Kedves Lelkiatya! Két kérdésem lenne, ami a vasárnapi mise után fogalmazódott meg bennem és még most is gondolataimban van. Egyrészt miért van az, hogy ha meghallom a misén hogy covid azonnal dühös leszek és a bezárt templom a szentségektől való megfosztottság és a cserbenhagyás jut eszembe? Elkezdek félni és szorongani, hogy talán megint elakarnak venni mindent? Mit javasol, ettől hogy lehetne megszabadulni? Másrészt az atya a misén sajnálta, és együttértett azokkal akiknek az esküvőjük későbbre halasztódott, de nem sajnálta, hogy a misék elmaradtak (a pap magában mond misét azt nem tekintem misének a híveknek semmit nem használ. ) Keresztlányommal egész úton vitatkoztunk azon, hogy a mise elvétele vagy az esküvő későbbre halasztása volt a nagyobb baj. A mise vagy az esküvő az értékesebb. A misén Isten jön közénk és Önmagával táplál, míg az esküvőn csak két ember kapcsolja össze az életét. Mi a véleménye? Válaszát előre is köszönöm
Sok sebet kaptunk mindenféle téren a járvány és az ahhoz kapcsolódó megszorítások miatt. Nem csoda, hogy masszív ellenérzés alakult ki bennünk. Ezt csak nagy türelemmel tudjuk orvosolni. Ugyanis teljesen értelmetlen dolog ez a düh, akár a helyzetre, akár a betegségre, akár a bármilyen oknál fogva érintett személyekre irányul. Nem segít semmit. Azt is megértem, hogy megfosztottság, cserbenhagyás jut eszébe erről a helyzetről, hiszen nagyon sok mindenben nem részesülhettünk. Nyilván a döntéshozók mindig a legjobb döntést akarták megtalálni. Van, aki szerint sokkal szigorúbb rendelkezésekre volna szükség, van, aki szerint messze túlzás az, ami most van. Ki tesz itt igazságot? Ki tudja megmondani, hogy mi az igazán helyes. Ezért tehát a düh, a harag teljesen érzelem ebben az esetben. Miként a félelem is. Nincs mitől félni. Sem a vírustól, sem a betegségtől, sem az esetleges további megfosztottságtól. Semmi nem indokolja a félelmet. Az elővigyázatosságot igen, de az teljesen más, mint a félelem.
A szentmise és az esküvő összehasonlítása teljesen haszontalan gondolatmenet. Nincs értelme. Minden bizonnyal az imént vázolt emberi szenvedély játszhat szerepet, hogy késztetést érez a kettő összehasonlítására. Mennyire jó, ha az atya kifejezi együttérzését, hogy több párnak eltolódott az esküvője. Ez nem jelenti azt, hogy nem érez együtt a más okból bajba jutott testvéreivel. Ezt csak hitben lehet elfogadni, fölfoghatatlan az értelem számára.
Tisztelt Lelkiatya!
Ha halottak napján imát mondatunk az atyával a halottakert. Akkor azt a halottak tudják, megerzik vagy miért kell az az imát elmondani?
Igen, tudják, érzékelik. Hiszen közösségben vannak velünk - ha a mennybe jutottak.
Azért kell értük imádkoznunk, mert ezzel segíthetjük a mennybe jutásukat. Mi nem tudjuk, hogy ki mikor, hogyan jut a mennybe. Akiről már biztosan tudjuk, hogy oda jutott, a szentek, értük már nem imádkozunk, hanem náluk megfordul a dolog, és hozzájuk imádkozunk. Az értük mondott ima kifejezi és megerősíti a velük való közösségünket. Valójában nekünk nagyobb szükségünk van az értük mondott imára, mint nekik.
Tisztelt Atya!
Most hallottak napja közeledtével, mehfogalmazodott bennem több kérdés : az elhunytak vissza tudnak jönni a földre mint Lélek?
Ők látnak minket hallanak? Tudják ha rájuk gyűjtünk egy gyertyát?
Fogunk mi velük találkozni?
Ha Isten akarja, vissza tudnak jönni. De nem jönnek. Jobb dolguk van annál, semhogy visszajárjanak az itt maradottakat ijesztgetni. Isten mindent megad nekünk, ami szükséges az üdvösségünkhöz. Ehhöz többet ők sem tudnak adni. S ők már látják, értik Isten gondolatát, logikáját. Őrá bízzák a mi boldogulásunkat. Ugyanakkor látnak, hallanak minket. Tudják, ha gyújtunk értük gyertyát. Ennek azért örvendeznek, mert ez kifejezi a mi közösségünket velük. Ez a közösség erősítés Isten tetszésére van, a tervei szerint való dolog. Majd akkor fogunk velük találkozni, ha mi is oda kerülünk. Feltéve, ha mi is a mennybe jutunk.
(A kárhozottak nem tudnak rólunk, nem is törődnek velünk. A kárhozatban nincs találkozás sem.)
Lelkiatya! Elhunyt szeretteink esdekelhetnek ki nekünk kegyelmeket odafent?
Igen. A mennybejutott szeretteinkkel nem szűnik meg a kapcsolatunk. Ők továbbra is szeretnek minket. Már szentekké váltak, csak mi még ezt nem tudjuk.
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy Atya szerinr milyen időközönként érdemes meggyónni? Havonta, kéthavonta?
Ez személytől, élethelyzettől is függ. Általában azt szoktuk mondani, hogy a havi gyónás a legjobb. Ez rendszeresnek mondható, mégsem túl sűrű ahhoz, hogy ne lenne megtartani. Ha kéthavonta gyónik az ember, akkor egyrészt túl hosszú idő telik el, s már alig emlékszik az elmúlt időszak dolgaira. Másrészt, ha véletlenül egyszer kimarad, és tartja magát az ember a szokáshoz, akkor eltelhet 4 hónap is, hogy nem gyónt. Ez már talán soknak tűnik. De lehet ennél gyakrabban is gyónni. Van, aki hetente teszi ezt meg. Van olyan is, hogy valaki évente egyszer gyónik, de akkor nagyon alaposan. Ez is, az is jó lehet. De alapvetően a havi gyónást ajánlják az atyák.
Áldott Lelkiatya!
Lehet olyan történés Isten és köztem, ami már annyira kettőnkre tartozik, hogy a lelki vezetőmmel sem lehet megosztani?
Köszönve: Klára
Kedves Klára!
Az atyák egyértelmű tanítása, hogy az ilyet mindig kerülni kell. Súlyos eltévelyedéshez vezethet, ha az ember mellett nincs egy külső személy, akivel megosztja a gondolatát, tapasztalatát. És ha történetesen a lelkivezető más értelmezést ad, mint amit én gondolok, akkor is az övét tanácsos elfogadni. Ezzel biztosan nem károsulok meg. Ha netán tévedne is a lelkiatyám, az engedelmességem és alázatom miatt az Isten helyére teszi úgyis a dolgokat. Ha azonban csak magamnak tartom meg, semmisem ment meg attól a veszélytől, hogy Istennel való legmélyebb tapasztalatnak gondolom saját képzelgéseimet, netán az ördög csalfa játékát.
Tisztelt Lelkiatya!
Olyan nagyon szépen énekeltek az ez évi debreceni búcsún, hogy azt szeretném kérni, ha van rá lehetőség azt is tegyék fel a youtube -ra.
Köszönettel:
M
Kedves M!
Nem tudok arról, hogy készült volna fölvétel a debreceni búcsúi Szent Liturgiáról. Amit élőben közvetítenek a templomból, az egy darabig még visszahallgatható, de utána már nem marad meg róla a fölvétel. Úgyhogy el kell fogadnunk, hogy a kegyelmi élmény eredménye megmarad a szívünkben, de technikai úton nem visszahozható.
Kedves Lelkiatya! Szentgyónásra készülök és azt olvastam, hogy kételkedtem-e hitigazságban...... ezen elgondolkodtam, a hitvita ide tartozik-e? illetve hitigazságnak számít-e, hogy csak a férfiak lehetnek papok és akik szerint ez megváltozhat ha a Szentatya úgy dönt azok vétkeznek-e ellene?
A hitvita remek lehetőség arra, hogy tisztázatlan kérdéseket megbeszéljünk. Nyilván érdemes olyan emberrel beszélgetni a hitről, akiben bízhatunk, hogy megalapozott, erős hite van. Különben csak cseverészés folyik fontos dologokról, de nem kerülünk közelebb a keresett igazsághoz. Nyugodtan vitázzon, keresse őszintén a kérdéseire a választ!
Hogy csak férfiak lehetnek papok, nos ez egyháztani igazság. Kételkedhet ebben is, járjon a végére ennek a kérdésnek! Nyilvánvalóan nem a legfőbb igazságokhoz tartozik. Törekedjék az őszinte hitre. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy vannak kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Amelyeket alázattal és hittel el kell fogadnunk. Ilyen például a Szentháromság titka. Ezt megérteni nem lehet, csak hittel elfogadni. Vagy az Isten feltétel nélküli, végtelen szeretete. Erre nincs igazán fogalmunk, azért nem tudjuk megérteni. De elhinni lehet, szabad, és érdemes is.
Kedves atyám!
25 éves édesanya, feleség vagyok. És nagyon túlsúlyos. Második gyermekem születés utan nagyon elhiztam. Úgy érzem Isten nem szeret köveren, bűn a kövérség és szégyellem magam. Atyám, bűn ha kövér vagyok?
Dehogyis bűn! A súlytöbblet az egy egyszerű állapot, az nem lehet bűn, hiszen nem cselekvés. Azok a tettek, amelyek a túlsúlyhoz vezetnek, azok már lehetnek bűnök. Ha úgy gondolná, hogy Isten kövéren nem szereti, ez világos összekeverése Isten ajándékának és a saját érzéseinek. Minthogy Ön nem szereti önmagát, nem tudja elfogadni önmagát, ezért vetíti rá Istenre, hogy akkor bizonyosan ő sem szereti Önt. Ezt nem szabad összekeverni. Teljesen bizonyos lehet abban, hogy Isten nagyon szereti Önt, teljesen függetlenül a súlyától, alakjától. Éppen Isten az, aki tökéletesen és feltétel nélkül szeret minket. Meg kell értenünk, hogy ilyen van, hogy ez lehetséges! Ez fölér egy valóságos megtéréssel, amikor az ember erre rájön, s ettől kezdve ennek a fölszabadult öröme vezeti az életét.
A másik súlyos kérdés azonban, hogy mennyire tudja ezt megosztani a férjével. Tudnak-e erről beszélgetni? Ez nagyon fontos. Esetleg az is elképzelhető, hogy a férje is ugyanúgy szereti Önt ezzel a testsúllyal, de neki sem meri elhinni. Ennél rosszabb, ha a férje nem törődik Önnel, magára hagyja ebben a bánatában. Ezen is igyekezzék változtatni. De azt mindenekelőtt tudnia kell, hogy az Úr mindig meghallgatja Önt, sokkal megértőbb, mint Ön saját magához. Ez vigasztalja, ez a mindent felülmúló szeretet adjon Önnek erőt!
Lelkiatya!
Az ördög cselveteseit honnan ismerjük fel? Ha érzem keztett valamire és azt mondom Tavozz Sátán az jó?
A gyerekek érzik az ördögöt?
Igen, ez is jó lehet. Mert határozottságot fejez ki. Az ördög megpróbál elbizonytalanítani minket, s ahol határozottságot lát, onnan eltakarodik. Persze, ez legyen őszinte és meggyőződésből fakadó utasítás. Ha csak mondja, de szívében remeg, hátha nem megy el, akkor ezek a szavak hiábavalók. Ezek ugyanis nem varázsszavak, nem tudjuk vele úgy elzavarni, mint a csaholó kutyát. Csak, ha valóban van bennem elszántság, erő, magabiztosság. Bár ennél a szónál "magabiztosság" jobb ez: Istenben való bizonyosság.
Az atyák tehát inkább mást szoktak javasolni. Azt mondják, ne is álljak szóba a kísértéssel/kísértővel. Ne azzal beszélgessek, hanem fordítsam figyelmemet Istenre, a Szentírás szavai sokat segítenek ebben. Javaslom tehát, hogy a Távozz Sátán! helyett inkább más szentírási szavakat használjon, amely Istenhöz köti, és nem csak elutasítást tartalmaz: Pl.: "Szeretlek, Uram!" "Könyörülj rajtam, Istenem!" "Tied vagyok, Uram." "Ments meg engem, Uram!" stb.
Tisztelt Lelkiatya!
Van egy 7honapos és 2 éves gyerekem. Napi 24orabol 15 órát magam vagyok velük. Sokszor el vesztem a türelmem, kiabalok rájuk csúnyán beszélek. Kiborulok. Tudom, nem akarom hogy ők így lássanak de mintha érezném az ördög készített erre? Mit tegyek hogy ne érezzem ezt?
Drága Édesanya! Egészen biztos vagyok abban, hogy Önnek egy kiadós pihenésre van szüksége. Ez az egyik fő oka annak, hogy jóval türelmetlenebb, mint kellene, mint szeretné. Szó sincs arról, hogy ez az ördög műve volna. Ez egész egyszerűen az emberi psziché gyöngesége, amit, persze, az ördög kíméltelenül ki is használ. S annak nincs is más dolga, mint ez a gyilkos gondolat, hogy ez tőle jön. Azt próbálja Önnel elhitetni, hogy ez az ő műve, ezzel megfélemlíti, illetve, mivel a pszichés terhelés miatt úgy érzi, nem tud belőle kitörni, ezzel azt is készteti, hogy Önt a markában tartja. Csakhogy ez egy hatalmas hazugság. A fáradtsága, a türelmetlensége nem más, mint a kimerült psziché eredménye. Első lépésben tehát ezt kell orvosolni. Nem biztos, hogy nagy alvással, elutazással. Lehet, hogy ez most nem is megvalósítható. De ezt a lélektani helyzetet, amely ezt a türelmetlen feszültséget szüli, ezt kell helyretennie, ezen kell mindenképpen(!) változtatnia. Ne higgyen tehát az ördög hazugságának! Nincs semmiféle hatalma. Forduljon Krisztushoz bizalommal és nagy hittel. Ő nagyon jól látja az Ön küzdelmeit. Segíteni is tud, segíteni is akar. Csak ehhöz Önnek hozzá kell fordulnia. Kérnie egyrészt a bűnei bocsánatát, másrészt világosságot, hogy mit kell tennie, meg az erőt, hogy meg is tudja tenni. Tehát kell változtatás az életén, hogy nyugodtabb legyen, hogy erősebb legyen. Az ördögnek ezeket a ravasz hazugságait pedig felejtse el. Ha netán nem tudna szabadulni ettől a gondolattól, mert már annyira befészkelte magát, akkor a gondolat helyett is kiáltson Krisztushoz: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Tisztelt Atya! A templomban viselhetünk bármilyen maszkot?
Nem tudom pontosan, mire vonatkozhat ez a kérdés. Mintha valaki azt mondaná, a templomban viselhetünk bármilyen ruhát? Első gondolatra azt mondom, persze. De talán mégis hozzá lehet tenni: ami a helyhöz illik. Egyszer a budapesti utcán láttam egy olyan maszkot, aminek olyan meghökkentő rajzolata volt, hogy azt mondanám, no, ezt azért a templomban ne viseljük.
Kedves Atya! Egy olyan keresztény párnak, akinek nem születhet természetes módon gyereke ajánl-e a lombikprogramot? Nagyon megosztó vélemények vannak a papok körében, a mi papunk nagyon támogató ebben a kérdésben.
Nem, semmiképpen sem ajánlok lombikprogramot. Két fontos ok miatt. Az egyik talán eléggé ismert tény: mivel ebben a programban szinte elkerülhetetlen a magzatgyilkosság, ezért ezt mindenképpen kerülni kell. Amikor mesterséges megtermékenyítés folyik, akkor általában több embriót, hármat, négyet, néha többet hoznak létre. A nagyon lelkiiismeretes szülők törekszenek arra, hogy ezek közül művi úton egy se vesszen el, de még nekik is igen nehéz ezt megvalósítani. A legtöbben azonban nem is vállalják ennek súlyos nehézségeit, és megmaradnak ezek a kis embriók lefagyasztva várva kilátástalan sorsukat. Ennél még rosszabb, hogy bizonyos kutatások ezeket a kis embereket rendkívül értékes sejtcsomóknak tekintik, és ennek megfelelően föl is használják. Egyes esetekben gyógyászati, más esetekben egyéb emberi célokra. Ez a legszörnyűbb része a lombikprogramnak.
De van egy másik ok is, ami miatt lelkiatyaként semmiképp sem tanácsolom. Tapasztalatból beszélek. Egy gyóntató sok olyan esetet ismer, amelyben azok a párok, akik ezekben részt vesznek, súlyos traumákat élnek meg mind a személyiségük, mind a kapcsolatuk terén. A lombikprogramot pártolók ezeket mindig elhallgatják. Ahogyan legtöbbször azt a tényt is, hogy a megtermékenyülés elmaradásának az esetek nagy százalékában nem fiziológiai, hanem lélektani okai vannak. Ezekkel a program egyáltalán nem törődik. Végigviszi a személyeket a programon, annak minden lelki és anyagi terhével, holott ezeknél a személyeknél ez a módszer semmi esélyt nem nyújt.
Hallottam olyan esetekről, amikor mindezek ellenére egy lelkiatya jó lelkiismerettel mégis ezt a dolgot tanácsolta a szülőknek. Ezek rendkívüli kivételek lehetnek, amelyekből nem szabad általánosítást levonni. Tehát megismétlem, a dolog súlyossága miatt semmiképp sem ajánlom a lombikprogramban való részvételt.
Tisztelt Lelkiatya!
Igaz az a mondás : tisztaság kedves Istennek?
Igen, bizonyosan joggal föltételezhetjük, hogy a tisztaság kedves az Úrnak. Jézus beszél a tisztaszívűekről (Mt 5,8), Szent Pál arról, hogy a tisztának minden tiszta (Tit 1,15), tehát érdemes a tisztaságra törekednünk. Az ószövetségi zsoltáros tiszta szívet kér magának (Zsolt 50,12). S még sorolhatnánk a szentírási idézeteket, amelyek arról beszélnek vagy legalábbis arra utalnak, hogy a tisztaság fontos érték, amelyre törekedni kell, amelyet kérni kell. De azt is sejthetjük, hogy az Úrnak azért kedves a tisztaság, mert valójában nekünk van erre szükségünk. A tiszta élet boldog életet eredményez. A tisztátalanság összevisszaságot szül. S nyugodtan érthetjük ezt a kifejezést a fizikai valóságra is. Ahol a szobában, a házban tisztaság van, ott joggal gondolhatjuk, hogy aki abban lakik, annak a lelkében is rend van. Persze, ez a képlet már nem ennyire egyenes arányos. Vannak kegyetlen szívű tisztaságmániákusok is. Ott valami álindíték van rejtőzik. De ez ne zavarjon meg bennünket abban, hogy törekedjünk a testi és a lelki tisztaságra!
Áldott Lelkiatya!
Hiszem, hogy a templomi csöndben születnek meg a hivatások, pl oly sok szerzetes is beszámol róla, hogy a szentségimádás alatt értette meg mit vár tőle az Úr. Csak egy órát hadd lehessen benn lenni a szertartások előtt s az Úr megáldaná.
Jó gondolatnak tartom. Érdemes megfogalmazni ezt a javaslatot, kérést annál a parókus atyánál, akinek a templomába szeretne elmenni hosszabban imádkozni. Szerintem biztosan hozzájárul.