Karácsonyi műsor a Kenézy Kórházban

Karácsonyi műsor a Kenézy Kórházban

2023-12-19 15:42:12
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Szociális
A Szent László Görögkatolikus Gimnázium diákjai adtak rövid műsort a pszichiátriai osztály betegeinek.

Hagyományt teremtve, december 18-án délelőtt újra meglátogatták a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum 10. E osztályos tanulói - felkészítő és kísérő tanárukkal, Laczkóné Király Emesével - a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus Felnőtt Pszichiátriai Osztályát, és karácsonyi műsorukkal szereztek mérhetetlen örömöt a betegeknek és az ott dolgozóknak. Gitárral és dobbal kísért énekeik mellett ünnepi versek is elhangzottak. A fiatalok emelkedett lelki állapotban tértek vissza iskolájukba, hiszen ők is sok szeretetet kaptak a hálás betegektől. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy mennyire fontos az idősek és a fiatalok, a betegek és leendő ápolóik találkozása, a kórház légkörének a megismerése és az örömszerzés, hiszen egészségügyi pályára készülnek, és gyakorlati felkészülésüket is a kórházban fogják tölteni. 

A kórházi műsor után az Érseki Hivatal dolgozóinak is kedveskedtek egy rövid kántálással, előtte lelkesen hallgatták Kocsis Fülöp metropolita atyát, aki az ikonok világába vezetette be a fiatalokat.

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt