Igen. Ez csak egy jelzés volt a Szentlélek részéről, hogy a szentgyónást ne halogossa, hiszen egész egyszerűen feloldozást fog kapni. Valamint a lelke is jelzett ezzel, hogy már nagyon rászorul a gyónás megtisztító erejére. Nyilván az álombeli nem helyettesíti a valóságos gyónást. Mint ahogy az éhes ember sem lakik jól, ha arról álmodik, hogy megvacsorázott. Inkább ezzel a szervezete jelzi, hogy valami még hiányzik. Ennek az üzenetnek engedelmeskedve - javaslom - minél hamarabb keressen föl egy papot és megfelelő előkészülettel végezze el a szentgyónását.

Igen, de csak személyes levelezés útján. Ezen a nyilvános fórumon nem szeretném. Ha Önnek szüksége van rá, kérem, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.

Én nem ismerek olyan egyházi kitételt a keresztelkedéssel kapcsolatban, hogy "hacsak". Az viszont teljesen jogos következtetés Jézus szavai alapján, hogy a hit az üdvözülés feltétele, nem a megkeresztelkedést: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Mk, 16,16) Legalábbis azt sehol sem mondja Jézus, hogy aki nem keresztelkedik meg, az elkárhozik. Meg aztán, azt is tőle tudjuk, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Itt is joggal gondolhatjuk, hogy ebből a végtelen jóságából fakadóan aligha zárja ki az üdvösségből azokat, akik nem a saját hibájuk miatt nem keresztelkedtek meg. Az meg, hogy ki mennyire tehet arról, hogy meg van-e keresztelve vagy nincsen, azt megint nem tudjuk. Annak az afrikai bennszülöttnek, aki a szüleitől csak a természetvallást tanulta meg, és még sohasem találkozott keresztény misszionáriusokkal, nyilván egészen más felelőssége van ebben a dologban, mint egy európai embernek. De ez utóbbiról sem tudhatjuk, hogy milyen képe alakult ki a keresztségről, kereszténységről. Lehet, ha nekem is annyi ismeretem voln az Egyházról, mint neki, akkor én sem keresztelkednék meg. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a kérdés jóval összetettebb annál, semhogy feketén-fehéren el lehetne dönteni, hogy ki üdvözül és ki nem.

Ez nagyon érdekes dolog, mert a görögkatolikus liturgiában mi is ugyanezt a zsoltárverset mondjuk. A kézmosás pedig a proszkomídia elkezdése előtt van, mielőtt kézbeveszi pap a proszforát (oltárkenyeret, amelyből majd kivágja a Bárányt és a többi részecskét.) De az imádkozott zsoltárvers ugyanaz. Régebben a görög Liturgiában is megmosta a kezét a pap, a Miatyánk után. De azt mondják, ez a latin rítus hatása, így aztán ma már egyre kevesebb helyen alkalmazzák. Csak a püspöki Liturgián van a szertartás közben is, de más helyen, a nagy bemenet előtt.

Újra jelzem, hogy ezt én merőben elméleti okfejtésnek érzem. Hála Istennek, nem kell mennünk a frontvonalra, hogy valóságosan el kelljen döntenünk, hogy mit is teszünk. Ha pedig - ne adja Isten! - mégis mennünk kell a frontra, ki-ki döntse el, hogy a szíve mit diktál, merre megy, a frontra vagy a hátországba.

Erre a kérdésre több alkalommal is írtam gondolatokat. Könnyen megtalálhatja ezeket, a honlapunkon visszakereshetők. De még könnyebben megtalálja, ha a honlapunk keresőjébe beírja az orgona szót. Akkor ott több érvet is talál arra, hogy bizánci egyházunk miért nem használ orgonaszót.

A külső szemlélőnek azt tanácsolom, hogy igyekezzék osztozni az édesanyával ebben a nehézségében. Ha beszélget vele, bíztató, bátorító, elismerő szavakat mond neki - nyilván végtelenül fontos, hogy ezek őszinte szavak legyenek! - akkor ezzel sokat tud enyhíteni az illető nehézségein. Érdekes dolog ez, hogy néha semmitmondónak tűnő szavaink is tudnak gyógyítani, ha azok őszinte együttérzésből, igazi szeretetből fakadnak. Az édesanyának azt mondanám, amit József Attila is, hogy Isten semmin sem csodálkozik. Ő mindenkinél, de mindenkinél sokkal megértőbb. Megértőbb velünk, mint mi saját magunkkal. Ennél az édesanyánál ez különösen is fontos, mert láthatóan ő szegény saját magát vádolja, pedig egyáltalán nem kellene. Hogy is volna halálos bűn, vagy egyáltalán bűn, amikor a tőle telhető legnagyobb szeretettel és türelemmel igyekszik segíteni a gyermekén, csak hát, elfogyott a türelme? Ki gondolna arra, hogy ilyenkor Isten szemrehányást tenne, hogy miért fogyott el a türelem?! Ez teljes képtelenség, ezt el kell felejteni, ilyen nincs. Isten végtelenül megértő. Szóval, semmi bűntudata ne legyen az édesanyának. Forduljon az Úrhoz nagy bizalommal, hogy segítséget kérjen. Minél bátrabban, minén nagyobb bizalommal kér segítséget tőle, annál nagyobb mértékben kap. Talán még azt is mondanám ennek az édesanyának, hogy neki ezzel válik nagyon értékessé az élete. Valószínű, imát is kérnék tőle, hogy imádkozzék értem. A sokat szenvedő ember imája ugyanis jóval értékesebb. Már azzal, hogy szívéből szeretne segíteni neki, máris sokat segített. Persze, amit lehet, azt azért meg is kell tenni. S ami a legfontosabb: imádkozni kell érte. Sokat.

Miféle hit az, amely nem mutatkozik meg a tettekben? "Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat" - mondja Jézus (Jn 14,15). Vannak szekták, kisegyházak hívei, akik a hitet egyfajta nagyon erős meggyőződésnek tekintik. A megtérést is ehhöz kötik: ha elhiszed, hogy Jézus a megváltód, akkor meg vagy mentve. Ez roppant sekélyes, mélység nélküli, sematikus megközelítés. A hit nagyon összetett valóság. Még az sem állítható, hogy valaki egyszer átlépett a hit kapuján, "megtért", és attól kezdve nyert ügye van, minden szépen, keresztény módon fog történni az életében. A hit küzdelem, ajándék, feladat, állapot. Éppen ezen összetettsége miatt sem olyan egyszerű rámondani egy személyre, aki - bár nem imádkozik - sokat segít másokon, hogy ő hitetlen. Az ilyen ember kimondatlanul is hisz a szeretetben. Nem tudja, mi az, ki az, hogyan volna megszólítható, de lehet, közelebb áll a szeretet Istenéhöz, mint a vasárnapi templombajáró keresztény. Igen, mind a kettőre törekedni kell. A hit erősödésére és a Krisztus szerinti tettek megélésére egyaránt. A hívő embernek nagy nyereség, hogy ismeri Istent (már amennyire ez lehetséges), és tőle sok erőt kap, a vele való kapcsolat békét ad a lelkébe.

Azt hiszem, helye válogatja. Van, ahol ők is csatlakoznak, de valóban vannak helyek, ahol ők ebből kimaradnak. Főként az orosz pravoszláv egyház ellenzi, hogy a papjai, hívei részt vegyenek rajta. Volt idő, amikor a katolikus egyház is ellenezte az egész ökumenikus mozgalmat, de mára ez nagyon sokat változott. Valószínű, hasonló érvek vezetik a legtöbb ortodox egyházi vezetőt, mint amelyek annak idején a katolikus egyházban is szerepet játszottak.

Kedves Ildikó! A Bibliában nincs szó reinkarnációról. Ez teljesen távol áll a bibliai emberképtől és a keresztény tanítástól. Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette meg. Minden egyes embernek személyiséget ad, nem pedig pusztán valami bolyongó lelket, amely hol itt, hol ott bukkan fel egy-egy fölvett testben. Ezt a személyt személyesen szereti a Teremtő. Ezzel a személyes szeretettel nem tud mit kezdeni a lélekvándorlás tana. Márpedig ez a keresztény kinyilatkoztatásnak egyik legfőbb üzenete. Örüljünk, hogy minket szeret a mi Istenünk és mi is szerethetjük őt. Ezt a rendkívüli lehetőséget egyetlen vallás sem kínálja föl.

A püspök engedélyéhez van kötve, hogy görögkatolikus esküvőt ne katolikus templomban ünnepeljenek. Rendkívüli helyzetben, indokolt esetben a püspök meg szokta adni ezt az engedélyt. Amire figyelni kell, hogy a két szertartást nem szabad keverni, nem szabad öszvért alkotni. Akkor valójában az egyik is, a másik is csorbul, szegényebbé válik. Ilyenkor az a rend, hogy ha megvan a püspöktől a hely alól való fölmentés, akkor a görögkatolikus pap levezeti a szertartást a saját rítusa szerint, és vagy közben - például az Evangélium elhangzása után - vagy jobb, ha a végén a protestáns lelkész szintén elvégzi azt, amit a saját egyháza szerint el kell végezni. Persze, áldást mondhat mindkét lelkész (áldásból sohasem elég...). Tehát a végén a lelkész igét olvas, prédikál, imát mond, áldást ad, majd a görkat pap befejezi a szertartást. Mindezt a jegyesoktatás során jól meg tudják majd beszélni az atyával. Ha esetleg nem a görkat. paphoz mennek jegyesoktatásra, akkor is minél hamarabb vonják be őt is ebbe a fölkészülési folyamatba.

A Mária-tiszteletnek egy túlzó formája lehet. Talán van olyan jó megközelítés, amely ezt elfogadhatóvá teszi, nem tudom. Az bizonyos, hogy Mária, a teremtmény nem emelhető a teremtő isteni személyek sorába. Az ő közreműködése a mi megváltásunkban lényegileg más, mint az isteni személyeké. Ilyen értelemben nem tekinthető társnak. Ugyanakkor mi emberek is sokszor mondjuk, hogy Isten munkatársai vagyunk. Szent Pál is használja ezt a kifejezést (1Kor 3,9).

Kedves Édesapa! Nagyon köszönjük, hogy leírta nekünk ezt a csodálatos esetet. (Mint látja, nem tettem közzé a részleteteket, csak a lényeget.) Biztosíthatom, hogy nem csak én, de a közös olvasóink közül többen is fognak Önért imádkozni. Legalábbis én megkérem őket erre. Istennek legyen hála és dicsőség!

Idővel. Nem az eredmény a fontos, hogy megállapítsam: "Lám, már elértem!" - hanem az abba az irányba vezető út. Érdemes gyakorolni a ráhagyatkozást. Ezt lehet könnyű és nehéz helyzetekben egyaránt. Minél tudatosabb lelki életet él az ember, annál inkább kirajzolódik, megmutatkozik, hogy mit kell tenni egy adott helyzetben, hogyan lehet ráhagyatkozni Isten hatalmára és jóságára, ugyanakkor emellett mi az, amit nekem kell megtennem, az én felelősségem, Isten tőlem várja, hogy megtegyem. Szóval, az idő tanít minket, de csak akkor, ha tanulékony lelkek vagyunk, akarunk tanulni, akarunk előre haladni. Ilyen egyszerű!

Az üdvösség feltétele Isten szeretete. Ez az egyetlen. Aztán, persze, ebből bontható ki a többi. Aki Istent szereti, annak embertársát is szeretnie kell. Aki Istent szereti, az szeret vele beszélgetni, vagyis imádkozni. Aki Istent szereti, szereti az ő titokzatos testét, az Egyházat. Sorolhatnánk még a következményeket. Ezek tehát következmények. A feltétel, az Isten szeretete. Nyilván egy könyvből nem lehet kiolvasni az a sok gazdagságot, amit a keleti egyház kínál, él, továbbad. Az idei iskolaévben kezdtünk el egy sorozatot, amely sok mindent megmutat a keleti egyházunkról. Ezen a címen lehet róla többet megtudni: https://hd.gorogkatolikus.hu/Nyiregyhazara-koltozik-a-Keleti-teologia,-bizanci-lelkiseg-eloadassorozat,-meg-elobb-lehet-igy-a-kozvetites-2021-februar-23 Természetesen meg lehet tenni, hogy valaki vasárnaponként római katolikus misére jár, ugyanakkor szívesen foglalkozik a keleti egyház értékeivel, a görögkatolikus egyházunk gyakorlatának megélésével. De nem szabad sem összekeverni, sem versenyeztetni ezt a két hagyományt. Lehet tanulni ebből is, abból is. (Erről is szó van az említett előadásokon.) A nyitott lelkű ember mindenből tud tanulni.