Nem lehet Jézus jelenlétét csupán fizikai jelenségként kezelni. Jézus alapvetően a keresztséggel költözik az életünkbe, akkor mi beleöltözünk Krisztusba. Ebben erősít meg bérmálás szentsége által a Szentlélek. Ettől kezdve részesülhetünk a szentségekben, Isten ingyenes és hatékony ajándékaiban. Ezen szentségek révén újra és újra kapunk isteni erőt, hogy megnyíljon a szemünk és lássuk, fölismerjük a bennünk élő Jézust, és éljünk is vele. Azt mondhatjuk, tehát, hogy szentáldozás előtt is bennünk van Krisztus, és utána is. Csak a szentség által megerősödünk ebben a jelenlétben. A bűnök egyre gyöngítenek és egyre inkább vakká tesznek minket erre az isteni jelenlétre. Ezért van szükségünk a gyónásban kapott feloldozásra és az Eucharisztiára, hogy visszatérjünk ehhöz a jelenléthöz.

Kedves Andrea! Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelét ezekkel a szavakkal kezdi: "Pál ? aki nem emberek megbízásából és nem emberi közvetítés által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által..." Ugyanezt akarja hangsúlyozni egy későbbi helyen: "Emlékeztetlek benneteket, testvérek, hogy az evangélium, amit én hirdettem, nem emberi mérték szerint való, ugyanis én nem embertől kaptam ? nem is tanítottak rá ?, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatása által" (Gal 1,11-12), és az Ön által említett sorokban is. Apostoli meghívása magától az Úrtól van, Jézus személyes meghívásából. Épp amiatt korholja a Galáciában élőket, hogy eltértek az evangéliumtól, és más tanítókat követtek. Ő pedig igazolni akarja magát, hogy az ő tanítása azonban nem az emberektől van.Persze, fontosnak tartja, hogy az Egyház vezetőivel is egyeztessen, ezért megemlíti azt is, hogy azért fölkereste Pétert, és egyeztették vele a tanítást. Később is, amikor vitás kérdés támadt, levélben a Jeruzsálemben élő apostolokhoz, Péterhöz és Jakabhoz fordult. De itt a fő hangsúly az Istentől kapott meghívásán van, erre akar utalni vele.

Akkor tévedünk el, amikor Isten szavát nem az életünkben, hanem azon kívül értelmezzük. Ha tőlem független, filozófiai szövegként tekintem a Római levélben leírt gondolatokat, akkor pusztán a logika útján valóban eljuthatok arra az Isten elleni következtetésre, hogy Isten játszik velünk, és tőlünk független az, hogy üdvözülünk-e vagy sem, ezt úgyis ő dönti el. Igen, ha az Ön által leírt mondatokat összerakjuk, akkor valóban kiolvasható belőle akár ez is. Eddig jutott el egyébként a moszlim vallás is. Minthogy Allah mindenható, ebből logikusan csak az következik, hogy minden tőle függ, nekem nincs más dolgom, minthogy ezt elfogadjam. Az Isten szava élő szó, megszólító üzenet. Vajon a szeretet Istene azt közli velem, hogy "ne ugrálj, úgyis minden úgy van, ahogy én akarom"? A megoldási kulcs, véleményem szerint egyszerű. Megpróbálom úgy olvasni ezt a szöveget, mint amely személyesen nekem szól. Ha ezt teszem, akkor mindjárt az elején megállok: "Akin akar, megkönyörül." Rajtam vajon megkönyörül? Van erről tapasztalatom? Mit jelent ez nekem, hogy megkönyörül rajtam az Isten? Mit kell tennem ezek után, hogy fölfedeztem, megkönyörült rajtam az Isten? Ezek olyan súlyos kérdések, hogy egy egész élet nem elegendő arra, hogy fölfogjam. Ha fölfogtam, akkor mehetek tovább, akkor fogom majd megérteni az utána következőket: "...akit pedig akar, megkeményít". Kell nekem ezzel addig törődnöm? Ha pusztán hideg ésszel értelmezem, akkor kiolvasom belőle a logikus következményt: a kárhozatra vagy üdvösségre való eleve elrendelést. Csakhogy a Szentírást nem lehet hideg logikával olvasni és értelmezni. Ha a logikus következtetésem szembemegy Isten igazságával, szeretetével, akkor az én logikámmal van baj, nem pedig Isten igazságával és szeretetével. Ezért fontos, hogy legyen élő tapasztalatom Isten szeretetéről, hogy abból a szemszögből tudjam értelmezni, hogy mit is mond. Mégpedig elsősorban nekem. Csak akkor fogom tudni értelmezni a szent szöveget, csak akkor fogok tudni bármit is mondani róla, továbbadni, tanítani, ha megvan vele az élő tapasztalatom. "Miért hibáztat mégis?" azaz miért van felelősségem? Mert szabad vagyok, azért. De erről is csak akkor tudok beszélni, ha van tapasztalatom erről a szabadságról. Meg kell tanulnom, mi a krisztusi szabadság, hogy tovább tudjak lépni az értelmezésben, hogy megértsem, mit jelent: "Ki állhat ellen akaratának?" Nekem szól a figyelmeztetés: "Ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?" Olyan kérdéseket feszegetsz, amelyekhöz föl sem érsz. Induljak el a megértés útján, a megtapasztalt valóságok felfogásának útján! Ne csak kívülről, emberi logikával akarjam értelmezni a szöveget, hanem lényem egészével. Az értelmem talán veszi a bátorságot, hogy szembeszálljon alkotójával: "Miért formáltál engem ilyenre?" De Isten szeretetét és irgalmát megtapasztalt lényem nem fog erre vetemedni, hogy erőmet meghaladó dolgokat feszegessen. Nem azt mondom, hogy nem szabad ezen gondolkodni, hogy ne volna szabad ilyen kérdéseket föltenni. Csak értsük meg, hogy messze sokkal mélyebb igazságokról van itt szó, semhogy puszta emberi logikával megértsem. Ezért én nem tudom ezt a titkot megválaszolni, amelyet Ön kérdezett. De tanácsot adhatok: Önmagát vizsgálja meg, hogy megértette-e már, hogy mit jelent: megkönyörült rajtam az Isten. S majd ebből a tapasztalatból sok minden mást is megért.

Igen, természetesen. Ennek nincs semmi akadálya. Számtalanszor meg is történik, hiszen ugyanannak az egyháznak a tagjai vagyunk, teljes hitközösségben egymással.

Sajnos egyelőre nem érkezett meg a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre a személyes levele. Azt kérem, küldje el újra.

Igen, pontosan erről van szó. A szeretet maga Isten. Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne - írja János apostol az első levelében (1Ján 4,16). Igaz, hogy parancsba kaptuk, hogy szeretnünk kell (Mk 12,30), de éppen ez a parancsra való szeretet világít rá arra, hogy itt nem csupán valami szív tájéki érzésről van szó, hanem az egész életünkről. S amikor ennek legnehezebb formáját is parancsolja (Mt 5,44), az ellenségszeretetet, talán akkor értjük meg igazán, hogy ez a mi erőfeszítéseinket messze fölülmúlja. Hogyan tudnám szeretni azt, aki nekem vagy a szeretteimnek rosszat tesz, aki kegyetlenkedik velem vagy szeretteimmel?! És mégis! Isten még őket is szereti. Csakis úgy tudok én is igazán, válogatás és feltétel nélkül szeretni, ha rátalálok a bennem élő Isten bennem élő szeretetére.

Kedves Éva! Gondolom, első felindultságában írta le ezeket a szavakat, s azóta talán már nem egészen így gondolja, így érzi. Hiszen egy édesanyának minden körülmények között szeretnie kell a gyermekét, akármilyen, akármit tett. Ráadásul, ha a 21 éves gyermeke már 10 évvel ezelőtt is ilyesmit tapasztalt önmagán, nagyon fontos lett volna, hogy már akkor merjen beszélni róla. Félő, hogy már akkor sejthette, hogy kemény elutasítást kap miatta, s ezért nem merte előhozni. Ezt a hibát nem szabad újra elkövetniök. A nyíltság, az elfogadás, a megbeszélés sokkal többet segíthet, mint a tiltás, a megbélyegzés, az elutasítás. Nagyon kérem, ki ne tagadja ezt a gyermekét. Szeresse úgy, mint a többit, szeresse jobban! Talán annak idején legkisebbként nem kapott annyi figyelmet, mint a többiek. Akkor ezt most pótolja. A homoszexualitás betegség, amelyet gyógyítani kell, gyógyítani lehet. Nagyon fontos olyan pszichológust találni, aki gyógyítani akarja a leányát, nem pedig belesulykolni, hogy ebből nincsen kiút. Van egy 1000 főt tartalmazó lista, azoknak a pszichológusoknak a nevét tartalmazza, akikhöz semmiképpen se forduljanak, mert ők is meg vannak tévesztve ezen a téren. Valahol föllelhető ez a névsor, pontosan én sem tudom. Őket mindenképpen kerülni kell. Szóval beszéljenek, beszélgessenek erről, keressenek megértő lelkiatyát, aki segíthet ebben Önnek is, a leányának is, és találjanak jó szakembert, aki fog tudni segíteni, hogy mit is kell tenni ilyen helyzetben.

Kedves Bea! Mint oly sok jézusi mondás, ez is sokféle értelmezést rejt magában. Sokan egész egyszerűen azt olvassák ki belőle, hogy a keresztények általában maflák, a nem keresztények meg túljárnak az eszükön. Nyilván nem ennyire egyszerű a képlet, de talán ebben is lehet valami. Ha nem csak megállapításként, hanem buzdításként olvassuk ezeket a szavakat, akkor arra késztetnek, hogy a magunk területén mi is legyünk okosak. Ez a nem keresztények esetében együtt járhat a becstelenséggel, de a mi esetünkben természetesen nem. Viszont a becsületesség még nem azonos a maflasággal. Igenis lehet úgy eszesnek lenni, hogy közben Úr minden egyéb törvényét is megtartjuk. Érdemes törekedni a magunk szakterületén a legjobb munkára, a legnagyobb fölkészültségre, a leghatékonyabb teljesítésre. Nekünk is okosnak kell lennünk. Ezzel párhuzamba állítható Jézusnak egy másik, szintén nem könnyen értelmezhető buzdítása: Mt 10,16.

A túlzott mobilhasználatot mindenképpen. Az sokkal veszedelmesebb, mint vezetés közben mobilozni. Nyilván e utóbbi is kerülendő, de a függés hosszabb távon veszélyezteti az embert. Igen, mindazt érdemes meggyónni, amiről tudom,hogy nem helyes. Ha meggyónom, akkor ezzel késztetést is kapok, hogy máskor ilyet ne tegyek. Ha nem gyónom meg, akkor magamnak adok feloldozást, s ez megint messzire vezető károkat jelent a lélek számára.

Úgy tudom, hogy elő van írva a zárt térben való használata a szájmaszknak. Ezt minden józanul gondolkodó ember megtartja. Lehet, hogy az atyáknak jobban oda kell figyelniük ennek megtartatására, ahogyan például a boltosoknak is a saját boltjukban? Nem tudom. Én ennél fontosabbnak tartom, hogy az imádság vezetésében és a tanításban megfelelő, mély és használható lelki eligazítást adjanak ebben a vészhelyzetben. Érdekes jelenség, hogy nem vagyunk egyformák ebben sem, s van, aki érzékenyebb a járvány okozta veszélyre, van, aki kevésbé. Én inkább azt mondom, vigyázzunk egymásra, de ez nem azt jelenti, hogy egymás viselkedésére vigyázzunk. Hagyjuk meg a másik szabadságát ebben a dologban is. Most is lehet követni a szertartásokat a világhálón keresztül. Aki túl veszélyesnek érzi a mostani állapotot, lelkiismeretfurdalás nélkül nyugodtan megteheti, hogy otthonról vesz részt a szertartásokon. Ne legyünk könnyelműek ebben a helyzetben, de ne is féljünk! S kivált ne ítéljünk meg másokat!

Kedves Ági! Azt nyilván nem tudom megmondani, hogy az Ön által említett személyt mi indítja, mit szeretne elérni, mennyire tudatos és mennyire csak ötletszerű a magatartása. Azt tanácsolom Önnek, hogy ezzel ne is foglalkozzék egyáltalán. Ha holnap, vasárnap elmegy a templomba, odafigyel az Isten igéjére, a fölolvasott szentírási szakaszokra és a pap tanítására, ha szívében odafordul az Jóistenhöz és részt vesz az Eucharisztiában - bízom benne, hogy volt már elsőáldozó -, nos, akkor sok mindent meg fog érteni, amit most nem ért. Lehet, hogy az illető magatartását akkor sem fogja megérteni, de meglátja, hogy más dolgok sokkal fontosabbá fognak válni az Ön számára. Sokkal nagyobb béke lesz a szívében, mintha megtudná, hogy mi is vezeti az illetőt. Úgyhogy ez a leghasználhatóbb tanácsom, hogy készüljön az Úr napjára, és az Önökhöz legközelebbi templomban vegyen részt a szertartáson.

Nem követem a különböző megnyilatkozásokat, nem tudom, hogy erről Ferenc pápa tud-e, mondott-e róla véleményt. Ha megkérdeznék, nyilvánvalóan elítélné az egyház és életellenes megmozdulásokat. Ez percig sem kérdéses. De az én véleményem az, hogy az Egyháznak nem feladata minden világban történt eseményt kommentálni. Az egyház tanítása teljesen világos, azt tanítja is. Aki odafigyel rá, az meghallja.

Szent Pál erre azt írja: most csak tükör által, homályosan látunk. Pál Ferinek van egy könyve arról, hogy tükör által világosan, de ez az önismeret lehetőségéről szól, nem pedig arról az állapotnak az ismeretéről, hogy az üdvösség szempontjából hol tartok. Szóval ez itt a földön nem lehetséges. Szintén Szent Pál ugyanebben a himnuszában ezzel írja le az üdvösséget: amikor úgy ismerek majd, ahogy most én ismert vagyok. Tehát ez a teljes, Isten szerinti ismeret majd csak odaát adatik meg. De nem is szükséges ezt fürkészni. Mire jutok, ha sikerül meglátnom? Megnyugtat vagy megrémiszt? Sokszor az Úr jótékonyan maga takarja el előlünk azt, hogy hol is tartunk. Ha van előrehaladás, akkor elbíznánk magunkat, ha meg nincs, akkor netán kétségbe eshetnénk. Törekedni kell mindig előre, mindig egy lépéssel közelebb az Úrhoz.

Nem az a kérdés, hogy ilyen helyzetben bűn-e az önkielégítés vagy sem. A házasságát, az életét kell megmenteni. Ebben a nagy kérdésben az önkielégítés csak egy pitiáner dolog. Semmiképp se tegye, mert ezzel csak még jobban elmélyíti a kettejük közti szakadékot. A feleség nyilván nem arra való, hogy az embernek ne kelljen önkielégítést végeznie. Ilyen helyzetben tehát még súlyosabb tett ez az egyéni örömszerzés, önmegkönnyebbítési produkció, akár egyedül, akár fizetett nőkkel. Nem azt mondom, hogy súlyos bűn, hanem, hogy súlyos tett. A házasságának az elromlása roppant súlyos dolog, és mindent meg kell tenni a meggyógyítására. Nem azt mondom, hogy ne kövesse el az önkielégítés bűnét, hanem azt, hogy ne elégjék meg ezzel az önző testi örömmel. Ön és a házasságuk ennél sokra többre hívatott. Ha vállalja, hogy ég ezért a kapcsolatért, akkor marad egy csepp reménye, hogy még mentheti azt. Ha ezt a lemondást nem vállalja érte, akkor bár úgy tűnik, hogy a látványos házasságtörést a feleség követte el, de mindenképp része volt ebben a férjnek is. Ne ez legyen tehát a fontos, hogy elköveti ezt a tettet vagy sem! Nyilván nincs helye az életében, életükben. De sokkal inkább keresse a feleségének visszaszerethetőségének ajándékát. Imádkozzék ezért és higgyen a csodában!

Teljesen érthető, hogy nagyon nehéz Önnek szeretni ezt a férfit, kétszeresen is nehéz. Egyrészt a mostani tetteivel sem teszi könnyűvé a szerethetőséget, de ezt terheli még az, amivel az Ön által szeretett személyeket korábban is bántotta, sértette. Mondhatni, pont ez az a képlet, amikor szinte képtelenségnek tűnik a szeretet: "Hogy szeressem azt, aki bántja a szeretteimet?" Amikor valakit nagyon nehéz szeretni, akkor az első lépés az érte mondott imádság. Ha tud imádkozni az apósáért, az már nagyon nagy szó, mondhatni, fél siker. A következő, hogy azért imádkozzék, hogy tudja megszeretni őt. Ez sem könnyű. Majd csak ezek után következhet, hogy a tetteivel is úgy tesz, mintha szeretné. Kedvében jár, szóba áll vele, meghallgatja, bármiről is beszél. Ennek része az is, hogy nem tesz neki szemrehányást semmiért. De mindezek mögött nagyon fontos Isten segítségének kérése. Mert ha enélkül akarná ezeket megvalósítani, akkor csak elfojtás eredménye volna a kedveskedés, ami előbb-utóbb kirobbanna. De már az is szép dolog, hogy nem akarja elkergetni, és megpróbálja benne Jézust látni. Ne adja föl ezt a törekvését! Ha kitart benne, hálás lehet majd az apósának, mert neki köszönheti a szentté válását.