Diakónusszentelés Balkányban

Diakónusszentelés Balkányban

2021-09-17 11:17:18
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
Október 3-án, a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök diakónussá szenteli Szabó Csaba Péter alszerpapot a balkányi görögkatolikus templomban.

Szabó Csaba Péter 1994. december 1-jén született Nyíregyházán. Szakolyban, valamint Debrecenben járt általános iskolába, majd a debreceni Szent József Gimnáziumban érettségizett 2014-ben. Felsőfokú tanulmányait ugyanebben az évben kezdte a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben Nyíregyházán.

2017-ben a papnövendékek számára kötelező szociális évét Angliában és Budapesten töltötte. Az első félév során az Ágoston-rendi nővérek által fenntartott Boarbank Hall Idősek Otthonában, második félévben a Vakok Batthyány László Gyermekotthonában szolgált gondozóként. A szeminárium évei alatt Csaba kezdeményezésére gyermekotthonok és árva gyermekek részére évről évre gyűjtést szerveztek, s az adományokat eleinte az egyik Böjte Csaba-házba, a Gálospetri Szentháromság Otthonba juttatták el. Majd a bőkezű adakozóknak hála az adományokból az abaújkéri, abaújszántói és a szakolyi otthonok is részesültek.

2018-tól a budapesti Központi Papnevelő Intézet növendéke lett. Amikor a Központi Szemináriumba került, a gyűjtési akciókat kiterjesztették az ország valamennyi szemináriumára.

Szabó Csaba nagyfokú szociális érzékenységével szívesen szolgál a fogyatékkal élő embertársainak, tette ezt éveken át a Szent Damján-táborban; Budapesten végzett jelnyelvi tanulmányai a fogyatékkal élőkkel való kommunikációját segíti.

Teológiai tanulmányainak utolsó három évét a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen töltötte, 2021-ben államvizsgázott. 2021 nyarán feleségül vette Radics Viktóriát.

2021. október 3-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök szenteli diakónussá Balkányban a 10 órától kezdődő Szent Liturgia keretében.

 

VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
°abkugvd•ø

Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghosszabbított jelentkezéssel!

22+ a fiatal felnőtteknek - Íme a részletes program!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
°abkugvd•ø
 
Organikus pedagógia a hittudományi főiskolánkon: meghoss...
 
Isten a "jókedvű adakozót" szereti✔︎
 
Hétfőtől rövidített nyitvatartásra kell számítani a ...
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt