Spanyolországban voltak a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium tanulói

Spanyolországban voltak a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium tanulói

2023-11-20 11:47:30
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Nemzetközi
Budapest
A Madridhoz közeli Soto del Real középiskolája fogadta a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum 25 tanulóját.

A 11-12. évfolyamos budapesti diákok spanyol és angol nyelvet tanulnak, így a csoportos diákmobilitás során mindkét nyelvet volt lehetőségük gyakorolni. Az egyhetes utazás során részt vettek a spanyol iskola életében, közös projektfeladatokat csináltak, az ott élő fiatalok pedig még a szabadidős programokra is elkísérték magyar barátaikat. Akárcsak a budapestiek, a vendéglátók is bemutatták hagyományaikat, a vidék szépségeit, de Madrid és a közeli Segovia kulturális látványosságai sem maradhattak ki. A közösen töltött hét utolsó estéjén a spanyol tánc hagyományaiból kaptak ízelítőt a magyar diákok. A november 5-11-e között megvalósult mobilitás eredményeként, mind a két iskola hosszútávú cserekapcsolatra készül.

A projekt az Erasmus+ program támogatásával valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt