Vajon nem rendezhető a mostani kapcsolata? Van annak akadálya, hogy összeházasodjanak? Ehhöz természetesen ki kell vizsgálni az előző kapcsolatát, hogy az érvényes házasságkötés volt-e. Amit leír, abból könnyen lehet arra következtetni, hogy nem volt érvényes, hiszen például a gyermekvállalást eleve nem lehet kizárni a házasságból. Kivált, ha erre ő kezdettől fogva törekedett, csak ezt nem mondta el Önnek. Tehát nem tárta föl, hogy hogyan is gondolja a házasságukat. Mint első lépést, mindenképpen azt tanácsolom, hogy kérje meg a parókusát/plébánosát, hogy segítsen elindítani ezt az egyházjogi folyamatot. A pokol miatt ne gyötrődjék. Az azoknak készült, akik oda is akarnak kerülni, akik tudatosan elfordulnak Istentől. Imádkozzék minél többet, beszélgessen az Úrral! Olvassa a Szentírást! Vegyen részt a templomi szertartásokon! Ezek mind segítenek Önnek abban, hogy minél jobban megismerje és megértse Isten szeretetét és hatalmát. Szépen lassan ki fog rajzolódni, hogy mit is kell tennie. Isten egyáltalán nem haragszik Önre, sőt, várja, hogy minél közelebb kerüljenek egymáshoz. Egészen biztos vagyok abban, hogy küldött már erről jeleket is, amelyekre érdemes odafigyelnie. Javaslom, hogy imádságában maga kérjen tanácsot Istentől, mit kell tennie, hogy közelebb kerüljön hozzá. Meg fogja látni, válaszolni fog. Én is imádkozom Önért.

Egy kamasz fiút már inkább ne üssünk meg, sem beteget, sem egészségeset. A kicsiny gyermeket lehet, szabad, sőt, olykor tanácsos is, de mindig van egy fontos feltétel: soha ne dühből, a türelmem elvesztése miatt lendüljön a kezem. Az teljesen méltatlan magatartás. Ugyanis ilyenkor nem nevelő célzattal csapok rá a gyermekre, hanem egyszerűen azért, mert erősebb vagyok, ő meg kicsi és kiszolgáltatott. Ezt semmiképp sem szabad arra használni, hogy megüssük. Ennek nincs is igazán nevelő ereje. Esetleg némi elrettentés. A gyermek ilyenkor a mi szenvedélyes haragunktól fél, nem a fizikai fájdalomtól. Ha viszont tudatossá is tesszük benne, hogy a súlyosabb vétségnek ilyen súlyos következménye van - miközben a szeretetem iránta mákszemnyit sem csökken - akkor segítünk neki az igazságérzetét kifejlődni. De ha nem következetesen tesszük ezt, hanem a hangulatunktól függően, akkor bizony, nem az igazságérzete fejlődik, hanem éppen annak szomorú tapasztalata, hogy nincs igazság a földön. Ilyenkor a gyermek - minthogy a mintát követi - maga is följogosítva érzi magát, hogy a kisebbet megüsse. Szóval ez mindenképp kerülendő. De az Ön esetében nem erről van szó. Imádkozzék nagy türelemért, hogy a gyermekét szeretettel tudja nevelni. Annyi vígasztalót tudok mondani, hogy talán ez most a legrosszabb időszak, amikor a kamaszkor nehézségei is rátevődnek a gyermek egyébként is nehéz magatartására. De ez el fog múlni, és utána jobb lesz majd. Hogy mennyivel jobb, ez azon is múlik, hogy mennyire tud türelmes lenni, mennyire tudja szeretettel körülvenni a gyermekét. Igen, azt javaslom, hogy gyónja meg ezeket a türelmetlenségeket. Nem súlyos bűnök ezek, inkább azért is fájnak, mert tudja, hogy a gyermekének is fáj. (Mint mondtam, nem annyira a fizikai mint inkább a lelki behatás.) A bűnbánat szentségében ezekre újra és újra föloldozást nyer, folyamatosan gyógyul, erősödik, és ráadásul isteni erőt is kap, hogy egyre jobban tudjon szeretni.

A mennyország nyilván nem terület, következésképp a pokol sem. Ugyanis a terület, a hely, az idő mind teremtett, földi fogalmak, amelyből halálunk után kilépünk, belépve Isten világába. De nem lehet lelkületnek sem nevezni, hiszen az meg személytől függő állapot. Állapotnak inkább lehet nevezni. De azt is hozzá kell tennünk, hogy a földi fogalmaink, elképzeléseink mind csökevényes töredékek ahhoz, ami ott vár ránk. Ezért is vagyunk bajban, mert érdekel minket, szeretnénk róla beszélni, ugyanakkor érezzük, hogy amit mi mondani tudunk, az meg sem közelíti ezt a valóságot. Jézus is emiatt beszélt az Isten országáról példázatokban: háló, mely összefog mindenféle halat, igazgyöngy, mely minden más értéket felülmúl, felnövekvő fa, mely otthont ad, de talán legkifejezőbb a menyegzős lakoma, ahová mindnyájan meg vagyunk híva. Mindenképp érdemes ezekről beszélni, de ennél sokkal fontosabb kérdés az odavezető út, hogy hogyan juthatok oda. Ajánlok néhány könyvet: Júlia Voznyeszenszkaja:Halál utáni kalandjaim, Henri Boulad:A halálban ugyanis megszületünk, Eben Alexander: A mennyország létezik és A mennyország felfedezése.

Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Ugyanis alapvetően az említett lelki betegség fajtájától és súlyosságától, illetve az említett lelki megterhelés nagyságától függ, hogy műkdöhet-e a dolog vagy sem. El tudok képzelni olyan helyzetet, hogy valamilyen enyhébb lelki betegséggel is legyen valaki segédápoló. Fontos, hogy legyen mellette valaki, aki nyomonkíséri, aki tanácsokat ad. Legjobb, ha ez a szakmán belül adódik, mintegy mestere lehet az illetőnek. De lehet más is. Lehet egy lelkiatya is, aki legalább lelki tanácsokkal tud szolgálni.

Bocsásson meg, hogy ilyen megkésve válaszolok. Lehet, hogy azóta már meg is történt az életgyónása. Az Ön által említett módszer egyformán jó. Van, aki időrendben veszi végig a dolgokat, van, aki mondjuk a 10 parancsot veszi alapul. Ahogy jobban össze tudja szedni, mindegy. Igen, ilyenkor érdemes mindent elmondani, ami csak eszébe jut. Néha ez több óra is szokott lenni. Semmi baj, ha az atya tudja, hogy ez életgyónás, akkor föl van rá készülve. Az nem szerencsés, és mindenképp kerülendő, hogy ha valaki bejelentés nélkül kezd életgyónásba, egyszerű gyóntatási időben. Abból súlyos kellemetlenségek lehetnek. De ahogy sejtem, az Ön esetében ez nem áll fönn. Sok kegyelmet a nagy megtisztuláshoz!

Mikor mire indítja a lelke. De érdemes megtanulnia az Istenszülőhöz is fordulni. Ha közvetlenebb kapcsolatba kerül vele, még jobban megnő a szívében a szeretet. Arra nincs recept, hogy milyen témában kihöz érdemes fordulni. Ezt igazán nem érdemes feszegetni, hiszen erősen silány megközelítése volna a végtelen lehetőségeknek, amelyet Isten kimeríthetetlen szeretetének és felülmúlhatatlan hatalmának köszönhetünk.

Az egyik legfontosabb tanulsága ennek, hogy máskor ebbe ne csússzon bele. Amikor ott áll az ember a bűn küszöbén és győzködi magát jobbról és balról, akkor nem tűnik olyan álságos magatartásnak, hogy "majd meggyónom". De amikor már túl van rajta, akkor hullik le a lepel, akkor jön rá valójában, hogy ez az egyik legszívtelenebb dolog eleve visszaélni az Úr szeretetével. Mint amikor valaki tudatosan házasságtörést követ el, mert tudja, hogy a párja annyira szereti, hogy úgyis megbocsát. De megbocsát az Úr, effelől nem lehet kétsége. Igen, minél hamarabb gyónja meg. S mondom, a tanulságot mindenképp vonja le belőle. S akkor máris emelkedett rajta, az Úr kegyelméből.

Úgy sejtem, hogy október 4-én. De hogy valóban a Rózsák terén lesz-e vagy a Panágiában, ezt nem tudom. Az érseki naptár egyelőre a Panágiába jelöli. Ott egyébként ezeket általában nyomon lehet követni: https://hd.gorogkatolikus.hu/hirek-esemenynaptar-tabla-erseki

Nem tudom. Szent Pál biztosan. De talán Jézus is, hiszen ő is alkalmazta korának tanításra használható körülményeit: tanított a zsinagógában, a hegyoldalon, a tengerparton. Feltételezhetően más rabbik is alkalmazták ezeket a helyeket, módokat, ugyanis seholsem hallunk arról, hogy ezen bárki megütközött volna. Egészen bizonyosan ő lenne a leghatékonyabb influenszer, de nem a technikai furfangok miatt, hanem egész egyszerűen a tartalom rendkívülisége miatt. S az is egészen bizonyos, hogy óriási támadásoknak volna kitéve. Az sem kizárt, hogy egy idő után a fészbuk le is tiltaná. De ez igazán nem lelkiatyai meglátás, csupán ötletelés.

Ma azt jelentette be a parókus atya, hogy folyamatos töprengés tárgya ez a kérdés, de egyelőre marad az esti vecsernye.

A későbbi versekből is arra lehet következtetni, hogy az "Úrnő" a megszemélyesített egyházi közösség. "Nagy örömömre szolgált, hogy gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazságban járnak a parancs szerint, amit az Atyától kaptunk. Most arra kérlek, Úrnő ? nem mintha új parancsot írnék neked, hisz kezdettől ez a parancs: szeressük egymást!" (2Ján 1,4-6). Ha az Istenszülőre utalna, akkor furcsa volna a fölszólítás, hogy "szeressük egymást!". Ugyanennek a szerzőnek tulajdonítják a Jelenések könyvét is, ahol szintén hasonlót találunk: "?Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!? És lélekben elvitt egy nagy, magas hegyre, és megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. (Jel 21,10). A hitves tehát a mennyei Jeruzsálem, az Egyház. Másutt is sok helyen szerepel a kép, hogy Krisztus a Vőlegény (pl. Jn 3,29), az egyház pedig az ő Jegyese (pl. Ef 5,31-32).

Kedves Fradistákgyöngye! Nemrég írtam valakinek arról, hogy az Úr egészen bizonyosan nem hív nőket papnak, hiszen nagyon jól tudja, hogy egyházában nők nem lehetnek papok. Akkor miért hívná őket erre? Mindenkit arra hív, amit meg is tud valósítani. Ezt nagyon fontos tudni és megérteni. Azt sem gondolom, hogy ő nem hívná a férfiakat. Ma kevés a papi és szerzetesi hivatás mind a férfiak, mind a nők körében. Kétségtelen, hogy a nők sokszor buzgóbbak az imádságban, a templomba járásban, de ennek ellenére súlyos hiányok vannak a női szerzetesrendekben is. Tehát ez sokkal inkább világjelenség, sőt, világbetegség, és nem a nemek különbözőségére vezethető vissza. Véleményem szerint az Úr ma sem hív kevesebb embert a papságra és a szerzetességre, hanem a hiba a mi oldalunkon van. Vagy nem halljuk meg a hívást a világ harsogása miatt, vagy nem merünk rá vállalkozni, szintén a világ erőszakossága miatt. A paphiányra az nem megoldás, hogy kevesebb helyen van mise, hanem ez annak fájdalmas következménye. Ugyanis egy papnak nem szabad egy nap több szentmisét végeznie, legföljebb kettőt, s egészen különleges helyzetben hármat, de ehhöz már püspöki engedélyre van szüksége. Nem szabad szaporítani a miséket, az nem arra való. Más lelkipásztori megoldással kell elérni, hogy a hívek ne maradjanak ellátatlanul. Persze, ez nem csak a pap törekvése kell, hogy legyen, hanem a híveké is, közös erőfeszítés. Igen, azzal is kell számolni, hogy a paphiány miatt ritkábban lehet gyónni, áldozni. Ez is nagyon súlyos következmény. De ne feledjük azt sem, hogy voltak, s vannak is olyan helyek, ahová a pap csak egészen ritkán, esetleg csak évenként egyszer tud eljutni, mégis nagyon erős a hitélet. Mert akkor az az egy találkozás egy egész évre meghatározó. Itt is a hívek hozzáállásán múlik nagyon sok minden. Abban is igaza van, hogy egyáltalán nincs értelme egymás fejéhez vágni a fájdalmas tényt, hogy kevés a papi hivatás. Ez nem vezet sehova. Épp ezért a férfiaknak sem kell ugyanezt a fejéhez vágni. A vádaskodás, egymás bántása, ítélkezés nyilván nem vezet eredményre. Ez nem Krisztus útja.

Miért ne lehetne kérni a szenteket, hogy segítsenek? Egymást is szoktuk erre kérni, akkor őket miért ne kérhetnénk? S nyilván ők sokkal hatékonyabban is tudnak segíteni, mint mi gyarló emberek egymásnak. S az imádsághoz is kérhet segítséget, hiszen ez a legfontosabb az életünkben. Én egyébként elsősorban a Szentlélekhöz szoktam imádkozni ennek érdekében, és görögkatolikus egyházunk is ezt teszi, hiszen minden szertartásunk a Mennyei Király-lyal, a Szentlélek segítségül hívásával kezdődik. Minden bizonnyal erre hatott Szent Pál buzdítása is, aki azt tanítja, hogy a Szentlélek segítségünkre siet az imádságban (Róm 8,26). Jézusnak a Getszemáni kertben mondott szavai azért nem egyenesen arra vonatkoznak, hogy mindenkinek mindig legalább egy órát kell imádkozni. Az egészen rendkívüli idő és helyzet volt. Azt akkor az apostoloknak, sőt, a kiemelt három apostolnak mondta, tehát még nem is mindegyiküknek. Tőlünk sem mindegyikünktől várja el az Úr, hogy egy órán át imádkozzunk. Van, akinek ez megy, van, akinek nem, s akinek talán ez később fog menni, néhány év, néhány évtized múlva. Akár Önnek is. Azt javaslom, ne az imaidőt fokozza, hanem az imádság intenzitását. Az valóban nem szerencsés, ha valaki nem figyel oda az imádságra. Ezen sokszor könnyen továbblépünk, holott ez az imának egyik legveszedelmesebb ellenfele. Mert azt hiszi az ember, hogy imádkozik, holott egyáltalán nem figyel az Úrra. Az milyen beszélgetés, ha egyáltalán nem figyelünk a másikra? Ráadásul azért is vesszük könnyedén, mert tudjuk, hogy a másik úgysem tesz szemrehányást. Ugyanis ő minden neki szánt másodpercnek, pillanatnak örül. De micsoda visszaélés, hogy az ő kedvessége és türele miatt nem is teszek erőfeszítéseket, hogy ez a méltatlanság ne történjék meg! Első körben tehát az imádságát vegye egyre komolyabban. Kérje a szenteket, a Szentlelket, hogy segítsenek Önnek odaadóan, szívből imádkozni. S ha ebben előrehalad, akkor magától fog vágyni arra, hogy egyre többet ott lehessen ebben az édessé vált együttlétben az Úrral.

Jaj, arra a halálgyárra ne is gondoljon! Ott csak technikai megoldások születnek, de nem emberi feloldások. Ha a férje ellustálkodja a dolgot, ennek nem csak az lesz a következménye, hogy nehezen születik baba, de Önök is egyre jobban eltávolodnak egymástól. Már most fölvetődött annak a réme, hogy akár meg is csalhatná a férjét. Nagyon kell vigyáznia ezzel! Persze, nem egyszerű tanácsot adnom, mert alighanem a férjével kellene beszélni. Keresnie kell a módját, hogy erről komolyan tudjanak beszélgetni, esetleg valaki mást is bekapcsolva ebbe a beszélgetésbe. Nyilván lelkiatyára vagy szakemberre gondolok. (Van, amikor e kettő egy.) Semmiképp se hagyja annyiban! Furfanggal, szelíd vagy erőteljesebb ráhatással próbálja meg rávenni a férjét, hogy vegye komolyabban ezt a kérdést. De ezt ne az ágyban próbálja meg, hanem az asztalnál. Erről előbb beszélni kell, közös nevezőre jutni, közös elhatározást tenni. Főként ezt kell megértenie, hogy ez nem pusztán szexuális kapcsolat kérdése, hanem ez alapvetően a házasságuk, a szerelmük kérdése. De ne keseredjen el, sok házasság küzdi meg ezt a kezdeti nézetkülönbséget. Ezeket ki kell beszélni, közösen meg kell oldani. Mint majd annyi mindent még a házaséletük éveiben. Legyen tehát leleményes, kitartó és nagyon szerető. Ha szereti a férjét, akkor rá fog érezni, hogy melyek azok a pontok, amelyek a férje számára is fontosak, hogyan lehet hatni rá a jó irányban. S persze, erősen és bizalommal imádkozzék is ezért, hogy a kapcsolatuk ebben a mostani nézeteltérésben megerősödjék, ne pedig eltávolodjanak egymástól.

Nem teljesen világos, hogy mit kell érteni a "kicsit durvább" együttléten. Durvaságnak nincs helye ezen a téren (sem). Ám, ha valóban "figyelembe veszi a másik igényeit és a kölcsönös szereteten, tiszteleten alapul" az együttlét, akkor, azt hiszem, minden megengedett. Ez a kölcsönösség, tisztelet, szeretet világosan megszabja a határt, hogy mi az, ami a szeretetet szolgálja, és mi az, ami önzésből fakadó, pusztán testies örömérzet. A szexualitásba sok játékot, ötletességet bele lehet vinni, hogy egymást elszórakoztassák, sokat nevessenek, örüljenek egymásnak, egymás közelségének. Ez mind része lehet, és helyes is, ha része a házastársi kapcsolatnak. Ehhöz szervesen kapcsolódik, hogy máskor, más módokon is tudjanak játszani, együtt és egymást szórakoztatni. Fontos, hogy tudjanak erről nyíltan és őszintén beszélni egymás között, s közösen megállapítani, hogy mi lehet Isten akarata szerint való és mi nem. Nagyon fontos ezen a területen az igaz őszinteség és a figyelem. Előfordulhat, hogy házasfelek ezen a téren nem mernek egymással őszinték lenni, félnek, nehogy megbántsák a másikat. Előfordulhat, hogy egy baráttal, barátnővel jobban meg tudják beszélni, mint egymás között. Hosszú távon ez semmiképpen sem jó. Az a helyes, ha a házasfél a legőszintébb, legközvetlenebb társ, és akivel a legmélyebben őrzött közös titkok vannak, melyeket senki másnak nem adnak ki.