Kedves Anna! Kiemelten a főangyalokhoz szoktunk imádkozni: Mihály és Gábor arkangyalokhoz (azt jelenti: főangyal). Az ünnepük november 8-án van. Ez főként Szent Mihály tisztelete, de vele együtt az összes mennyei erőket is ünnepeljük ezen a napon. Gábor arkangyalról még külön megemlékezünk március 26-án, örömhírvétel másnapján. (Jellemző ugyanis, hogy az ünnepek másnapján az ünnep mellékszereplőit tiszteljük, pl. szeptember 9-én Joákimot és Annát, január 7-én Keresztelő Szent Jánost, stb.) Illetve megemlékezünk még Mihály arkangyal egyik csodatételéről is szeptember 6-án. De minden hétnek az első - ha úgy számoljuk: második - napján is megemlékezünk róluk. Ugyanis a hétköznapoknak is megvan a tisztelt szentje, és ebben a sorban hétfő az angyaloké. Ez az, amit a liturgikus rendünk fölkínál. Természetesen máskor is imádkozhatunk hozzájuk. Ugyanakkor azt mondom, óvakodjunk attól is, hogy ne vigyük ezt túlzásba. Mármint nem az imádságot, mert azt nem lehet túlzásba vinni, de az angyalokhoz fohászkodást esetleg igen. Amikor mindenféle csip-csup dolgokkal zaklatjuk őket, hogy ebben vagy abban segítsenek. No, nem mintha derogálna nekik, hogy effélékkel fordulunk hozzájuk, csak sohasem szabad elfelejteni, hogy ők szolgáló lelkek valamennyien. Ugyanannak az egy Úrnak szolgálnak, mint akit mi is imádunk. Az angyalok jelenléte, közelsége, minket óvó szeretete tehát ne a hétköznapi dolgaink gördülékenyebbé tételére irányuljon, hanem arra, hogy követjük őket a szolgálatban és az Isten dicsőítésében. Ebben különösen is szívesen segítenek nekünk.

Tertulliánusz azt írja, az imának akkora ereje van, hogy még Isten akaratát is képes megváltoztatni. Ez teológiai szempontból talán nem teljesen igaz, de lelkiségi szempontból óriási jelentőségű. Babits így fogalmaz - jóllehet ekkor nem kifejezetten az imáról, de az ember lehetőségeiről szólva: "...tán ha kezem másképp legyintem, a világ másfelé halad." Tehát van lehetőségünk a dolgok befolyásolására, és Isten meg is hív minket erre a hatalomra. Erre Jézus tanításában többször is utal: "ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda, akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen" (Mt 17,20). Majd - mintegy nyomatékosítva - meg is ismétli (Mt 21,21). Tehát az imádsággal nagy dolgokat tudunk végbevinni. Erre erősít rá maga Jézus, amikor közös imádságról beszél: "Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól" (Mt, 18,19). Azt, persze, hiába fürkésszük, hogy mindez hogyan működik, hogyan zajlik le a Szentháromságon belül. Amikor kér valaki valamit, nem gondolhatjuk, hogy ettől Isten valóban "megváltoztatja" eredeti szándékát - miként Tertulliánusz föltételezi. Ez nagyon emberi gondolkodás volna, amelyet Istenre vetítünk. Már az Ószövetségben is ezt olvashatjuk: Isten "nem von vissza, és nem bán meg semmit, mert nem ember, hogy megbánjon valamit!" (1Sám 15,29). Ennek ellenére Jézus kifejezetten bíztat minket: "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek" (Mt 7,7) "Bármit kértek bizalommal imádságtokban, megkapjátok."(Mt 21,22). Ha ezzel nem tudnánk elérni semmit, akkor nem bíztatna minket rá. De hogy valójában hogy számolja be ezt, mit jelent neki a mi imádságunk, azt egyáltalán nem tudhatjuk. Azt tudjuk, hogy bíztatott minket erre, s a lelkiatyák is arról számolnak be, hogy az imának nagy ereje van. De a működési mechanizmusát nem tudjuk fölfogni sohasem. Az viszont nyilván balgaság volna, ha valaki azt mondaná, "mivel nem értem ennek a működését, nem is hiszem." Tehát hinnünk kell, hogy valóban nagyobb ereje van a közös imádságnak, élnünk is kell ezzel a lehetőséggel, s ha így teszünk, akkor az életünk, a hitünk, a gondolkodásunk ehhöz fog igazodni, és ha nem is értjük, de élni fogjuk az ima, a közös ima erejét.

Nem bűn. De nem is helyes, nem érték, nem kezelhetjük értékként az ilyen magatartást, hiszen ez egy hiányosság. Olyan, mint egy betegség, amelyet meg kell tanulni kezelni. Az ilyen személyiségeknél csaknem mindig kimutatható valamilyen gyermekkori szexuális trauma. A meddő vagy frigid nők esetében is nagyon sokszor ilyen gyermekkori élmény húzódik meg. Ez tehát a legkevésbé az illető személy felelőssége, ha ilyen viszonyulás, ha ilyen hiányjelenség kialakul. Viszont abban van felelőssége az egyénnek, hogy ezt hogyan kezeli. Hogy Ön két gyermeket nevel, ez csodaszép, pontosan ebben élheti meg a női hivatását. Az segíthet még, ha végiggondolja, hogy ezek a fiús vágyak valójában szintúgy beteljesületlenek, beteljesíthetetlenek, mint amilyennek a nőiségét érzi. Pontosabban szólva a férfiasságra való vágy teljesen üres ábránd, míg a nőiessége megélhető, fejleszthető. Ha - tegyük föl - elindulna a férfiasodás útján - mint azt őrült módon sok hírcsatorna készteti -, hormonkezeléssel, életmódváltással, stb., akkor vajon az egyre nagyobb boldogság felé vezetné az életútját? Egyáltalán nem! Sokkal több pszichés, fizikai, társdalmi feszültségbe keveredne. Éppen azért, mert természetellenes. Szóval az erre irányuló vágyait kezelje úgy, mint kísértés, amellyel legjobb nem foglalkozni. Nem elnyomni kell, nyilván, az sosem jó, de helyén kezelni. Nem több, mint üres kísértés. A bűn lélektana ugyanez. Fölkelti a vágyat, hogy majd milyen jó lesz, csakhogy utána még rosszabb helyzetbe taszítja az embert. De maga a jelenség nem bűn. Az másnak a bűne, hogy az Ön életében ez így alakult.Viszont Isten azt akarja, hogy Ön is boldog legyen, és mindent meg is ad hozzá. Vele keresse a kapcsolatot minél mélyebben, s akkor majd megmutatkoznak, föltárulnak Isten Önnek szánt ajándékai, amelyekkel egyre teljesebbé, egyre boldogabbá válik majd az élete.

Mindenképpen fontos erről beszélnünk. Sok fölösleges tipródásnak lehet ezzel elejét venni. Imádkozni mindig jó, mindig hasznos, mindig üdvös. Fűnyírás, zuhanyozás, futás, stb közben, elalvásra várva, el-elbóbiskolva, mindig nagyon jó, ha imádkozunk. Soha sehol nem méltatlan az imádság. Lehet imádkozni vécén, diszkóban, mit mondjak még? bármilyen helyen és körülmények között. Amikor az ember valami nyilvánvaló rossz dolgot tesz, pl. pornó filmet néz, még akkor is lehet imádkozni, sőt, tanácsolom is. Csak imádkozzék, majd csak el kezdi égetni a lelkét ennek a visszássága. De a fűnyírás és elalvás közbeni ima kifejezetten helyes cselekedet. Az egyetlen hiba ezekkel az lehet, hogy ha az Istennel való kapcsolat, ha a napi ima csakis ezekre szorítkozik. Akkor az nem helyes. De akkor sem a más tevékenység közbeni ima, hanem az, hogy esetleg erre hivatkozva elhanyagolja az ember a komoly, összeszedett, csöndben végzett imát, illetve a közösségi imákat, a szertartásokat. Azokat nyilván nem szabad emiatt elhanyagolni. De ha szépen megvan a napi imája - legyen az bármilyen kevés is (mondjuk: reggel és este egy-egy Miatyánk), akkor már ezt nyugodtan megtoldhatja a fűnyírás és az elalvás közben imával. Tehát ezek kiegészítések. Nyugodtan bárhol, bármilyen körülmények között végezhetők. Nagy haszna, hogy az ember hozzászokik az állandó imádsághoz - már amennyire hozzá lehet szokni! Mindenesetre sokat segít, annyi bizonyos.

Azt is írtam, hogy amikor bizonytalan az ember egy-egy tettének megítélésében, akkor azt érdemes egy (vagy inkább: a) lelkiatyával megbeszélni. Papp Miklós atya a következőket írja a bűrészességgel kapcsolatban: Az aktív bűnrészességnek fokozatai vannak: az aktív rábeszéléstől, támogatástól a passzív engedésig, eltűrésig, hallgatásig sokféle lehet. Családi, egyházi, munkahelyi, állami életünkben szövevényesen ezer szállal kötődünk egymáshoz, és nehéz kibogozni, hogy én miért is vagyok felelős, meddig kell ellenállnom, szólnom, feljelentenem. A morál ordo caritatis-t, a szeretet sorrendjét kell követni: figyelembe kell venni a kompetenciafokozatokat és a megsértett igazság fokozatait. Minél súlyosabb igazságot sért meg valaki, annál inkább kötelessége mindenkinek ellenállni (pl. terror, nemi erőszak), aki tud róla, látja. Minél kevésbé súlyos igazság sérül, annál inkább átengedjük a kompetenseknek. Van az igazság, a jó megvédésben a kompetenciákban is egy sorrend: minél illetékesebb, annál inkább vétkes, ha hallgat. Azért ő az illetékes, azért van hatalma, képzettsége, hogy küzdjön azon a fronton a rossz ellen. Pl. tanár megkérdezi Pistikét, hogy a padtársa puskázott-e a dolgozatnál? Pistikénél ne beszéljünk ?betyárbecsületről?, hanem kompetenciáról: ?én a dolgozatomat írtam, a tanár dolga észrevenni, ki puskázik?. Ám ha drogot osztanak a wc-ben, az súlyos dolog, ott mindenki kompetens az igazság sérelmének megállításában. Szóval nem akarunk egy spicli mentalitást sem a munkahelyeken, sem az egyházban, sem az államban, ahol az emberek egymást jelengetik. Aki a kompetensebb, az vegye észre. Ám minél súlyosabb dolog sérül, annál inkább kompetenssé válik mindenki.

A klobuk és a kamilafka nem püspöki, hanem szerzetesi ruhadarabok. Ilyen még az öv, és a - mások számára nem látható - kis szkéma, kis angyali öltözet. Ezt a reverenda alatt hordják. Keresztes Szilárd püspök úr nem volt szerzetes, mint ahogyan az első püspökünk, Miklós István sem. Viszont Dudás Miklós bazilita volt, Timkó Imre pedig belépett a bencés rendbe, de aztán nem tett örök fogadalmat. A mostani három püspökünk mindegyike szerzetes, Ábel atya bazilita, Atanáz és Fülöp atyák pedig monasztikus szerzetesek. Igen, van nem szerzetes cölebsz papunk.

Kedves Marcell! Elvileg bárkiből lehet pápa, aki pap vagy pappá lehet szentelni. Ez egy ősi törvény, hogy szinte semmilyen megkötés nincs. Így görögkatolikus is lehet pápa. Ismereteim szerint most nincs keleti rítusú bíboros, aki tagja lenne a konklávénak. De a történelem folyamán volt már rá példa, hogy keleti szertartású főpap volt bíborosi rangban. Ám éppen folynak arról tárgyalások, hogy a bíborosokkal egy rangban, sőt, mondhatni, magasabb rangban lévő pátriárkák is lehetnének a konklávé tagjai.

Azt látjuk, hogy Jézus föltámadt teste már nem volt alávetve a fizikai törvényeknek. Több leírás is kiemeli, hogy föltámadása után zárt ajtókon keresztül lépett be a tanítványok közé. A Genezáreti-tó partján egyszerre csak sült hallal kínálja a tanítványokat. Az emmauszi tanítványok előtt egyik pillanatról a másikra eltűnik. Számára már nincsenek fizikai törvények. Ha kell ilyen vagy olyan ruhában jelenik meg. Az általa megevett sült hal sorsát nem tudjuk nyomon követni, de bizonyosan nem a fizikai törvények vonatkoztak rá.

Azt hiszem, ilyet nem is lehet mondani. Legalábbis én úgy képzelem el, hogy folyamatos boldogságban élt megszületése pillanatától fogva. Mert az Atya akaratával teljes, tökéletes összhangban volt. Ez adja ugyanis az ember boldogságát. Ha viszont azt vesszük, hogy mint ember ebben is fejlődött - a lelki úton járó ember folyamatosan egyre boldogabb az életben - akkor a legboldogabb az utolsó pillanatban volt, amikor Atyja kezébe adta a lelkét. Lehet, hogy iszonyú fájdalom gyötörte a testét, de tudjuk, hogy a fájdalom nem ellentéte a boldogságnak. A kettő lehet együtt. Ez pedig különösen igaz Jézus életére és személyére. Ő a legmélyebben átélte az ember nyomorúságát, Istentől való eltávolodottságának keservét, mégis a világon a legboldogabb ember volt, mert tökéletes volt.

Milyen érdekes ez, hogy az emberben eltűnik a szégyenérzet, amikor elköveti a bűnt, amikor meg szeretné meggyónni, akkor meg visszajön! Ez ismert jelenség. Szembe kell nézni vele. Akkor lesz igazi a megtisztulása, ha vállalja, hogy ezt ki is mondja. De nem kell félnie, az atya hallott már ilyet, nem fog megbotránkozni, sem megszidni Önt. Legyen tanulságos ez az eset az Ön számára is. Meg hátha másoknak is az lesz, akik olvassák. Soha nem szabad közösségi oldalra olyan képet, szöveget kitenni, amit nem akarunk, hogy később mások láthassanak. Ha már egyszer kikerült, mint a toronyból szétszór tollpihék, azok már soha nem lesznek visszaszívhatók. De Isten megbocsát, vele mindig lehet rendezni a botlásainkat. Ne féljen, ne tartson a szentgyónástól! Nagy megkönnyebbülés lesz letenni ezt a butaságból elkövetett bűnét - a többivel együtt.

Megpróbálok segíteni néhány gondolattal, de azt leszögezhetjük, hogy ha 30 éven át magyaráznék Önnek folyamatosan, akkor sem tudná fölfogni. Persze, azért is, mert énelőttem is titok ez, mint minden pap és minden teológus előtt. Titok is marad. Közelebb kerülhetünk hozzá, mindig valamennyivel többet fölfoghatunk belőle, de megérteni biztosan nem fogjuk sohsem. Még odaát sem! Azt leszögezhetjük, hogy az Úr nem maga miatt "akarta, hogy megegyük a húsát és igyunk a véréből". Ez nekünk szóló ajándék. Rejtélyes, nehezen fölfogható ajándék, de nekünk való, nekünk szánta. Leginkább a szexualitás felől közelíthető meg a dolog leginkább. A szexualitás két egymást szerető ember vágya kettejük testi egyesülésére. Ez sok más emberi gesztusban is megjelenik, nem csak a szoros értelemben vett szexualitásban. Mégis talán mondhatjuk, hogy valamelyest mindegyik erre irányuló gesztusban megjelenik ennek a csírája. Egy kis kitérővel hadd mondjam el, hogy nemigen vagyok híve a "free hugs" mozgalomnak. Ebben vadidegeneknek kínálják föl az ölelés mozdulatát. Holott az ölelés annak gyönyörű gesztusa, hogy két ember szereti egymást. (Mennyire hiányzik ez most, a járvány idején!). Nagyon sokféle lehet az ölelés: két gyermek között, anya és gyermek között, apa és fia, apa és lánya között, két barát, két nő között, stb. A legforróbb a férj és feleség között, de például mennyire át tud ez alakulni idős korra! Ez mind arra vezethető vissza, hogy akit szeretünk, azzal fizikai közelségbe is szeretnénk kerülni. Ilyen a beszélgetés is, addig is együtt vagyunk, egymás közelében vagyunk, amíg beszélgetünk azzal, akit szeretünk. Az öleléshez hasonló, de még erősebb testi közelséget jelent a csók. Ez is sokféle lehet: puszi barátok, barátnők között, testvérek között, szülőkkel, nagyszülőkkel. Ugye, mind más. Ennek is a legforróbb változata a szerelmesek között, amikor ezzel időt is töltenek, hogy a csókolózással - amennyire lehet - egymásba hatoljanak. S így érkezünk el a szerelmi egyesüléshöz, amely már valóban csakis férj és feleség között lehetséges, annyira egyedi, annyira lefoglalt. Ebből fakad az új emberi életek megszületése. Persze, bármennyire is szereti a férj a feleségét, az egyesülés csak ideig-óráig tarthat, az általa jelentkező felfokozott öröm egy idő után elfárad, vagy inkább, jobb esetben átalakul. Tehát az emberben van egy nagyon erős vágy a testi egyesülésre azzal, akit szeretünk, de ez itt a földön nem valósulhat meg a maga teljességében. Ugyanakkor megvalósulhat az Istennel való egyesülésünkben. Az Eucharisztia vételekor megtörténik az, amire az ember a legmélyebben vágyik, a szeretett személlyel való teljes egyesülés, egymásban való átjárás. Ezt legtöbbször nem éli át az ember azzal az intenzitással, mint a szexuális kapcsolatot, mégis ennek beteljesüléséről van szó. Emlékszem, amikor egyszer erről beszéltem a fiataloknak, valósággal kinevetnek. Értem is, hogy miért. Gondolhatták, hogy egy szegény cölebsz pap nem tudja, miről beszél. Pedig nagyjából tudja, hiszen ő is emberből van. Viszont valószínű, azok nem tudják, hogy micsoda öröm az Úrral való eucharisztikus egyesülés, akik kinevetik ezt a hasonlatot. Talán ez a kicsit hosszúra sikerült gondolatmenet segít közelebb jutni a titokhoz, hogy miért kínálta föl, miért "találta ki" nekünk a végtelen Isten ezt az ajándékot. A szentáldozásunk neki is öröm, mert ő is szeret minket - sokkal jobban, mint mi őt - és ilyen értelemben ő is vágyik a velünk való egyesülésre. Ezért örül, amikor imádkozunk, vele beszélgetünk, időt töltünk vele együtt, és még inkább, amikor megtörténhet az eucharisztikus egyesülés. Lehet, úgy tűnik, ez csupán antropomorf kivetítés Istenre, de én megfordítva a dolgot mégis azt mondom: az emberek egymás iránti testi vonzódása a töredékes leképeződése annak a szeretetnek, amellyel Isten szeret minket, s amely rávette őt a megtestesülésre, az emberrel való egyesülésre. Igen, a megtestesülésnek földi meghosszabbítása az Eucharisztia.

Kedves Testvérem! Azt javaslom, hogy a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu írja le a kérdését. Akkor bővebben tudok Önnek válaszolni.

Egyrészről a kölcsönös, minél nagyobb bizalom, ugyanakkor a megfelelő távolságtartás. Nem szabad eltúlozni a lelkiatyától való függést, sem az érzelmek területén, sem a döntések meghozatalában. Ugyanakkor fontos a bizalom, a ráhagyatkozás, hogy amit az atya mond, a szavain keresztül Isten üzen.

Ennek több oka lehet, de kettő a legkézenfekvőbb. A férje szexuális értelemben nem teljesen egészséges. A másik, hogy van egy rejtett kapcsolata. Akár erről, akár arról, akár más okról van szó, ezt az asztal mellett meg kell vele beszélni. A házas kapcsolatban nem az ágy a legfontosabb bútor, hanem az asztal, vagy csak a két szék, amire leülve meg tudják beszélni a dolgokat. A beszélgetés nagyon sok mindent helyrehozhat. Beszéljék meg nagyon nyíltan, hogy mi ennek az oka. Igyekezzenek semmit nem elrejteni. Továbbá beszéljenek arról is, hogy hogyan lehet ezt helyrehozni. Ugyanis azt ki kell mondani, hogy ez így nem jó, nem egészséges, hosszú távon súlyos következményekhöz vezethet. Mindenképpen beszéljék meg a dolgot, tárják föl őszintén az okokat, és közösen keressenek megoldást. Ha ettől ő eleve elzárkózik, azért még ne adja föl. Imádkozzék erre a szándékra. Szólítsa meg a férje legjobb barátját, hogy mi lehet itt a háttérben. No, és még ennél is fontosabb a Mindenható segítségének kérése. Hittel és bizalommal imádkozzék a házasságuk megmentéséért, s amit csak tud, tegyen is meg érte.

Ha a lelkiismerete jelez, akkor ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Alaposan, tiszta lelkülettel meg kell vizsgálni a helyzetet, esetleg tanácsot is kell kérni egy atyától vagy mástól, hogy milyen erkölcsi kötelességet jelent egy bűn ismerete. Ugyanis nem mindig, minden helyzetre igaz ez az állítás. Alapvetően azt fejezi ki ez az igazság, hogy a bűnt nem szabad hallgatással pártolni, vagyis, aki látja a bűnt és szemet húny fölötte, akkor ő is részese lesz annak a bűnnek. De ismétlem, ez nem minden helyzetben egyformán érvényes. Van, amikor föl kell emelni a szavunkat, van, amikor nem. Van, akinek föl kell emelnie a szavát, van, akinek nem. Az erkölcsi kérdések sohasem oldhatók meg egy-egy képlet alkalmazásával. A helyzet, a személy, annak adottságai, képességei mind befolyásolják, hogy mit, mikor és hogyan kell tennie az embernek. Úgyhogy kérdésére azt válaszolhatom, alapvetően igaz az állítás, hogy a bűnt hallgatással sem szabad pártolni, de magát a cselekedetünket mindenképpen mérlegelni kell. Az ember erkölcsi értéke nem egy-egy tetten múlik, hanem a lelki hozzáállásán. Egy-egy cselekedet lehet gyöngeségből vagy tudatlanságból fakadóan hibás, téves. De az ember ettől még lehet értékes, erkölcsös. Már csak azért is, mert ebben az Isten irgalmas szeretetében teremtett világban minden helyrehozható.