Máriapócson táboroztak a pomázi parókia családjai

Máriapócson táboroztak a pomázi parókia családjai

2019-07-05 08:39:43
Szerző: Nagy Koppány Lászlóné
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Pomázi Görögkatolikus Parókia szervezésében néhány, felejthetetlen napot töltöttünk Máriapócson, ahol Családi táborban vehettünk részt Mosolygó Péter Atya szervezésében 2019. június 27-30. között.

Ez a néhány nap igazán emlékezetes marad számunkra.

Az ottlét sokszínű kulturális programja, a résztvevő családok lelki megújulása, görögkatolikus hitünk megélése, a pócsi Máriához való közelkerülés lelki-szellemi ajándékként hatott ránk, táborozókra.

A lelki programok mellett – esti ima, paraklisz, ismerkedés a kegyhellyel, vecsernye, liturgia  a fatemplomban, majd a Kegytemplomban, akathisztosz – a környék által kínált kulturális programokon is részt vettünk.

Megtekintettük a Sóstói állatkertet, Nyírbátor nevezetességeit, fürödtünk a Sárkányfürdői strandon, záróeseményként pedig tettünk egy sétát a Pápa térre és a kilátóhoz Máriapócson.

Csupán néhány nap, mégis számos, felejthetetlen élmény... Köszönjük! 

A családi tábor az "Egyházi Közösségi célú programok és beruházások támogatása" (EGYH-KCP-19) elnevezésű felhívás keretében valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt