Szalagáldás a Budapesti Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban

Szalagáldás a Budapesti Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban

2021-02-04 09:50:39
Szerző: Marcsinák Judit
Oktatás
Budapest
Különleges időben, különleges esemény tanúi voltak a Rózsák terei görögkatolikus templom ikonosztázának szentjei, akik a szűk körű meghívottak mellett örömmel látták a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Technikum érettségizőit.

2021. január 29-én a templomban rendezték meg a szalagáldást, és szalagavató ünnepséget. Mindenki, aki ott volt, meghatottan élte át a nagyon szép, bensőséges eseményt.

A végzősök is megérezték, hogy nagy ajándékot kaptak. Az iskola, gyakorlatilag a lehetetlent valósította meg számukra. Ismét együtt ünnepelhették, ahogy a diákok beszédeiből és köszöntőiből is kiderült, életük legmeghatározóbb négy évét.

A hagyományoknak megfelelően dr. Jaczkó Sándor püspöki helynök, a templom parókusa, és az iskola lelki igazgatója áldotta meg a szalagokat, és az osztályfőnök, Papp Edit tűzte fel azokat a diákok ünneplő ruháira.

Méltóságteljes, lélekemelő, igazi ünnep volt.

Az eseményt szűk körben, a járványhelyzetben megszabott feltételek maradéktalan betartásával rendezték meg.

 

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt