Makláry Ákos: politikai erő nem használható bosszúra!

Makláry Ákos: politikai erő nem használható bosszúra!

2020-09-02 09:29:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Fábián Attila / Magyar Kurír
Friss
Az elmúlt hetekben a magyarországi politikai ellenzék vezéralakja s legerősebb pártjának elnöke Gyurcsány Ferenc azzal fenyegetőzött, hogy hatalomra kerülése esetén a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait "minden értelemben földönfutóvá" teszi. Ez ellen indítottak magyar művészek, alkotók, értelmiségiek, közéleti emberek petíciót, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is támogat.

Fenyegetés után szolidaritás - Több mint 30 ezren írták alá azt a petíciót, amiben Gyurcsány Ferenc Vidnyánszki Attilának címzett kijelentései ellen tiltakoznak. A DK elnöke közösségi oldalán azt írta: minden értelemben földönfutóvá teszi a Nemzeti Színház igazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumiának most megválasztott elnökét. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.

Az ügyben megszólalt Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország c. műsorában. Ő maga is aláírta a petíciót, mert az ilyesfajta megnyilvánulás szerinte félelemkeltés. Mint mondta: utoljára Rákosi Mátyástól hallottunk ilyet, aki éppen 70 évvel ezelőtt, szinte ugyanezekkel a kifejezésekkel hirdette meg a szerzetesrendek feloszlatását.

Makláry Ákossal Ujhelyi Zoltán beszélgetett, IDE kattintva teljes egészében végighallgatható. Az interjú 7:34:00 perctől kezdődik.

 

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt