Minden bizonnyal ennek legfőbb oka, hogy sokfélék vagyunk, nem egy srófra jár az agyunk. De egy pusztán matematikai meggondolással azt láthatjuk, hogy azért mégsem olyan rossz a helyzet. Nyilván sokkal nagyobb számban érint embereket az egyházi elöljárók döntése, s ahhoz képest csupán maréknyian feszegetik, hogy ez vajon valóban jó-e vagy sem. S ne rójuk föl a más fajta hozzáállásukat azoknak, akik ilyen jellegű kérdéseket írnak. Abban, persze, igaza van Önnek, hogy a méltatlankodás mindig méltatlan egy keresztény emberhöz. Azt mindig kerülni kell(ene). Sok egyéb bűn rejtőzhet benne: türelmetlenség, gőg, mások lenézése, ítélkezés, önzés, stb. Még sorolhatnánk. Ugyanakkor nem szabad azt mondanunk, hogy akik ilyen jellegű kérdéseket tesznek föl, azok mind gőgösek, ítélkezők, önzőek. Nem szükséges nekünk elemeznünk ennek lélektani gyökereit. Saját magunkat megvizsgálni fontos felelősségünk, de mások tetteit már nem a mi dolgunk. Ha tanulni szeretnénk ennek tanulságából, akkor is inkább a saját tetteinket és azok következményeit vegyük górcső alá, ne másokét.

Én sem. Igenis, minden lehetséges eszközt - még a nem lehetségeseket is - meg kell ragadnunk (2Tim 4,2), hogy Jézus örömhírét tovább tudjuk adni másoknak. Bíztatom, nincs egyedül. Sokan mások is vannak, akik ezt az utat, ezt az eszközt használják arra, hogy Jézussal való örömükről tanúságot tegyenek. Igaz, az is meghúzódhat az Ön ismerősének gondolataiban, hogy a fb kapcsolatok mindig felszínesek, nagyon ritkán tudnak a mélyre hatni. De sohasem lehet tudni, hogy Isten mit mikor, mire használ föl. Javaslom, hogy mikor ilyen evangelizációba kezd, mindig imádkozzék előtte, hogy legyen hatékony, amit csinál, de hogy legyen bölcs is, hogy mit kell és mit nem kell tennie. Tehát, szerintem, nyugodtan folytathatja.

Jézus mindenütt ott van, mindenütt lehet vele találkozni. Legjobban érzékelhető módon a templomban van, ezért mondjuk rá, hogy az az Isten háza. Legvalóságosabban az Eucharisztiában van, amelyben fizikailag is egyesülhetünk vele. Hozzánk legközelebb, velünk legmélyebben a szívünkben van. Hogyan lehet az életem része? Meg kell kérdezni tőle. Meg kell szólítani őt: "Uram, hol vagy, hol talállak? Hol találkozhatom Veled?" Amikor az ember ilyen s ehhöz hasonló szavakat mond ki neki, akkor már nyiladozik is a szíve, s lassan kezdi észrevenni, hogy nincs is olyan messze az Úr. Tudom javasolni, hogy ezeket a szavakat, vagy más, hozzá intézett szavakat hangosan is mondja ki neki, amikor egyedül van a szobájában vagy valami alkalmas helyen. Amikor hangosan szólítjuk az Urat, akkor a saját hangunkat hallván még érzékenyebbé válhatunk a vele való találkozásra. Ugyanakkor a vele való találkozás ajándék, nem lehet magunkból kisajtolni. Kérni kell. Ezt kell tenni, hogy eljöjjön hozzám, hogy megkérem őt erre. Tudni kell, hogy van, amikor időre is szükség van, hogy ez a találkozás létrejöjjön. Nem szabad türelmetlennek lenni. Az sem baj, ha erre éveket (!) kell várni. A kitartás, ennek alázata elengedhetetlen feltétele annak, hogy képes legyek befogadni, amikor érkezik. Mindezeken kívül még egyet tudok javasolni Önnek. Beszélgessen is ezekről a kérdésekről valamely lelki tyával, a közelben élő pappal. Ő is tud majd segíteni Önnek, hogy mit is tegyen a találkozás érdekében. Amit itt leírtam, csupán néhány egyszerű szó. Egyszerűen csak el kell kezdeni ezt az utat. Egy kis bátorság kell hozzá, és ha tiszta szándék vezeti, a Szentlélek mindent meg fog adni a maga idejében.

Nem tudom pontosan, hogy Ön mire gondol, mire utal ezzel a kérdésével. Szerintem ebben a nyilatkozatában Ferenc pápa csak azt pontosította, hogy hazánkban más helyeket nem látogat meg, nem tölt itt éjszakát - úgy sejtem -, nem lesznek hivatalos találkozók. Az is benne lehet ezekben a szavakban, hogy elsősorban imádkozni jön hozzánk, és az imádságunkhoz akar csatlakozni, abban megerősíteni minket.

Talán ott lehet fölismerni ezt a határt, amikor egy papnak egyetlen bizalmas, jó baráti kapcsolata van egy hölggyel. Amikor ilyen, vagy ehhöz közeli helyzet alakul ki, hamar föl kell ébredni. Rá kell ébredni, hogy a kísértő már az ajtóban van. Amikor fölmerül ennek árnyéka, akkor máris jobb tartózkodónak lenni. Falat nem kell húzni, de nem szabad ebben az irányban tovább folytatni a kétszemélyes kapcsolatot. Talán arról is fölismerhető a veszélyessé váló kapcsolat, amikor bármilyen érzéki élmény fölmerül a kapcsolat során, akárcsak egyszerű rágondolás alkalmával is. Ez is vészcsengő. Ugyanis a gyermekek a szüleikre sohasem tekintenek érzékies szeretettel. Az atya felé is csak ezzel a tiszta szeretettel szabad közeledni. Ha belevegyül az említett hasonló jelenség, akkor az már nagyon ingoványos területté válik. Emberek vagyunk (emberből vagyunk - ahogy szokták mondani), s ezekre a veszélyekre mindenképpen oda kell figyelni. Az nagyon fontos ugyanakkor, hogy a papnak legyenek barátai, akikkel őszintén tud beszélni, akikkel tud nevetni, akiknek föl tudja tárni a gyöngeségeit is. Nagyon sokat jelent, ha jó baráti társaság veszi körül. Persze, fontos, hogy ők is a hivatásukban erősítsék, ne pedig eltávolítsák attól. De egyetlen nővel való szorosabb kapcsolat mindig hordozza a fent említett veszélyeket.

Nyilván nagyon rossz üzenet, ha egy Istentől kiválasztott ember arcán a fásultság látszik a lelkesedés helyett, búskomorság az öröm helyett. Az a pap vagy szerzetes, akinek hosszú távon - nem is feltétlen a mosolyából, de - a szeméből nem látszik, hogy béke és öröm van a szívében, annak a lelkét helyére kell tenni, mert valami nagy baj van odabenn. Hála Istennek, vannak sugárzó tekintetű papok és szerzetesek is. Sok esetben az ő körükből kerülnek ki az újabb hivatások.

Az alábbi könyveket tudom ajánlani: Isten üzenetei édesanyáknak, Harmat Kiadó, 2018 Mason, Mike: A gyerekek misztériuma, Harmat Kiadó, 2011 Chapman, Gary: Segítség, szülők lettünk!, Harmat Kiadó, 2016 Chapman, Gary: A jól működő család 5 jellemzője, Harmat Kiadó, 2016 Chapman, Gary - Warde, Shannon: 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk, Harmat Kiadó, 2017 Gallagher - Malloney, A megszentelő szerelem, Márton Áron Kiadó, 1995 Mervay Miklós, Az együtt imádkozó család együtt is marad, Új Ember, 2021 Giuliana Pelucchi: Gianni Beretta Molla - Élet az életért, Agapé Kiadó, 1995 Illetve ez a blog: https://katolikusanya.blog.hu/ A filmek terén a következőket érdemes megnézni. Talán a leginkább erre vonatkozik A bal lábam, ami igaz történet és az édesanya megformálója Oscar díjat is kapott ezért az alakításért. https://port.hu/adatlap/film/tv/a-bal-labam-christy-brown-tortenete-my-left-foot/movie-30902 Itt meg is nézhető: https://www.youtube.com/watch?v=tthPBLfXwlA A másik pedig A szív bajnokai, ami tökéletesen bemutatja az anyai szeretetet. Itt meg is tekinthető: https://videa.hu/videok/film-animacio/a-sziv-bajnokai-qzMasmuCGU1ddX4G De ezek is szóba jöhetnek: Csendes éj Igaz történet alapján íródott. A szeretet erejéről szól, hogyan lehet ember az embertelenségben, hogyan lehet minden körülményben embernek maradni. Egy anya helytállásáról szól háborús helyzetben, példamutatás fiának: http://www.port.hu/csendes_ej_silent_night/pls/w/films.film_page?i_film_id=57280 Fény az óceán felett Csak az azonos című regény elolvasása után javaslom, mert a regény erősebb. Az anyai szeretetről, családról, házasságról: https://port.hu/adatlap/film/tv/feny-az-ocean-felett-the-light-between-oceans/movie-173801 Merida a bátor Ez gyerekekkel együtt is nézhető. Gyerek-szülő kapcsolat, főleg anya-lánya kapcsolat bontakozik ki benne. Aranyos, kedves animációs film: https://port.hu/adatlap/film/tv/merida-a-bator-brave/movie-121083 A fiam családja Érdekes keleti film, keleti mentalitással, gondolkodással. Az igazi szeretet, a család fogalma jelenik meg benne: https://port.hu/adatlap/film/tv/a-fiam-csaladja-soshite-chichi-ni-naru-like-father-like-son/movie-14238 A fiú, aki befogta a szelet Bár nem kimondottan az anyai kapcsolatról szól, de nagyon a benne megjelenő édesanya igazi példa lehet.

Azért, mert valaki nem jut kenyérhöz, ez nem egyenlő azzal a helyzettel, hogy büntetésből nem kap kenyeret - például egy fegyenc telepen. Az Ön által említett jogi szankció rendkívül ritka esetben alkalmazható, nagy lelkipásztori körültekintéssel, gyógyító célzattal. Ennek semmi köze nincsen ahhoz a helyzethöz, hogy vigyáznunk kell egymásra, lehetőleg ne betegítsük meg egymást. Nem szabad, legalábbis nem érdemes haraggal, méltatlankodással, zúgolódással fogadni ha a püspök vagy parókus úgy ítéli meg, hogy most egy bizonyos ideig csak zárt ajtók mellett végzi a szertartást. Persze, az már jobb, ha megszervezik, hogy mindig kis számban legyenek jelen a hívek is. De egy nagy plébánián ez igazán nem könnyű. Ezért választják azt a megoldást - főként a nagy népsűrűségű fővárosban -, hogy nem adnak lehetőséget a híveknek a részvételre. Nagyon szomorú ez, mindnyájunknak fáj, püspöknek, papnak, hívőnek egyaránt. De közelebb kerülünk az Úrhoz ebben a helyzetben, ha türelmes és alázatos szívvel elfogadjuk a helyzetet, a tőlünk telhető buzgósággal imádkozunk tovább, mint ha elkezdünk zúgolódni, kivált, ha másokat is erre késztetünk. Tehát nem büntetés, szó sincs róla. S készüljünk a szentgyónásra, szentáldozásra, hogy amikor majd lesz rá lehetőség, akkor éljünk is vele!

Nem születik meg gyermek Isten akarata nélkül. Ezzel együtt is van felelősségünk abban, hogy hány gyermeket hozunk a világra, nevelünk föl. Meggyőződésem, hogy ha Ön vágyik gyermekre, akkor ez kedves Istennek, és meg is áldja Önt ezért. Ugyanakkor meg kell beszélni az orvossal - lehetőleg keresztény orvossal, akiben megbíznak! - hogy milyen kockázati tényezők lehetnek. Például, ha a következő gyermek nagy valószínűséggel az édesanya életét követelné, akkor százszor is meg kell gondolni, hogy szabad-e vállalni. Ha azonban csupán kisebb vagy nagyobb egészségügyi kockázatot jelent, akkor inkább érdemes a megszülető élet mellett dönteni, és persze, sokat imádkozni is azért, hogy ez a kis élet is áldás legyen - miként az eddigiek.

Ez mindenképpen nagyon fájó helyzet, ha megromlik a bizalmi viszony a saját atyánkkal. Bízzék abban, hogy ez csak ideiglenes, és imádkozzék, hogy ez minél hamarabb begyógyuljon, a bizalmi kapcsolat helyre álljon! Addig pedig nyugodtan mehet más atyához gyónni. Ez nem tilos, nem elvetendő dolog, szó sincs róla. Minden pap szívesen fogadja, ha fölkeresi szentgyónás miatt.

Talán arra gondol, kedves Nóra, hogy mennyire legyünk óvatosak az egészségünk megőrzése érdekében, és mennyire bízzuk magunkat a hitre, hogy nem leszünk betegek? A kettő nem áll ellentétben egymással, nem a kettő közül kell választani. A józan, felelős magatartás mindenképpen az, hogy az ember minden előírást a lehetőségei szerint megtart. Az nem hit, hogy az ember nem törődik az óvintézkedéssel, abban bízván, hogy őt megkíméli az Úr. Azonban az elővigyázatosság, a fegyelmezettség (maszk használata, távolságtartás) nem jelent félelmet. Félni nem kell, nem szabad. Az valóban ellentéte volna a hitnek. A hit abban mutatkozhat meg, hogy akár megkapom a betegséget, akár nem, így is úgy is bízom Istenben, hogy megőriz engem. Ha eljött a halálom órája, akár nagy szenvedések közepette is, azt is elfogadom, hiszen egyszer úgyis itt kell hagynunk ezt a földi világot. De az egészségemre vigyázni is kötelességem. Azzal együttműködhetek Istennel az életem építésében. Ezt is éppen úgy várja, elvárja tőlem, mint azt, hogy ne féljek. Aki fél, az nem bízik Istenben. Bizalommal kell tehát élnünk és okosan, fegyelmezetten.

Hogy egy imádság érvényes-e vagy sem, ez számomra értelmezhetetlen kérdés. Minden jó, amit az ember Istenért, Istennel tesz. Isten irántunk való szeretetének végtelen sok változata, módja van, ez mind kegyelmet közvetít. Egy szóval összefoglalhatjuk: ima. Ima az, ha az ember szép zenét áhitattal hallgat. Ima, ha reggel kinéz az ablakon és tetszik neki a reggeli fény. Ima, ha élvezettel végez bármilyen munkát, autószerelés, kertészkedés, kereszrejtvényfejtés. Mindaz ima lehet, aminek örülök, ami hálát ébreszt bennem. Nyilván értékesebb ima, ha mindezekre tudatosan is figyelek, ha ezek kapcsán ki is mondom a köszönő vagy dicsőítő szavakat. Még inkább ima, ha külön időt szánok arra, hogy Istennel legyek, vele beszélgessek, hallgassam őt. Végtelen sok módon meg tud minket szólítani Isten, meg tudja érinteni a szívünket. Nagyon jó elhatározás, hogy otthon alakít ki egy kis szentélyt. Mi keletiek úgy mondjuk: ima-sarok. Nem nevezném házi kápolnának, hiszen a kápolna szónak még jogi értelemben is van jelentése. Akkor kápolna egy szent hely, ha a püspök annak föl is szenteli. Ez nyilván nem szükséges. Persze, azért lehet házikápolnának nevezni, nem tilos, csak jelzem, hogy nem pontos elnevezés. Talán két legszükségesebb készlete a szent képek (ikonok), és a gyertya vagy mécses. Javaslom, hogy Krisztus és Mária alakjáról csak egy-egy képet tegyen ki. Olykor buzgóságból több Mária-képet is ki szoktak tenni, ezt nem javaslom. Személyesebb, élőbb a kapcsolat, ha ezek a képek valóban megjelenítik számunkra az ábrázolt személyt, nem csak díszként van ott belőlük minél több. Az ikonokra azt szoktuk mondani: ablak a mennyországra. Furcsa állapot volna, ha a mennyországból az ablakon át több Mária tekintene ki rám. De más szentek képeit is érdemes kitenni. Legyen ott a szentek sokasága, az jó. A gyertyának, mécsesnek megfelelő helyet kell kialakítanunk, hogy ne legyen tűzveszélyes. Ha el is bóbiskolunk mellette - hisz ez előfordul - az elolvadó gyertya ne okozhasson kárt. Tehát olyan edénybe tegyük, ami nem éghető, egyszersmind megtartja az olvadó gyertyát. Tehetünk ki olajmécsest is. Ha megfelelő kanócot használunk (tiszta pamut), akkor az egyszerű étolaj is remek folyékony gyúanyagként hasznosítható. Ha boltban vásárulunk lámpaolajt, akkor ügyeljünk, hogy ne kültéri olaj legyen, annak ugyanis nagyon erős, kellemetlen szaga van. Ha már illatnál tartunk, lehet tömjént is gyújtanunk. Kegytárgyboltok ma már több erre alkalmas eszközt, hozzávalókat kínálnak. Egyáltalán nem javaslom a távol-keletről érkező illatpálcák használatát. Tapasztalatom szerint nem ugyanazt az imádságot segítő illatot nyújtják, mint a keresztény használatú tömjén. Legyen olyan polc, asztalka, ahol a Bibliát, imakönyveket, más lelki olvasmányokat el tudjuk helyezni. A kis imasarokban lehet szék, akár fotel is, ahol hosszabb időt ülve el tudunk tölteni. De ne legyen túl kényelmes, mert akkor imádság közben könnyen elterpeszkedik a test, eltesped a lélek. Inkább álljunk az ilyen imádság közben. De persze, lehet ülni is. Illetve legyen lehetőség letérdelni, meghajlásokat, leborulásokat végezni. Minden családban javaslom, hogy készítsenek ilyen ima-sarkot.

Ez nagyon szomorú. Néha vannak rendkívüli helyzetek, amin nem tudunk változtatni. Ahol azonban úgy érzik a hívek, hogy a saját papjukon múlik a dolog, de mégsem teszi meg, nyugodtan szóljanak a felettesének, az esperesnek. Lehetőleg ne a püspöknek írjanak, mert az ilyet, ha másként nem, helyettesítéssel, a közelben szolgáló más paptestvérek is el tudják intézni. A szórványban ez sokkal nehezebb, kétségtelen. De az atyák szívesen vállalnak áldozatot, hogy egymást kisegítsék, a híveket ellássák. Ma már könnyen elérhető az esperes vagy más tisztelendő atya. Bátran lépjenek föl! Az egyházunkat is segítik azzal, hogy a nehéz helyzeteken közösen próbálunk segíteni.

Igen, ez az egyik legnehezebb, amit kér, talán lehetetlen is teljesíteni. Legalábbis emberi erővel. Ami azonban embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges (Lk 18,27). Jézus ebben példát is adott, nem csak parancsot (Lk 23,34). Neki sikerült. Nekünk is, de csak vele, általa. Az az ember képes erre az emberi erőt meghaladó dologra, aki Istennel él, Istenben él, akiben Isten él. Ez mind ugyanaz. Az életünket át kell, hogy járja Isten jelenléte. Akkor leszünk képesek úgy szeretni, ahogyan azt mi a magunk erejéből nem volnánk képesek. Ez egyébként érzékelhető határvonal az ó- és az újszövetségi szemlélet között. A két legfontosabb parancs alapvetően ószövetségi eredetű, hiszen a farizeusok is ismerik: Isten szeretni teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből és minden erőből; a második pedig: a felebarátot úgy szeretni, mint önmagunkat (MTörv 10,12; Lev 19,18; Mt 22,39). Jézus azonban ezen messze túl megy. Nem azt kéri, hogy úgy szeressük egymást, mint saját magunkat. Ti úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket (Jn 15,12). Tehát ő maga a mérce, az ő szeretete. De ezt a lehetetlennek tűnő dolgot nem csak parancsolja nekünk, hanem meg is adja hozzá az erőt (Jn 14,12).

Azt gyanítom, még nem fedezte föl igazán Isten irgalmas szeretetét. Ezen az úton kellene előrébb haladnia. Foglalkozzon ezzel a kérdéssel: mit jelent Isten irgalma? Hol jelenik meg a Bibliában? Hol jelent meg az életemben, hol volt alkalmam találkozni ezzel az irgalommal? Ilyen és hasonló dolgokon töprengjen! A Bibliát is ezzel a szemmel olvassa! Keresse benne, hogy találkozik Isten irgalmával. Ezt tanácsolom tehát, hogy ne saját magával törődjék, hogy hogyan tudna szabadulni a bűnétől, hanem igyekezzék Isten szeretetét minél jobban megismerni. Ugyanis az értelmével már tudja, hogy semmi értelme a bűnökhöz való ragaszkodásnak. Amikor nem tudunk magunknak megbocsátani, akkor erről van szó, valami titkor erő miatt ragaszkodunk a bűneinkhöz. Nomármost, ha Isten szeretetét jobban megismeri, akkor ebből fakadóan jobban fogja érzékelni, hogy Isten mennyire a megbocsátás pártján áll. Ugyanakkor lehet olyan helyzet, hogy pszichológushoz kell fordulni, mert a gyermekkori traumákat csak így lehet felszínre hozni, orvosolni. Ettől se tartson!