Fogyasztói tudatosságra nevel a Leövey

Fogyasztói tudatosságra nevel a Leövey

2018-01-11 13:57:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Budapest
Gratulálunk intézményünknek!

Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet kapott a budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola. A díjat 2018. január 11-én Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára adta át Petőné László Katalinnak, az iskola igazgatójának.

Helyettes államtitkár asszony köszöntőjében elismerte az intézmény eddigi, a fogyasztói tudatosságra nevelés területén elért eredményeit. Kiemelte, hogy az iskola sokoldalúan végzi a pénzügyi ismeretek oktatását, valamint az internetes kereskedelem veszélyeire is felhívja a tanulók és szülők figyelmét. Ezzel kapcsolatban szólt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017-ben lezajlott, a webáruházakat érintő vizsgálatáról. Petőné László Katalin a tanárok és a jelenlévő tanulók nevében örömmel fogadta az elismerést. Elmondta, hogy továbbra is prioritás lesz az iskolai nevelőmunkában a fogyasztói tudatosságra nevelés, hiszen a mai fiatalok fogyasztási szokásaitól függ a jövő generációinak jóléte, és a fenntartható fejlődés.

Török Zoltán, a minisztérium fogyasztóvédelmi referense az „Okosbolt” társasjátékkal ajándékozta meg a fiatalokat, ami jól fog jönni az interaktív tanítási gyakorlatban. A díjátadót Habarics Alexandra 9. a osztályos tanuló gyönyörű zongora előadása zárta.

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt