Ismét a Metropolitai Hivatalban koncertezik Rákász Gergely!

Ismét a Metropolitai Hivatalban koncertezik Rákász Gergely!

2022-09-07 13:15:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, forrás: Rákász Gergely Facebook-oldala
Kultúra
Debrecen
Telt házas koncertet adott tavaly decemberen az orgonaművész a Metropolitai Hivatalban. A nagy sikerre tekintettel idén ismét a debreceni székházban köszönthetjük Rákász Gergelyt.

Hatodik évadjába lépett a Lords of the Organ koncertsorozat, melynek alapkoncepciója az, hogy a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogat.

A bensőséges és szent nyugalmat az idén megjelent Organ Meditation lemezről vett Bach idézetek is segítik, majd a művész ígérete szerint felcsendül Vivaldi, A Négy Évszak, melyből most a perzselő Nyár tétel a soros, allegorikusan mutatva az ember már érett korának örömeit és félelmeit, a megérdemelt munka gyümölcsét, és az egzisztenciális félelmet annak elvesztése kapcsán. Idén kerek évfordulós Rossini, így nem marad ki a műsorból az olasz opera legendás alakjának megidézése.

A koncert október 9-én 18 órakor kezdődik a Metropolitai Hivatalban.

Jegyek: Szeptember 7-től !
Tourinform Iroda - Piac u. 20. vagy online IDE kattintva
Telefon: +36 20 450 0506
Jegyár: 3.990.-

 

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt