordoz, amelyet az ember a megkapott ajándékai vagy elért eredményei okán érez, a hálával kapcsolja össze, mivel ezeket az ajándékokat és eredményeket nem magának, hanem Istennek tulajdonítja. Ez a kulcsa a büszkeség megítélésének. Ha ez a büszkeség fölcserélhető a hála szóval, akkor minden rendben van: Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy görögkatolikus vagyok, hogy diplomát szereztem, hogy gyermekeim vannak, hogy a gyermekeim is diplomát szereztek, stb, avagy hálás vagyok azért, mert magyar vagyok, görögkatolikus vagyok, diplomát szereztem, stb. A lelkiéletben is így van. Ha szép és mély lelki élményeim vannak, ezért hálás lehetek. De ha föltolul bennem annak a kísértése, hogy mindezt magamnak köszönhetem, akkor máris elveszítettem ezeket a lelki értékeket. Erre irányul a gonosz ármánykodása. Lehet, hogy valaki a lelkiéletben előrehaladt, és szép megtapasztalásai vannak, de ha sikerül elültetnie ezt a gondolatot, hogy ezt magának köszönheti, akkor ezzel szinte tönkre is tudja tenni az eredményt. Ettől óvnak a lelkiatyák.
Van egy másik vonatkozása is ennek a hálás büszkeségnek. Lehetek hálás a lelki ajándékokért is, de sohasem más emberekhöz hasonlítva. Jézus példabeszédben magyarázta ezt, amikor a farizeus hálát adott azért, amilyen értékes a vallásos élete, mégpedig összehasonlítva a másik emberrel, aki - megítélése szerint - az ő nyomába sem léphet (Lk 18,11). Bár itt is azt leplezi le, hogy magának tulajdonítja az imádságot, a böjtöt, az alamizsnát, de még tovább rontja a dolgot azzal, hogy közben megítéli ezzel az embertársát. Ebbe a hamis és bűnös büszkeségbe mindig belevegyül a másokkal való hasonlítgatás, mások megítélése. Ez mindenképpen kerülendő. De ha tudok hálás szívvel örülni annak, amit kaptam, amit elértem, akkor jogosan lehetek a hálám mellett büszke is.
Kedves Lelkiatya! Kibeszéltem a papunkat egy kedves ugyancsak hívő barátnőmmel. Most már furdal a lelkiismeret, bár szerintem igazat mondtam. Most mit tegyek? Csak azt ne írja, hogy gyónjam meg nála, mert ez lehetetlen. Az is lehet, hogy a körülöttünk lévők meghallották a beszélgetésünk egyes részleteit. Kérem, minél hamarabb válaszoljon!
Márpedig a szentgyónás a leghatékonyabb orvosság, az igazi gyógyulás eszköze ilyen esetekben. Ha nem tudja megtenni, hogy más papot keres föl - esetleg a lakóhelyétől csak távol van más atya - akkor nyugodtan gyónja meg ennél az atyánál, hogy "ítélkezve beszélt másokról". Semmi több részletet nem kell ennél mélyebben föltárni ebben az esetben. De igenis javaslom, gyónjon meg minél hamarabb.
Tisztelt Lelkiatya! Jegyesemmel rövidesen házasságot kötünk, ő nincs megkeresztelve, én igen. Mindkettőnknek ez lesz az első házassága, és gyermekünk sincs még. Negyvenes éveinek elején járunk. Tudom, hogy sajnos a házasságunk eleve nem lehet szentség, hiszen ő keresztény hitbeli meggyőződés nélkül nem akar megkeresztelkedni, mivel képmutatásnak érezné. Gyermeket viszont szeretne, és szívem szerint én is, csakhogy van néhány probléma, ami aggaszt ezzel kapcsolatban. Először is természetesen az életkoruk az, hiszen sokat lehet hallani arról, hogy bizonyos betegségek, előfordulása idősebb kismamák esetén gyakoribb a gyermeknél és az anyánál is, szövődmények, szülés vagy terhesség alatti komplikációk gyakrabban előfordulnak, főleg, ha az első babáját várja egy nem túl fiatal édesanya. Ráadásul nekem sajnos már volt egy vetélésem, ami nagyon megviselt,
és ami ennek újbóli megtörténtére nézvést is rossz előjel. Ezen kívül jelenleg sajnos munkám sincs, állást keresek már hónapok óta. Van pszichiátriai betegségem is, ami kezelhető, és még ha öröklődne is tovább (én is örököltem), megfelelő kezelés mellett jól együtt lehet élni vele, mivel viszonylag enyhe problémáról van szó (nem vagyok ön- és közveszélyes, nincsenek beszámíthatatlan periódusaim stb.). Mégis, ez a betegség nehezen terhelhetővé tesz, tartok attól, hogy még egy egészséges gyermek nevelésével sem tudnék könnyen megbirkózni, annak ellenére sem, hogy a párom odaadó, szeretetteljes, megbízható, mindenben számíthatok rá, már most is nagyon sokat segít nekem. Ugyanígy számíthatok édesanyámra is, akivel nagyon jó kapcsolatban vagyok, a közelünkben lakik, és bár már nem fiatal az én koromhoz képest sem (harmincegy éves korában születtem), hála legyen érte Istennek, igen jó egészségi és fizikai állapotnak örvend. Más rokonom rajta kívül nincs. Azt szeretném megkérdezni, hogy ebben az élethelyzetben mi lenne a keresztény hozzáállás, mi lenne Istennek tetsző, mert őszintén szólva teljesen tanácstalan és zavarodott vagyok, mivel az eszem és a szívem egészen mást súgnak, és nagyon nem szeretnék az elhibázott döntésén kesergő, világfájdalmas öregasszony lenni. Nem beszélve arról, hogy ebben a kérdésben nincs kompromisszum, nem tudok ilyet kötni sem magammal, sem a párommal ellenkező elképzelés esetén. Nagyon várom és előre is köszönöm megtisztelő válaszát, tanácsát.
Ne féljen a házasságkötéstől, ne féljen a gyermekvállalástól! Egyáltalán semmitől ne féljen. Ha az ember tökéletesen be akarná magát biztosítani, akkor még levegőt sem vehetne, hiszen bárhonnan, még a levegőből is jöhet támadás (különösen most, a koronavírus járvány idején;-)
Bízzék Istenben, bízza rá az életét, a sorsát, a jövőjét és lépjen bátran. Miért vonakodnék a házasságkötéstől? Vajon valaki mást, jobbat vár? Leírásából úgy érzékelem, hogy talán nem is lehetne jobb. Igaz, nincs megkeresztelve. Ettől még lehet egyházi esküvőjük (az mindeképp legyen), nem kell ehhöz megkeresztelkednie a vőlegényének. Csak emiatt, mintegy kényszeredetten valóban ne tegye. Minél tovább várnak a gyermekvállalással, annak kockázata annál nagyobb. Akkor hát...?
Docsőség Jézus Krisztusnak.
Szeretném kérdezni, hogy keresztvetés nélkül lehet - e imádkozni?
Az milyen?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Igen, természetesen lehet. Többször imádkozunk, mint ahányszor keresztet vetünk. Ugyanis az imádság nem csak a leírt imaszövegek elmondása vagy elolvasása. Az imádság együttlét azt az Istennel. Bármikor bármivel megszólíthatom őt. Akár csak egy sóhajtással kifejezem felé bánatomat vagy örömömet, ez is egyfajta imádság. Ilyenkor nyilván nem vet előtte keresztet az ember. Bár a keletieknél annyira gyakori a keresztvetés, hogy sokszor még sóhajtás helyett is keresztet vetnek. De ismétlem annyira sokféle az imádság, Istennel olyan sok módon tudunk beszélgetni, rá figyelni, hallgatni őt, hogy nem lehet ezt egyetlen formába sem rögzíteni. Imádkozhatunk állva, ülve, térdelve, fekve, úton, útfélen, levegőben, vízbe merülve, barlangba vagy hegycsúcsra mászva. Mondjuk, amikor éppen falmászás közben az ember mind a két kezével kapaszkodik, és segítségért kiált az Úrhoz, akkor sem vet előtte keresztet.
Kedves lelkiatya azt olvastam hogy ha nincsenek atyák akkor nincsen szentségek kiszolgálása és ha nincsenek szentségek akkor nincsen üdvösség sem. Mit gondol erről? Ha ez így van akkor a karantén idején is és majd a pap hiány erősödése után veszélybe kerül az üdvösség?
Ez nem így van. A papság nem birtokolja a szentségeket és osztogatja annak, akinek akarja. Az első és alapszentség maga Krisztus, és Egyháza, amely az ő titokzatos teste. Tény, hogy Egyház nincsen papok nélkül, de hívek nélkül sincsen. Ugyanis test nincsen tagok nélkül. Hogy melyik a fontosabb tag és melyik kevésbé, erről Szent Pálnak van egy kedves képe, amelyben arról elmélkedik, hogy a hitványabbnak látszó tagokat jobban meg kell becsülni (1Kor 12,12-27).
Amikor valaki bármilyen okból nem részesülhet szentségekben, azért a Mindenható megtalálja a módját, hogy ő se maradjon isteni segítség nélkül. Sem a karantén, sem a paphiány miatt nem csökken az emberek lehetősége az üdvösségre. Egyedül a bűn miatt csökkenhet, amelyet egyénileg vagy közösségileg elkövetünk. Senki és semmi más nem szakíthat el minket Krisztus szeretetétől (Róm 8,35).
Kedves Atya! Mi a különbség a hittantanár és a hitoktató között?
Azt hiszem, ez inkább csak szokásból fakadó megkülönböztetés: a hitoktató az általános iskolában, a hittanár középiskolában vagy felsőoktatásban tanít.
Kedves atya!
Római katolikus vagyok a férjem görög katolikus így természetesen a kislányunk is görög katolikusnak lett keresztelte. A házasságunk megromlott, a férjem nem bánt jól velem, ezért a kislányommal elköltöztem, egyedül nevelem őt. A kérdésem a következő lenne: mivel a kislányom a római katolikus szertartásokon vesz részt, ezt érzi már sajátjának van rá mód, hogy római katolikus templomban legyen elsőáldozó? Ha igen milyen módon?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Ha Ön római katolikus szertartásokra jár, érthető, hogy az egyedül nevelt gyermekét is oda viszi. Még az sem baj, ha ott lesz elsőáldozó, ahová leggyakrabban jár templomba. Mégis azt tanácsolom, azért a nevelésekor vegye figyelembe gyermeknek ezt az érdekes sajátosságát. Legyen elsőáldozó a római katolikus templomban, de azért nevelje görögkatolikusnak a gyermekét. Arra majd külön figyeljen oda, hogy a gyermeke minden bizonnyal már meg volt bérmálva, azt nem szabad még egyszer föladni neki.
Lelkiatyám! Ha a feleségem orálisan kielégít, az bűn? Mármint ha csak ebből áll az adott nemi aktus. Többektől azt hallottam, hogy kizárólag gyermekáldás céljából lehet nemi életet élni. Köszönöm válaszát!
Hogy a házaséletben hogyan élik meg a szexuális örömöket, ebben szabadságuk van a házasoknak. Nem lehet megszabni, hogy ez még megengedett, ez meg már bűn. Azt az aktust, amikor csak az egyik fél nyer kielégülést, mindenképpen kerülni kell. Persze, a szeretetjátéknak lehet része ez is, de önzőség volna csupán erre törekedni. Mindig az a cél, hogy a másiknak mi okoz örömet. A szexuális kapcsolatban sohasem szabad önzőnek lenni. Persze, máskor sem, de ez kiemelten érzékeny terület. Éppen azért, mert a legnagyobb egymásnak odaadást igényel. Ha ez nem kölcsönös, akkor nagyon mélyen sérülhetnek az érzelmek. Egyébként fontos ezeket jól megbeszélni egymás között, mások felé azonban talán sohasem. Ez legyen a házasfelek kölcsönös bensőséges titka. Néha esetleg segítség is jól jöhet, de nagyon megértő és diszkrét barátnak, rokonnak (édesanya, testvér) kell lennie, akitől az ember tanácsot kér. Külső szakember segítségét nemigen javaslom. Ugyanis nem a technikát kell megtanulni, hanem a szeretetet. Erre mindenki képes, de tény, hogy tanulható.
Mi számít súlyos penitenciának? Van-e olyan szabály, hogy bizonyos esetekben muszáj súlyosabb elégtételt kiszabni, vagy ez teljesen a gyóntató atyára van bízva?
Ez teljesen a papra van bízva. Az ortodox gyakorlat ismeri a kategóriák szerinti penitenciát. Láttam például olyan gyóntató szobát, ahol a falra volt fölírva, hogy dohányzásért hány nap böjtölés jár, házasságtörésért, egyéb bűnökért mennyi. Így a papnak egyszerű dolga van, csak leolvassa a falról, hogy mekkora penitenciát szabjon ki. Ma már azonban jóval hangsúlyosabb a gyógyító célzat. A penitencia nem büntetés, nem is jóvátétel, hanem terápia. Nyilván súlyosabb esetekben súlyosabb cselekedetet érdemes kérni, hogy meglegyen a lélektani, pedagógiai hatása. Például lehet kérni súlyos bűnök esetében,hogy menjen el egy zarándok helyre. Máskor meg jobb hatású, ha egy rövid imát kér a pap, de annak nagyon összeszedett, figyelmes, lassú mondását.
Kedves Lelkiatya! A hivok miert ulnek a gorogkatolikus templomban az utolso padsorokba az elsok mindig szabadon maradnak? Koszonom valaszat
Azt hiszem, ez nem csak ránk, görögkatolikusokra vonatkozik, sőt, talán nem is csupán katolikus betegség. Sok pap bajlódik egyébként ezzel. Volt olyan, aki a fűtést csak az első padokban kapcsolta be, hogy ezzel terelje a jó híveket, a hátsók hidegek voltak, mégis odatelepedtek. Minden bizonnyal megvannak ennek a jelenségnek a lélektani okai. Különösebben nem akarok ezt kifürkészni. Egyfajta félénkség, rosszul értelmezett alázat, de lehet benne számítás is, hogy én lássam a többieket, de engem inkább ne lássanak. Nem tudom. Mindenesetre jól ismert jelenség. Ma már azt mondom, hadd üljenek oda, ahol jól érzik magukat. Ennél sokkal fontosabb, hogy minél odaadóbban imádkozzanak.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Mit jelképezhet Jézus példabeszédében maga a korsóban vitt olaj /Mt 25,1-13/ ?
Köszönve: Lívia
Sokféle értelmezés lehetséges. A lángnak égnie kell, amikor Krisztus megérkezik, ez a lényeg. Ez lehet a szeretet, a hit, az Istenhöz való ragaszkodás. A lángot élteti az olaj. Mi élteti a szeretetet, a hitet, az Istenhöz való ragaszkodást? Ennek sokféle lehetősége van. A példabeszéd főként arról beszél, hogy ezt nem várhatjuk másoktól. Nekünk magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy ki ne hunyjon a hit, el ne fogyjon a szeretet. Sokan értelmezik az olajat a kegyelemre, isteni erőre, amelyet ajándékba kaptunk, s amelyet gyarapíthatunk is - van történet, amely az olaj csodálatos szaporodásáról beszél -, s amely szükséges ahhoz, hogy szeretni, hinni tudjunk.
Tisztelt Lelkiatya! Miért mondjuk, hogy Jézus alászálott a poklokra? Mi dolga volt ott? Nem egyből a mennybe kellett volna mennie?
Az egyik nagyheti bizánci himnusz szerint Krisztus lejött a földre, hogy megkeresse Ádámot, mert a Paradicsomban elbújt előle, s azóta is csak bújkál Isten elől. Lejött a földre, de nem találta, s utána ment a poklokra, hogy onnan fölhozza. A föltámadási ikonunk egyik változata éppen ezt ábrázolja, amint Krisztus kézenfogva kiemeli Ádámot és Évát az alvilágból. Ez a meseszerű kép mély teológiát is hordoz. Megérteti, hogy az ember saját magának köszönheti, ha istentelen életet él. Ez nem csak a földi életére vonatkozik, hanem azon túl is, halála után mintegy véglegesül az Istentől eltávolodottsága. Valójában ez a kárhozat. A Teremtő-Megváltó ebből akarja kiemelni. A megtestesülésben Krisztus teljesen magára vette a mi emberségünket, annak minden elemével együtt. Ezért nem óvta meg Fiát az Atya a haláltól sem. A halál az istentelen emberi élet legszörnyűbb része, mert akkor válik végérvényessé ez az eltaszítottság. Krisztus Urunk a halált és még az utána következő gyötrelmeket is átélte velünk, hogy mindezekből kiszabadítson. Egy másik keleti tanítás szerint nem válthatta meg azt, amit nem vett magára. Vagyis az emberi élet legszörnyűbb gyötrelmeit - még az Istentől eltávolodott állapotot is (Éli, Éli lamma szabaktani Zsolt, 21,2; Mt 27,46)! - magára vette. Ezért "kellett lemennie", alászállania a poklokra.
